Нетерпеливою душой

Mindig én voltam a kommunizmus megtestesítője a családban négyünk közül. Anyámmal kettőnknek van csak esélye hosszútávon a túlélésre bizonyos elméletek és a hitrendszer szerint, ám ez megdőlt már számtalanszor. Lásd: négyen vagyunk a családban, és mindenki vigyáz magára, vagy figyel a másikra, hogy ne kerüljön bajba. Ez nem rám jellemző, inkább Ninel sajátja, aki nem unja únos-úntalan veszélybe sodorni magát, emiatt pedig sokszor kaptam már én is feddést, csak mert kimentettem volna. Ez itt nem szokás. Hagyd magára a szerencsétlent, Voronin. Nem érdemli meg, hogy kommunista legyen, hamarosan elvész majd az ellenforradalmárok tömegsírjaiban, vagy felrobban, elég egy gyújtogatás alkalmával. Persze nem hagyhatom, hogy mindez megtörténjen. Túl nagy a valószínűsége, hogy ebben leli vesztét, kötelességem hát megvédeni, még akkor is, ha ő szintén figyel.
Manapság egyre több az ellenforradalmi felkelés és beszéd errefelé. Mindnek csúfos véget vet a Rendszer, de még mindenki emlékszik arra a hatalmas tűzre, amiről még mindig senki sem tudja, hogy ki okozta, és pont ezért bátorítja az embereket. Ki lehet játszani a nagy Szovjetuniót, gondolják számtalan alkalommal, majd már nem gondolnak utána semmire. Nincs már több gondolatra alkalmuk. Nem vehetnek levegőt, nem írhatnak búcsúlevelet, csak annyi joguk van, hogy elrohadjanak a földben, rosszabb esetben a rossz állapotban lévő táborok mellett.
- Nem kellett volna odamenned! Bármikor elkaphattak volna. - engedem el húgom kezét, mikor már a legnagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat. Otthon senki sem árul be minket, a szomszédok nem hallanak semmit, nem látnak semmit, mégis halkan beszélek. Nem szabad kockáztatni. Nem játszok mások életével. Főleg akkor nem, ha családtag. Évente csak egy embert jelentünk fel, de az is sok. Mégis kell, hogy ne legyünk gyanúsak. Ennél is jobban. A rossz kommunisták persze mindig szem előtt vannak, mindig gyanúsan lépnek, gyanúsan szólnak, és sosem igazat. A nagy Szovjetunió így látja, így lát mindent. Ha kicsit más, az mindjárt a Rendszer ellen van. Ki kell iktatni, el kell tüntetni, gyökerestől meg kell szüntetni.
- Van bármi közöd a szónokhoz? Vagy a múltkori tűzhöz? - aggódom Ninel miatt. Okos, de túl nagy lánggal ég, és nem lehet eloltani. Felesleges ezzel próbálkozni is. Az első és a végső vízsugár számára a halál lesz, de nem mindegy, mikor találják el a tisztítótűz vizével.

- És ha én azt akartam, hogy elkapjanak?! Mi közöd hozzá, ki vagy te, hogy parancsolgatsz nekem?! - véletlenül fellököm a széket, amit apa felejtett az útban reggelről, és becsapom hangosan az ajtót, mielőtt nekidőlnék teljes erőből. Ez persze nem túl sok, de itt semmi nem túl sok, vagy éppen elég, csak Gavriil, és ő is csak azért, mert félti az ösztöndíját, felőle amúgy nyugodtan történhetne velem akármi. Dacosan felszegem az állam, mint apa novelláiban a nők, mielőtt okosakat mondanak, nekem persze semmi nem jut eszembe, de azt neki nem kell mindjárt tudni.
Minden olyan jól ment, mielőtt felbukkant, csináltam egy pici rakétát is, rálőttem volna arra a párttagra, de ő megjelent a semmiből, és elrángatott, mint valami rossz gyereket a piacról.. nem látta, mi van a zsebemben, nem is tud semmit rólam, csak most feljogosítva érzi magát, hogy még egy dolgot tönkretegyen az életemben.
- Nem, mi közöm lenne?! Én csak a buta húgod vagyok, akit most valamiért észrevettél! Szállj le rólam, Gav, azóta loholsz a nyomomban, hogy kikosarazott az a lány.. törődj a magad dolgával, azelőtt is tök jól bevált! - lecsapom a táskámat az asztalra, legurulnak róla hagymák, amiket később nyilván meg kellene pucolnom a vacsorához, mert ma én vagyok a soros a házimunkában, de nem érdekel. Persze nem tudom, tényleg ezért vett-e észre, vagy jókor volt rossz helyen - mert a bátyám jó helyen sosem tud - de azt akarom, hogy rosszul érezze magát, és főleg, ne ártsa bele magát abba, hogy akarom kivívni azt a szabadságot, amit ő boldogan tiporna tovább, ha neki is jut valami. Láttam, milyen szemeket meresztett az unokatesónkra, csak mert nagy ember lett, és nem foglalkozott vele, hogy milyen.. lelketlen is, Gavriilnak csak az számít, hogy ő előtérbe kerülhessen, hogy mások szenvednek, vagy hogy igazságtalanság eleve úgy ösztöndíjhoz jutni, hogy a rokonunk ül a bizottságban.. letérdelek összeszedni a zöldségeket, miközben tovább puffogok. - Akkor sem akartalak meglesni, mondtam már, csak kellett az a könyv a Könyvtárból.. nem az én hibám, hogy mindenki utál, de az a tiéd, hogy azt gondolják, egy buta kislány vagyok, akit jobb elkerülni. Van miért bocsánatot kérned, remélem tudod.
Éppen igaz mindkettő, de nincs bizonyítéka - tényleg kellett alkímiára a kötet, de tudni akartam, hogy sikerült-e neki, az a lány az évfolyam egyik leg..nagyobb szívű tanulója, a szívébe mindenki belefér, persze, hogy kíváncsi voltam, miért őt akarja éppen a fafejű bátyám. Hogy aztán a lány azóta nem akart beszélni vele, nem az én hibám - Gavriil meg jó előre megijeszt mindenkit, aki észrevehetne.
- Úgyhogy kérj bocsánatot, te Ceaușescu! Én nem az ellenséged vagyok.