Távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem Teddy kompetenciáit - még ha egy nagyra nőtt mormota is jut eszembe róla, és miért ne lehetne egy mormota abszolút kompetens? - de nem egy kétség jut eszembe, amikor legújabb védence neve is felkerül az elintézendők listájára. Shafiq, egy a huszonnyolchoz, és főleg, Shafiq, még egy a tizenkilenc után - persze Moody is lőtt már vakon a sötétben, ami a szövetségeseket illeti, sőt, mind szoktunk tévedni, amikor arról van szó, ki a megbízható, ki kevésbé, bizonyára az Edgarral történtek tesznek ennyire rosszat sejtővé, Teddy, és ha már itt tartunk, maga Shafiq sem adott okot arra, hogy egyből a háttérben húzódó szálakat keressem ott, ahol nincsenek.
Összegyűjtöttem mindent, amit lehetséges volt: lényegében a semmit, egyetlen bejegyzésen kívül, annyi sejtéssel látogatom meg a célszemélyünket, hogy legalább a koráról van egy halvány elképzelésem, de bárki is ő, vagy a körülményei, vagy saját maga jól titkolják.
- Jó estét, Mr. Shafiq, Amelia Bones vagyok, Dumbledore engem kért meg, hogy beszélgessek el önnel.- rövid kopogás után be is nyitok, félhivatalos bemutatkozás után helyet is foglalok. Biztosan tudja, miért ejtjük meg ezt az alkalmat, Teddy minden bizonnyal elárulta már neki, hogy miről szól a kis beszélgetés, aminek jellege tőle is függött: ha szerencséje lenne, a társamat kapta volna, aki valami vele született érzékenységgel tudott épp csak annyit kérdezni, hogy biztos lehessen benne, kivel áll szemben.. de még mindig nem olyan kellemetlen, mintha maga Moody mosolyogna most rá karnyújtásnyi távolságból. - Miért döntött úgy, hogy.. érdeklődik a Rend után?
Mint valami borzasztó állásinterjú, jut eszembe, és rögtön helyette is feszengeni kezdek, hogy vajon mennyire minisztériumi a hangvétel, és egyébként is, eljátszhatjuk a nagyon civilizáltat, de mégis arról van szó, hogy emberek halnak meg.. néha miattunk, nem kifejezetten balesetek végeredményeként, és ahogy rendezgetem az asztalon a magammal hozott lapokat - a jegyzeteim, a szorgos diák jegyzetei, aki már most kirakósra vadászik, vajon Mr. Shafiq ismerheti-e ezt vagy azt a személyt, hallott-e olyan történeteket, amelyeket nem a mi fülünknek szántak, vagy amelyek koránál fogva a realitása részét képezték - felpillantván érzékelem magamon a feszültséget. Már most túlságosan megbízunk benne, és vele együtt mindenkiben, túlságosan is naivak vagyunk.
- Tonks csak pár dolgot említett önnel kapcsolatban, szeretném, ha mesélne egy kicsit magáról. Tudja, páratlanul kevés információ lelhető fel önről, fogadja a legőszintébb elismerésemet: azt hittem, a huszonnyolcak egész élete nyitott könyv. - néhányuké, persze bizonyítékok nélkül, így ha sejtjük is, kinek a füttyszavára táncolnak, egy komolyan megalapozott gyanú nélkül lehetetlen közelebb férkőzni hozzájuk. Ami ennél érdekesebb, hogy egyik, a Rendbe belépett aranyvérű sem tudott részletekkel szolgálni nekem az itt ülő férfiről, és ezt realizálva elképzelhető, hogy Teddy a szent grálra akadt: vagy a végzetünkre. De nem akarok ennyire romantikus lenni, főleg mert Shafiq nyilván elkészült a saját profiljellemzésével, amit egy látszólag jogi formulákhoz ragaszkodó, az ügyhöz bántóan fiatal, és nem elhanyagolhatóan vörös hajú nőről lehet.- ..és miért épp Tonks? Honnan tudta, kit keressen?

A szoba félhomályában csendesen mereng ambivalens érzelmein. A ház kvalitásaival nincs különösebb problémája, hajdanán ennél nagyobb kényelemhez volt szoktatva, de az elmúlt évek után ideiglenes lakóhelye kifejezetten komfortosnak számít. Jólelkű segítőiben még nem tud megbízni, nem ismerik egymást, és Mr. Shafiq képtelen szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a bizonyos rend el akarja őt fogni, hogy kinyerje belőle az összes használható információt, aztán hamar a halálfalóknak illő azkabani cellában találja majd magát.
A félelem és szorongás nem új a mindennapjaiban, de a kiszolgáltatottság annál inkább. Behódolni valami kiszámíthatatlan entitásnak, és reménykedni annak kegyelmében nem kenyere, ha az lenne, talán még mindig a Sötét Nagyúr szolgálatában állna, és nem egy ismeretlen ember házában várna segítséget.
Az elmélkedés ki tudja meddig tart, az egyetlen hang a teáskanál néhai érintkezése a bögre falával, melynek tartalma már kihűlt, és a cukor - ha egyáltalán volt benne - órák óta feloldódott a folyadékban.
A kopogásra fejét lassan az ajtóhoz forgatja, és kíváncsian figyeli a belépő nőt. Szavai nem hoznak változást Charlus viselkedésében, hallgatja őt, figyeli, ahogy leül, a papírok tologatása kifejezetten szórakoztatja, ahogy a tárgyra való gyors rátérés is. A lényegretörő bemutatkozásra - szavakat szükségtelennek ítélve - kimérten biccent, és a hölgy szemeit keresve várja az első kérdést.
- A Rend - ismétli meg csendesen ezt a szót, melyet annak titkosságához képest viszonylag sokszor hallott az elmúlt két nap során. Szájához emeli a nyugtató bájitalt tartalmazó csészét, tényleges válaszába csak néhány korty után kezd bele. - Hogy lehetne érdeklődnöm egy titkos társaság iránt, melyről inkább csak sejtéseim, mint konkrét ismereteim vannak? Segítséget kértem az ön által is emlegetett tanár úrtól, ő pedig önöket kérte meg, ha jól értem. A Rend iránt így nem érdeklődöm közvetlenül, de kérdéséből talán leszűrhetem, hogy önök érdeklődnek felém? Engedje meg, Ms. Bones, a kérdést, azért jött, hogy felmérje potenciális hasznomat a Rend számára? - Mondatait lassan formálja, tisztán artikulálva, azonban kifejezetten halkan beszél a vörös hajú nőhöz. Tekintetét nem veszi le róla, úgy érzi, mind a ketten próbálják felmérni a másikat, így figyeli annak arckifejezéseit, miképpen reagál az egyes szavakra. A Rend említésénél a szót mindig alaposan ízlelgeti, mintha csak ismerkedne a kifejezéssel. Tisztában van azzal, hogy semmi sincs ingyen, most nem az önzetlen jótétemények éveit éljük. A főnixek ostobák lennének nem kihasználni a kínálkozó helyzetet, és ha ez így jön ki, Mr. Shafiq szívesen fizeti meg információkkal a szolgáltatás árát.
Amelia következő kérdése nem lepi meg, de szemei szűküléséből arra lehet következtetni, hogy a férfi ennél kicsit specifikusabbat várt volna. Nem fiatal már Mr. Shafiq, voltak olyan évei, melyek alatt többet is öregedett, mint kellett volna, de az autobiográfia öröméhez még nem elég idős.
- Sosem szerettük kiteregetni a titkainkat - a mondat könnyedén hangzik, de az utalás benne van, hogy most se fogja könnyen adni őket. A csillogónak nem nevezhető szemek még mindig szűkek maradnak, ahogy a hallottakat fogadja. Elsőre elönti a büszkeség, milyen ügyesen tüntetett el minden nyomot, olyan sok halálfalóval ellentétben minden munkáját csendesen és hatékonyan tudta végrehajtani, de rögtön a következő pillanatban elönti a szomorúság is, hogy ilyen könnyű volt őt kitörölni az adatbázisokból. Örülnie kéne ennek, de inkább ürességet érez, és erős sürgetést, hogy bebizonyítsa, Charlus Shafiq igenis nagy varázsló, nagy tettek és nagy élmények vannak mögötte, olyanok, melyeket egy ilyen fiatal lány még aligha tapasztalhatott meg.
A bizonyítási vágyat tudatosítva elnyomja azt, és szemei állapotát is normálisra állítja. Nem tudja eldönteni, hogy mit mondjon. Vannak olyan események a múltjában, melyekre még kár rávilágítani, de közben nem-együttműködőnek vagy haszontalannak se akar tetszeni.
- Annak idején szobatársam volt a Roxfortban egy bizonyos Tom Denem. Ms. Bones, ismeri ezt a nevet? - régi mestere nevét színesebben ejti ki, mint bármit korábban, hiszen ha valaki ennyi kavargó érzelmet táplál valami felé, az még gyakorlott okklumentorként is ki tud tűnni. Ő, akit nem nevezünk nevén említése logikusnak tűnt a számára, és ebben a formában kicsit a hölgy tájékozottságát is felméri, hiszen manapság ezt a gyűlölt nevet már nem használja a Sötét Úr, és valószínűleg a többség nem is hallott róla. Ugyanakkor témába vétele elkerülhetetlen, saját életének meghatározó figurája, és úgy érzi, ez a titkos társaság is nagyban összefügg vele.
- A kedves Mr. Tonks Dumbledore professzor úr kérésére foglalkozik velem - teszi egyértelművé, hogy gyakorlatilag az igazgatón kívül nem ismer itt sok varázslót, boszorkányt.

Annyira jól akarom végezni a feladatot, amennyire csak lehetséges, holott tudom, hogy annak oroszlánrészét már megoldották mások, én meg csak itt ülök, valószínűséget meghajlító fegyvereket gyártok nekik, és reménykedem, hogy jóra használják, vagy legalább csak annyira semlegesen, amit még Mafalda is elfogadhatónak találna, de nem tudom legyőzni azt a lappangó érzést, hogy teljesen felesleges vagyok, esetleg egy lehetséges besúgó, aki a Minisztériumban nagyon jól jön, de... de most itt az alkalom, hogy valamit valóban tegyek is az ügyünkért.
- Is. Azért jöttem, hogy felmérjem, mennyire tudunk együtt dolgozni egy közös ügyért - nem kell a barátainak tekintenie bennünket, el tudom képzelni, milyen lehet, ha megelőlegezett bizalmat kérnek ott, ahol nem sok maradt.- Dumbledore nyilván nem bízná ránk, ha lenne mitől tartanunk, ugyanakkor valóban zavarba ejtő, mennyire könnyen rátapint a lényegre, és mennyire nem igyekszik leplezni azt. Szimpatikus, és nagyon, nagyon félelmetes tulajdonság, Shafiq persze nem a Minisztérium elvei szerint létezik, nem kell betartania azokat a szabályokat, de nekem játszva megteheti, ha ilyen kendőzetlen akarok lenni rögtön az elején. - Meglepődne, ha tudná, mennyire nagyot téved most.
Mintha valami versengés lenne, nézd, ki tud ügyesebben elhúzni egy mézesmadzagot elhúzni a másik orra előtt, kinek a keze csal őszintébben? Talán értesült is róla, hogy a Rendben is vannak aranyvérűek, akik egész könnyedén kiterítik a családi lapjaikat, itt egy kis vérfertőzés, ott egy csipet családon belüli erőszak, de nyilván a nagy tétek mindig nagy áldozatokkal járnak, általában egy kezdődő alkoholizmussal és főleg bűntudattal, mert vérminőségtől függetlenül mind együtt állunk a vágóhídon, és nem feltétlenül érezzük úgy, jobbik eset a páholyból figyelni, amint rokonaink nyerik el a nem mindig méltó büntetést. Shafiq azonban valóban megkapó, nehéz ellenfél, talán még magát, legendáit és hanghordozását is odaveti most nekem, hogy elkerülje a figyelmem, micsoda kincseket rejteget még.
- Nyi-nyilván, Mr. Shafiq, rendelkezem minden eddig fellelhető információval az ellenséget illetően. - hátradőlök, és ugyan minden lehetséges előírással szembemegy, rágyújtok, ott felejtem az asztalon kínálságképp a dobozt, mélyet sóhajtok, csak aztán nézek újra a szemébe, amely természetesen semmit nem árul el, legfeljebb hogy nagyjából milyen színe lehet most odakint az égboltnak, és milyen lesz a lelkem, miután minden kérdésemet feltettem, most már nyers kíváncsiságból, mert tudni akartam mindent, amit nem lett volna szabad, mindenkiről, akiről még annyira sem, és Shafiq úgy gyújtott tüzet az elmémben, ahogy én a pálcám végén: egy pillanat műve volt, és lám, minden lángolt körülöttünk, még a hangom is, ami már nem fegyelmezett, csak nyílt, és nem is leplezetten érdeklődő- És milyen volt fiatalon? Kössünk alkut, Mr. Shafiq, én felteszek egy kérdést, és ön is feltesz egy kérdést, és mert mindketten nagyon lényegre törőek vagyunk, tegyük félre személyünket. Nem vagyok legilimentor, így nem járhatok el tisztességtelenül önnel szemben, csak arra építhetünk mindketten, amit a másik elárul. Készen áll?