Wintertime sadness

Flora

Üldöz a halál,
de én lassabb vagyok.

Megvetett légyhúgy vagyok ebben a lakásban, penész vagy még annyi sem, féreg, ahogy mondták, vagy csak cukorkát tesznek le néha csaléteknek, amibe néha majd beleragad valamelyik állábam.
Volt az a faszság középiskolában, kötelező olvasmány, pont úgy érzem magam, mint a krapek az Átváltozásból, főleg amióta megerőszakolt egy rakat féreg, a szó kibaszott szoros értelmében.
Mondjuk wc-re a lakásban ilyen faszságokkor, hogy téli szünet olyankor járok, ha tök tiszta a levegő, lopakodva, mintha nekem pisilni se szabadna.
Enni nem nagyon szoktam, ha meg mégis rövid úton távozik, úgyhogy nevezhető ez a szarabb állapotomnak.
Éppen kifelé lopakodom a mosdóból, csak lekuporodom a falnál zihálni és erőt gyűjteni egy újabb mozdulathoz vissza az ágyba.
Fürödni is éjjel szoktam, de az három körül volt, a mostot már öt óra tájban nevezhetjük hajnalnak.
Mivel úgysem alszom ilyenjeim simán borultak, hogy reggel vagy éjszaka, egyetlen motivációm megszökni talán valahogy, elvégre nem állapot itt bent félni, amikor odakint a muglivilágban, a sajátomban, az otthonomban is simán megtehetném.
Hiába vagyunk most ott, amíg ebben a házban, varázslók között létezem mindig egy kicsuavart valóságban érzem magam, ahol két hold világít az égen, de az egy másik regényben volt és én nem is vagyok művelt.
Egészségesen bunkó, sőt menőnek tűnő voltam, erre tessék, átváltoztam kibaszott csótánnyá.
És tudom, így néz rám mindenki ebbe a családnak csúfolt komédiában, szóval ennyi erővel, egy Capitanin-os pólóban, bokszeralsóban, mezitláb a tél közepén is simán illene megszöknöm.
Csak ahhoz valószínűleg sokkal több erő kell, mint például eljutni a folyosótól az ágyig.

Dixon & Flora

Testvérnek lenni, ez nem azt jelenti, hogy külsőleg hasonlíttok egymásra. A testvéri kapcsolat nem külső hasonlatosságban rejlik vagy a vérségben.

Megint arra ébredtem, hogy ugyan azt az álmot látom mint gyerekként. Ahogy kinyitom a szemem zihálva és némileg könnyes szemmel hamar realizálom megint csak rosszat álmodtam. Kinőttem már belőle, elmúlt, de ha túl zaklatott a légkör én sem bírok ellazulni és akkor vissza-visszatér ez az emlék. Mert ez emlék és nem álom, de megtanultam megnyugtatni magam, hogy ne rohanjak folyton Apuék ágyába és aludjak köztük. Nem állapot és már nem is vagyok olyan kicsi. Ellenben teljesen kiszáradt a torkom így hiába próbálok visszaaludni, képtelen vagyok. Lemondóan sóhajtva bújtatom meztelen lábfejeim a mamuszomba, eligazgatom magamon a sima, jellegtelen fehér hálóingemet, ami a térdemig és kibotorkálok a konyháig azért a pohár vízért. Nem kell villany, pontosan tudom mi hol van és senkit sem óhajtok okvetlenkedésemmel felébreszteni. Pár korty után azonban kiszúrom a világos pólót a falnál és rá kell jöjjek Dixon az. Mostanában annyira zárkózott, hogy még szidni sem szid, Apuék nem igen beszélnek, nem mondják el pontosan mi történt, csak hogy meg fogjuk beszélni és oldani de most segítsem mindenben Dixont. Nem is értem... De azt igen, hogy nem lehet jól ha nem mászott vissza az ágyába még, holott hüsi van azért idekinn, én legalább is visszabújnék a meleg paplan alá a helyében. Óvatosan odamegyek mellé és elé guggolok, átkarolom a lábaim és halkan beszélek, biztos fönn van, de Apáékat nem kelteném fel.
-Dixon mi a baj? Nem fázol így? Miért vagy idekinn? Rosszat álmodtál? - Ki tudja, lehet neki is vannak rossz álmai mint nekem? Sosem beszélgetünk, tudom utál, így nem is igen ismerem, de... mégiscsak a testvérem lett, nem? Talán ha tudnék neki valahogy segíteni nem utálna annyira. Maximum egy picikét, de az már elviselhető lenne. Vissza kéne kísérnem a szobájába, még nem voltam benn nála. Nem mertem bemenni, nehogy rám szóljon mit keresek én ott. Pedig amúgy érdekelne az is... Hjaj, ha tudnám legalább mi ez a fene nagy feszültség... valami rokoni dolog azt hiszem, de hát... ah. Nem jó legkisebbnek lenni.

◊ MINA ◊

Flora

Üldöz a halál,
de én lassabb vagyok.

Herótom van az idióta kislányoktól, mégha ez a fajta-féle nem tűnt soha beképzelt picsának, vagy követett el volna ellenem valamit eddig.
Mert én éppen agonizálok a szarban, nem több az az állapot, amiben most is itt fetrengek a fal mentén, nemes egyszerűséggel azért, mert nehéz visszamenni, két ember lábon a szobába. Hiszen csótány vagyok...
Ha lehetne fokozni a nyomorékat megalkotnám az alja határfogalmát, de én nem vagyok mellesleg senki, hogy fogalmakat alkossak, az olyasmit valami okos, vagy legalább értelemmel bíró emberek csinálják. Biztos varázslók.
Még ez a rusnya, vörös kis vakarcs is az, ő is többet ér nálam, Avery nem bántja.
Ez pedig kibaszottul fáj, mert egy kis selejt, akit nem is olyan régen puszta poénból rúgtam volna fel. Esetleg a sáros cipőm törlöm bele, vagy vele pucoltatom.
Mondják, hogy létezik az a bizonyos, kibaszott kocka, ami megfordul, el van vetve, tudomisén, hát a kiscsaj, ez a kiscsaj az, akit méltán fogadtak örökbe, mert vele nyilván öröm foglalkozni, tisztább a vére, ha nem is egy szépség, emberszerű, legalább nem akarja kinyírni senki.
Most érzem először, hogy a családnál lévő kislány több, mint én vagyok. Csaknem rákezdek valami kibaszott könyhullatásra, mintha beállítottak volna bennem egy gombot, hogy folyton ezt csináljam.
Illene válaszolni, biztos, de semmi kedvem hozzá. Kinyitni a szám, szavakat formálni vele, bőven elég a levegő, minimálon működni, de van egy olyan érzésem a vakarcs firtatni fogja. Mi a baj? Hol is kezdhetném Flora.
Éppen itt:
- Semmi. Hideg van. Tudsz titkot tartani? Arra gondoltam, hogy megszököm. Csakhát hülye ötlet, mert mindenhol varázslók vannak. Apád apja,a nagyapád üldöz, mert sárvérű vagyok, mugli, vágod? Nyugodtan röhögj ki, de úgyis tudtad! Be fogsz köpni?
Ez a lényeg, rohan-e mindjárt a buzikhoz, felveri-e őket, hogy Dixon itt döglődik a földön, de hagyjuk is, nem tudunk mit kezdeni Dixonnal, először is mugli, azokkal aztán kezdeni se lehet semmit, meg füvezni szokott, aztán tiltsuk el tőle, hogy megbolonduljon, ki nem állhat minket és nem szól semmit, biztos azért, mert az egyikünk apja bogarat ültetett a fülébe, seggébe, véres karmolásokkal és belső tűzzel kínozta, hogy pont olyan volt neki, mint a pokol, de miért is érdekelne minket, nem vagyunk keresztények. Mi buzik vagyunk! Nekünk örökbe lehet fogadni úgy egy gyereket, hogy leszarjuk, ha megkínozza a kedves papa, vagy pont azért vettük. Kellett Florának háziállat.
Kétségbeesetten nézek rá, ahogy ez hirtelen leesik és azonmód dühödt könnyel telnek szemeim.
- Nem leszek a kutyátok, nem leszek, világos?
Legalább kinyírnának, de pechem van, a mágusok nem ismernek könyörületet!

Dixon & Flora

Testvérnek lenni, ez nem azt jelenti, hogy külsőleg hasonlíttok egymásra. A testvéri kapcsolat nem külső hasonlatosságban rejlik vagy a vérségben.

Értetlen pislogok rá, miért lapít a fal mellett itt kinn a cidriben, mikor a szoba sokkal barátságosabb és melegebb, főleg a jó kis paplan alatt az ágyban. Még akkor is ha egyedül maradunk alatta és nincs az Apucik között lelek menedékre, gondolom Ő is kisfiúsnak érezné amit én kislányosnak azért nem teszi. Pedig jó kislánynak lenni! Minden esetre nem múlik értetlenségem mikor végre nagy nehezen válaszol.
-A sárvérű csúnya szó Dixon, ne használd magadra! Lestrange vagy Avery papa? Egyiket sem láttam soha mert... mindkettő... hát... gonosz. - Sütöm le a szemem, de mivel sötét van nem hiszem látja vagy érdekli, borzasztó ezt kimondani de Apáék se szeretik őket, nem is beszélnek róluk csak mondták mi vagyunk a család és a többi rokon nem számít.-De ne szökj el Dixon, bajod eshet. Apáék megvédenek, Apa auror volt, nem eshet bajod. Nem mondalak meg de csak ha nem szöksz meg. Nem szeretném hogy elmenj.... - Gyűrögetem a ruhám alját, hogy itt guggolok, mert tudom nem igazán érdekli én mit akarok, mire vágyom, hiszen utál, ám annyi bizonyos hogy picit sem nevetek egy cseppnyit sem, csak szomorú vagyok elmenne, Apuék is szomorúak lennének.
-Miről beszélsz? Nem akarjuk hogy Kenyérke légy... Gyere... menjünk vissza az ágyba, meg fogsz fázni... - Nyúlok nagyon óvatosan a hónalja felé, hogy felhúzzam a karjánál, bár kicsit félek hozzáérni, hogy megüt. Nem gondolnám, de olyan zaklatott és utál is, mégsem hagyhatom itt, megbetegszik vagy tényleg elszökik így ahogy van, hát milyen dolog lenne az? Bár nem tudom hagyja-e hogy betámogassam a szobájába, kicsit félek is, de mivel úgy hiszem magától nem menne, erőt veszek magamon.

◊ MINA ◊

Flora

Üldöz a halál,
de én lassabb vagyok.

Olyan gyerekes ezt hallani tőle, egy kislány szájából, ahogy nevetségesen dorgál és igazából minden az, amit mond, szeretnék a képébe kacagni és kigúnyolni őt érte, de csak odáig jutok ebben, hogy rántok egyet vállamon.
- Ez az igazság. Avery. Nem akarok az lenni.
Nézek rá komolyan, hogy ő erről mit gondol, de nem nézek ki belőle kettőnél több értelmes mondatot, úgyhogy a véleményét is feleslegesen firtatnám. Csak hagyjon már!
Félrenyelek, pedig száraz a szám, de se kiinni, se kifürdeni nem tudom magamból a mocskot, csak a hideg ráz, hogy egyáltalán emlegeti őket.
- Nem védtek meg, tudod? Nem csináltak semmit… Téged csak azért nem akarnak megölni, mert boszorkány vagy. Ugyan Flora, tudom, hogy utálsz, sosem akartad ezt.
Ki a francnak hazudik? És hülye is, perszehogy hülye, nem érti az átvitt értelmeket és miért ő, amikor nekem kellene egyszerűen fogalmazni és nem áttételesen, felkiáltok, amikor nyúlna felém, hátraesem és elbőgöm magam. Kész, ennyi voltam.
- Hagyjál békén, jó? Te úgysem értesz semmit.
De baromság itt maradni, ha most nem indulok el, mégiscsak felállok némán zokogva.
- Te ezt nem érted, téged szeretnek…
Megakadok ebben a mondatban, falnak vetett vállal, miközben más kívánságom sincs, csak hogy húzzon a búsba.
- Menj vissza
Nyögöm neki valahogy, hülye okvetetlenkedő kislány. Akkor éljenek boldog családban ők, én a magam részéről kiszállok az egész cirkuszból.

Dixon & Flora

Testvérnek lenni, ez nem azt jelenti, hogy külsőleg hasonlíttok egymásra. A testvéri kapcsolat nem külső hasonlatosságban rejlik vagy a vérségben.

-Ez akkor is csúnya szó. Mugliszármazású vagy. Ó... hát... néha nekem is nehéz ezzel a két névvel. - Vallom be egérke hangon mert Apáéknak sem mondtam soha, nehogy megbántsam őket, de tény és való egyszerre Averynek és Lestrange-nek lenni nem volt valami üdítő dolog, főleg úgy, hogy nem mardekáros az ember. Dixon legalább az, bár nem érezném ott jól magam az is igaz.
-Miért utálnálak? Te utálsz engem... sosem akarsz beszélgetni velem. Ha meg nem védtek meg... ezért ilyen furák... biztos maguk alatt vannak hogy nem voltak ott neked... és nem vagyok boszorkány... vagy csak annyira amennyire Te varászló... - Motyogom, mert akkor ezért ilyen letörtek Apuék? Ezért ez a sok titok és ez a furcsa megfoghatatlan állapot? De nem itt kéne a sötétben és a hidegben megvitatni, lefagynak a lábujjaim, Ő hogyhogy nem kapott még tüdőgyuszit ettől? Támogatnám befele, de ellök, visszakuporodik. Sír? Sosem láttam még sírni.
-Fáj valamid? Mi a baj? - Tényleg nem tudok semmit, ami bánt, szipogok is egyet.-Mert sosem mondtok el semmit, azért nem tudom... mostanában csak veled beszélgetnek vagy rólad, én mintha nem is lennék, de akkor mégis hogy segítsek... Szeretnek, de Téged is Te lüke, Apu már nem egyszer volt maga alatt, hogy utálod, láttam rajta, engem is utálsz, nem értem miért... nem is csináltunk semmit, csak próbálunk beszélgetni veled. Utálom hogy ilyen makacs vagy és gonosz velem! Nem megyek vissza, mert elmész. Meg fogsz betegedni, mert annyit sem teszel meg, hogy felveszed a mamuszod, Apu neked vette... Gyere már, felvered őket aztán jól nézünk ki, hogy itt hangoskodsz... gyere már Dixon... - Kapaszkodom belé és finoman húzogatni kezdem az ajtaja felé, hogy jöjjön már. Némileg durcás lettem, bár félek most fog lekiabálni, de hát akkor is olyan önző! Lehet nem tudok semmit, de nem kell ezért is bántani... vagy akkor mondja el!

◊ MINA ◊

Flora

Üldöz a halál,
de én lassabb vagyok.

Legszívesebben visszavágnék, juj ne mondja, kár hogy minden iróniához való hangulatom elveszítettem.
Én a név nehézségeit fel sem fogtam, amíg… és most csak sóhajtok, mélyen, fáj ahogy ezt teszem.
Totál más, ahogy Flora felfogja, őt nem bántják. De érdemes lenne ecsetelni ezt? Tudja egyáltalán? Mit segítene rajtam, ha elmondanám?
Borzasztó ez az egész beszélgetés, utállak, nem te utálsz és mégis hogy magyarázhatnám ezt meg? Az is hazugság lenne, ha tagadnám, hogy nem kedvelem a „lánytesókat” Bár nem érzem már a bátyjának magam, ki vagyok tagadva kb.
- Nem volt sok jó tapasztalatom az ilyesmivel ezelőtt. Megtehették volna, ők a felnőttek és nekik kellett volna erősnek lenniük, leszarom hogy érzik magukat, ha semmibe vesznek. Rohadtul nem fogom megbocsátani ezt a nagy szart, amit nevelés címén kaptam megint és lelépek, érted? Nem is leszel már a testvérem, hogy azon aggódj mennyire utáljuk egymást, vagy hogy megvédd azokat a mocskokat.
Védje, ha akarja és álljon mellettük, gyártsa csak az illuzórikus kifogásait.
Lerázom magamról és ha kell el is lököm ezt az idióta kis piócát. Mit számít akár az is, ha zokogva?
- Mert nem értesz semmit, mert téged kímélni akartak attól, hogy engem megkínzott a nagyapa! Nem mondták el, hogy üldöz, meg akar ölni. Hogy velem beszélgetnek? Kurva nagy tévedésben élsz! Csak néztek rám szánalmasan, hogy sajnálják…Semmit nem mondtak, semmit, érted? Ha azt gondolod velem foglalkoztak helyetted, tévedsz. Ha veled se törődnek, akkor egyikünkkel sem! Akkor ennek kellettünk, sem te sem én nem érünk nekik szart se. Szerinted nem volt okom utálatosnak lenni? Ne legyél már ennyire ostoba!
Elrántom a kezem, beszél itt kibaszott mamuszokról. Nekem ezt a helyzetet meg kell oldanom, most. Nem bírom tovább. És őt sem, az értetlen hisztijét, de legfőképpen ezt az idióta szemellenzését.
- Nem kaptam tőlük semmit, ami igazán fontos, érted? Nem tudom mit csináljak most…
Nézek rá ijedten egy pillanatra, azt hiszem a könnyeim is folynak, bár ez inkább megszokott állapot lett. Teljesen tanácstalan vagyok. Nem ő fog rajtam segíteni, mert rajta se segítenek. Talán neki megfelelnek a használt mamuszok.

Dixon & Flora

Testvérnek lenni, ez nem azt jelenti, hogy külsőleg hasonlíttok egymásra. A testvéri kapcsolat nem külső hasonlatosságban rejlik vagy a vérségben.

-Jaj Dixon... nem mondtam tökéletesek, csak azt hogy ettől még nem az van, hogy nem szeretnek minket. - Mondom esetlen, halkan, mert én sosem voltam az a személy aki kiáll és harcol és csak azért is mondja, mert igaza van. Pedig én szentül hiszem igazat mondok, de fogalmam sincs miképpen tudnám úgy előadni, hogy Dixon is elhiggye. Ehhez kevésnek érzem magam és jelenleg többet sem tehetek, minthogy mellette vagyok, hátha rájön nem utálom. Ám hiába segítenék ellök, megtántorodom a fal mellett és inkább hagyom kicsit. Nem mondom, hogy jól esik, hogy megint ellök magától - immár szó szerint is.
-Nem vagyok ostoba, de Ők nem ilyenek... - Érzem hogy ég a szemem és tudom baj van, ha egyikünkkel sem beszélgetnek, ha hanyagolnak minket, mert ez nem normális. Lehet bennem elfáradtak és ezért nem foglalkoznak Dixonnal? Ezért nincs erő rám is. Ettől bűntudat-virág nő a gyomromban, de nem tudom hirtelen kigyomlálni. Ahogy legördül a könnycsepp az arcomon beszívom az ajkaim és lopva szipogok egyet.
-Akkor valami baj van, mert Ők nem ilyenek. Menj, feküdj le mert felkelnek. Csináld ezt. Holnap ráveszem őket beszélgessünk. Próbálj aludni és nem megfázni! - Megvárom míg visszamegy, mert érzem most nem menne a beszéd, eltört bennem a mécses, hogy ennyire elutasító velem, hogy érzem az lesz mindig is, hogy Apáék tényleg hanyagolnak, de ezek szerint mindkettőnket és nem értem az egészet. Ha bebotorkált a szobájába, akkor én is ezt teszem a sajátomba a párnába fojtva el a zokogásom. Másnak tényleg ráveszem a beszélgetésre a szülőket, de... a hír amit közölnek velünk minden csak nem gyógyír a dolgokra, sőt. Úgy érzem nem csak Dixon élete hullt darabjaira.

//Köszi <3

◊ MINA ◊

» Wintertime madness
» Summertime sadness

Wintertime sadness

Wintertime sadness

Similar topics

Similar topics