Jolene Jolene

Micsoda szerencse, hogy megannyi érv satnyult semmivé a misztériumügyön dolgozók mentális védelmét illetőleg - néhány tőlem is származott, afféle kötelesség volt ez, amivel unalmas napjaink is ízzel teltek meg, remek alapja az áskálódásnak és úgy általában a gyanakvásnak, ami régtől nagy melegágya a valódi paranoiának és egyéb mentális labilitásoknak: micsoda szerencse, hogy egy kérés sem talált célba, úgy siklottak el mellettük, mintha ők is felismerték volna, az őrület anyaga a munkánknak, nem gátja. Minden bizonnyal nem kerüli el a figyelmüket a hatalom abúzusának magatartása, amelytől én is csak olykor függetlenítem magam, ha érdekeim megkívánják. Tőle tanultam, aki minden kegyetlenségében jó tanárnak bizonyult, vagy épp emiatt, reggelihez gyomorrontás, amit nem lehet elfelejteni és igazán megtagadni sem, bárhogy próbálkozzunk is vele - lenyelhetetlen utóízként húzódik végig apám jelenléte egész életünkön, nekem annyi könnyebbséggel, hogy mindig vonzódtam mindenhez, ami keserű, ami nem szokványos, míg ikrem a hagyományos kompozíciók: az otthonra emlékeztető édes sütőtök, aranypettyes almák és a szűnni nem akaró, de ránk bánatára nem jellemző, ha belekóstolt, az Doris oldalán történt, kellemetlen lehet most megint a sem hús, sem halat szájába venni.. de ez már több családi kötelék, mint amivel most foglalkozni szeretnék.
Természetesen a józan ész nem áll az én oldalamon: technikailag sosem tette, sőt, maga a létezésem kacérkodott a gondolattal, hogy tönkretegye az amúgy is fátyolszerű kötelékeinket, de a nehezebb utat választván igyekeztem belesimulni kollektív testünk sejtjei közé, elvégre ha a préda megsejti a vadász jelenlétét, az valamit igencsak elronthatott. Circe ebből az igényből született, lényegében nem áll oly távol tőlem, mint elsőre hittem, nevetése már akkor diszkréten cseng, mikor apám felbukkan a színen: olyan összeszedetten beszélget a jelenlévő Wizengamot tagjaival, ahogy nekem sosem volt lehetőségem rá, elvégre nem tűnhettem ki igazán saját osztályom szabályain át, képességem az ellenkezőjét követelte.. most azonban Circe apámra pillant, szemében a felismerés helyet szorít magának valami lappangó érdeklődés mellett, határozott léptekkel közelíti meg, csak árnyalatnyi sötétség kúszik a homlokára: összeesküvők sajátja.
- Mr. Zabinihez van szerencsém? Circe Claude vagyok, éppen önt keresem egy meglehetősen privát ügyben, beszélhetnénk kettesben? - enyhe pézsmán nyugvó orientális illata könnyen megjegyezhető, olyan illatjegyek sajátja, amelyek felkelthetik mindig céltudatos apám figyelmét, és ugyan ki más lehetne az összekötő, ha nem a Nagyúr körei? Milyen drámai, milyen közhelyes, milyen valószínű mégis: ki mondhatná meg, hogy nem igaz? Kezet nyújt az udvariasság, Circe udvarias lány, azaz felnőtt nő, alakot ölt benne minden meg nem élt kegyetlenségem, már születése körülményei is csupa erőszakkal csipkézett teadélutánba futnak, célja pedig az a körkörös nyomás, amit a hozzám hasonló, apám által felnevelt trónkövetelő gyakorolhat egy férfire. - Egy közös ismerősünk ajánlotta önt, még nem ismerem ki magam az országukban. Üzleti ügyről lenne szó, de nem szívesen osztanám meg mással..

Jolene Jolene

Feltehetném magamnak a kérdést - ahogy számtalanszor megforgattam a számban, jegeskávét ittam rá, és otthagytam a rúzsom lenyomatát az üvegpohár peremén: vajon azért nem érzek bűntudatot, ha apám lényegében elcsábításáról van szó, mert beteges vonzalmam tárgya, vagy sokkal összetettebb a magyarázat? Nyilván ez utóbbi, szeretem a bonyolult ügyek minden színét és fonákját, és igencsak ráértem megvalósítani minden lehasadó vágyam egy személyiségként - leveleztek évekig ismeretlenekkel álnevek alatt, olykor, lopott percekben megnéztem a muglik nevezetességeit, felfedeztem olyan részleteket, amelyeket eredetileg nem az én szememnek szántak, habár talán nem is gondoltak rá, hogy érdekelhet. Szokásommá vált az arrogáns írók azon tulajdonsága, hogy tévedhetetlennek képzelem magam emberismeret terén, belopózom a rejtett utalgatások, félelmek mögött, és mire eszmélne az áldozat, már valóban befontam értesüléseimmel. A kérdés adja magát: vajon mire akarom használni, hogy nem is vagyok igazán egyetlen személy, ütni vagy simogatni fogok vele.
- A forrásom jól mondta, önnek nem lehet ellenállni. - nevet Circe azon a hangon, amely nagy hódítók sajátja, igazi hódítóké, és nem zsarnokoké, utóbbiakból jelen beszélgetésben egy is bőven elég. A helyet és az italt is elfogadom, ha nem szeretném az ízeket, akkor is illene, kellemest hát a hasznossal így fonja egybe a lehetőség: apám mindenre ügyel majd, ízlésemre és mozdulataimra épp úgy, mint hangsúlyaimra, hogy mikor veszek levegőt, nyilván nem véthet saját maga ellen, és itt, az ellenségtől övezve főleg nem. Amíg nem lesz számára egyértelmű, hogy másik jellegű kollégái küldtek, nem nyugodhat meg a társaságomban. - Azt mondták, önt kell megkeresnem, ha felmerült a családom körében egy.. véráruló kérdésköre. Egészen pontosan egy olyan elemről lenne szó, amely kísérti a rokonságom jó hírnevét, ebben szeretném tanácsait kérni. Remélem, nem veszi tolakodásnak, de a helyzet kezd tarthatatlanná válni, én magam viszont nem szeretnék vakon cselekedni.
Doris most nyilván megkérdőjelezné a módszereim, úgy általában mindent barátságunk oltárára helyezve, de Doris távol jár, apám lelkének pedig semmi más nem hízeleghetne úgy külső forrásból, mint módszereinek elismerése, dicsérete - azt felesleges lenne boncolgatni, hogy mekkora bakot lőtt valójában, elvégre híján volt azoknak a pszichológiai vonulatoknak, amelyek valódi sikerhez vezethették volna, de engedjük meg, hogy ebben a hitben éljen, legyünk pragmatikusak tekintetében. Circe keresztbe fonja hosszú lábait, érdeklődve, cseppet kihívóan nézi apámat, én pedig ott mosolygok minden lépésében - mi értelme lenne, ha nem élvezném.