03. MacFarlen

Kevin MacFarlen

Sose nézz hátra, nehogy utolérjen valaki.

Becenév:

Kev , MekFair

Kor:

26

Származás:

Félvér

Lojalitás:

Kviddics, csak utána Dumbledore

Képesség:

Kifinomult reflexek és közepes szintű okklumencia

Csoport:

Mágiahasználók

Rank:

Főnix-rendje

Play by:

Andrew Garfield

Karakter típus:

Keresett

Családja előbb nyel le egy marék trágyagránátot, mintsem bárminemű köze legyen a halálfalókhoz, vagy Tudjukki akármely hívéhez. Ők hűek magukhoz, a család más feléhez, a minisztériumhoz és az akadémiához. Ezek mellett nem jut idő olyan bugyutaságokra, mint tetoválást vállalni és ugrálni, ahogy az uruk fütyül. Noha, a többség semleges, mint a szülők, nem kérnek és nem akarnak semmiben sem részt venni, ami nem karrierjük és munkájuk, akadnak a családban olyanok, akik a Rend pártján állva próbálják jobbá tenni a világot. Aranyvérük még a 19. század elején felhígult, és legendák szólnak egykori felmenőjéről, aki inkább egy tehenet vett feleségül, aranyvérű sznob kiszemeltje helyett. Könnyedség és kellemesség jellemzi, víg kedély és elszántság. Világos színek és kávéillat.

⊳ I. Apja nevével fémjelezve ösztöndíj indul minden évben, karrierje alatt az egekben volt a csapat, történelmét sosem zárták le. Felvéste nevét örökérvényűen, már csak az a kérdés, képes lesz-e akár pár centivel is, de fölébe emelkedni. Nem ellenfélnek érzi, csupán hírnevét lehúzónak, azonban odahaza sosem csatáznak. Felnéz rá, tiszteli és igazándiból, ha nem lenne köze a kviddicshez, akkor talán istenítené is. Példakép, jó barát, úttörő. Őszinte örömmel látta, ahogy ő is erre a pályára lépett, ahogy eldöntötte, nem holmi auror, medimágus, vagy zenész válik belőle, minden apa talán azt várja a fiától, hogy nyomdokaiba lépjen, és folytassa az örökségét. Lehet, hogy egykor mást várt a fiútól, azonban mára ennek már semmi nyoma. Mindig is kellemes kapcsolatuk volt, noha a pályán szigor és fegyelem fémjelzi őket, ha levetik a kviddics-talárt, már nyoma sincs. Noha apja, és a család nagyja továbbra is semleges, és nem is nézné jó szemmel, hogyha fia nyíltan menne hősködni, ő ezzel a kis lázadással élt és él ellene, ahogy a Rendhez közelebb kerülve ügyködik.

► II. Anyja tökéletes csendestárs és gyönyörű nőként áll férje mellett és egyengeti a gyerekeit és a családot, apja munkája mellett neki jutott a szerep, hogy meleg otthont és a figyelemmel kísérő hírnevet kezelje. Képzett medimágiája tökéletesen illik a kviddics okozta sérülések kezelésére, vagy épp a hirtelen feltörő nyavalyákra egy kulcsjelentőségű meccsek előtt. Ő is összetartó elő, nincs elnyomva és nem is igényelné. Noha ő apás, őt tiszteli, szereti, mai napig emlékszik a dalokra, amiket dúdolt éjjelente, néha, ha nem figyel, ő is elkezdi. Személyiségre ütött rá, ha külsőleg nem is, másfél fejjel fölényúlva már igencsak elhagyta az asszonyt. Keveset beszélnek manapság, de a tisztelet töretlen.

⊳ III. Testvérei még az iskolapadot koptatják. Az ikrek, fiú-lány vegyesen, habitus tekintetében pedig még jobban. Nincs még jelen annak, hogy ők is ennyire komolyan gondolják a kviddicset, mint hivatást, talán őket már inkább untatja, mintsem élteti, vagy épp a felhajtás körülöttük, bár ők óvva vannak, ritkán szerepelnek bármiben is. Testvéri túlkapások mindig akadtak ugyan, de melyik családba nem? Különböznek, talán nagyon is, de mit számít, a vér kötelez, és kötelezni fogja halála napjáig. Ha hazalátogat, mindig kedveskedik valamivel, így, lehet mondani, hogy el vannak kényeztetve. Annyira persze nem, csak a testvéri szeretetben.

► IV. A csapata a második családja, ez nem titok. Noha nem felejtette el az iskolai csapattársait nem, akikkel manapság is szívesen ül le egy kávéra, a mostani az-az igazi, amelyet akár mindenki kívánhatna. Felőle látszik is az összhang, hogy bár nem csapatkapitány, mégis valamelyest kovácsol és mindent megtesz a kellemes pillanatokért. Világi pajtása, vagy épp elragadó hajtótársai, mindenki itt kapott helyet, keresnie sem kell és nem kíván, elégedett és jó minden érzés tölti el. Ha győznek, ha vesztenek, ha csak várakoznak. Sokszor talán nem mondja, hogy köszön mindent, de talán nem is kell, a szemek árulkodóak. Teljes erejével a csapatnak, így előre a cél felé. Az egekbe.

Hamish MacFarlen fia vagyok.
És sokkal több.

_a_hajtó_
Nem ismer lehetetlent, nem akar kudarcot, vereséget és meghunyászkodást. Törtető, lelkes és lelkesítő, olyan, akit sokan talán példaképnek, mások méltó ellenfélnek fognak fel. Nem pihen egy percre sem, folyton azon van, hogy jobb és jobb legyen. Mégis képes emelt fővel lesétálni a pályáról, dührohamok persze az ő életében is vannak, de senkin nem tölti ki, célpontjai élettelen fadarabok vagy épp a levegő maga. Nem árt még ilyenkor sem senkinek, no de meccs közben már nem ennyire kegyelmes. Amit kap, azt ad, odafent mintha még másabb is lenne, mint idelent, karakánabb, erősebb és ha úgy van, tud gonoszabb is lenni. Apja nyomdokaiban lépkedve nem is lehet másképp, van egy szint, amit kimondatlanul várnak el tőle, és amit ő szavak nélkül emel meg és igyekszik átlépni. Hajtói posztja véletlenből kerekedett még a múltban, ő terelő kívánt lenni, csak épp előtte telt fel a két poszt, még az iskolai válogatón, mégis, nem akarták kihagyni, neve miatt olyan volt, mintha muszáj lett volna valahova tenni. Azért áldásos és átkos ez egyszerre, eleinte érezte csak azt, hogy szükség és muszáj, később pedig választ erre, és megmutatta, tényleg nélkülözhetetlenen. Segít ha tud, mint holmi gép, úgy pörög, és ha kell, plusz idővel ajándékoz meg. Mindent a célért.

_az_örökös_
De ő elsősorban apja fia, akinek a pályán kívül is vannak kötelezettségei. Úgy érzi, hogy ha egyszer leteszi a seprűt, talán még apja székét is felajánlják neki, azonban nem biztos, hogy ez már olyan könnyedén menne neki. Az Akadémia és a Minisztérium kettőse, előbbiben ugyan már most segédkezik, utóbbival hadilábon áll, túl merev és hivatalos a jelenlegi önmagának. De persze, mindenki változik, ahogy talán majd ő is. Figyel a jelekre, lát mindent és kissé továbbra is fárasztó, hogy szülői árnyékával betakarózva lépdel, szerencsére belebetegedve sincs. Mind az állást, mind a családnevet illene tovább billenteni, bár akkora kötöttségek e téren nincsenek, mint az aranyozott vérű familiákban, az elsőszülött dolga lényegében burkoltan ez. Nem haragszik ő senkire, még ha nem is örül mindig, ilyen múlttal elkerülhetetlen volt az, már egészen kicsinek megküzdött a „hírnév” szellemével, majd megszokta azt. Ez csak erősítette, manapság képes már apja kimért és udvarias szavaival is szólni, saját link, és néha kissé csapongó szónoklatai mellett. Ha meg is szokta, nem kedveli a felhajtást, azt, hogy kérdések záporoznak felé, vagy épp milyen mélyre vájnak életében. Senki nem kérte, hogy szeresse, szerencsére. Az örökség szépen gyarapodik, nő, és ugyan vannak tervei a jövőre, apróságok, hiszen a kviddics örök, talán okoz majd még némi meglepetést a jövőben. A nyomás legalább hasznára fordítható, olyankor szárnyal mind ő, és mind az ötletgyár. Van mellette az a furcsa szokása is, miszerint nem hagyja magát eltiporni, mert ha meg is esik, akkor feláll, leporolja magát és indul tovább. Bolond, hogy veszítsen.

_a_valóság_
Mi van azonban azon sorok között, amik a sajtó lapjaira nyomódnak, vagy amögött, amelyet a publikum lát. Kevin nem borongós típus, ez tény, mégsem felhőtlen. Nem szereti a túlzott figyelmet, a tömeget, amely körbeöleli. Csapattársai, barátai vagy épp családján kívül nevezheted akár esetlennek is, nehezen megnyílónak, bár tény, nem is kell vesződnie, mert általában mindent tudnak róla, vagy épp olyat is, amit ő maga nem. Ha szavakat talál is az idegen felé, bizalmat kevésbé, bátorságot pedig néha annál is kevésbé. Nem hinnéd el ezeket, nem lennél képes rá, mégsem összehordott szavak. Jobban szereti a családias kényelmet. Hazudni a mai napig képtelen becsületesen, ezért is erőltette és erőlteti magára az okklumenciát, mint mentsvárat a kellemetlen helyzetek ellen. A szerelemben kifejezetten szerencsétlen, míg lassan körülötte mindenki rálel arra, akivel élete hátralevő részét akarja leérni, ő még mindig csak cicázik. Nem az, hogy nem érett és nem akarja, valahogy nem sikerül. Bizonyára a túlzott figyelem és a magánélete tiprása az, amely még jobban hátráltatja. Jó szándék, kedves szavak kísérik, bohókás jelleg és laza tartás. Van benne felnőtt-naivitás, általánosságban senkit sem tud azonnal rossznak elkönyvelni, mindig megkeresi benne a jót és azt emeli ki, még ha ez lehetetlen vagy épp a későbbiekben fájdalmas. Bolond dolog, de képtelen előítélettel élni. Ahogy azokkal sem, amelyek a mumus képében röppenek fel előtte. Úgy vélheted, aki a levegőben ilyen otthonosan mozog, annak már nagyobb félelme nem akad. Pedig de, ott van vele mindenhol, és nem ereszti. Kevesen tudnak víziszonyáról, arról a félelemről, amely elfogja, ha egy medencébe próbálna csobbanni, ami már azért is kellemetlen, mert úszni sem tanult meg sose, túlságosan a kviddicsre szentelték az idejét. Akadnak még apróságok, melyektől nem fél, hanem inkább irtózik, de kétségkívül meglepő ahogy a soklábú, vagy épp lábatlan pajorok és rovarok irányába viseltet. Nemigen láttad még bájitalt készíteni, nemde? Nem véletlen. Megküzd ő a fojtogató folyondárral, a tűzzel, de akár még a természet tomboló erőivel, de hogy azt a férget fel nem szeli, az is biztos. Ha mégis kell, kifejezetten vicces közben.
Az ilyenekről nem beszél senki sem, ugyan nem fizet, csak épp erélyesen kéri, hogy ne tegyék. Van hangja, ha megleli, és akkor eléri amit akar. Szerencsére igencsak földre szállt szellemiségű, nem kapatták el és tisztában van – a kviddicsen kívüli – határaival. Kellemes hallgatóság, beszélgetőtárs, haver vagy épp több, ha úgy adódik. Víziszonya ellenére nem büdös, koszos, de a kétkezi, úgymond mugli munkától sem riad vissza, igencsak érdeklődően figyel arra, amely abban a világban mozog. Egyszer már focizott is, mindig akad valaki a hülyeségre, vagy épp a szórakozásra. Nem meglepő, hogy a szórakozás neki szelídebb, az alkoholt igencsak mértékkel, a dohány semennyire nem űzi, a rosszabb szereket pedig csak névről ismeri. Egyrészt muszáj tartani a fizikumát, másrészt nem is kívánja, annyi minden mással lefoglalhatja az idejét, álmodozni pedig fényes nappal, tisztán is tud. Kellemes tavaszi szellő ő a valóságban, míg odafent a nyári zápor. Ha nehéz is nem kedvelni, megismerni annál jobban, egyetlen titka pedig, hogy írói pályával kekeckedik, ha valaki valaha járt nála, talán meg is látta a jegyzeteit.
A szelíd mégis harapós borz egy életre elkíséri.

Hatalmas ovációval köszönti a nézőközönség a csapatokat, akik máris özönlenek ki a pályára. Igencsak ígéretes meccsnek nézhetünk elébe, a hazai csapat a mai napon bebiztosíthatja magát a bajnokság további részére, nem csoda hát, ha a feszültség szinte szikrázik minden egyes lépésüknél. De az előző mérkőzések alkalmával is bőven fürödtünk meglepetésekben, talán épp majd ma törik meg a sikerszéria? Már nincs sok hátra, és kiderül!
A csapatkapitányok megejtik a formalitásokat, de úgy látom, van abban a kézfogásban annyi erő, hogy beleropogtak az ujjaik. Ejnye, ejnye, azt az erőt tartogatni kellene a meccs végéig, nemde? (…) A sípszó elhangzott, és a játékosok egy emberként emelkednek a levegőbe. Jól láthatóan válik ki a hazai csapatból a MacFarlen – Savernake - McGonagall hajtósor, és máris kezükben a kvaff! Az élre törnek, tökéletes manőver, összhang, miközben a másik fél hajtói a nyakukban loholnak. A körülmények mindeközben kedvezőek, enyhe oldalszél és kristálytiszta látási viszonyokban kell megküzdeniük... ó és közben micsoda alábukás! Kár volt azért a gurkóért, de már halad is tovább, egy passz, még egy, szinte süvít az a kvaff éééééés meg is születik az első találat! A Magpies megszerzi a vezetés! Indul az ellentámadás, nem várat magára, láthatóan nem esett nekik jól, hogy ilyen gyorsan hátrányba kerültek, de hisz mondtam, a mai győzelem nem lesz egyszerű. Egy erős váltás, a Magpies hajtótriója azonban nem csak bájologni érkezett, igencsak megnehezítik az az előrejutást. Elhagyták a pálya felét, talán szép is lett volna, de ejj, egy kis szabálytalankodás, könyökpárbaj, a bíró azonban nem ítél büntetőt, így haladnak tovább. A háttérben a fogók egyelőre még céltalan keringenek, úgy látszik, az aranylabda még nem kívánja felfedni magát (…) és ott a találat esélye, egy szép kitérés, a jobb alsó karikára céloz deeeee... és kivédi! A Magpies megtartja a vezetést. (…)
Az állás 40-20, a cikesz még mindig sehol, noha az előbb úgy tűnt, nagyon megindultak ott a háttérben. Megtörtént az első csere is, a Medimágusok már elkezdték az ellenfél hajtójának ellátását, csúnya bukás volt, azonban csapattársai felkészülhetnek a büntető dobására. Már meg is van a delikvens, megfontoltan méri fel a viszonyokat, hogy aztán... az állás immáron 40-30! Úgy tűnik, megérte az a kis kellemetlenség. De a pálya nem nyugszik, egy pillanatra sincs szünet, megállás! Az égen eközben megjelent pár felhő, így a meccs végére előfordulhat, hogy a vesztes félt nem csak a könnyeik fogják áztatni. Egy éles kanyar, csak foltokat látni szinte a játékosokból, iszonyatosan eszeveszett tempót diktálnak. Mit várunk, Hamish MacFarlen öröksége tovább él a csapatban, és úgy tűnik, újabb gólt szerez, vagy épp a csinos segítői. Annyi biztos, a szemben álló csapat biztos irigykedhet, vagy talán botor módon becsüli le a hajtólányokat? Akkor máris változhat a felfogásuk, McGonagall bebizonyítja, hogy semmilyen hátrány nem érheti, az állás máris 50-20! (…) Az őrzőknek lassan már lélegezni sem marad idejük, az állás egyenlő, de ezekben a pillanatokban dől el végleg. A fogók éles párbajt vívnak, egy pillanatra fej-fej mellett haladnak, noha a Magpies üdvöskéjének talán hosszabbra ér a keze? A játékosok is mintha egy pillanatra megállnának levegőt venni, a lelátó népe pedig feszülten figyel, kinek ujjai közé szorul be az aranycikesz? Egy otromba hátbatámadást kikerülve egyelőre az ellenfél csapata került közelebb a csata lezárásához, de nem olyan könnyű az. Egy pillanatra eltűnik a szemük elől a cikesz, ajajaj, micsoda tanácstalanság, egy pillanat és máris ráreppenhetnek. (…) Ééés igen! 240-90 aránnyal eldőlt, a Magpies megőrzi a veretlenségét, büszkén emelik magasba az apró labdát, a csapat máris tódul az ünneplésre, a csalódottság pedig kézzel fogható, megindulnak lefelé. A lelátó tombol, és bár a nyereség immáron burkolt, nem kételkedem, hogy a továbbiakban is izgalmas mérkőzéseket láthatunk tőlük. (…) Leereszkedve, vagy épp a nézők előtt cikázva ünneplik győzelmüket, én pedig elköszönök, kedves hallgatóink, most következzenek a világkupa alakulásának hírei, a bajnokság pedig folytatódik a délutáni küzdelemmel.(...)

Talajt érnek lábai. Kellemetlen. Az ember könnyen megszokja magát a levegőben, elengedi, ha földet ér. Térde megrogy kissé, bajtársát pedig kezében tartva, majd azt a tárolóra helyezve sétál a pályán csapattársaihoz. Összegyűlnek, hatalmas mosoly, és máris kész az újabb fotó a csapatról, holnap reggel pedig a Prófétában köszön majd vissza. Idejét sem tudja, hányszor történt már meg mindez, egybefolynak, eggyé vállnak. De mit sem számít, ha minden egyes ilyet, a futószalagon legyártott pillanatot teljes erővel élvez. Arca kipirult a repüléstől, mosolya tökéletes és töretlen. Egymásba kapaszkodnak, vakuk villannak, nem tágítanak, ők viszont már csak egymásra figyelnek. Már szinte érzi ujjai között a kupa hűvösségét, azonban azt megtanulta, sosem ihat előre a medve bőrére, sosem lehet félerővel pályára állni. Figyelik, tarkóján érzi a tekinteteket, szinte leolvassa az ajkakról a szavakat. Elvárások, többször látják apját a seprűn ülve, mint önmagát. Ez eddig így volt. Most már egyre többet mutatja saját magát. Nem könnyű, ha professzor vagy és szüleid is azok voltak, vagy épp neves művész, ecsetvonásaidban azokat keresik, akik nevükkel lefektették előre a köveket. Azt hiszik, nem tudsz cserélni, nem tudod kivenni azt és sajátodét elhelyezni. Ő képes rá, csak többször tiporták vissza apja köveit, mint sajátjait. Bosszantó, de legalább még több energiát éget bele abba, amely az élete. Még több motiváció. Csatakos a felszerelés alatt, szüksége van arra a forró fürdőre, miután kiünnepelték magukat, az öltözőkbe indulnak. Felemelő, ahogy a víz a bőréhez ér, hangosan énekli a csapat indulóját közben, de azt, amit a lelkes szurkolócsapat kissé trágárul de szeretettel és lelkesedéssel költött. Noha, nehéz kibújni az árnyékból, lelkében nincs kő, mi lehúzza. Odafent szabadon repkedve csak ő van, nem a család, csak az számít, mikor és merre lép, senki más. Nem fogja senki a kezét, amikor csellel orozza el a kvaffot, vagy vezeti, amikor karikára dob. Ma ünnepelni fognak, holnap pedig minden folytatódik úgy, ahogy eddig. Korán felkelni, edzeni keményen, majd még többet. Besegítve apjának az utánpótlásra is rá kell néznie, nincs megállás, mire ismét a földre száll, eltelik megint egy nap. És még egy. sokaknak ez monoton, vagy épp fanatikus őrület és szerelem. Neki az élet. Kilép a víz öleléséből, kényelmes ruhát húz fel, csapatának színei és címere. Kiérve éri el azokat, akik türelmesen várja a csapatot, hogy aláírást vagy két jó szót kaphassanak. Ez a fárasztóbb része, az emberek. A folytonos figyelem és tömeg. Nemigen vagy egyedül, már el is felejtette, milyen. Füle még mindig zúg, így nem érti, mit mondanak neki, csak széles mosollyal bólogat, remélve, hogy nem kérdés volt. Hamar leküzdi, nem szereti az ilyen közelséget. Lámpalázát még az iskola falai között legyűrte, ez sem lesz nehezebb. Vagy a sajtó hírei ellenére ő nem érzi jól magát a tömeg közepén?
Seprűn ülve minden könnyebb.

Gratulálunk, elfogadva!

A szív bőségéből szól a száj.

A címkék hatalmáról szól ez a történet - legalábbis számomra -, megannyi felkiáltójellel tarkítva, hogy sose felejtsük el feltenni olvasóként a kérdést, hogy a címkéink, a ránk aggatott jelzők meghatároznak vagy elpusztítanak? És mennyi szabad felület lehet még a nagy ősök gyermekein, akik valahogy egyszerre szaladnának az előre kijelölt, biztos úton, és be az őserdőbe, a kalandba, az ismeretlenbe? Az mindig olyan izgalmas, és micsoda meglepetés ennek ismeretében, hogy Kevin valamiképp az apja nyomdokaiba lépett, hogy ezen a bejárt úton keresi önmagát! Jó érzés volt látni ezt a nagyon érett hozzáállást, a tudatot, hogy apám árnyéka rám vetül ugyan, de csak felfogja a tűző nap hevét egy kicsit, és nem arra van, hogy elnyomjon, leteperjen.

A másik fontos elem, ami megragadta a figyelmemet, a hihetetlen alázat és önmérséklet, ami a karakterben van - ne félj, nem arra gondolok, hogy holmi anyámasszony katonája lenne, de azt hiszem, így viselkedik egy vérbeli sportoló, tudja, mikor helyezze a csapat érdekeit a sajátja elé, és tudja, hogy a legjobbat kihoznia önmagából közös érdekük. Kicsit még én is Magpies szurkoló lettem tőled. És végtelen megbecsülésem jeleként itt van ez, egy jó hangulatú szombat délért, pont alkalmas arra, hogy minden foglalóba bekukkants.

• Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső •
• Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája •