Péniszvirág

Rabastan Lestrange megígérte magának egy józanabb pillanatában, amelyben szerepelt egy hegedű, egy igen idős üveg pálinka, csak hogy megmaradjon a hangulat, és némi asztalon csizmában táncolás - tehát megígérte magának, hogy véletlenül sem folyik bele a bátyja istenkísértésébe, nem is kérdezi meg tőle soha, hogy nem húz-e egészen enyhén saját neme felé szexualitását tekintve, inkább ül tovább az évente egyszer esedékes vacsorákon mellette, és úgy tesz, mint aki az asztali áldás után nemhogy kettőig nem tud számolni, de fel sem ismeri a kettes számrendszer létezését.
Ennek ellenére most mégis megáll az ajtóban, egykedvűen dohányzik, töviseket halász a zsebéből, amelyek egy másik történet lényegében főszereplői, és Rabastan Lestrange utálja, ha az bármelyik megnyilvánulásában is nem kizárólag ő - mondaná, de most bekopog, aztán bebocsájtást is nyer családnevének köszönhetően, mint sok egyéb helyre, olykor hölgyek és urak nadrágjába is, csak ez már rég nem mulattatta annyira, hogy érdemes legyen róla megemlékezni ezekben a sorokban.
Rokonai nem hallgatták el előle kétségeiket - valamiért mindig az ő vállát találták legalkalmasabbnak családi konferenciát szervezni, ott megülni és hangosan aggódni egy-egy tag jövője okán, most a megtiszteltetés pedig a frissen házas Rodolphus részére utalódott ki, olyan szólamokkal, amelyek biztosra vették, az ifjú Rodolphus vagy teljesen bolond, vagy homoszexuális, esetleg ami a legrosszabb, impotens, mert az elsőt még meg lehet nagyokat nyelve bocsájtani, miközben nem gondolunk vele, hogy a Lestrange vérvonalnak egyetlen épelméjű tagja sincs - a másodikat lehet kenegetni, és majd elmúlik, de a harmadikkal nincs mit tenni, az úgy marad, és főleg nagyon kellemetlen a Black ármádiával szemben, ezt még szépunokáik is gúnnyal emlegetik majd teájuk felett. Elküldték követségbe tehát a férfiasság szobrát, a férfiasság szobra pedig eleget is tett kérésüknek - főleg azért, mert fúrta az oldalát nem egy tüske mellett a kérdés, vajon Rodolphus életben van-e egyáltalán a nászéjszakája utáni reggelen? Ha lehetett volna fogadni, minden bizonnyal ellene teszi meg tétjeit, de egy úriember nem fogad biztosra, Rabastan Lestrange pedig mindenek előtt úriember volt.
- Van baj, úgy látom. - állapítja meg, amikor végül végigméri az ifjú Rodolphust, elhúzza a száját, és nyújt felé egy laposüveget ismeretlen tartalommal, de annál több nyugalommal, mint aki még sosem mérgezett meg életében senkit. Nem túl szoros viszonyuk többek között köszönhető az ifjú Rodolphus saját elmebajának összeférhetetlenségével, amellyel az övét honorálta, de ezt most félre, itt a férfiasság szobra mint megmentő szerepel. - Mielőtt bármi egyebet kérdezek: a péniszed még a helyén? Mert anélkül kicsit más színezetet nyer majd néhány tanácsom a túléléseddel kapcsolatban.

Hátradőlök, neki a medence falának, és a karomra pillantok, ahol buja lustasággal tekereg a Jegy. Emlékszem a napra, amikor férfivá váltam, és a Nagyúr a karomra égette testvériségünk címerét, aminek mindig megpróbáltam a lehető legjobban megfelelni. Most fáradtsággal, nosztalgikus szomorúsággal pillantok a Sötét Jegyre a karmolások és harapások, kék foltok között, amit a házasságom elhálása közben szereztem.
Soha nem gondoltam, hogy a házasságom boldog, hagyományos értelemben szép lesz, mert soha nem voltam a szenvedély embere, mindig a tudománynak éltem. Nem féltem tőle, hogy a feleségem gyűlölni fog, amiért elvettem, bár soha nem akartam, hogy így érezzen, nem vágytam a szeretetére sem. Csak a tüzére vágytam, amivel meleget és fényt adhat a családomnak. Nem nekem. Most mégis csalódott vagyok kissé, mert nem érzek semmit. Sem megbánást, sem elégedettséget, sem örömöt vagy haragot. Csak fáradt vagyok, sérült és csalódott.
Egy bólintással nyugtázom a manóm jelzését, miszerint megérkezett az öcsém. Vártam, hogy jönni fog valaki, hogy megtudja, valóban elháltam-e a házasságot, de kicsit meglepődtem, hogy pont őt küldték. Tudom, hogy nem teregeti ki a titkainkat, de a viselkedése nem igazán kelti diszkrét személy benyomását.
Felöltöm a talárom, elteszem a pálcám, de úgy döntök, hogy nem teszek semmit az arcomat borító monoklikkal, karmolásnyomokkal, a harapásnyommal a nyakamon. Nem tudom egyelőre eltüntetni őket, ahhoz több időre lenne szükségem, és nem érdekel, hogy Rabastan mit gondol rólam most. Nekem is volt már kellemesebb éjszakában részem, de a családunk érdeke most ezt az éjszakát követelte tőlem. Már előre felkészülök a vicceire, ahogy végigsietek a folyosón, hogy benyissak a dolgozószobába.
- Neked is jó reggelt!- elfogadom a laposüveget, és miközben helyet foglalok egy karosszékben, iszok belőle egy erős kortyot. Számítok rá, hogy erős lesz, de így is fenntartom még a kezem egy korty után, hogy egy hosszú levegővel visszanyerjem a tartásomat, mielőtt leteszem azt az asztalra. - Mindenem a helyén van még, Rabastan. És igen, érvényesítettük a házasságot.
Hosszú másodpercekig nézem a férfit, aki abból a fiúból lett, akire mindig irigy voltam. Nem voltak olyan képességei a fekete mágia terén, soha nem élt benne olyan erős eltökéltség a családunk sora iránt, mint benne, nem hiszem, hogy tud hinni bármiben úgy, mint én a Nagyúrban, de mindig irigy voltam rá. Soha nem értettem, hogy valaki hogyan képes ennyire magasra repülni védőháló nélkül, nem törődve a felhőkkel, a madarakkal, de még a Nappal sem.
- Milyen tanácsot tudsz adni? Ha a védelemről van szó, össze tudok állítani egy bűbájt, ami megóv a sérülésektől egy rövid ideig.

Rabastan Lestrange általában előszeretettel feketítette be a bátyját - ha őt kérdeznénk, azt mondaná, csak rásegített, elvégre Rodolphus reputációját senki és semmi nem tudta úgy lerontani, mint maga Rodolphus, akiről már a legsötétebb körömlakkot használó aranyvérű lányok is azt suttogták, jobb nem közelebb engedni, mert kellemetlen meglepetések érhetnek. Hogy ezek milyen jellegűek, kifejteni a legkevésbé sem lenne családbarát, és Rabastan Lestrange általában az volt, bazsevált kicsit a hölgyeknek, úgy pislogott, mint aki biztosan nem tudná definiálni ezeket a pletykákat állatokkal folytatott szexként, bohócnak öltözésként, vagy mondjuk, ha különösen nem akarta nevén nevezni a gyermeket, a télapóval folytatott aktusként, de ezt lehetséges, hogy már az ő reputációja is csak némiképp megtépázva élte volna túl, dehogy ismert ő ilyen kifejezéseket, és hogy Rodolphus különcsége ilyen messzeségekig jutott, neki abban biztosan semmi szerepe nem volt. Merlin ments.
- ÍÍÍ, Rodolphus, ííí. - kommentálja a legtermészetesebben, állítja, hogy neki sajtósnak kellett volna mennie, remekül kezelné a halott kisbabás, megcsalós, botrányos reggeleket, szervírozná a Bloody Maryt, kérdezne esetleg a rántotta mellé, de ítélkezni ő nem szokott, főleg akkor nem, ha az ember épp Bellatrix Blacket találja elvenni, ő őszintén meglepődik, hogy Rodolphus ezek szerint még tényleg nem vérzett el a perzsaszőnyegen, amiért különben nagy kár lenne, mert eredeti. Hogy erről miért az ugrik be az elmosolyodó fejébe, hogy abból milyen nehéz lesz majd kiszedni a bármit, ami tegnap éjszaka folyt, nem érdekes, tekintsünk is el tőle. - Tudod, nem mintha volna ilyen fogadás, de én Bellára tettem volna. Ugye tudod, hogy az nem számít elhálásnak, ha a piruló ara kevésbé pirul, mert teszem azt, éppen véletlenül baleset érte, talán lezuhant a lépcsőn, vagy félrenyelte a fa... fantasztikus bort, amit megitattok az alkalomra. De ez annyira ezerkilencszázhatvan lenne, hová is gondolok. Azért jó téged egyben látni, tényleg. - hogy Rodolphus kimaradt minden, a Lestrange családban köttető fogadásból, köszönhető annak az aurának, amivel rokonai sem szívesen érintkeztek, vagy csak kellő fertőtlenítő - drága és értelmetlenül szépen csomagolt alkohol, például - mellett és után, de közrejátszott a dologban, hogy nagyon féltek tőle, egyszer nyernek majd valóban ellene, és valami előkerül a pincéből fizetségnek, attól meg az akármi mentsen. Rabastan Lestrange kényelmesen elhelyezkedik, mint aki már nem indul sehová, laza mosolygása egészen lánykolis hangulatot idéz, joviális és empatikus, mint az arra beülő felügyelő három slukk tiszta kokain után.
- Gondoltál már arra, hogy... talán... megkedveltesd vele magad? Hogy ne Dante következő, közhelyes poklában éljétek le azt, ami hátravan? Mármint no offense, kedvesem, én szeretem a drámát, de te nem kifejezetten, hogy úgy fogalmazzak, és nem tudom, mit láttál tegnap, de ami itt szép és egyben van, mondjuk az egész nagyszerű házad, üvegből, kedvesem, az nem sokáig tartja meg ezt a halmazállapotát.