I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Darvin Gray
| » » Hétf. 8 Okt. - 19:58 | | | Lorcan Phobos Crabbe Halála közeleg de erről nem regél a kabóca zenéje.  Becenév: A srác, akit nem nevezünk nevén, 404-es hiba Kor: 15 Származás: Aranyos Lojalitás: Grindewald Képesség: Skizoférnia Csoport: Besorolást kérek Rank: Play by: Darwin Gray Karakter típus: Keresték és súgták a hangok ezt a canont
„Egy-két csillag, ha megmarad talán
Lesüppedt sírok őrének felettünk,
És messzi pályán tán egy árva láng:
Amerre elment mind, akit szerettünk.”
+18, erős idegzetűeknek!
Nem értenétek és bizonygathatnám hadarva, verejtékezve, összetörve előttetek én, aki rettenthetetlen voltam.
Mert hittétek, hogy nyájas, sőt seggnyaló, illedelmesen mosolygó, a teát időben felszolgáló, egyenes háttal, méltósággal közlekedő aranyifjú ez a tökéletes, hibátlan tartás, ösztönös tisztelet a ti érdemetek.
Hogy a nagy szabadság, hosszas fáradozás teremt majd hű hívet, egy elkötelezett, bátor lelket. Az ajtókat nyikorgás nélkül záró, szenvedélyes mosolyú hibátlan fogsorú, jellemű ábrándot, ez vagyok nektek, valósággá vált képzelet.
Anyám és apám, agyamban a szú ütemetesen kopog és a gázlángok kigyúlnak, tündérmanók petéznek, burjánzik a penész, miközben szavalok, fejből idézek Merlint, Grindewaldot.
A gúny maszkja tökélyre fejlesztve, huzalok rárántva, ajkam csöppet benedvesítve hajolok hozzád anyám.
„Lépcsők, korlátok, ringó léptek,
csészék, szavak, és tejhabok,
platánlevélben napfény, lélek,
ahogy ránézek felragyog,
itt vannak mind
emlékeink
hallgatnak. Belül hallgatok.”
Hallgatok arról, ahogy hozzám érsz félresimítani arcomból szemtelen tincsem, kisfiamosan nézni, még mindig anyásan szeretni, hát amit én látok hirtelen, ahogy szemeidből fut a genny, ujjaid sorjában leválnak, patakzik véred, buggyan benne eltévedt oxigén, állkapcsod leszakad, végre kihúzhatom fogaidat, felnyithatom hasfalad belek országutjait járni, kifolyjon a salak, anyám sárillata, fémvére, az az arany.
"Mindvégig egy huron.
Súlyos keresztet hord a vállam.
Szomorúbb ember van-e nálam?
Mindvégig egy huron.
Járom a csöndes Golgotát.
És nem tudom, hogy' bírom ezt tovább."
Hogy megölnélek apám, kaszával kapnám le fejed, olyan egyenesen, hogy csak a nyakcsont látszana, milyen erősen küzdök nem elképzelni sima homlokod apró szikével szántani, belevájva szemdögrödbe, kikapni és üvegbe zárni, rám lásson öröke. Emlékbe tenni el nyelved, halott kis izom érdekes felülete, bűvölném, hogy rángatózzon, elmerengve de szép a céltalan vergődés, néma fájdalom.
Hát hogy vallanám meg a hangokat és tévképzeteket, mosolyom mögé rejtett szörnyemet, az ádázt, akit nap mint nap gyilkolok?
… Küzdök, folyamatosan, a nap összes hatvan percében, a legnagyobb ellen, aki valaha létezett és szörnyűbb minden sötét úrnál, ki mellett a káosz olyan kicsi és ez Én vagyok apám, anyám.
Mert az én fejemben hangos a hang és cseng a szó és üvöltök, zokogok, verem húsfalaim, ne fojtsak meg mindenkit, fejlesszem tovább az Avadát lassúra, boncolásra, véssek fel testeket, akasszam ki szögekre, áztassam belőle a vért napokig.
Kedves anyám, drága apám, harcolok, hogy az a mosoly legyek én, amit nektek mutattam. A gunyoros, népszerű kacaj, amit a többiek látnak és az illedelmes felelet, melyet úgy szeretnek tanáraim
„Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!”
Zihálva omlok össze hányni, ha elképzelem hogyan boncolom fel őket, milyen szép szőke az egyik, keveredne aranyhajába tacsakos alvadt vér és leszedve koponyáját hogyan folyna veleje.
Ha tudnátok hány hangot hallok napjában, átkokat fejleszteni tökélyre, lassan borzadó gyilkos igéket kántálnék, elrabolva és kínozva őket, sorban, sokat, amíg idegrendszerük ki nem kapcsol a fájdalomban.
Rettegek, küzdök éjjelenként a szörnyű gyilkossal, beteg késztetéssel, pszichodrámával, aki nem én vagyok és mégis elönt sorjában vad, élvező késztetés felgyújtani, robbantani, véreztetni, gyilkolni sokat és eltenni emlékbe a májat, vagy vesekiállítást rendezni, de mindeközben higgyétek el mennyire jó fej vagyok, azonnal eltüntetem, ha összehugyozom magam éjjel és kisebb állatokat, például patkányt csak a sötétben kínzok, mert nappal modern szavakat használok, nehogy megtudják a halál művésze vagyok, hogy kielégítsem kicsit néha, levágott egérfarkakkal azt az éhes szörnyet, magam, a legszörnyűbbet, aki tönkretesz
 „kibuvik a kedves egyéniség
én semmit se bánok
mért bánjak mindent én?
a csecsemőket teherkocsi alá kell tenni
a terhes asszonyokat teherautó alá”Ha egyetlen percre megingok majd, például megölök valakit és meggyalázom, mert az ernyedt izmokban már nincs ellenállás. Vessetek akkor véget nekem anyám és apám, mert nem fogom tudni megállni egyetlen áldozatnál. Ettől félek legjobban és nem a Nagyúrtól, vagy hogy ti elbuktok és rágalmakat ragasztanak ránk, hogy Grindewlad nem fog leszopni se engem, se téged apám. Hát akkor mi lesz? Mi lesz, ha egyszer legyőznek és a hangok elárasztanak, végre elélvezek a vér látványától, vagy csak nagyon okosnak képzelem magam és meta-Avada átkokkal testeket darabolok, hisz a Nagyúr bolond, hogy olyan egyszerűen csinálja, hol van egyetlen zöld villanásban a gyilkolás igazi öröme, tudod anya, amikor az egész tested beleremeg az orgazmusba, hiszen láttalak vele, mert belopóztam a Halál termébe, azt reméltem, ha megpillantok egy hullát és felvágom, végre lenyugszanak a hangok, de csak téged láttalak egy idegennel, aki vadul kúrt hátulról. Néha úgy pillantok rád apám, nem tudom a te véredből vagyok-e, vagy a halál teremtett és tudod én kedves fiú vagyok, az a kedves fiú, aki csak visszafogottan lenéz mindenkit, különben nagyon jó mindenben, nem akar nagy úr lenni, semmi magasztosat, igazán, elnyom minden késztető hangot, látni nyeset bőrt, elképzelni, ahogy durva bárddal a csigolyánál, tudod végigszántom, egészen félbe, egy nőt két szeméremajkánál, vagy férfit kettészelve a húgycsövét. Tudod apám és te anya, én félek magamtól, jobban, mit bármitől a világon és ha találkoznék egy csuklyással, a csókosokkal, meghalnék abban a szent pillanatban, találkozni magammal, amilyen vagyok. De ki vagyok én valójában? Hol az igazi kedvesség és látszat? Aranyos akarok lenni, végtelenül jó, Griffendélbe kerülni, Hugrabugba a szerencsétlenekhez, anya, apa mentsetek meg a Mardekártól, mentsetek meg önmagamtól. Nem kellene élnem, meg akarok halni, jónak lenni, jónak és hogyan lehetnék jó én, a legrosszabb? Fiú, akit nem nevezünk nevén, akit rettegek hívni, Lorcannak
„kis hal jó hal
jó ha meghal
mindegy hogy ki hal meg, én vagy más
Bertalan és Tamás
én semmit sem tudok”
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 2
▽ Avatar : Ben Whishaw ▪
| » » Szomb. 20 Okt. - 0:11 | | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Kedves Lorcan! Mindenképp azzal kell indítanom, hogy sajnálom. Sajnálom, amit veled bárki is tett. Sajnálom, hogy ezt hozta ki belőled számtalan ólomsúlyú, higanygőzzel teli helyzet. Sajnálom, hogy az vagy, ami. Mégis, talán egyszerűen csak irigy vagyok, amiért van bármiféle mozgatórugód... Házaddal kapcsolatban felettébb nagy bajban voltam, hisz amit szeretnél, arra gondoltam én is, mégis választani a kettő közül... Végül arra jutottam, hogy házad legyen a GRIFFENDÉL, mert van benned akarat. Van benned elég erő és bátorság, hogy szembeszállj önmagaddal. Gratulálok a házadhoz! A Süveg már csak reménykedhet, hogy jól döntöttem helyette. Robert Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső
Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája |
|
Kezdőlap
