Roxfort. Ez az én iskolám. Hogy miért ilyen furcsa ez a dolog? Hát talán azért, mert a családunkból egyedül én kerültem a Roxfortba. A testvéreim az Durmstag iskolában végeztek. Én egy percig se bánom ezt. Hiszen itt mindent tiszta lappal kezdhetek. Nem kell senkinek a visszhangját hallgatnom és nem fognak hozzájuk hasonlítani sem. Nem kell olyanná válnom, mint ők. Megtalálhatom önmagamat. Számomra ez a legfontosabb. Be akarom bizonyítani és be is fogom, hogy felnőttem és sok mindenre képes vagyok. Még ha ezt a  szüleim el nem is hiszik. Való igaz ez néha rosszul sikerül és sokszor nagy bajba kerülök emiatt.
Legutóbb is, amikor megpróbáltam megmenteni valakit, még nagyobb galibát sikerült kevernem, mint amilyen amúgy is volt. Egy félresikerült bűbáj miatt, szépen felrobbantottam Roxmortsban egy ház egyik szobáját, ami nagy lángokkal végződött. Kaptam is érte büntetést nem is kicsit. Talán ez volt a legnagyobb baklövésem, amit valaha is tettem. Na jó talán még az, amikor rossz személyt mentettem meg. Pedig én igazán nem akartam rosszat senkinek se. Amúgy meg jó vagyok a bűbájokban és a varázslatokban is. Ez volt a egyetlen eset, amikor félresikerült ez az egész. A tanulmányi eredményeim is ezt mutatják. Sose voltam rossz semmiből se.
Kedves bátyuskám,
Hol vagy most? Mit csinálsz? Miért nem jelentkezel? Olyan sokat gondolok rád. Annyira hiányzol. Úgy hiányoznak azok a hosszú éjszakába nyúló beszélgetések veled. Te vagy az egyetlen, akivel mindent megtudtam beszélni. Hisz tudod  a testvéreink valahogy mások, mint te. Velük nem egyezik a véleményünk.
Nagyon félek, hogy bajba kerültél. Hogy bajod esett. Próbáltalak keresni, és kerestetni, de nekem nem ér olyan messzire a kezem. A testvéreimben meg nem bízom. Nem tudom, hogy van-e közük az eltűnésedhez vagy sem. Mindegy is. Engem csak az érdekel, hogy előkerülj. Hogy végre hallhassak rólad valami jelet. Remélem jól vagy. Ha megkapod ezt az üzenetet, akkor kérlek válaszolj rá. - és ezzel a lendülettel útnak eresztettem egy baglyot abban reménykedve, hogy megtalálja Ilariust.
- Zoey merre vagy? - hallom kedves barátnőm hangját. Vele indultam el Rosmortsba a kiránduláson. Kaptunk néhány óra szabadott, hogy járkálhassunk és körbenézhessünk, aztán meg találkoznunk kell a többiekkel.
- Megyek már! - jegyzem meg és loholok is utána. Fogalmam sincs merre megy, de van egy olyan érzésem, hogy veszélyes helyen járkálunk. Körbenézek. Mindenütt csak furcsa alakokat látok, akik ráadásul nagyon ijesztőek is. - Nem hiszem, hogy ez jó út. - mondom neki kissé figyelmeztetve őt. Amikor nem válaszol, körbenézek. A fenébe a drága barátném felszívódott. Nincs sehol. Minden fele forgatom a  fejemet, de nem látom sehol. Aztán egy hatalmas sikolyra leszek figyelmes. Ez az ő hangja. Vajon mi történhetett vele? Rohanok a hang irányába kezemben a pálcámmal, hogyha kell azonnal tudjam használni. Már kezdek ideges lenni, hogy mi történhetett vele. Egy zsák utcába érek de nem látok semmit.
- Merre vagy? - kiáltom kétségbeesetten, és ekkor kacajra leszek figyelmes. Előugrik egy szemetes mögül épen és egészségesen. Hangosan nevet és ujjal mutat rám.
- Látnád az arcodat! Meg a hangot - mondja, majd pedig leutánozza a kifejezést és az arcomat ahogyan kerestem.
- Jaj olyan izé vagy. Tényleg valami bajod is eshetett volna - morgom neki miközben elteszem a pálcámat.
- Ugyan már - ragad karon, hogy visszamenjünk a többiekhez.