Mindig is tudtam, hogy teljesen felesleges szerelembe esnem, ezért már egészen fiatalon elhatárolódtam ezektől az érzésektől. Minek? Úgy sem úgy lesz. ez nem egy tündér mese, ez a rút valóság s nekem már picibaba korom óta ki van jelölve  a hitves. hogy bántam-e valaha is ezt? Nem igazán. Egyszerűen csak nem érdekelt igazán. Ennél sokkal fontosabb dolgom volt, mintsem hogy komolyan vegyem a komolytalan fiúkat. Eljátszottam velük, elhitettem minddel,hogy ideig-óráig megkaptak, s aztán könnyed eleganciával hagytam őket magam mögött. Nekem feladatom van, amit teljesítenem kell bármi áron. Diákéveim alatt sem alakult ki bennem soha szerelem és efféle csalárdságok, csupán maradtam a gyönyörű, de megközelíthetetlen jégkirálynője a Mardekárnak. Vincent is csak egy évvel volt idősebb nálam, s mint az idősebb fiúkat általában, őt nem érdekeltem egyáltalán. Már akkor sem. Mindketten tudtuk, mi fog bekövetkezni, de úgy mentünk el egymás mellett, mintha szó sem volna ilyesmiről. Nem kell szeretnem, nem kell kötődnöm hozzá. Csak feleségül kell mennem a Zabini gyerekhez és szülni neki. Egyszerű a képlet.

Legalábbis.. annak kellett volna lennie. Minden úgy telt, ahogy azt a szüleink eltervezték. Díszes esküvő, álarcok és mosolyok kavalkádjaként telt az egész esemény. Összességében úgy gondoltam, lehetne rosszabb is. Vincent markáns arcvonalú, elfoglalt férfi volt már akkor is. Szemnek kellemes, de egyébként sem találkozunk túl sokat. Minden megváltozott akkor, mikor az első várandósságom örömkönny helyett gyászba fulladt. Nagyon nehezen hevertem ki a veszteséget, talán még most sem állíthatom bizton, hogy túl vagyok azon az elemi fájdalmon, mi egy magzat elvesztésével jár. Napokig ki sem jöttem a szobámból, teljesen megbizonyosodva róla, hogy keresni sem fogtak. Az első éjjelen, amikor Vinnie bejött hozzám, azt hittem, itt unta meg a melodrámámat és azonnal az új örökös elkészítését tűzte ki céljául. De ő... ő csak odabújt mellém nagykiflinek és engem ölelve simogatott álomba. Ott először éreztem azt, hogy jót választottak nekem. Azoknak a röpke perceknek köszönhető, hogy nem vesztettem el a hitem önmagamban, a nőiségemben s a képességemben, hogy kiküszöböljem a csorbát a nevemen. Újult erővel és elhatározással próbálkoztunk újra s nem is egy, hanem két csodát hoztam a  világra. Mérhetetlenül büszke voltam, nem csak arra, hogy képes voltam fiút adni neki, de még grátiszban hozzá passzintottam egy gyönyörűséges kislányt is. S bár valamiféle gondolatgóc és érzelemszikra próbálkozott akkor a lelkemben, elfojtottam és elástam. Nincs szükségem arra, hogy beleszeressek a hitvesembe, kinek éppoly sok szeretője van, mint nekem. A testem szeretik, nem a lelkem. Az jég és fagy, s mint ilyen, megközelíthetetlen. Egy Diamondbirch.