Csak egy van, ki ma megjelent, egyetlen egy, akiről nem tudják, mert őt mindenbe beavatta a kígyók királya.
Kalandja grandiózusabb lett, mint remélni merte, minden a terv szerint, simán és megszerkesztve.

Óriáspókok özönlik el a járdát, támadnak diákokra, segédekre, embereket molesztálnak, máris kész a fennforgás.
Ki venné észre Regulus Blacket, ki törődne éppen vele, csak egy tanársegéd és a prefektusok mellett ma ők is felügyelnek, két másik társával cseppet sem feltűnő, hogy éppen ebben az időpontban ő is felbukkant.

Csak a káosz vész szagú, a levegő megtelik félelembűzzel és a történet éppen ott veszi kezdetét, ahol Regulus befejezte a tárgyalást.

Vajon tisztában van a nagy terv összes szegmensével, vagy magára a Black fiúra is meglepetések várnak?
De köd lepi az utcát, görbét, félreesőt, pókzavargás közepette senki sem sandít erre.
A kis Patrick Drake éppen boltból lép elő mit sem sejtve, csak a sikolyokat hallja már, átokdörrenést.

A hangok irányába figyel, nem Regulus Blackre, ahogy Regulus sem őrá, így két figyelmetlenség okoz végül egyetlen, nagy ütközést.
S a bumm, bimm következtében a rejtező beavatott talárzsebéből árulkodó üzenet hullik földre.
Szálkás betűk, egy megtépett, viaszpöttyözte pergamenen, fekete sorokkal felfelé. Jól olvasható, legifjabb Drake ha résen van.

Védve van, sziklának álcázva. Rajta fog ülni. Győzd le, ez az első próbád, ha úgy tetszik.
Azt add oda neki és hűséges lesz. Ez egy kisebb, ne félj.
De ha nem fogadná el, hátrálj.
Ne okozz csalódást a Nagyúrnak.


A következő mesélői reag legkésőbb november 5-én, hétfőn érkezik. Ha valakinek ennél több időre van szüksége, privát üzenet formájában jelezheti.

Eljött a nap, az első nap amikor végre tehetek is valamit az ügyem érdekében. Meg kell mutatnom, hogy nem csupán csak a szavak embere vagyok, de jól elterveztünk mindent, a legjobban kell, hogy működjenek a dolgok. Semmit sem bízok a véletlenre, ezért vagyok én is itt és teszem amit kell. Egyáltalán nem izgulok, pedig talán kellene. Nyugodtan sétálok végig az utcákon, jól elkerülve a fő részeket, ahol a diákok többsége megfordul. Példamutatónak kellene lennem, de nehéz egyszerre két szerepben játszani, így el kellett különülnöm a többiektől. Hátrafordulok, ahogy magam mögött hagyom a zűrzavart és a káoszt, a sikolyok és átkok zaja egy apró mosolyra késztet, most megkapják amit érdemelnek, most majd nem fogják itt sem annyira biztonságban érezni magukat. Elbambulok, elgondolkodom, így hatalmas hibát vétek, a boltból kilépő fiút nem veszem észre, az utamba kerül. Összeütközünk, kicsit meginogok, lehajolok, de nem veszem észre, elsőre, hogy a pergamen kipottyant a zsebemből.
- Legközelebb szétnézhetnél, mielőtt kilépsz valahonnan. - Kicsit sem vagyok most kedves, csak egy lépést kell hátrálnom ahhoz, hogy meglássam a pergamendarabot és azt, hogy a fiú éppen arra les. Már biztos késő, biztosan az ütközés idején eshetett ki, nem bukhatok le, nem tehetem, mert akkor nem ért semmit az egész ügy... Hirtelen kapom el onnan az üzenetet, majd gyömöszölöm vissza zsebembe. Karon ragadom a fiút, kisbarátom, te már mellőlem nem mész ma sehová. Tekintetem szinte tükrözi gondolataimat.

Patric meglátta, Regulus tudja.
Tudja mi vár rá, hogyan járhat a Nagyúr kedvében, mire kényszerül és hogy nem engedheti el a gyereket.
Tudja, hogy mivel Drake, feltűnő lenne kimosni az agyát. Tudja Drakék számára kevés a visszafordíthatatlan ártás.
Tudja, magával kell vennie, de miképp rázza le, hogyan fedi el titkát?
Lehetek, talánok, mi minden fordulhat most meg Regulus fejében? Az üzenet sürgeti és majd kiveszi ő a Roxmortsi kalandból a részét, megkapja az ígért szórakozást, később.

Fontosabb feladat hajtja, egy próba. Próba elé állítottak valamennyi hívet, Reguluson a világnak szeme, de ó ne higgye, hogy egyedül van, vagy a Nagyúr ostoba volt egyetlenre bízni az egyik legnagyobb feladatot.
Mennek már, hajt az írott szó, tanársegéd a kis fogollyal, mennek mendegélnek, sötét alkonyon, köd pöttyözte égbolt alatt, távolban harcok csörgésével.

Indulnak, fel a Szellemszállás felé, ott kis ösvényen tovább, vad fenyőgallyak tépázzák talárjuk ujját, bukkan útjukba ezernyi kavics, s ők csak mennek a fekete betűk által kijelölt ösvényen, kapaszkodóra, be fák óvó, rejtő ágai közé, messze Roxmorts falu fényeitől, Dumbledore vigyázó tekintetétől távol.

Rab most Patric Drake és rab Regulus Black. Kényszer rabja, feladaté, súlyos, veszélyes próba az övé, embert, életet próbáló. Mennek, hol már egyre érződik mágikus vibrációja, nagy energia vonzza őket, megbabonázó, felzaklató. Bizarr és idegen, mégis kíváncsiságot kelt, vonzalmat, viszolygást, tompa sikoly hatol tudatukba, belülről izzítja, reszketteti elméjük, meg kell szerezniük, terveik vannak vele…
Mindkettejüknek?
Az ereklye ereje hatalmas, csontjaikban érzik nyöszörgését, mintha ezernyi apró, tűhegyes fogat csattogtatna az eleven szenvedés.



A következő mesélői reag legkésőbb november 11-én, hétfőn érkezik, legkésőbb 20:00-kor. Ha valakinek ennél több időre van szüksége, privát üzenet formájában jelezheti.

Elönti elmémet a düh és a sötétség, amikor a fiú elolvassa az üzenetet és elmenni készül. Nem engedhetem, mert fontos ez az ügy, kell ez az ügy, de mit tehetnék? Már tudja, én vagyok az ki segít, már nem tudom elrejteni arcomat sem, hiszen meglátott, tudtam fel kellett volna vennem a maszkot vagy ha Evan elküldte volna a köpenyt akkor azzal rejtőzöm, de nem így történt, most már teljesen mindegy. Ezer és ezer dolog fordul meg a fejemben, megöljem az erdő mélyén, ki találná meg? Vagy csak töröljem az emlékeit, de nem értek a bűbájhoz annyira, hogy részlegesen csináljam.
- Add ide a pálcád! - Szólítom fel, erőteljesen és határozottan, kezemet nyújtom majd ha nem adja, erőszakkal veszem el tőle. Hirtelen kell döntenem, talán rosszul teszem, de magammal kell vinnem, szorításom nem enged, rángatom ha nem jönne magától, pálcámat pedig kezembe veszem, azzal is rá tudok segíteni ha ellenkezne.
Pálcám végéből fény szűrődik mi az előttem lévő terepet világítja be, hogy ne essek orra. Lépteim sietősek, a belőlem áradó gyűlölet és apró félelem szinte szikrázik, mintha aurám lövellné ki azokat. Minden zajra, minden neszre felfigyelek, de csak fülelek, nem állok meg, nem mutatom arcom a Drake fiúnak. Lehet, hogy szól hozzám, de én nem figyelek, egyelőre nem, ha ellenkezik még jobban szorítok a kezemen és mikor rálépek az ösvényre ami a Szellemszállásra visz, érzem, ahogy vonz magához, érzem, ahogy közeledünk a célhoz, az Ő céljához és ezzel talán végre beteljesíthetem sorsomat, talán megmutathatom, hogy nem csak EGY vagyok azok közül, hanem érdemes. Megtorpanok, hirtelen és a fiú felé fordítom tekintetem. Nem tudom, ő mit érez, ő mit sejt. Arcom ahogy félig megvilágítja a pálcám fénye, szinte elrettentő, nem békéltem még meg a tudattal, hogy velem van és nem tudok ellene mit tenni, csak nyomatékosítanom kell, valahogy meg kell bizonyosodnom róla, hogy nem fog majd hátráltatni.
- Ezt... nem mondhatod el senkinek. Érted, SENKINEK! Ha nem akarod az erdő mélyén egy lyukban végezni... - Nem érdekel mit mond, én csak uticélom felé fordulok mely vonz magához, megtépett talárom velem együtt fordul, csuklyámat fejemre veszem, érzem az erős késztetést, ott kellene már lennem, elkések. Szinte elmémig hatol a mágia amely felénk árad, megbódít, kíváncsiságot kelt, de éreznem kell ezt, mert ha nem érezném, nem lenne értelme az életemnek. Sietősen haladok felé, már közel vagyunk érzem, egyre erősebb és szinte már fájdalmat is kelt, de mindent a cél érdekében. Mindent.

Érzik, gonosz nagyon, nem evilági erő lengi körül a sziklát.
A sziklát, mely felbukkan, mintegy első állomásukon egy hosszú-hosszú út kezdetén.
Mintha vibrálna az eleven kárhozattól, ezernyi lélek sikít odabenn, reszketeg, nem maradnak közelében elevenek.

Ember sokáig el nem viselné, hatalma erős lenne, de kárhozott, a függést nehezen bírja halandó egó.
Bírja Regulus Black, Patric Drake? Fél retteg, eléggé már a két fiú? Nagyobb ez erő náluk és pusztítóbb botor módon megtartani. Mégis vonzó, eleven hatalom.
Ahogy közelítenek, íme a levélben írott szikla hívja őket és halál.
Elevenre nem bízhatták, egyrészt vad kísértés, csekély akaratot megtör bűbája. Másrészt megbetegíti az embert.
De vannak azok a lények, akik nem bánják. Immunisak úgymond. Vannak azok a lények, akiket nem vonz és nem taszít, mert nem élők, eleven már, ami rég halott, kárhozott halott.

Regulus tudja milyen fontos ez, de a kicsi Drake nyilván nem volt terve része…
Előbb őt támadja meg, a gyengébbet, erősebb példány, felölti Patric Drake legmeredekebb félelmének képét.
Mint csuklya, húzza magára a mumus, hördíti be levegőjét, lesz immáron a félelem maga, Drake eleven rémálma hirtelen, egyből.
Vajon tudja a varázsigét? Elegendő a szó? A helyes használat?
Egy mumus van, vagy mumusok arzenálja?

Egy következő máris Regulus Black legnagyobb rémlátomásává változik, Merlin a tudója mi testesül meg benne.

//Szabad kezet kaptok leírni karaktereitek elsőszámú és legnagyobb félelmét. //




A következő mesélői reag legkésőbb november 20- án, hétfőn érkezik. Ne késsetek, különeljárási díj lesz!

Nem bízom az emberekben, így csak egy felvont szemöldök kíséri kijelentését, a fiúnak, és ettől még nem menekül meg, ettől még ugyan úgy velem kell tartania, ha ellenkezik, ha nem. Igazából nem tudom eldönteni, hogy én vagyok e ilyen erős hatással rá, hogy csak úgy, egyszerűen ellenkezés nélkül adja oda a pálcáját, de ebben a tudatban kell maradnom, most túl naiv vagyok máshoz, most túl egyszerűenk tartom még a fiút, pedig nem hülye, csak nem mutatja meg.
Nem állok meg, nem szólok hozzá, nincs mit mondanom addig, még el nem érem a célomat. Ahogy közeledünk, egyre erősebben hat rám, egyre több kétely és némi apró félelemszikra is lövellni kezd testemben és elmémben. Ahogy rálépünk az útra, ami már egyenesen a célhoz vezet, Drake kíváncsisága ismét fejbevág, de nem válaszolok, teljességgel figyelmen kívül hagyom őt, pedig talán nem kellene, talán még segíthetne is, de nem engedem, hogy átverjen, nem engedhetem ezt meg magamnak.
Az erő mely kifele árad most már teljességgel biztos, hogy rémület érzését kelti fel bennem. Ennek ellenére nem állok meg, és próbálom ezt nem kimutatni, fejemben hallom, gondolataimba mászik. A sötétség bevonz, lehet, hogy már ki sem megyek innen többet, lehet, hogy a Nagyúr a végzetembe küldött, lassítok lépteimen, a pálcámat jobbra-balra mozgatom, egy pillanatig elveszítem figyelmem alól a Drake fiút is, de már nem is tudok ezen gondolkodni, hiszen mellkason vág a rémület, amikor meglátom Voldemort Nagyúr képét, ahogy pálcáját felém tartva, dühös arccal, duzzadó erekkel a fején felém közelít, majd elvigyorodik és a sötétből előhúzza a félig eszméletlen Cvetát.
Nem, ő nem lehet itt, megtiltottam neki, nem engedhettem. Hátrébb lépek, beharapom ajkaim, nem tudom elválasztani a valóságot a valótlantól. Egy pillanatra lehunyom szemeim, elképzelem, ahogy ez csak egy álom, ez csak egy mumus, és tudom, mi kell a varázsigéhez.
- Commikulus! - Tudom, ez csak egy kis időre lesz elég már ha egyáltalán sikerül, mert nem érzem elég erősnek a képet, amiben a Nagyúr egy virágból font koszorút tűz a jegyesem fejére és vicces dísztalárban táncra perdülnek. Mindenesetre én nem nevetek, én csak forgatom fejemben a bűbájokat, az átkokat, vajon mivel tudnám hatástalanítani őket? Vajon hogyan tudnék tovább indulni?

A szikla köré gyűlt testetlenek negatívja körüllengi az ereklyét. Bárki rakta ide valamikor, biztosra vehette, elriasztják a rémek és hiszen csak a Nagyúr egyik híve lehet elég bátor elkergetni ennyi árnyat.
Táncra perdül a Voldemort-Cveta páros, de a menyasszony véres gúnyában ropja, miközben társa feje halál alakját formázza.
Regulus comicája nem elég komika és kedvese feje sikolyba merevedve gurul lábai elé.
Patricket, aki okosan hunyt szemet, azonban több mumus támadja, ugyan az a kép háromszoros erővel, sokszorozódik a sikoly, frekvenciája az elviselhetetlenség határát súrolja.
Csak gyűlnek a rémlátomások riasztani, védelmezni a rejtve valót, próbát tenni Reguluson, a Nagyúr után mi riassza leginkább?
Több, véres, sikoltozó Cveta jelenik meg körülötte, ki sikít immár? Patrick hangja, Cvetáké? Megtört menyasszony, kimetéletlen sötét úr és mi még?
Rajta, nyisd ki szemeid Patrick Drake, ideje szembenézned önmagaddal

//Senki se fogja vissza magát, mitől fél MÉG Több mumus van//




A következő mesélői reag legkésőbb november 25-én, vasárnap érkezik. Ne késsetek, különeljárási díj lesz!

A mumusok miatt Patric hangját első körben nem is hallom meg, én nem vagyok olyan elszánt, hogy lecsukjam szemeim és csak elmélyüljek valami másban, valami jó emlékben... túlságosan merev lettem, érzem, ahogy többen is felém fordulnak, ahogy több mumus is megpróbál megkörnyékezni, de mit tehetnék ellene, mi lenne még jó erre, ha már a mumus elleni bűbáj túl kevés volt... Ekkor nyúlok Patric pálcájáért, könnyen rántom azt is elő a taláromból, majd közelebb lépek hozzá és a kezébe adom azt.
- Gyerünk kölyök. - Nem ismerem, nem tudom milyen képességekkel rendelkezik, de nekem sem szabadna rájuk koncenrtálnom, szörnyű hatást kelt bennem a véres Cveta és a lábam elé guruló feje, és ezt az egészet kicsit már nehezen választom el a valóságtól, de nem engedek neki, még nem. A másik mumus is feltűnik, Sirius bátyám személyében, ki büszkén viselve családi örökségét, visszakerül a nagy falra. Jobbra nézek, majd balra, se előre se hátra nincs menekvés ezektől, a harmadikban magamat látom holtan, körülöttem nevetnek, nem vittem semmit véghez, nem lettem senki, csak a család szégyene. Patricnak ütközöm, már majd beleszédültem ezekbe, szinte elmémbe hasít a sok látomás, a sok mumus, egyszerre ezek mind rémülettel és aggodalommal töltenek el, annyira, hogy még erőt kell vennem, nem vagyok képes rá, hogy valami vidámra gondoljak, amitől eltűnnek ezek, de azért megpróbálkozom a varázslattal ismét, gyengén a felmerülő félelemképek felé tartva pálcámat.
- Commikulus! - Valami erősebb kellene. De ilyen ingerek között, kinek jut eszébe valami ettől jobb? Lehet, hogy oda kellett volna figyelni Sötét Varázslatokon, amikor erről tettünk említést?

Regulus képei élő, halott emlékek, riasztja a rém és Cveta feje haloványan elmosolyodik Comikulusa hallatán.
Nevet a mumus, jó úton jár a halál fia, meghátrál a hulla Cveta, de nem úgy a büszke Sirius családfáról vicsorgó képe, hogy aztán körülállják Regulust mindazok, kik rajta csúfolódni vágynak.
Körbenevetik, szülők, Sirius, Cveta is nevet már, hahotáznak, halott ez a fiú, elbukta a próbát, nem teljesítette, amit a Nagyúr rábízott, Senki lett. Hasukat fogják, körbe mind, elválasszák Patrick Drake-től.
Kicsi Drake nagyot alkot, a mumus nevet, ahogy dallammá változik sikolya, szellemlényét furdalja  mi lehet a hang oka?
Az egyik kámfor lesz nevetve, de körbeveszi még kettő, akiket nem hat meg a dallam, s nevetésre sikolyhahákban válaszolnak.
Közelebb suhannak a hangok, körberohanják, hogy veszítse el Patric Drake egyensúlyát, tájolását mi merre hány mumus és jaj Regulus!
Jajjj a nevető rokonság, halott Cveta megint, kacagó dög szemeiből féreg nyújtózik vőlegénye felé, enyv rágja, rohad.

Menekülnek, hova már? Hagyják itt a kincset? Menekülnek, elbuknak? A Nagyúr bizony büntet.
Bokor mélyén lapul szövetséges, de kivár, esély és lehetőség a legifjabb Blacknek is kijár.
Zordabb lesz az úr haragja, ha bukásról értesül, nem nevetni, de sírni fog mindenki a sír körül.



A következő mesélői reag legkésőbb december 04-én, kedden érkezik. Ne késsetek, különeljárási díj lesz!

A Drake fiút szinte most el is felejtem, a körülöttem lévő mumosok sokasága megrendít, elborítja elmémet, de a kezdeti gyengesék után, most erőt veszek magamon. Hiszen tudom, hogy ezek csak mumusok, hiába próbálják a fülembe ültetni azt, amitől a legjobban tartok, ami a legnagyobb félelmem, csak forgok körbe és körbe, pálcámat rájuk szegezve meglepetten, de hirtelen torpanok meg, lehunyom szemeimet. Vörös arcomon már látszik a düh, igen, sikerült feldühíteni, de nem baj, most még elszántabb vagyok mint eddig. Előre tartom pálcámat, miközben elképzelem, ahogy az itt jelenlévők, a mumusok, mind egy boldog esküvő résztvevői, vidámak és táncolnak, italtól mámorban úsznak, tüzijátékot varázsolnak.
- Commikulus! - Olyan elhatározottsággal, olyan hangosan kiálltom most a varázsigét, hogy szerintem az egész környéket behatja eme hang. A félelem hirtelen eltűnik szemeimből, helyét átveszi a nevetés, most pedig tekintetemmel Patric után lesek, nem tűnhetett el, nem mondhatja el senkinek, hogy kudarcot vallottam, vagyis még van időm remélem, most pedig mindennél jobban elhatározott vagyok, és már oly közel a fegyver, nem léphetek vissza. Törtetek előre, most semmi nem fog utamba állni, nem engedek többé a félelmemnek.

A mumusnak igen tetszik a virágos-varázslény okádás, Patrick Drake-vel kacag immár, s tovatűnik ez a példány.
De a többi eleven test lesz, elfelejtett, értéktelen hulla, ki ifjúként bukott feledő halálba, s ajkán sikoly tombol énekszó helyett és szédül Patrick, őrjönghet egyre inkább, ahogy fokozódnak körülötte saját tetemei, a hangok az elviselhetetlenség fokára hágnak.
Hanem Black, az ifjabbik végre összeszedi magát, esküvőjén minden hulla násztáncot jár és a Drake fiú mellől lassan életre kelnek a testek.
Nem is ő az már, hanem a násznép Cveta és Regulus esküvőjén, röhögve ropja, eltűnik hát minden rém, s zöld út nyílik az ereklyéhez.

A gonosz maga ládában pihen, várja, hogy megérintsék, elbájolt tárgy, ha kinyitják jól láthatóan fejsze, rúnákat véstek oldalába, mágiája vibráló erő, óriások használták egykor, vad csatákat vívtak, de ezen tárgy akkor elveszett.
Mit nem adnának a Gigászok, ha újra megkerülne, melynek neve nincs, de legalább akkora, mint Regulus egész lába, ha nyelével együtt nézzük, aki a ládába rejtette okosan tértágító-bűbájjal oldotta meg.
Tudni róla, hogy a fejsze az ellenfél életerejét szívja el, így adva hatalmat használójának. Tudni róla hová kell vinni, Regulus már tudja mit bíztak rá.
Az is világos számára, csak meg kell érintenie, hogy az óriások barlangjának szélére kerüljenek, zsubszkulcs az, az út oda szól, de a bűbáj vissza már nem hozza a kalandozót.




A következő mesélői reag legkésőbb december 11-én, kedden érkezik. Ne késsetek, különeljárási díj lesz!

Ilyen elevennek már rég éreztem magam. Ilyen elhatározottnak és tettrekésznek, talán régóta először tapasztalhattam meg ismét erőm elhatalmasodását rajtam és azt, ahogy a fejembe szökik minden düh és elrejtett sérelem, melyekre ezek a képek - mumusok emlékeztettek. Szinte már kezdtem elfelejteni miért is jöttem ide, miért is teszem azt amit. Ez éltet ebben a pillanatban, ez okoz örömet nekem akkor amikor meglátom a táncoló násznépet, a lassan eltűnő ismerős arcokat. Az út már tiszta, de nem bízom, pálcámat előre szegezve lesek körül, de mielőtt oda indulok, a fegyverhez és engedek vonzásának, elhúzom a földről Patrickot. Nem kérdezek szóban, de szemeim és kissé meggyötört arcom talán sugallja, hogy jól van-e? Mégis mit érdekel engem, csak menjünk tovább, csak jöjjön ő is, mert most már közel a cél, most már nem bukhatok le, még ha bajba is keverem őt vagy magam a jövőre nézve.
A ládához lépek, óvatosan nyitom fel, véletlenül sem érek hozzá. Elbűvöl a z ereklye különlegessége, a varázsa, tekintetem a rúnákra esik, nem tudom most megfejteni őket, de érdekelne mit rejtenek. Nincs mit habozni, elég időt vesztegettem már el, megragadom ismét Patricket még ha ellenkezik is, és egy rögtönzött, hirtelen mozdulattal fogom meg a fejszét, együtt kezdtük el, most már együtt is fejezzük be, ha tetszik, ha nem. A zsupszkulcs émelyítő érzést kelt bennem, világéletemben utáltam ezt az utazási módszert, de a jóért meg kell szenvednünk néha, még ha fáj is, még ha áldozatba is kerül. Lábamra érkezem, nem ér váratlanul az út vége, pálcámmal fényt varázsolok, hogy körülnézzek. Megborzongok. Hova tovább, hova tovább... vagy inkább hogyan tovább? Nem eshetek újra kétségbe, csak előre kell mennem, a fejem után, még ha egy öngyilkosküldetés is vár rám.

Tacsakos az érkezés, Patrick hányása szinte mindent utolér, így járulnak a Gigászok színe elé.
Sziklák közt dörömbölnek, mint ágyúknak zsivaja hallatszik döngés, minden irányból, mellőzve ütemet, elvétve az összes ritmust.
Reszket a föld kevéske növény alatt és magaslatok nyúlnak fel az égig, hatalmas sziklák vájatokkal, repedésekkel.
Regulus Black övéi között lehet, mert nem egyedül rá bízták a feladatot, de ő hozta el a lényeget.
Csuklyás társak lépnek elő a bokorból, ijedt és óvatos mindegyik három, akiket a fiú jól ismer.
- Ki ez a kölyök? – sziszegi rájuk az egyik
- Te barom, ha veszélyezted a küldetést… - indulna felé a másik kivont pálcával, fent foggal, ha a harmadik meg nem állítja.
S mindeközben hatalmas ásításnak ható ordítás ver visszhangot a magas falak között, ordenáré dongás, megremeg a föld.
- Regulus – szólítja meg a fiút az idősebb Rosier, rokonságuk köteléke ürügyén. – Tudod miért vagyunk itt, ugye? – tekintete aprót villan az ereklye felé, majd összeráncolódik a fiú láttán. – Őt miért hoztad el? Ki ez?





A következő mesélői reag legkésőbb januárban érkezik. Írjatok lehetőleg hamar

Rosszullét kerülget, a hányás szaga émelyítően hat rám és el kell fordulnom, mély levegőt kell vennem, mert különben hasonlóképp üríteném én is gyomrom tartalmát mint a fiú. Sikerül visszalépnem, és megtalálnom az egyensúlyt ismét. Körülnézek, a dörömbölés, dübörgés kissé megrémiszt, beleremegek, nem tudom, hogyan fogom véghezvinni ezt az egészet, de valamit tennem kell, indulnom kell. A srác felé tekintek, nem érdekelnek szavai, nem szólok hozzá, csak megvetően figyelem, ameddig ismerős hangok és arcok nem lépnek elő a sötétségből. Felsóhajtok. Egyedül nem tudom, hogyan vihettem volna véghez a továbbiakat, titkon reménykedtem, hogy nem egyedül leszek, de tudtam, hogy számonkérnek majd, tudtam, hogy elbaltáztam a diák miatt...
Nyugodt hangnemben lépek közelebb társaimhoz.
- Senki. Nem lényeg, úgysincs már teljesen magánál. - Nem szeretnék vitázni, nem akarom, hogy elterelődjön a gondolatunk a céltól, minél előbb vigyük véghez amit kell és menjünk vissza, még nem lesz késő. Rosier ismerős hangja és összeszedett kérdései viszont nem idegesítenek fel, tekintetem egyértelműen biztató.
- Igen, nagyjából. - Ugyan nem kötöttek az orromra száz százalékosan mindent, de úgy érzem, ők pontosan ezért vannak itt. A roxfortos fiú felé pillantok, és megrázom a fejem. - Látott valamit amit nem kellett volna, és nem akartam, hogy elvigye az információt valakinek, még mielőtt befejezzük a dolgunkat. Ezért. - Talán emléktörést végzek rajta ha ennek vége, talán az lenne a legjobb, a saját érdekemben is. Talán mégis észszerűbb lett volna akkor és ott Roxmortsban elengedni? Lehet.
- Menjünk. Túl akarok lenni ezen.