Furcsa, mégis igaz és jól látható jelenség, hogy érdekel egy újságírót az, amit csinál. Manapság egyre több embernek megy el a kedve saját szakmájától, de mintha ezt a szakmát elkerülné ennek a veszélye. Örömömre szolgál, hogy ezt láthatom, és természetesen én is teljese szívemből örülök tapasztalatomnak. Az újságírók többsége ugyanis vágyik arra, hogy elmondhassa az igazat emberekről, állatokról, cégekről és összességében magáról a világról. Én is ilyen vagyok amellett, hogy meg tudok őrülni a zenéért. Nem véletlen tehát az, hogy jelenleg is egy interjúalanyhoz tartok azért, - mily meglepő - hogy meginterjúvolhassam.
Befordulok egy csendes utcába, ahol a törzshelyemnek is mondható hely található, ha szakmai találkozókról van szó. Kellemes, csendes kávézó, nincs nagy felhajtás, és vannak lerekesztett boxok, amit az ember könnyedén hangszigeteltté tehet. A tulajdonos már elég régóta ismer, így az árak miatt sem kell szerencsére aggódnom. Mindig olcsón megúszom, sokszor ingyen is - nyilván ez tételtől is függ.
- A szokásost kérném, Adam, a vendégem pedig majd rendel magának. - vetem oda a fiatal pultosnak, akivel olykor össze is szoktunk futni kártyázni, inni vagy csak egy laza hangvételű beszélgetés miatt.
Mikor megkapom a kedvenc itteni italomat, egy csodálatos mértékben gyümölcsöket tartalmazó teát, a már korábban kibérelt helyem felé veszem az irányt, és kényelmesen elhelyezkedek. Kiteszem a jegyzetfüzetemet, amit egy mugli papír-írószerboltban vásároltam, és a csodapennát, ami minden újságírónak elengedhetetlen kelléke: ugye ez az, ami magától feljegyzi a szükséges információkat. Nos, nem a legmegbízhatóbb eszköz, amit varázslók feltaláltak, de ez is olyan, mint egy kutya vagy egy ló. Az első években még nehéz volt vele bánni, aztán sikeresen betörtem, és most már pontosan tudja, mire is vagyok kíváncsi, miket tartok értékes információknak.
Belekortyolok a teámba, és az ajtó felé pillantok, ami tökéletesen elém tárul, lévén így választottam ki a helyet. Ha Elias Archer belép az ajtón, hamar megpillanthat, és vica versa. Már csak ő és az ínycsiklandozó rendelése hiányzik.

Életem első interjújára megyek és jó tíz perc késésben vagyok. Nem nagyon vágom hogyan kell az ilyen dolgokat kezelni, sosem volt még ilyen izém, azt se nagyon tudom mit kell majd mondanom, lehet készülnöm kellett volna. Ashe azt mondta csak kérdezgetni fognak magamról, a sportról meg ilyenekről, magamból meg ugye elég bajos felkészülni. Csak attól parázok, hogy kérdeznek valamit, aztán azt se fogom tudni hanyadikán van elseje és a végén jól megírják rólam, hogy annyi eszem van, mint félpár saras gumicsizmának. Nem mondom, hogy nem lenne pont igazuk, de rohadt szar lenne az első szezonom előtt ilyeneket olvasni magamról.
Kicsit ideges is vagyok, nem szeretek a balesetről beszélni pedig egyszerű, mint a százas szög, leestem a seprűmről aztán nagy lelkesedéssel felnyaltam a homokot három méteren, ennyire szimpla az egész. Attól végképp be vagyok szarva, hogy megkérdezi, mit csináltam addig a pár évig, amíg nem nagyon csináltam semmit, most nem mondhatom, hogy hímezgettem meg hámozgattam otthon, meg azért azt se, hogy kishíja volt, hogy be nem álltam halálfalónak kínomban. Nem sok mindenről tudok beszélni, ha jobban bele akarok gondolni, szóval vigyáznom kell a lepcses számra, igazából Asheről tudnék beszélni, de róla meg furcsa lenne, mert még nem voltunk elég randin, ahhoz hogy ne legyek röhejes.  Olyan minden még nem is történt köztünk, másokkal a negyedik randin túl már bőven volt annyi szex, hogy negyedik randi se legyen. Nem vagyok nagy randizós, de az a lány rá tud venni, hogy vigyem vacsorázni, kávézni és hasonlók, pedig senkit sem szeretek vinni sehova, én inkább az a paraszt vagyok, aki kihagyja a felhajtást.
Nem hozom be a késésemet, tíz perc hátránnyal rontok be a kávézó ajtaján, azonnal észreveszem  Kirley Duke-ot, akivel majd beszélgetnem kell, gyorsan ki is kérek egy ír kávét aztán nagy lépésekkel az asztalához megyek, vele szemben ülök le.
-Öhm hello-helyezkedem el a székemen és várom, hogy akkor most mit is kéne csinálnom.

Sosem várakoztam még ennyit találkozó vagy interjú előtt. Minden esetben a másik fél várt többet, mert bár nem szokásom késni, a közönség nagy úr. Ha visszatapsolnak bennünket, nincs mese, le kell adni még egy slágert. Bár a klasszikus Do the hippogriff már kezd kimenni a divatból, és sokkal felkapottabbak lettek az új, ropogós zenéink, amikért őszintén szólva több felelősséget is vállalok, mert ezek megírásában már én is gyökerestől benne vagyok, nem csak az előadásukban.
Mindenesetre furcsa atmoszférája van a helynek így, hogy van alkalmam rendesen is körülnézni. Sosem erőltettem az ilyesmit, most mégis egy kicsit megnyugtat. Végülis mindig csak rohanok próbálni, dalt írni, kritizálni, tördelni és a többi. Sosem panaszkodok ezzel kapcsolatban, mert erre nincs okom, de ilyenkor - a csendes pillanatokban - azért rájövök, hogy mennyire mozgalmas életet élek. Mégis bírom szusszal, és még nem purcantam ki, ami azért elég nagy szó, ha sorra vesszük, hogy az imént felsoroltak mennyi időt vesznek el a csodálatos és értékes időmből, amit a földön töltök. Sokan nem bírnák tartani az iramot.
Felpillantok, ahogy egy fiatalember szinte beesik a kávézó ajtaján, és enyhén felvont szemöldökkel, és egy finom homlokráncolással konstatálom, hogy bizonyára ő az interjúalanyom, akire eddig vártam. Na nézzük csak, Elias Archer, ki is vagy te.
- Hello. - dobom vissza a laza köszönést. Nem zavar
igazából, mert felesleges lenne a sok formalitás a jó modorral és hasonlókkal. Gondolom mindketten megvagyunk enélkül is, ellenben egy bemutatkozást megejtek a biztonság kedvéért. Ha esetleg eltévesztette volna a házszámot. - Kirley Duke vagyok. - felállok, és kezet nyújtok neki. Csak ezután folytatom. - Ha jól értesültem, még soha nem adott interjút, igaz? - az újságírók a világ mindentudói. Mindent hallaniuk kell, mindent látni vélnek, és mindezt megírják, hogy más is tudja. Belátásuk van a politikába, sportba, balesetekbe, és lényegében akármerre járnak, találnak olyat, amit papírra vethetnek. Emellett pedig minden interjúalany után kell nézni a lehető legalaposabban. Ezért is szeretem ezt a munkát. Szeretek mások életében vájkálni.
- Felesleges izgulnia, én még a kedves újságírók közé tartozok. Izgul egyébként?