A legjobb dolog a reggelekben, hogy soha nem tudod előre, milyen lesz a napod vége. Fogalmad sincs róla, hogy milyen sikerek fognak érni, milyen lesz a forgalom az üzletben, mennyi új uborka nő a veteményesben és hány tojást tojtak a tyúkok. Bármelyik napnak lehet csodálatos vége, olyan, amire nem számítasz. Még az is megtörténhet, valami nagyon furcsa életben, hogy mikor hazamész, a kölykök kitakarították az egész kabint, hogy rólad levegyék ezt az apró terhet. De tudod, mi a legrosszabb a reggelekben? Hogy soha nem tudod előre, milyen lesz a napod vége. Csak egyetlen ostoba sötét varázsló kell, aki éppen a te üzleted ajtaja előtt használ Bombardát és a polcodon egyetlen fiola Kalapkúra bájital nem marad. Elég, ha a kölykök nem figyelnek oda eléggé, amikor este rájuk bízod az állatok elzárását és a kapuk bereteszelését, máris egy széttúrt zöldségest találsz, ahol a kecske vígan eszi a káposztádat és a tyúkok az összes tegnap elültetett magot kikaparják. Már ennyi elég ahhoz, hogy a napod olyan borzalmas legyen, amilyen egy átlagos hétköznap lenni tud. Ennél pedig csak egyetlen rosszabb lehetőség van, egyetlen egy: ha találkozol egy régi ismerőssel, akit már az utolsó találkozásotokkor is azzal a reménnyel hagytál el, hogy soha többet az életben ne sodorjon egymás mellé titeket ez a kegyetlen sors. De mégis mit tehetne egy ember, akinek London legforgalmasabb varázsló utcáján van a boltja? Ez a reggel határozottan semlegesen kezdődött. A legkisebb és egyben legújabb kölyök az éjszaka már nem vizelt ágyba ijedtében és nem is riasztott fel mindenkit a rémálmaiból sikoltozva-zokogva riadva fel. Hatott neki a nyugtató-altató bájital, amit adtam, végre valahára hatott, így az első sikeres éjszakáját maga mögött tudhatta. A telihold messze volt még, békés hetek vártak ránk és mindenkinek a lehető legjobb kedve volt otthon. A paradicsomok nem értek meg és a tyúkok is mindössze négy tojással leptek meg reggel, de nem panaszkodtam. Annyira mégsem volt rossz. Viszonylag optimistán hoppanáltam az Abszol útra és nyitottam ki a patikát a mai napra. A füzetben, ahol a rendeléseket jegyeztem, hat név volt mára felírva, mindegyik ismerős név, egyik sem problémás, ezek közül egy kivételével az összes bájital már készen várta, hogy kifizessék és elvigyék. Könnyű, nyugodt napnak láttam elébe. Legalábbis ezt hittem egészen addig, amíg a kicsiny csengő meg nem szólalt, jelezve, hogy valaki belépett az üzlet ajtaján, mindezt délelőtt tizenegy óra magasságában. Akkor már tudtam, hogy a mai napom minősége rohamosan zuhant az "örülök, ha túlélem ép elmével" szintje felé.
Kezdőlap
