Megara ma auror lett. Hajnalban kelt, de talán nem is aludt, csak behúnyt szemhéjának sötét vásznán pergett le előtte minden lehetséges és lehetetlen variáció, ami a délelőtti párbaj vizsgán megtörténhetett. Eleinte csak hősiesen elveszítette egy-egy végtagját, később pedig már Mr. Moody küldött rá halálos átkot, mert túlázott teával kínálta. Ő pedig természetesen nem ugrott félre, mert a háta mögött az édesanyja hatalmas árnyéka mantrázta a receptet, és úgy érezte, megérdemli a büntetést. Lehet, hogy valóban rémálma volt.
Egy végeláthatatlan órával korábban ért a helyszínre. Még senki sem volt ott, a többi vizsgázó is csak negyed órával korábban jött. Már bánta, hogy reggel úgy döntött, nem visz magával egy könyvet sem tanulni, mert mindegyiket háromszor olvasta már el. Pontosan időpontra érkezett az összes vizsgáztató tanár. A két csapat köszöntötte egymást, és jött, aminek jönnie kellett.
Megara az utolsó körben szerepelt. A párbajvizsgáról aurorként sétált el. Amit maga mögött hagyott, az pár rossz találat, néhány csepp vér, és egy legyőzött ellenfél. A délutánt azzal töltötte, hogy az üvegházban kenőcsöt készített egy viszonylag mélyen vágott sebére az oldalán, amit előzőleg beforrasztott, ám valamiért még mindig ugyanúgy fájt, majd gomolylevélből készült fásliba csomagolta másfélszeresére dagadt csuklóját. Már csak húsz perce lett volna aludni, mielőtt a Rend aznapi gyűlése elkezdődött volna, így inkább hamarabb indult el, és tett egy kitérőt a közeli tóparton.
Nem tudni, mikor aludt el, és éppen melyik tapasztalt rendtag emelt szót, amikor felső és alsó szempillái összeölelkeztek. Az azonban biztos, hogy amikor hangosodó morajlás ütötte meg a fülét, félig éber állapotba került, amikor pedig egy férfi hang szólt hozzá, teljesen felébredt. Itt tartunk most. Ijedten emeli fel a fejét az öléből, és azzal a lendülettel billen a szék hátsó lába, és egy halk sikkantással a háta csapódik is a padlónak. Csak Mr. Moody meg ne lássa...

Élvezem az összes megbeszélést, még ha nem is mindig ejtünk szót ilyenkor engem is érintő témákról. Ez nem fontos, csakis az, hogy a varázsvilág megszabaduljon a gonosz Tudjukkitől, és az ő csatlósaitól, a Halálfalóktól. A Főnix Rendjének lenne a dolga, hogy eltüntesse őket a föld színéről? Nos, nem, ellenben a mai gyarló és korrupt világban jobb, ha ez a kis csapat a kezébe veszi a dolgokat. Főként, ha minden halálfaló legalább annyira borzalmas, mint az én családom. Márpedig ehhez kétség sem fér. Csoda, hogy Erin és én kaptunk valamennyit az örökségből a szüleink halála után. Bár az sem túl megnyugtató számunkra, hogy Augustus még él, de persze ez ellen nem tervezek tenni. Találkozni sem szeretnék vele, nemhogy megölni. Az nem az én műfajom, és kétség sem fér hozzá, hogy Erint sem kényszeríteném soha abba a helyzetbe, hogy ezt kelljen tennie. Nem vagyok olyan, mint apánk.
Végetér a gyűlés, én pedig a térképekkel és tervekkel telefirkált lapokat igyekszem egy kupacba rakni minél előbb, hogy még időben elérjem Moodyt, aki természetesen előkelőbb helyen ült, mint én, ezért az ajtó mellől hamar kijut a teremből. Kétség sem fér ahhoz, hogy rövidesen távozik is, ezért sietnem kell. meg is indulok az ajtó felé, amikor a szék, ami mellett éppen elhaladok, hatalmas csattanással elvágódik. Nos, könnyedén elképzelhető, hogy nekimentem, vagy belerúgtam, mert még mindig a gondolataimmal vagyok elfoglalva. Természetesen azonnal az asztalra dobom a papírjaimat, és leguggolok a földön heverő hölgyeményhez, aki nem más, mint Megara. A francba is! Már találkoztunk, nem túl régóta tag, de isteni teát főz, és igazán jó is vele beszélgetni. Még nem sütöttem el egy történelemmel kapcsolatos viccet sem előtt, és talán ez jótékony hatással van a kettőnk közti kapcsolatra. Mármint a... munkatársira gondolok.
- Jól van? Sajnálom, hogy fellöktem. - azzal a kezemet nyújtom felé, és körülnézek, hátha segít még valaki, ez azonban reménytelen, mert már üres a helyiség. Moody eközben teljesen ki is megy a fejemből. Majd talán legközelebb megemlítenem neki a problémámat, ha nem tudok addig zöld ágra vergődni. - Kérem bocsásson meg, nem akartam rosszat, csak nagyon siettem utolérni valakit, és nem józanodtam még ki a világmegváltó gondolatok miatti bódultságomból. De jóvá teszem! - bizonyára túlzásba esek, de óvatosan megemelem a lányt, és a közeli nappaliba viszem. Jaj, istenem! Remélem, nem esett nagy baja...