S mert apám fontosnak tartja a nemzetközi ismeretséget, mert apám nyilvánvalóan toborozni jött ide, mert kértem, elhozott. Tervezek alaposan körülnézni, sosem jártam még Amerikában, noha apámnak csak óvatos célzással mertem jelezni, talán többet is mutathatna az Ilvermornynál. Mindent, ami gondolat terelő, várost, újdonságot, ami elhallgattatja a bennem tomboló vészt, csontot törni, ölni és belezni, ezt a dísztelen szart, amire a jenkik olyan nagyra vannak, feldíszíteni maradványokkal. Mély levegőt veszek, mint hányingert küzdöm le ilyenkor magam, nyelek, hogy eltűnjön a hang, vagy lelki szemeim előtt az itt nyüzsgők vére a falról. Persze a démon örült, hisz ha a tengeren túl követünk el gyilkosságokat… Nyelés és nagy levegő megint, apám fél oldalasan pillant rám, jól vagyok-e, ha tudnád, hogy rohadok, szédülök magamtól, vagy a falat kaparom éjszakánként… Derűsen mosolygom - Csak az éghajlatváltozás. Megleszek, menj nyugodtan, addig körülnézek Érkezik a tökéletesen semmilyen felelet, beszél helyettem a szerep, mintagyerek, akit játszom, udvarias, kifogástalan, prefektus, atyaúisten, bámulja ezt a két ocsmány szobrot, előreles az előcsarnokra, fa szobrok, röhejes, mit csináljak, ami lefoglal? Apám meg azt hiszi az érdeklődő gyerek vagyok, aki örül, ha újat tanul, veszek egy éles kanyart jobbra, nem nézve az orrom elé, ha valaki belém jön, majd fellököm, már kurvára viszket a tenyerem megalázni valakit, itt, ahol lófasz se tudja, hogy prefektus vagyok, iskolaelső, anyámkínja, csak simán belerúgni bárkibe, de óvatosan…messzire ne menjek.
Habár ezúttal semmiféle bajkeverésen nem töröm a fejem, a jelek szerint a baj engem nagyon is jól meg tud találni. Legalábbis erre enged következtetni, hogy minden alkalommal belekerülök a leggázabb szitukba és azt még nem is tudom, hogy kibe fogok belefutni hamarosan – ráadásul szó szerint. No, de most igazán nem mondhatnám, hogy valami rosszaságra készülök, csak egy kis sétára, hogy kiszellőztessem a fejemet. Meg igazság szerint imádom a havat, kihasználom a tél lehetőségeit. Pontosabban csak szeretném. Merthogy miután alaposan bebugyolálom magam egy szép nagy, bundás kabátba és elindulok kifelé a suliból, bele is rohanok egy srácba. Egészen konkrétan fogalmazva belegurulok, mivel lefelé menet megcsúszom az egyik lépcsőfokon és nekizuhanok az aljában ácsorgó csávónak. Komolyan, mi ez a turista járás itt manapság? És hogy lehet, hogy állandó jelleggel hasra esek valakiben? Múltkor a rajzos gyerek, most meg ez a másik. A lendülettől szépen ki is terülök a kőpadlón, ahol nyekkenek is egy szép nagyot. Na öregem! Ez aztán szép volt!. Nyögve tornászom fel magam ülő helyzetbe, leporolva a fekete szőrmét. -Bocs! Azt hittem, csúszda! - kiáltok fel poénosan, próbálva menteni a helyzetet. Mert nem túl elegáns bundában lebucskázni a lépcsőn, aztán elterülni az előcsarnokban. Minden esetre, ha nem alakul másként, akkor azért feltápászkodom a földről. Azt már nem kötöm az orrára, hogy egyébként a dologtól sajognak a térdeim és a hátsó felem, mivel ezeket sikerült alaposan odavernem a lépcsőfokokhoz, miközben lezúgtam.
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Szer. 2 Jan. - 19:28
Destiny,
Hűvös, hallgatag, semmitmondó. Kicsit sem ad rá okot, hogy irigyeljem, máris unom. Amerika az önmegvalósítás hazája, az idióta elnevezéseivel, haladó szellemiség az elmaradásban. Megvetően nézek jobbra és már fordulnék, amikor nekem vágódik egy nagy, szőrös… Nem a jeti az és itt a ráadás, hogy elvágódom, beverem az állam, sajgó fej, felhasadás, vér, a lépcső utolsó fokát piszkítja, amibe beleütöttem az állam, ahogy ellöktek, fáj és kellett nekem a lépcső mellett állni, fáj, bárcsak valaki mással történne, én verném bele, nem állát, fejét, csak úgy csattanna és loccsanna, egy agyvelő, két agyvelő, talán három is. Mint az étkezés, vagy háromszor…elélvezni Behörrenem a levegőt, amikor jut és durván lelököm magamról a jetit. Felpattanok, ahogy bennem ez a nevetséges reakció, nem mutatni fájdalmat, érzést, de hát a test reagál, a szemem például bekönnyezett, mert hirtelen jött. - Faszod csúszda! Kibukik, pedig én a nap huszonnégy órájában hordom illúzióim. Akkor is rárecsegek, sőt, merem azt hinni fiú, hogy nekem mekkora… Lány. Most látom, ahogy felrántom magam a szédülésből és a kép kitisztul, hogy lány és nagyot lélegzek, nyelek egy kis vért, fémes, egy pillanatra azt képzelem az övé és látom bevert fejét, mielőtt gyorsan megráznám a sajátom. - Óvatosabbnak kellene lenned, vagy itt simán lehet valaki ön-és közveszélyes? Szőke… Lenyelek egy reszketeg sóhajt, mennyire imádom a szőkéket. Nyúlok érte, hogy felsegítsem, de talán felpattan magától és adná az ég, veszélyes hozzáérnem az emberekhez.
Nem számítok arra, hogy lefelé menet nem csak legurulok a lépcsőn, de még valakit ezzel a nagy lendülettel egyszerűen fel is borítok. Persze, nem jövök zavarba a helyzettől, de azért próbálom kimenteni a dolgot, ha már így elterültem rajta meg a földön. Ő kevésbé értékeli ezt a humoros improvizáviómat, én viszont a térdemet fájlalva kénytelen vagyok felnevetni a kijelentésén. Már csak azért is, mert nincs ilyen testrészem. -Az biztos, hogy nem. - felelem, miközben összekaparom magam a padlóról, mert nem vagyok szőnyeg. Az már biztos, hogy itt most nem csak az én belépőm egyedi és emlékezetes, mert elbűvölően modortalan a srác. Én ugyan nem veszem a lelkemre, mert nem vagyok én hercegkisasszony, de azért magamban megállapítom a dolgot. -Hát minek álltál a lépcső aljába? - kérdezem, mert immáron másodszorra támad nekem a szavaival, így kénytelen vagyok visszatámadni. Pláne, hogy ránézésre kicsit sem tűnik ismerősnek, tehát biztosan nem ide jár. Ebből következik, hogy tulajdonképpen én vagyok „itthon”, így már csak ezért sem hagyhatom, hogy csak így letámadjon a semmiből, pláne, hogy baleset volt az egész. Gondolhatja, hogy nem szeretek lépcsőkön legurulni, elég kellemetlen élmény, ami azt illeti. Bár legalább megpróbált felsegíteni, csak gyorsabb voltam. Ez is valami. -Te nem ide jársz. - közlöm vele egyszerűen. Nem, ez valóban nem egy kérdés, mivel erről szentül meg vagyok győződve, nem fáradok a kérdéssel sem. Hogy manapság mennyi vendég jár erre. Mi történt, múzeumot nyitottunk, hogy ennyi itt a turista?
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Csüt. 31 Jan. - 7:48
Destiny,
Úgy tűnik a lányt cseppet sem hatja meg, hogy miatta felhasadt az állam és vérzik, helyette nevet, de én szinte alig emlékszem már mit mondtam. Egyrészt saját vérem fémes kortya megzavar, másrészt elmémbe tolakszik, mit csinálnék, ha fordított helyzetben, az övét látnám, csak egy kis foltban, csalogatóban, szétverni még jobban és szédülés közben az ember könnyebben hisz saját szörnyének. Mélyen beszívok még egy kis levegőt, vér szagát és a lányét, mert szőke, kész a képlet, hogy a szőke lányok sorozatgyilkosa lennék. Az udvarias énem, amit mindenkit ismer vakaródzik most, kicsit értetlenül bámulhatok, ahogy viaskodom. - Ja bocs, végülis tényleg, minek? Sosem engedtem, hogy felvett stílusom gyengének tűnjön, a jenki hallhat iróniát, velem járó, álcázott jófejséget. - Nem, csak az apámat várom, aki elintéz itt valamit. Azt mondta addig nézzek körbe és idáig jutottam, a lépcső aljáig. Biztos hallod az akcentusomon, hogy brit. Mi szebben beszélünk, ők csak olyan hanyagul ejtenek ki mindent, vagy mi tartjuk magunk nemesebbre. Én is megtanultam mindennél többre tartani, csak az a visszahúzó erő tesz mindig küzdővé, örök harcban saját magammal. Gondolom ezért Giffendél és nem Mardekár. - Van gyengélkedőtök? Kérdezem felvetve vérző állam, magamnak nem látnám jól megbűvölni és őt utoljára kérném. Talán jobb, ha most elvonulok arra, aztán rosszullétre hivatkozva végighemperegem az időt, amíg apám visszatér, valami elhagyatott kórházi ágyon. Egyszerűbb, mint megpróbálni megölni a lányt, nem?
A kabátom zsebébe túrok, hátha akad benne egy tiszta zsebkendő. Még a nyelvemet is kidugom ebben az igyekvésbe és aztán sikerrel is járok. Egy kissé gyűrött, de egyébként tiszta és használható zsepit nyújtok felé, hogy ha szüksége van rá, használja nyugodtan, sőt, akár meg is tarthatja akár. Persze, azt továbbra sem értem, hogy miért ácsorgott az út kellős közepén a lépcső aljában, ahol egyébként is akadályozza a sétáló, vagy esetemben guruló forgalmat. -Ezt kérdezem én is. - pislogok rá bizonytalanul. Lehet, hogy buggyant? Erre aztán nyilván nem fogok azért rákérdezni. A buggyantak biztosan sértőnek találják. Vagy nem is tudom. Sosem voltam még buggyant. -Igen. - bólintok. Egyrészt nem ő az első, akivel találkozom brit akcentussal, másrészt azoknak a lányoknak a számát gyarapítom, akik kifejezetten kedvelik ezt az aranyos beszédes. Olyan viccesen mondanak dolgokat. -Van. Elkísérlek. - felelem és intek neki, hogy kövessen az aulán át. Amint átvágunk a helyiségen, egy folyosóra térek be bal oldalon és eléggé hosszasan gyalogolok is rajta, mire elérek egy ajtóhoz, amin belépve már a gyengélkedő vár minket. Leveszem a kabátomat, mert mostanra egyértelmű, hogy nem lesz rá szükségem, idebent pedig eléggé meleg van. Elterelgetem a javasasszonyig, aztán amíg őt ápolják, én lehuppanok az egyik üres ágyra és a lábamat lógázom. -A Roxfortba jársz? - kérdezem kíváncsian. Persze, azt már tudom, hogy akik oda járnak, azok nagyon szeretik. Lehet, egyszer nekem is meg kellene látogatnom azt a helyet. Mondjuk, én biztos nem hagyom itt ezt az iskolát, mert én meg ezt szeretem.
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Szomb. 16 Feb. - 14:25
Destiny,
Se az iróiát se negatív energiám fel nem fogja, éppen ezért szeretem a szőke, könnyen becserkészhető szépségeket, éppen ezért szereti Ő, a szörny bennem, aki éhesen felmordul, ahogy tekintetem elidőzik a lányon, akit nagystílűen, az ostoba korom értelmetlen szóhasználatának adózva csajnak kellene neveznem. Elveszem a zsebkendőt, megtörlöm állam, kifogást keresek és direkt nem nyúlok az összemaszatolt kendőhöz, így is egyre hangosabban hallom, ahogy dobhártyámban dübörög. - De jó nekem. Újabb irónia, amit majd nem ért, hiszen veszélyes elkísérnie, egy üres sarok, a kórteremből nyíló ajtó, megoldanám, csak hetek múlva vegyék észre a hullát, szageltüntető, láthatatlanná tevő bűbájokkal, amikor már oszlásnak indul. Nagyot nyelek és nyelvemen megérzem a vér fémízét, meg is torpanok, nyúlok érte, belekarolok. - Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés kalauzol az iskolában, ha egyezséget köthetünk, hajlandó vagyok megbocsátani. Mosolygom rá, felszakadt állam ellenére is borzasztó sármosan, mintha hirtelen nem éreznék fájdalmat, pedig borzasztóan szúr, éget. Ne, állj meg! Nem tudok… A javasasszonyt hűvösen, mint zavaró tényezőt fogadom, hamar begyógyítja és a fizikai kín megszűnik, sajgó kellemetlenség marad. - A Griffendélbe. Mi kviddicsezünk a legjobban. Te szintén a legmenőbb házba jársz itt? Nem érdekel, csak torka elmetszése, nagyot nyelek és ahogy ő cseveg, a javasasszony kiiktatásán gondolkodom. Itt kellene felboncolni, ahol mindent adott. Lorcan, könyörgöm, le kell állnod!
Habár nem direkt bucskáztam le a lépcsőn, ha már összetörtem a srácot, akkor a minimum, hogy legalább a gyengélkedőre elviszem. Egy kis mosoly kíséretében intek a fejemmel, merre megyünk, majd el is indulok, feltételezve, hogy jön is utánam. Nem tévedek, erre akkor jövök rá, amikor megérzem, hogy belém karol. Egy újabb mosoly kíséretében rázom meg kicsit a fejemet. Na, nem azért, mert önbizalomhiányos vagyok, hanem mert tartozom neki legalább ennyivel. -Ha már elgázoltalak, ez a legkevesebb. - Persze, ettől még nem direkt volt, de nem is az én képem vérzik. Elérve az ajtót azonnal be is tessékelem rajta és át is adom a szakértő kezeknek, mielőtt mindent összevérezne. Én addig lehúzom a kabátomat és helyet foglalok a szemben lévő ágyon. -Egyértelmű! - nevetek fel. -Viharmadaras vagyok. - Mindeközben kitisztításra kerül a seb is, amit aztán ez varázslattal össze is zár a javasasszony, majd engem kezd el faggatni, hogy nincs-e valami bajom. Heves tiltakozásba kezdek, miszerint nekem csak a tomporom fáj, de hát az meg majd úgy is elmúlik. Hosszú percek győzködésébe kerül, hogy lemondjon a vizsgálatomról, de hát nekem tényleg kutya bajom. Lorcan esetében viszont ragaszkodik, hozzá, hogy néhány percig még maradjon nyugton, mondván, ki tudja, mennyire bírja a vérveszteséget. Szerintem ez egy kicsit túlzás, elvégre nem a feje szakadt le. De hát ha maradnia kell, akkor maradjon, én sem moccanok onnan, ahol eddig üldögéltem.
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Pént. 1 Márc. - 23:02
Destiny,
Tincset, vért, skalpot kellene szereznem Amerikából és Nemzetközivé bővíteni az egyelőre csak gondolataimban burjánzó sorozatgyilkosságokat. Hogy az éhség szinte kaparja torkom, vérét venni, halk nyöszörgése velőtrázó sikollyá változik és minden alapos tervezés, majd kivitelezés kérdése lenne, ördögi tervek kaotikusan heverésznek elmém pamlagán, csak össze kellene gereblyézni. Hiába a mosoly, ő sem olvad el rögtön. Alkalmatlan az egész rohadék kóceráj, minden steril, ellenőrzött iskolai környezet, hisz be kellene zárni ahhoz, hogy rendesen élvezzem, ha eltüntetem a vért és némává varázsolom mi az egész értelme? Itt tüsténkedik a javasasszony, nem bírok gondolkodni a matatásától és ki nem szarja le a nyomorult Viharmadarat? - Akkor majd nekik szurkolok a legközelebbi meccseteken. Semmitmondóbb dumát le sem vághatnánk és hogy lehet ilyen idegőrlő gyógyítójuk? Ki a frász vezeti ezt a kócerájt egyáltalán? - Bírom a vérveszteséget, de most hogy mondja, szomjas vagyok Küldöm el a picsába végre most, hogy nem zavar fájdalom talán jobban tudok koncentrálni - Mindig ilyen idegesítő? Súgom a szlengszótár szerint „csajnak” felülök, a csibészes kilógni lenne, a prefektus opciók mind józan színjátékot súgnak, de baszki mi alkalmasabb a metélésre egy külföldi gyengélkednőnél? Elég lenne csak véletlent játszva beleállítani valamit… Nem szabad….és annyira szeretném. - Jobban tetszene ha te vizsgálnál. Óvatos mézesmadzag gurul, miközben tekintetem éles tárgyak után kutat.
Kissé aggódom a srác miatt, elvégre mégis csak én döntöttem le szerencsétlent a lábairól. Persze, nem volt szándékos, de azért csúnyán felszakadt a bőre. A minimum, hogy elkísérem a gyengélkedőbe, egyébként is én vagyok gyakorlatilag „itthon”. Aztán amíg átadom a javasasszonynak a stafétát, én lehuppanok a vele szemben elhelyezkedő ágyra és türelmesen várakozom, hogy ellássák. Mostanra legalább már kevésbé morcos, így egy kicsit én is megnyugszom. Hozzá vagyok szokva, hogy jól kijövök az emberekkel. Feszélyez, hogyha nem. -Miért, akkor is itt leszel? - kérdezem meglepetten. Mondanám, hogy szívesen elkalauzolom majd, de hát én is a pályán leszek, szurkolnom kell. De majd legfeljebb adok neki néhány tippet és akkor biztos nem fog elveszni a tömegben. Meg hát persze a meccs után azért még lóghatunk. -Nem idegesítő, csak a munkáját végzi. - mosolyodom el. Sportoló vagyok, meg tudom érteni, ahogy a nő tüsténtkedik körülötte, mert a sérüléseket nem érdemes elbagatellizálni. Sok karriert láttam már emiatt kerékbe törni. Na, persze egy felszakadt áll még senkinek az életét nem tette tönkre, de nyilván biztosra akar menni. -Annyira azért nem sérültél le. - cukkolom kicsit, de azért elmosolyodom, vettem én a célzást. Elvégre ki ne örülne neki, ha egy helyes srác célozgat neki? A tekintetem aztán a visszatérő javasasszonyra siklik, aki egy pohár vizet nyom a fiú kezébe.
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Hétf. 18 Márc. - 9:04
Destiny,
Egyik pillanatban hálás vagyok a javasasszonynak, a másikban eltüntetném az útból, hogy megnézhessem a szőkét belülről, hiszen nyilván találnék valamerre eszközöket. Nagyokat lélegzem, miközben józan eszemmel legyűrni próbálom, külföldön elkövetett emberölés, egészen egyértelmű lenne, hogy én voltam és csak egy másodperc magam elé képzelni apám döbbenettől tátogó ábrázatát. - A távolból, mert nem, nem hiszem. De biztos nyomon lehet követni külföldről is, nem? A legjobb az lenne, ha ez a délután is elsikkadna, vagy most faképnél hagynám és megpróbálnám megkeresni az ipsét, aki állítólag nemzett. Aztán ki tudja? Jól láttam, amit láttam, anyám egy másik férfival. Viszonzom a csaj mosolyát, soha nem megy elég messzire ez a rohadt kurva, a vizét mégis szívesen veszem és jó kisfiú módjára köszönettel mosolygom meg. Hárít, vagy csak kéreti magát, jobb is, ha nem ér hozzám, fogalmam sincs miért kísértem a sorsot. - Na és van barátod? Biztos, mert menő. Az ilyen lányok halomra utasítgatják vissza a szerencsétlen, kiéhezett tinédzsereket, hogy aztán nagy kegyesen hagyják levágni a kezük. Megfogni. Felülök, a józan ész pedig azt diktálja, ideje olajra lépni, ez az átkozott banya is még itt sündörög. - Köszönöm szépen Jelentem ki marha udvariasan, gyomrom a feszültség ökölnyire zsugorítja, kicsit görnyedek, miközben feltápászkodom, persze a javasasszony rögtön észreveszi, hogy az itteni milyen bosszantóan körültekintő!
A kezdeti ellenszenv úgy tűnik, hogy kezd feloldódni a srácban. Persze, lehet, én is kissé morcos lennék, ha valaki egyszer csak rám borulna, miközben gyanútlanul álldogálok valahol. De hát ezért is kísértem el a gyengélkedőre, ha már majdnem összetörtem szegényt. A javasasszony sürgölődik körülötte, én pedig lehámozom magamról a kabátot, mert erre már úgy tűnik, nem lesz szükségem. -Igen. Apukám szokta nézni a meccseket. - le nem maradna egyről sem. Szeretném azt gondolni, hogy csak miattam, de tudom, hogy a meccset is végignézi. Nem is hibáztathatom érte, végül is valaha ő ebben volt profi. Sőt, most is profi benne, csak már játékosnak túlkoros. Ezért is lett belőle edző. Követem a tekintetemmel a javasasszonyt, amint hoz a srácnak vizet. Érzékelem, hogy ő annyira nem élvezi ezt a nagy körbeugrálást, ami éppen körülveszi. De legalább most nem teszi szóvá, helyette én kerülök a célkeresztbe. Tény, hogy helyes srác, de még a nevemet sem kérdezte meg eddig és ez nem kerülte el a figyelmemet. -Nincs. - rázom meg a fejemet, aztán elejét veszem a dolognak inkább. -Egyébként Destiny vagyok. - mutatkozom be én, ha már eddig nem történt meg és még nehezményezem is. Aztán közelebb lépek, látom, hogy mennyire zavarja, hogy a javasasszony ennyire marasztalná. -Majd én vigyázok rá. - mosolygok bocsánatkérően az asszonyra, aztán intek a fejemmel a fiúnak, hogy ha szeretne menni, akkor mutatom az utat, csak kérnie kell.
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Pént. 29 Márc. - 18:07
Destiny,
Tenyerem izzadni kezd, meg fogom ölni. Ennyi csak, mintha felírnák egy papírra, száraz tekercs lenne elmém fala. Minden mosolygó beszélgetés annak a vérmes szörnynek álarca és hiába gondolok rá másikként, ha én fogom nyakára tekerni ujjaim. Nyugalom Lorcan, csak azért mert külföldön vagy és ő szőke, ki kell bírni, valami ócska semmitmondó szöveget, mint eddig ledarálsz a kviddicsről, például kik a legjobbak Angliában és majd a világkupán elverjük a jenkiket, kicsit flörtölni, ahogy azok teszik, akiknek természetesen jön, mert okos, jóképű prefektusok, a legmegbízhatóbbak. Biztos itt is terem a fajtájuk, nem lesz idegen neki, játszom egy kicsit, elnyomom ezt és hazasétálok és kiharapom az ajkam, véresre valami koszos sarokban, mert megőrjít ez, elég már, ki vagyok, mi ez bennem, hogy lehetek ekkora pszichopata? Apuka, bukfencezik gyomrom a szótól, vajon Crabbe-e az apám, anyám egy kurva, talán minden nő egy kurva, már nyelvemen van, úgy szeretném megsérteni, megríkatni, bezárni őket... Nagy levegőt veszek. - Az szuper. Vagyis majd lesz. Destiny a végzet! Francba Nyögöm, ahogy Ő ezt is jelnek veszi, felpattanok, nem izgat a javasasszony, majd ő vigyáz rám... - Én Lorcan, ha még nem mondtam. Kicsit össze vagyok zavarodva, biztos az időeltolódás, vagy a másfajta klíma. Ki kell mennem a levegőre. Közlöm, talán ott jobb lesz, ahol sok ember van. - Menjünk a kviddicspályára. Nem akarom megölni, a francba is! Valahogy le kéne ott ráznom talán, apám is mit csinál ennyi ideig? Persze azt sem tudom mi merre van, így ha jön rá vagyok utalva. Valahogy meg kellene mondani neki, kopjon le, a saját érdekében.
Tényleg igyekszem mindent bedobni, hogy enyhítsem az ütközés okozta ellenszenvet. Nem mintha nem lenne jogos. Valószínűleg én sem lennék túl boldog, ha valaki egyszerűen rám borulna a lépcsőn mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. És a bosszankodó hangnem enyhül is, de nem tudja elkerülni a figyelmemet a fiúból áradó egyértelmű feszültség. Nem tudom eldönteni, hogy még mindig rám dühös, vagy valami más áll a dolog hátterében, de azért bátorítóan rámosolygok, hátha az legalább egy kicsit segít a dolgon. A sérülésén persze nem fog, de azt már a javasasszony leápolta. -Igen, mindenki ezzel jön. - húzom el kissé a számat, hogy már megint a végzetes duma kerül elő. Persze, tudom én, hogy ezt jelenti a nevemet, de ha az ember lánya ennyi éven hallgatja ugyanazokat a megjegyzéseket, akkor egy kissé unalmassá válik már. -Ja, a jetlag szívás. - bólintok megértően, majd a hátát megérintve elkezdem a gyengélkedő ajtaja felé terelgetni, hogy kimehessünk a friss levegőre. Megigazítom magamon a kabátomat, ami egyébként is kezdett már egy kicsit rámmelegedni. -Oké. Gyere! - felelem, majd ha visszatérünk a suli bejáratához, akkor el is indulok a kviddicspálya felé. Látom a pálya felett röpködő alakokat. Hideg van még, tehát valószínűleg nem edzést tartanak, hanem néhány arc a suliból kijött dobálgatni. Ha nem Lorcannal lennék, még talán én is beállnék egy kicsit terelni. Apától eltanultam néhány profibb fogást, azzal tarolok, amikor hébe-hóba játszom. De én jobban szeretem a hajrázást. -Jobban érzed egy kicsit magad? - kérdezem kíváncsian út közben. Persze, néhány perc alatt nagy csodák nem történnek, én is tudom, de azért aggaszt a dolog. Olyan sok vért nem vesztett, attól biztosan nem lehet. Talán beteg?
I solemnly swear
I am up to no good
Lorcan Crabbe
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Darvin Gray
»
»Pént. 3 Május - 15:20
Destiny,
Nem segít ez a mosoly, sőt csak hergel minden ettől a lánytól, csak mert szép és szőke. Tudom, hogy meg akarom ölni és minden perccel nehezebb ellenállni, hiába sikolt a józanabbig részem. - Nagyon unalmas lehet. Az vagyok, a szőke lányok, unom ezt az örökös harcot, azért jöttem ide, hogy kikapcsolódjak, csak egyszer ne gondoljak vérre, vagy lássak lelki szemeim előtt lerohadt végtagokat. El kellett volna bújnom valahova. Fogammal belekapok talárom ujjába, ráharapok, miközben lélegzetet veszek. Aztán mégis mit keresek vele itt, kint a pályán, nem tudom, segít a friss levegő kicsit, de a jobbantól messze vagyok. Csak szánalmas lehetek, ha ennyire látszik és nem leszek jobban, ha ő itt van, nem amíg nyílt téren vagyunk, vagy bele nem mártok valami élese a húsába. - Nem. Bocs, jobb, ha megyek, ciki lenne hányni egy ilyen klassz csaj előtt. Vetek rá halvány vigyort és fordulok le a legközelebbi fedett részhez, ahol nincsenek emberek. Szednem kéne valamit, de kit kereshetnék fel ilyesmivel?
Nem szoktam bunkózni azokkal, akik mindig megállapítják, hogy mit jelent a nevem. Ha de már 15 éve hallgatom, megesik, hogy szóvá teszem, mint ahogy most is. Persze, egyébként szeretem a nevemet, örülök, hogy a szüleim nem neveztek mondjuk Rhondának. Csak nekem már nem hat olyan újdonságként a dolog, mint azoknak, akik éppen először sütik el. -Az. De azért túlélem. - mosolyodom el bátorítóan, mert őt sem feltétlenül leoltani akartam ezzel. Mert egyébként meg nekem szimpatikus a maga kis furcsa módján, ezért is segítek neki, hogy kijusson egy kicsit a friss levegőre, ha már azt mondja, hogy rosszul van. Kíváncsian figyelem, ahogy gyakorlatilag rágni kezdi a talárja ujját, de nem szólok inkább. Bár fogalmam sincs, miért csinálja. Biztos ez is valami fura angol szokás. De egy idő után azért érdeklődni kezdek, hogy segít-e a dolog, mert továbbra sem fest túl jól. Lehet, tényleg a gyengélkedőn kellett volna maradnia. -Ö.. jó.. Szia! - nézek utána döbbenten, mert fogalmam sincs, hova ez a nagy sietség így hirtelen. Még egy darabig figyelem is a távolodó alakot hasonlóan értelmes ábrázattal, elképzelésem sincs, mi lelte. Végül vállat vonok és elindulok inkább a kviddics pálya felé, ha már oda tartottunk. Megnézem inkább, kik, aztán még lehet, be is ülök megnézni, vagy beállok én is. Attól fgg, mit alkotnak a srácok.
Kezdőlap
//
