Huhh, nagy nap ez a mai. Igen igen, végre elhatároztam magam és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy megkérjem Moira kezét. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a lépésen, hogy most belefér-e az életünkbe egy esküvő. Mindketten teljes gőzzel a karrierünkre koncentrálunk és hát nem tudom, hogy fogja ezt fogadni tőlem. De eleget hallgattam már a kedves édesapjától azt, hogy komolytalanok a szándékaim így hát ezen is felbuzdulva elhatároztam magam, hogy megteszem. Csak hát van itt egy kis bökkenő. Hogy egyáltalán nincs ötletem hogyan is kivitelezzem. Ha felteszem a kérdést, hogy mi illik igazán hozzánk akkor azt mondanám, hogy elrejtem a kanapé támlája mögé és ha megtalálja akkor megkérdezem, hogy hé te sportolók gyöngye hozzám jössz? De hát azért csak egy jeles esemény és hát nem kellene elrontani a szokásos csipkelődésünkkel. De ha meg úgy csinálom, mint a filmekben, hogy rózsaszirmokkal rakom teli a lakást akkor meg szembeköpöm saját magunkat. Ahj, nehéz. Nagyon nehéz. S már nincs sok időm gondolkozni ezen hiszen nem sokára hazaér és mindenféleképpen ma akarom ezt a lépést megtenni. De hát van itt egy még egy apróka bökkenő. Uhh, még ezt is kicsinyítő jelzővel illettem? Én hülye, hát ez óriási baj. Nincs is mivel megkérnem a kezét. Mert hát természetesen nem volt annyi eszem, hogy már felkészüljek és kiválasszam. Mindig mindent az utolsó pillanatra kell hagynom. Kapkodva húzom fel a cipőmet s kapom fel magamra a kabátomat már szaladnék is ki, de hát olyan öntelt szekrénnyel rendelkezünk, hogy nem tudott volna arrébb menni legalább vagy 1 métert, hogy ne essek el benne. Morogva feltápászkodok és már célirányosan húzok is le a városba, hogy megvegyem azt az ékszert amit felfogok húzni az én szerencsecsomagom ujjára. Kabátomat összébb húzom magamon és felkapom a kapucnimat, hogy a hideg széltől legalább ez védje a fülemet. Még az hiányozna, ha megfáznék és végigbaciznék mindenkit. Hmm, persze nem is rossz ötlet. Ha én lerobbanok akkor Moira is. Így mind a két csapat veszt egy-egy kulcsjátékost és mi nézhetjük a lelátóról a mérkőzést. Háhá, szuper terv. Nagyon szuper.
Végre valahára sikerült elérnem az ékszerüzletet és bunkón, köszönés nélkül már a gyűrűket is kezdem el nézegetni. Nem direkt, csak már teljesen beleéltem magam a dologba és nem akarom, hogy minden más elvonja a figyelmem. Kis karika, nagy gyémánt. Hmm, nem tetszik. A mellette lévő, nézzük csak...hm.... nem, ez sem.
- Segíthetek? Felpillantok és egy visszafogott mosollyal és fejvakarással próbálom szavak nélkül leírni azt, hogy óriási bajban vagyok és mindjárt felkötöm magam.
- Mikor szeretné megkérni a kezét? Jön az újabb fájdalmas kérdés és erre csak egy halk buta nevetés a válasz.
- Mindent értek, szóval ma és még nincs meg a gyűrű sem. Hát gratulálok. Sóhajtok egy nagyot, majd megrázom a fejem és összeszedem magam.
- Visszafogott gyűrűt szeretnék, de mégis különlegeset. Mert hát a mi kapcsolatunkat sem mondanám átlagosnak. Sok-sok akadály árán, de mégis sikerült az, hogy együtt maradjunk mert hát a család eléggé hagyománykedvelő, de így is mellettem maradt. Szóval megszeretném ajándékozni is egyben, de hát sikeresen ezt is elfelejtettem már hamarabb megtenni. Fakadok ki teljesen, már-már hisztérikusan. Ha valaki ezt látná azt sem hinné el, hogy ez én vagyok. Még magam sem. Sóhajtok vagy kettőt, hogy megnyugodjak egy picit aztán behunyom a szemem és rámutatok az egyikre. Hiszen varázsló vagyok állítólag, nem? Hiszek a csodákban, remélem ez tetszeni fog. Ezt nem hiszem el. Tényleg bejön. Nagy vigyorral veszem is elő a pénztárcámat és fizetem ki.
- Köszönöm a segítségét. Meg van, meg van. Már csak egy dolgot kell kitalálni, hogyan is kérjem meg a kezét? Az a nagy vigyorom már le is hervadt és gondolkodóba esek. Romantikus legyek vagy adjam magam? Ez a nagy kérdés. Most Moira helyébe képzelem magam. Vajon én minek örülnék jobban? Hát ez egyértelmű, és meg is van a döntésem. Futólépésben indulok haza, hogy előkészítsem a terepet az eseménynek. A cipőmet magamon hagyva kapom fel a telefont és rendelek egy pizzát, majd lehuppanok a kanapéra és csak várok, hogy hazaérjen. Kulcscsörgés, ajtónyikorgás, cipők sarkainak kopogása a parkettán, itt az idő.
- Leiskoláztak ma is? Kérdezem nevetve, aztán szaladok is oda hozzá, hogy köszöntsem egy csókkal. Igen-igen nem tudtam volna egyszerűen egy olyat mondani, hogy szia szerelmem de örülök, hogy hazaértél és társai, mert egyszerűen annyira nevetségesen hangzana a számból, hogy az valami elképesztő. Ez a mézes-mázas maszlag nem illik hozzánk. A kötekedés és egymás beégetése meg jóval inkább, mint két nagy gyerek akik semmivel sem foglalkoznak csak azzal, hogy ők ellegyenek a kis világukba.
- Moira... Kezdem a mondandómat, majd féltérdre ereszkedek és folyamatosan tartom a szemkontaktust. Arcom teljesen komoly és hosszú percekig csak az íriszeit figyelem, úgy teszek, mintha elvarázsolt volna. Erősebben megszorítom egy picit a kezét, hogy ezzel a testi jellel is átverjem, hogy azt higgye csak erőt akarok gyűjteni a beszédhez. Ekkor pedig jön az, amire biztos vagyok benne, hogy nem számított. Elnevetem magam és bekötöm a cipőfűzőmet s aztán gyorsan szaladok is az ajtó felé a nő haragja elől plusz azért, hogy kinyissam az ajtót a pizzafutárnak. Előveszem a pénztárcámat, fizetek és még az ajtóban belecsempészem a kis gyűrűt az étel tetejére. Kreatív vagyok? Naná! Azért nem hiszem, hogy valaki más is próbálkozott volna már ilyennel, mint én. Történelmet írok.
Szépen lassan visszasétálok a nappaliba, az egyik kezemben tartom a pizzát míg a másikkal a tv távirányítójáért nyúlok és bekapcsolom, mintha csak a szokásos esti programunkhoz készülnék. A dobozt odaadom neki és leveszem a felsőmet.
- Elmegyek lezuhanyzok. Elsétálok a fürdőajtóig, és résnyire bezárom magam után a vizet pedig megengedem, hogy tényleg azt higgye, hogy tisztálkodok. A kis résen meg kukkolni kezdek a megfelelő pillanat után éééééés kinyitotta, most jövök én. Rohanok, mint az őrült már majdnem el is csúsztam amikor odaérek hozzá és féltérde ereszkedve kimondom a szavakat.
-Moira Gloria McGonagall, leszel a feleségem?

Hevesen zakatol a szívem, izgulok. Az idejét sem tudom, hogy mikor izgultam ennyire utoljára, talán akkor amikor felvételiztem az Akadémiára vagy amikor az első profi meccsemet játszottam. Azért ezt nem tudom olyan lazán kezelni, mint ahogy mást szoktam. Életem egy fordulópontja, egyszer van ilyen az ember életében, jobb esetben. Meg hát ott az a kicsike egóm, amit elég könnyen össze tud most zúzni egy esetleges nemmel. Akkor meg mindenre kihatna ez a válasz, a teljesítményemre, a hozzáállásomra a pályán. Szóval mondjuk úgy, hogy ez két dologban is fontos, hogy igent mondjon. Mert hát az önbizalmam nélkül el vagyok veszve. Na, de ne álljunk ennyire negatívan ehhez az egészhez, hiszen ne felejtsük el, hogy oda van értem. Biztos, hogy igen lesz a válasz.
Amint belép az ajtón nagy mosollyal mérem végig. Igen, ha nem is tudtam volna akkor is könnyen levettem volna azt, hogy épp milyen edzést tartottak. Nyűgös, hisztis és csak arra vár, hogy végre ledobhassa magát a kanapéra és pihenjen. Persze, hogy nekem ezt az időpontot kellett választanom, hogy feltegyem az egymilliós kérdést. Persze más férfi elviszi a barátnőjét vacsorázni egy előkelő helyre és úgy kéri meg a kezét, de én? Melegítőalsóba. Most mondjátok azt, hogy nem vagyok kreatív.
Kezdetét veszi a zseniális tervem első fázisa, már szaladok is oda hozzá, hogy köszöntsem egy csókkal és átverjem. Nagyon nagy önerő kellett hozzá, hogy ne nevessem el magam és teljesen komoly maradjak. Aztán bekötöm a cipőm és nevetve ugrok fel, hogy nyissam az ajtót. Igen, jobban belegondolva szerintem azt hihette, hogy bevettem valamilyen gyógyszert vagy éppen azért mert nem vettem be semmilyen bogyót. Csodás, csodás. Eddig, hogy haladunk? Elég sz*rul. De nem baj, nem adjuk fel. Nem az számít hogyan érsz el a célig, hanem az, hogy elérted. Csak az optimizmus.
Átveszem a pizzát aztán már adom is oda neki. Amikor leveszem a felsőmet "véletlenül" megpörgetem a kezembe és az arcára dobom és aztán vigyorogva futok is be a fürdőszobába. Leselkedek, kukkolok, figyelek. Nyílik a fedél, mozdul a keze, itt az én pillanatom.
- Szerinted ki az a gyökér, aki belesütne egy jegygyűrűt a pizzába? Forgatom meg a szemem, de aztán már fel is teszem a kérdést a szemébe nézve. Csak figyelem az arcát próbálok leolvasni róla valamit, nem ezt a reakciót vártam. Jó persze az egyértelmű, hogy lesokkol de valamilyen öröm sikítás? Áhh nem, az nem ő lenne. Aztán a választól egy picit leesik az állam. Mi ez most komoly?
- Ez nagyon gonosz dolog, McGonagall. Roppant aljas. És még a kezembe is nyomja a hülye dobozt? Hát kinek kell most ebben a helyzetben? Ledobom az asztalra és miután elhaladt mögöttem nagy szemekkel nézek rá. Teljes hitetlenség tükröződik vissza a tekintetemből.
- Most csak gyakoroltam rajtad, hogyan is kérjem meg a másik barátnőm kezét. Nehogy elhidd azt, hogy én tényleg összekötném veled az életem. Nevetek egyet cseppet sem őszintén és mellé még legyintek is, aztán szépen lassan visszasétálok a fürdőbe, hogy elzárjam a vizet amit megengedtem nehogy kifolyjon a kádból. Sóhajtok vagy kettőt nagyot, majd visszatérek hozzá és megállok előtte.
- Na ne bolondozzuk. Ráfekszek a nőre és megcsókolom először a száját aztán pedig a nyakát.
- Na, Moira. Drágám, gyere hozzám feleségül.

- Lehet, hogy a vitaminjaim helyett véletlenül egy rivotrilt sikerült bevenném. De azt nem tudom, hogy miért van nekünk olyan a házban. Talán szeded? Húzom össze a szemeim és egy kis ideig úgy figyelem őt, mint azokban a mugli filmekben a nyomozó, a gyanúsítottat. Igen-igen gondoltam, hogy ez lesz a reakciója és azt fogja hinni, hogy ráálltam valamire. És nem Leo lennék ha nem játszanék még erre is rá jobban. A mellizmaim egy kicsit megmozgatom és a tekintetem szinte ég a vágytól, a romantikától és csak azután indulok el a fürdőbe miután így felvettem vele a szemkontaktust.
- Inkább csábító! Kiabálok vissza még egyet utoljára a nagy pillanat előtt. Egy kis készülődés, tükörbenézés, ezerwattos vigyor és hagy szóljon. De hát ami ezután jött az teljesen kisemmizett. Nem szoktam ahhoz hozzá, hogy valami nem úgy van, ahogy én azt elterveztem és ez így porig rombolt. Persze nem az, hogy már megkérték a kezét és az efféle hazugságok, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy nem tudna másra úgy ránézni, mint rám és ez fordítva is így van.
- Ó, ennek de örülök. Már miért nem úgy csináltad, hogy mindenki hallja. Akkor még nagyobb zavarba lettem volna. Morgom az orrom alatt és mondanám azt, hogy elgondolkozok azon, hogy miért mondta azt amit mondott de nem fogok mert két véglet van. Vagy húzni akarja az agyam és elérni azt, hogy végre valahára ő nyerjen valamiben mert hát khmm tudjuk, hogy az máskor nem nagyon szokott sikerülni, vaaaagy a másik, hogy tényleg nem akar hozzám jönni. Ha a második igazolódik be, akkor viszont nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Vagyis igazából én el vagyok egy darab papír nélkül is vele, de azért a hagyomány az hagyomány. S pedig engem úgy neveltek fel, hogy tiszteljem ezeket. Legtöbb dologban a tanítások ellen mentem, viszont ebben nem. Van amit ki lehet nőni és van ami benne marad az emberben. Így hát ezért fontos az, hogy nekem adja a kezét.
Rávetem magam és elkezdem a puhítást, hogy hátha ezzel elérek valamit. Először az ajkát aztán pedig a nyakát és igyekszem ott egy pontot sem kihagyni a gyengéd puha csókokkal.
- Így bizony. Családom tagjai halálfalók, ennyire lehet én is gonosz, nem? Nevetek halkan és közben a kezemet is használatba veszem, hogy simogatni, cirógatni kezdjem a nő oldalát.
- Nem ám. Szúr? Az arcomat az övének dörzsölöm vigyorogva és közben picit a háta alá nyúlok, hogy biztos el ne szökhessen tőlem.
- Hogy miért akarlak elvenni? Most komolyan azt akarod, hogy növeljem az egódat? Püffögök egyet halkan, aztán pedig leállok a simogatással és a puszikkal, hogy teljesen az arcára tudjak fókuszálni és kellő komolyságot adjak a helyzetnek.
- Azért szeretném, hogy abban a kegyben részesíts, hogy nekem adod a kezed, mert én úgy érzem, hogy te vagy az a nő aki mellett leszeretném élni az életemet. Nem tudnám a mindennapjaimat elképzelni a beszólásaid nélkül, az illatod nélkül és még anélkül sem, hogy legtöbbször reszketve próbálom lehámozni rólad a takaró egy részét, mert hát mindig lehúzod rólam. Ha nem lennél az életemben, akkor nem tudnám elfeledni az edzéseket, a meccseket és folyamatosan azon zakatolna az agyam, hogy mit és hogyan kellene máskor csinálni és így egyre jobban egy szakadékba lökném saját magam. Elfogadtad a családomat még úgyis, hogy tudod azt mennyire sznobok és őrültek. Elfogadtál engem, egy nagy arccal rendelkező aranyvérű palántát, aki mindenkinél jobbnak hiszi magát. S tudod, hogy mennyire utálok ilyen nyálasan beszélni úgyhogy ezt oszd be magadnak egy évszázadra, szeretlek McGonagall! Gyere hozzám feleségül!

- Tudtam én, hogy használsz ilyen szereket. Ez lesz a következő hír, amin majd csámcsoghatnak a drukkerek. Reagálok még kuncogva a rivotrilos témára. Áhh milyen jó kis lejárató kampány lehetne ellene és a csapata ellen de nem, nem vagyok én ilyen gonosz. Vagyis hát vele nem, de igazából a Szarkákkal megtenném sőt kellesz is valami fogást találni ellenük hiszen akármennyire rossz még erre gondolni is, de kirobbanó formában játszanak és ehhez képest mi sasok nem éppen kimagaslóan. Csak sérülteket gyártunk az ellenfélnek és ennyi. Nem megyünk vele sokra, de már a fejemben felvillant a kis lámpa, hogyan is tudnánk újult erővel nekirugaszkodni az elkövetkezendő meccsekre.
- Hát most elintézted azt, hogy Yves kettő legyek. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy. Lányok álmát törted össze, mert elvesztettem az önbizalmamat így csajozni se fogok. A stripperemnek is búcsút kell mondania tőlem. Nem csak az én életem törted össze, hanem több millióét is. Forgatom meg a szemeimet és még próbálok humorosan válaszolni, hogy hátha ez csak egy poén de mint látom nem az. Most komolyan kikosaraz engem? Engem? Még nem történt velem ilyen, hogy valaha is kosarat kaptam. De még milyet. Két masnival rajta és egy üzenettel benne, hogy lúzer.
A hosszú csókba belemosolygok, ohó minek kellett aggódni? Nyert ügyem van. Ó, vagy még sem?
- Hát mit gondoltál? Csak azért vagyok veled, hogy így közelebb jussak az ellenségeimhez. Szerintem te vagy a kis naiv. Nevetek én is vele együtt. Mindketten tudjuk, hogy nálam távolabb nem áll senki sem ehhez a sznobizmushoz és a halálfalókhoz. Persze azt sem mondom, hogy szembe szállnék velük, mert nem. Nem azért mert félek, pusztán azért mert nem érdekel a háború. Amíg engem, a családomat és kviddicset békén hagyják, hidegen hagy.
Kegyetlenül folytatom kínzását közben elejtek egy elég béna gonosz nevetést. Igen, nem csodálkoznék azon ha a szomszédnéni holnap végigstírölné Moira testét kék-zöld foltok után kutatva. Bár ha ez lenne akkor még talán rá is tennék egy lapáttal és kinyitnám az ablakot, hogy még többen hallják. Nem engedem a kezeim közül, innen aztán nem menekül. Háháhá.
- Szexibb? Ha nem a világ, akkor Nagy-Britannia legjobb férfi testével állsz szemben. Öltök rá nyelvet és aztán elkezdem a még nekem is fájdalmas monológomat. Komolyan gondolom minden szavát, viszont nem szeretek ennyire nyálas lenni. De abban biztos vagyok, hogy ha ki mondja azt a fránya igent akkor többet nem fog kapni ilyet egy jó ideig. De aztán megint olyan válasz jön, amivel még jobban kisemmiz. Aljas, nagyon aljas. Kezdem úgy érezni, hogy ez az ügy veszett. Nagyon sok dolgot bírok, de ez a kérdés, hogy mi lesz az ő boldogságával, mondhatjuk megölt. Ez már nem 30:0, hanem 150:0. Elkapta a cikeszt, vége a mérkőzésnek.
- Hogy mi lesz a te boldogságoddal? Nem vagy velem boldog? Csak pislogok, látszik, hogy erre már nem tudok mit mondani és elkönyveltem magamnak, hogy nekem nem lesz menyasszonyom. De aztán pedig jön a csók, amit készségesen viszonozok és utána egy nagy vigyorral nézek rá. Tudtam én, hogy ez csak átverés. Jó nem tudtam, de reménykedtem benne. Yeah, most fogja kimondani. De aztán megint lehervad a vigyor az arcomról.
- Nem apád vett rá erre, hanem én akarom ezt. És álljunk már meg. Attól, hogy a csapatod most perpillanat jobb formában van azt nem jelenti, hogy egyénibe nem semmiznélek ki titeket. Mintha teljesen elfelejtettem volna a leánykérést, annyira zokon esett ez a mondat. Pff még, hogy az én karrieremet összetörni. Még Merlin is kevés lenne rá.
- Jól átgondoltam, Moira. Soha nem voltam semmiben sem ennyire biztos, mint ebben. A feleségemnek akarom szólítani azt a szerencsétlen fejedet. Megint megkérdezem. Hozzám jössz?