I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Szer. 8 Aug. - 3:53 | | | Rhea Riddle Avery In the pines, In the pines,
Where the sun never shines
Will shiver when the cold winds blow.  becenév rhea, riddle kor tizenhét származás noblesse oblige lojalitás megtölthető pohár vagyok képesség későn felismert metamorf csoport szeretném, ha beosztanának play by daria milky karakter típus minden is Férfiuról szólj nékem, Múzsa, kérte előbb egy, aztán kettő, talán bennük sok másik - és én jöttem, magamról szólok először, nem róluk, nem kettőről, aztán egyről, hiába következik négy is előttem.
Az Avery név többször ringatta a történelem bölcsőjét, mint most kényelmes lenne karakterekbe foglalni - adtunk minisztert, feltalálót, mesterembert és családfák alapjául szolgáló asszonyt, kijelöltük helyünket az évszázadok sodrában, nevettünk, sirattunk, temettünk és vigadtunk - Múzsa, te, aki tanúnak szegődtél mellénk, tudod, hogy kezdődött a történet. És hogy ismertük meg a kudarc szó jelentését, előbb egy, aztán kettő...
Mégis róluk rovom a sorokat, pedig én nem álltam mögöttük, hogy megtörjem az ívet, amivel lezuhannak a családi kárpitról, nem, sőt, félreálltam, mielőtt közös emlékeinkkel próbálnának felkúszni a sztorgé oszlopának csúcsára: helyettem.
Előbb egy, aztán kettő döntött úgy, hogy kitépi azokat a lapokat, melyekre nevük került, mert azon túl valami más vár - talán egy másfajta történet első lapjai, új fejezetek egy régiből, csak új kötésben. Nem temettünk, nem állt gyászban a ház és nem viseltem feketét: nem halt meg senki, sosem létezett előbb egy, aztán kettő - pohár tapadt anyám kezéhez, és én épp ennyiszer csuktam be inkább a szemem, mert nem az én dolgom figyelmeztetni, hogy előbb egy, aztán kettő átitalozott éjszaka már az alkoholizmus becenévre hallgat.
Előbb egy, aztán kettő, aztán három, aztán négy.. és az ötödik legfényesebb csillag minden történet lábjegyzéke, lapozz így, és ha beleuntál a megannyi dicsőségbe, megannyi sajnálatos bekezdésre, talán ott az én nevem is, legalul, éppen hogy csak. Helyet foglalok a képeken, belopom magam a rólunk való beszélgetésekbe, átissza alakom az elvárásokkal rótt pergamenek sokaságát.. és hozzám szól már az ének, te, Múzsa, hallgatsz majd. Így lesz az ötből négy, aztán három, aztán kettő.
Aztán egy.
Csupa bibliai szomorúság vagyok, de megszűntem várni a befejezést, a drámai felhangot, minden hasonló hiábavalóságot. Meglelhetném magam utánuk borospoharak mélyén lötykölődni, mikor látom tükröződni az arcom, de csak anyám szempillái csukódnak be előttem, a szíve beleveszett a vörösbe. Szeretném hinni, hogy nem vagyok olyan kérlelhetetlen, mint amilyen valójában: előbb kettő, aztán egy lettünk hallgatólagos vasárnapok magányában, és én többé nem köszönhetek neki semmit az életemen kívül.
Lehetnék éppen áruló is - mondatja velem valami unalom, ami átjár egészen, valami apró érzékenység, ami gyerekkoromban folyton mesékre vágyott, lovagi énekekre és történetekre a csillagokról. Meggyőződésem volt, hogy valahol rólam is elneveztek csillagokat, rólam is énekelnek eclogák, megtöltök lapokat csillagtérképeken és irodalommal terhes pergameneken egyaránt. Lehetnék áruló, és megírhatnám azokat saját magamnak: de én a fonákján nem a szabadságot kerestem, nem a számunkra gyengén mért, alig folydogáló békét, hanem valami kötelességben bizsergő térdhajtást, vágyódást azután, hogy betöltsem az űrt. Hogy fényesebb legyek előbb kettő, aztán egy kudarcnál, hogy ott arassak győzelmet, ahol anyám képtelen volt, ahol apám talán még mindig várakozik hadaival, páncélban a csillagok alatt az utódjára, a társára..
 Előbb egy, aztán kettő fiolára van szükségem, a fejem lehajtom a puha anyagra - félhomályban úszunk te, meg én, elképzellek, és elképzelem, hogy lehajolsz, szétpattanó homlokomra helyezed a sajátod, és eltűnsz bennem, beiszod magad a vénáimba, kirajzolod valaha volt vágyaidat a csontjaimban, elringatod magad bennem és elhiszed, hogy a történetek, amiket az öledbe kívánkozva, szegényes szókincsemen elhadartam, létezhetnek. De ami elmúlt, vissza nem jöhet már -
Nem jöhet már, sosem létezett, nem állt mellettem a képeinken, nem jelezte a neve óhatatlanul, hogy anyám betartotta az ígéretét. Nem áll többé csizmája a szekrényben, és ha a szobájába térnék, hideg lenne a párna, üres az ágy, hiába is keresném - itthon sem voltam, csak mire hazaértem, jöttem rá, hogy érte nem eresztjük félárbocra a zászlónkat, eltűnt, de meg nem halt. Ami nem létezett, sosem halhat meg igazán.
Furcsa gondolat volt, de valahol természetes - olyan volt, mint minden más az életünkben, amit fejtegetve csak különös értelmetlenséget találunk a felszín alatt, de miért tenném, ha tudom, hogy ilyen lesz? Túl sokat foglalkozni másokkal egészségtelen.
Egészségtelen nyöszörgéssel fordulok a hasamra, most már mesét kellene, hogy mondj azért, hogy megnyugodjak, ne zargassam leszaladó gyöngysorhoz hasonlatos lélegzetemmel a csendet, aminek uralkodnia kell, mikor ilyen éjszakák járnak. Én itt nem olyan sokáig, mint a törekvés, amellyel anyám igyekszik majd megragadni a megmaradt lepedőt, amin többet semmit nem ér a vér, azzal takarja majd a koporsónkat, lássátok hát, mi mindent igazán megtettünk.
Mesét kellene mondj nekem, amiben a testem föld lesz, és te a mag: belém vesd magad, és ne büszke légy, hanem gőgös, haragvó, mint régi mesékben az istenségek, régi háborúk hatalmas lovagja, akinek nincs szüksége álszemérem szemfedőjére, ne temessék, ne csábítsák asszonyi kezek - csak az enyém, azt is ütéssel viszonozd, fojts meg, hogy kicsit belehaljak, és méltó szereplői lehessünk annak az eposznak.. amiben a Múzsa még nem a liberalizmus, a szabadság olcsó utánzatát ígéri, hanem rólunk énekel, nekünk ígér.
...tekintete semmi jót nem ígér, én nem kérdezem, ők nem mondják, így lesz még egy név köd előttem, köd utánam a szalon levegőjében. Törékeny béke ez, mintha újszülött lenne a házban, úgy járunk, hogy ne ébredjen fel. Én természetesen beleegyezem az iskolaváltásba, minden másba is. Lehetnék lázadó is, de én ott szeretek győzni, ahol senki más nem tud - a meghajtott térd lovagja vagyok, és nem állhatom a szélcsendet.. abban már nem tudnék hajózni. De miért bánnám? Igyál csak, anyám, veled hadakozni méltatlan lenne, mintha egy gyermeket akarnék páncélba öltöztetve a frontra küldeni. Előbb egy, aztán kettő kudarc után nincs már, aki átvegye apámtól a terheit, nincs, aki majd megvívja a csatáit. Nem lesz, aki eltemesse, nem sírnak majd utána és úgy tesznek, mintha csak gyűlölettel adózhatnánk megfeszített kitartásáért. Érzem a kezüket - az enyémhez kívánkozik, arra vár, hogy övékbe fonom az ujjaimat -
Ujjaimat a szememre szorítom, te valahol alszol, talán nyugodtan, talán álmatlanul, engem pedig ez a görcsös fel-felrévedés hajszol körbe. Párnát szorítok a lábaim közé, nekinyomom a lágyékom, szemem előtt valami vörösbe öltözik, bizonyára a fejfájás az, vagy a mozdulat, amivel kiégettél előbb egy, aztán kettő lehetséges jövőt a kárpitról. Azzal kellene megragadnod, belemarkolnod a tarkómba és megdugnod. Nem használok más kifejezést, te sem tennéd - részletesen ismered a bűnt, mindkettőt, nem írnád körbe olyan szavakkal, amelyek könnyebbé teszik őket.
Egyre közelebb dörzsölöm magam az orgazmushoz- és te alszol valahol, talán álmatlanul, talán nyugodtan, és talán még nem is tudod.. hogy én vagyok a legnagyobb áruló mind között. Kibújok a pizsamám nadrágjából, forrón és nedvesen tapadok a téged megszemélyesítő párna durva anyagába, elképzelem a migrén rángatásán túl az arcod, és sietek feléd álmodban, ahogy siet feléd minden kitartásom ébrenlétedben.
- Apa...! - suttogom, mikor elmegyek, előbb négy, aztán három, aztán kettő, aztán egy mély lélegzettel.
Az árulók árulója vagyok, apa.
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 2
▽ Avatar : Ben Whishaw ▪
| » » Szer. 8 Aug. - 23:51 | | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Kedves Rhea! Nincs is fontosabb annál, hogy egy család összetartson a jóban és a rosszban egyaránt, ám már számtalanszor láttam, hogy ez nálatok csupán egy álombéli jelenség, s ez sem álma mindenkinek. Rajtad is látom, hogy nem ez fűt legforróbban, és nem hibáztatlak. Egy olyan családban, ahol két gyermeket kitagadtak, az anyukát pedig emberi ronccsá tette ez a helyzet, az összetartás nehéz feladat, és ha a szülők részéről fikarcnyi hajlandóság sincs a kezdeményezésre, ezt a gyermektől sem lehet elvárni. Apád azonban megérdemli, hogy kitarts mellette, ha már mások ellenkezőleg döntöttek, s méltatlannak bizonyultak. Végre mellette is áll valaki, aki talán elégedetté teheti, ám azt túlzásnak tartom, hogy az iránta való rajongás odáig fajult, ameddig nem kellett volna. Persze, szeresd és tiszteld őt, de ne ess túlzásokba. A süveg hosszas gondolkodást követően úgy döntött, hogy kalaptartóvá tesz téged, így több, mint három-négy percig a fejeden ülve végül arra jutott, hogy házad legyen a Mardekár. Bízom benne, hogy jól döntött, és ezzel is boldogabbá teheted édesapádat. Robert Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső
Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája |
|
Kezdőlap
