- Jóslástan, ki a fene volt az az idióta aki kitalálta hogy jóslástant kell tanulni - teszem fel a költői kérdést, miközben valami képtelenségről hadoválok az esszémben, hogy miféle szerencsétlenség fog érni. Mondjuk, meg kell írnom ezt a vackot. Kész katasztrófa. Kinyúlok a dolgozatom felett és leteszem a fejem, csak öt percet hadd pihentessem a szemem. Megjósolni azt, hogy mit fogok csinálni a jövő héten tökéletesen fölösleges és fárasztó, mert lövésem sincs. Én csak úgy spontán élek, nem tervezek igazán előre semmit. Szeretem ha történik az élet körülöttem, és mindennek a közepén szeretek lenni, de hát griffendéles vagyok, még jó hogy feltűnési viszketegségem van. Amolyan ház jellemző, mint hogy a mardekárosok sunyik. Bár az sem feltétlen igaz, mert nem mindegyik az. Vannak ugyan előítéleteim, de nem fordítok hátat ha valaki hozzám szól. Én már csak ilyen furcsa állatfajta vagyok.

- Na jó, lássuk csak... jövőhéten... találkozom életem szerelmével, aki nem szeret viszont. Ez elég tragikus - merengek el végső soron, és a vadászgörényem visszanéz rám, hogy mi bajom van. Szoktam vele beszélgetni, mert értelmes állat ám és rendkívül okos. Sok trükköt tanítottam neki, imádom azt a komisz kis fejét. Megsimogatom a házim írása közben és hátradőlök egy kicsit, ez jobban esik mint az esszé írás, és az sem mellékes dolog hogy én jövök azzal a lánnyal vívott kis miniatűr háborúnkban, szóval illene előállnom valami egyedivel, amivel a vérét szívhatom. Kedvelem, ezt nem tagadom, de ugyanakkor az agyamra is megy, és ez ilyen szinte már állandó kör. Azt kell mondjam, egészen jól kijövünk ha éppen nem törünk egymás idegeire. Vannak olyan pillanatok is, amikor rendesen tudunk beszélgetni egymással, függetlenül mindattól hogy más ház, más mentalitás. Szeretek beszélgetni emberekkel. Mindig meg tud az ember valami újat, és amilyen szerencsés vagyok, mindig pont jó dolgok jutnak a fülembe. Nagyot sóhajtok., és nem veszem észre a fölém hajoló árnyat.
- Na mi van Chezzy, hol akadtál el?
- Ah, Dario ne hozd rám a frászt! Jóslástan és próbálom kitalálni hogy miféle szörnyűségek érnek majd a jövő héten. Valami horoszkóp szerint.... - sóhajtok fel és a szenvedés a házi felett a zarcomra van írva.
- Uhh ne már, ezt még én sem csináltam meg... - nyög fel a szobatársam.
- Akkor itt a remek alkalom hogy csatlakozz hozzám, nyissuk ki együtt a benső szemünket és... - adom el neki a jóslástantanár szörnyűséges stílusát, mire nevetve huppan mellém, és kezdünk neki közösen a munkának.
- Lökött vagy Princeton de nem unalmas veled az élet - nevet fel ahogy előhúz egy üres pergament ő is, és mintha megigazítaná a szemüvegét.