Ignace Chevalier d'Agoult

nincs


harminchat


félvér


semleges


nincs


professzor


Taylor Kinney


saját

Nem is igazán biztos, hogy van családom. Emlékszem, hogy egyszer utaztam valahova egy szerelmes férfivel és egy szerelmes nővel, de ez a halvány emlékkép nem bizonyíték arra, hogy a szüleim életben vannak, kicsi voltam ugyanis, mikor nevelőotthonban kötöttem ki. A biztos okát persze ennek sem tudom, de mindenki azt mondta, hogy azért, mert a szüleimnek Angliában van fontos és veszélyes munkájuk. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet annyira veszélyes, hogy a családom egy szigetországban nem tudna rendesen elrejtőzni velem együtt, de ma már tudom, hogy van ilyen eset is. Állítólag van egy bátyám is, aki hozzám hasonlóan Angliában született, de ő ottmaradhatott, mikor engem idehoztak. Ezt viszont legalább olyan fodrozódó köd lengi körül, mint a szüleim kilétét. Egy viszont biztos: Angliában születtem, mégis francia vagyok apai és anyai oldalról is. Pont ezért sem szeretném beleártani magamat Anglia jelenlegi ügyeibe, ám ha ez végleg elkerülhetetlennek bizonyul, biztosra veszem, hogy a jó oldal képviselői közt leszek megtalálható.

Főként azt mondanám magamról, hogy energikus vagyok, hisz kviddicsezőként és repüléstan oktatóként, valamint hobbimból, a túrázásból kifolyólag szükségem van a folyamatos mozgásra, és a gyors reflexekre. Emellett viszont tudom, milyen az, amikor az ember egy fárasztó nap után eldől az ágyban, és csak lassan lélegezve létezik. Mindenkinek szüksége van pihenésre. Tudom, hogy hol a határ a kemény munka és a túlhajszolás között.
Rugalmas vagyok, ezt biztosra veszem. Nem riadok vissza az új eseményektől, jelenségektől, és ha valami ravaszságot kell vinni a hétköznapi cselekedeteimbe, akkor azt is könnyedén meg tudom tenni. Emiatt számtalanszor ért már a komolytalanság vádja is, holott felelősségteljesen végzem a munkámat, és ritkán találni kivetnivalót az eredményeimben.
Persze, hajlamos vagyok túlzásokba esni, mint például a szüleim keresése során, hisz elszánt vagyok annyira, hogy Angliába érkezésem óta, vagyis huszonhat éve, töretlenül nyomozok a családom után, de eddig még az állítólagos bátyámat sem találtam meg.
Illetve, bár a legtöbb helyzetben nem vallom be másoknak, kicsit honvágyam is van. Erre, úgy vettem észre, hogy kifejezetten hajlamos vagyok, és akárhányszor megyek vissza Franciaországba, és akárhányszor jövök vissza Angliába, az iskolába, mindig ugyanaz a kellemetlen érzés kerít hatalmába. Pedig itt születtem, és ez az igazi otthonom...

Óracsörgés, halk nyöszörgés, reggeli harmat és kávéillat. Kezdődik a nap, a világosság. Dolgozni kell. Szeretem, hogy mióta már nem űzöm hivatalosan is a seprűlovaglást, azóta tanítom azt, és továbbadom a tudásomat az arra érdemes ifjaknak, a jövőnek, ám felkelni mindig nehéz volt, és mindig nehéz is lesz. Csak még öt perc, majd ez az intervallum kitolódik tíz percre, tizenötre, s végül lekésem a reggelit, rosszabbik esetben az első órámat. Egyszer mégis fel kell kelni
Gyors öltözködés, a házimanók által elkészített kávé elfogyasztása, és már rohanok is a többnyire lelkes diáksereghez, hogy ismét a lábaik közé vehessék a seprűket. Az esetlen elsősökkel azért jó dolgozni, mert szinte mindenki szeretné tudni az összes mozdulatot, szeretne tanulni a tapasztaltabb tanártól, és sokkal könnyebb őket megnevettetni, mint a többi évfolyamot, akiknél nem kötelező már a tantárgy. Akik maguktól járnak, nem azért, mert benne van az órarendjükbe. Ők vállalták, hogy itt lesznek, és ahogy egyre idősebbek, úgy egyre többet várnak el. Itt nem csak a tanár kérhet számon. Ha nem tudnék tisztességesen tanítani, azt számon kérnék rajtam.
Elérkezik az ebédidő. Finom falatok tornyosulnak az asztalokon, és az illatuk sem utolsó. Bár a jérce mellé nem kértem áfonyalekvárt, mennyei az összes étel, mely elém kerül, és jól is lakik vele az ember. Hisz dolgoztam, mert tanítani is nehéz munka. Vissza kell nyerni az elvesztett energiát, és egy roxforti, manósztikus ebéd tökéletes erre a célra.
Délután nincsenek óráim. Nem tanítok olyan sokakat, hogy erre szükség legyen, még így is van, hogy a délelőttjeim is üresek. Ilyenkor intézem a balesetek utáni papírmunkát, a törött seprűk bevallását, és az ehhez hasonló, unalmas, adminisztratív munkákat. Ezt követően sétálok a parkban, beülök a könyvtárba, vagy esetleg igazgatói engedéllyel a hátam mögött hagyom az iskolát. Szeretem ezt a helyet, ám néha szükségem van arra, hogy megszabaduljak tőle. Néha szükségem van arra, hogy keressem a családomat…
De mindig visszatérek az iskolába, mire a vacsora a Nagyterem asztalaira kerül. Ilyenkor szoktak megkeresni azok a fiatalabb diákok, akik félnek rögvest Bimba professzorhoz fordulni, de ha a házvezetőhelyettesnek mondják el a problémáikat, akkor is megkönnyebbülnek. Ilyenkor intézem az iskolai kviddiccsel kapcsolatos értekezéseket a játékosokkal és a csapatkapitányokkal.
Nem sokkal ezután ismét az ágyban fekszek, és rá kell jönnöm, hogy amennyire unalmas, hogy minden napom ugyanúgy telik, én ezt szeretem csinálni, és soha nem hagynám abba, ha erre lenne mód. Majd lehunyom szemeimet, és elrepülök az álmok kviddicspályáira, hogy ott folytassam karrieremet, melyet korom végett abba kellett hagynom.

Gratulálok, elfogadva!

Alea iacta est.

Mr. d'Agoult,

ön egyike azoknak az alakoknak, akiket Rowling műveiben kevésbé látunk - a hétköznapi ember mítosza szinte mindig negatív mérlegre kerül az irodalom lapjain, legalábbis nekem ez a benyomásom, és ezt nevezném meg magyarázatul, ha arról beszélgetnénk, miért alkotunk könnyebben bizarr, olykor sosem látott életpályákat.
De beszéljünk önről - egyszerűségéről, amivel napjait tölti, és amely végül azért elsimítja a kétségeit azt illetően is, vajon nem unalmas-e a béke. Ön egy kifejezetten szimpatikus alak a maga tényszerűségében, bizonyára diákjaink nagy kedvence lesz az ön által körbeírt komolytalanságával, szűnni nem akaró rajongásával az ételek és lakomák felé - és vajon tagadhatnám-e, hogy könnyebben hajtom álomra a fejem, ha arra gondolok, ön tanítja őket? A kiszámíthatóság erény, Mr. d'Agoult, önt emiatt alábecsülni pedig rettenetes ostobaság lenne. Olyan jellegű ostobaság, amely elnyeri előlünk a cikeszt is..
Kezébe adom hát a sípot - és további sok sikert kívánok a családja megleléséhez.

A. M.


Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend