Napsütés, henyélés, család, zárt iskolakapuk és utazások. Mi mindenről szólhatna a nyár, ha nem a jó dolgokról. Ilyenkor előkerülnek a rokonok, mint karácsony táján és persze a távoli utak, amelyek kalandokat ígérnek. Kicsit kinyújtóznak ők is a napokban, de az még messzebb, így jelenleg annyi dolga van, mint a ki- és belégzés gyakorlása. Ami tömény unalom. Pakolni helyette pakol más, az iskolai könyveit úgy szórta el, mintha máris egy életre végzett volna vele, a feladott dolgokat pedig majd megoldatja mással, ha épp nem tetszik meg neki. Így mi más marad, mint a napon hasalás, ámbár hófehér bőrének ez nem ellenfél, a piros foltok után szemernyit sem sötétedik, ellenben hajszíne a szőke igencsak kifakult árnyalatában virít. Jöhetnének a viccek, amit senki nem mer, azonban az sem jön, amit kifejezetten vár. Szülei még igencsak úgy vannak vele, hogy maradjon a fenekén, ne akarjon fejest ugrani semmibe, visszafogják, láncolják a viták ellenére. Már csak az kellene, hogy keressenek valakit mellé, olyat, aki majd ékszert tűz az ujjára és boldog lehet, ő meg nem. Szinte már várja a kérdést, hogy jól megvétózza, fagyos szívében az érzelmeknek fura vagy épp semennyi szikrája sem leng meg, és bár vélhetően mindenki elképzelhetetlennek gondola azt, hogy nem is akar többesszámba kerülni, ő még mindig igencsak jól érzi magát. Sőt.
Aztán pedig külön felüdülés volt, hogy a jegyeit cibáló és néhány neki írni merő bagoly után olyan is érkezik, amelyet fel is bont, és nem vágja a parázsra. A válasz hamar meg is születik, ahogy a kimondatlan hála, hogy kirángatja a közegből, és talán olyan messzire viszi, hogy egy ideig vissza sem kell néznie.
Macnair,

Meg kell mondjam, meglepett e pár sorod, még meg is mosolyogtam azokat. Reméltem is, hogy hiányzom, pótolhatatlan vagyok, másképp el se lehet ezt képzelni. Természetesen a holnapi napon a megadott helyen leszek, betartva egy nő illedelmes késését. Ajánlom, hogy tényleg tetsszen, és ne csak valami gagyi tréfa legyen.

Csókol,
Viviana

Nem tudja, mi vár rá, így kényelmesen, a maga eleganciájával és mégis lengén érkezik az út porára. Apró táskájában persze meglepetések lapulnak, egy kicsit megnövelt terében ugyan komplett lakást nem, de smink sem kapott helyet, azonban ha eldurvulna bármi, az apró fiola egyike megoldhatja. Lassú léptekkel sétál a pálcamester üzlete felé, mit sem törődve a néppel, akik még erre járnak. A fele, vagy épp több csak söpredék, és ha minden jól alakul, ha minden úgy lesz, ahogy kell, ezeknek nem lesz sokáig itt helye. Mennek a vesztőbe, egytől egyig. Ennek a gondolatnak az édessége csal mosolyt arcára, és így ér célt, látja maga előtt a fiú ismerős alakját, és odaérve pillant fel rá.
- Hagyjuk a majomkodást, tudom, hogy örülsz. Cigánykereket nem vetsz rögvest? - persze, rá nem néz olyan undorral, mint a legtöbbre, de a nagy, megjátszott színpadiasság sem az ő terepe. Kimért, rideg, de nem merev. Mindent a maga módjával.
- Ó, randi? Félek nem öltöztem ki eléggé, bocsáss meg. Nem tudtam, hogy feltétele a mai napnak, hogy kitegyem a melleim – sóhajt, mintha ez lett volna a cél, szavai azonban halkak, csak a másik érheti, ellenben a látványra tökéletesen hozza azt, amit. Még a kezére is fog, tekintete azonban minden mást vizsgál, vagy épp kutat. Nyílt terepen manapság nehezebb.
- A szerelmespároknak smárolnia is kell ám. Járt már nő a szádban? - csipkelődik, miközben megállva, kíváncsivá válva hallgatja, várja a magyarázatot, amit nem írt le, de amire pillanatok alatt utalt. És jól tudta, ha nem lenne sötét, a másik látná szemében a villanást, amely egy pillanat alatt ébredt fel.
- Készen, készen, avass be – nem akar várni, de nem akar tudatlan sem lenni. De ha az, amire gondol, ha az, amire már régóta vár, és amitől visszatartották, akkor már indulhatnak is. Mohón csap le az alkalomra.

Direkt nem feltűnő jelenségnek mutatkozik a mai napon, és bár néha lelke sötétségére igencsak rádob azzal, hogy harsányabb színekkel és darabokkal, mikor milyen a hangulata. Azonban ma sötétebbet választott és lám, úgy néz ki, ez lesz ma a nyerő szériájának első mozzanata. Ám legyen így. A kis felszerelése érdekesnek tűnik? Látja az időző tekintetet a kiegészítőn, ő is odapillant, mintha épp azt akarná bemutatni, milyen remek darab is az, büszkélkedni, pedig inkább a tartalma érdekes, amúgy pedig egyszerű bőr, pár apróbb kővel megspékelve. Meg is piszkálja a csatot, mintha ki akarná nyitni és elétárni azt, mit rejt, de hagy még időt a homálynak és a kíváncsiságnak, egyelőre, mint egy jó bűvész, nem fedi fel a titkait de a lapjait sem. Az este kellemes hűs szellővel köszönt, karját aprón lepi el a libabőr, bár inkább annak hozománya, hogy izgatott, mégis mi fordult meg a másik fejében, amihez ő kell és ahogy úgy érezte, hasznos lesz ma így felszerelnie magát. Csak röpke időt szán a külsejének felfedezésével, tekintete inkább éhes kíváncsiságra, a tettvágyra, hogy történjen is valami.
- Nem akartam ilyen nyersen fogalmazni, de biztos elég ügyes lennél. Ha gondolod, bűvölök neked tüzes karikát, ezen ne múljon – a szigor maszkja mellé ő bizony apró vigyort húz elő, cseppet sem érzi fenyegetve magát, holott tudja, másnál már ez igencsak elég indok lenne, hogy egy szép kis átkot kapjon az arcába, vagy épp az öklét. Nem fél tőle, pedig ezer meg egy arcát látta, ő amúgy is néha elfelejt félni. Talán eleve hibásan jött le a futószalagról, nem tudhatni, azt viszont igen, hogy így bizony minden könnyebb. Nem fél kinyitni a száját, keresni valami csípőset és neki címezni, a választ pedig nem hiányolhatja, ez oda-vissza szokott működni, bár néha, amikor elvéti a sulykot, az egész más fejezet. De ma nem harcolni jött.
- Úriember? Nahát, nahát. Máris kíváncsi lettem arra a feledre – bólintgat pár aprót, tekintetével mintha máris azt az úriembert keresné, akit emlegetett. Noha, azt talán tudja róla, ő maga nem várja a kabátot a vállára akasztva, vagy épp azt, hogy ajtót nyissanak előtte, és a virágok sem a ő gyengéi. - No akkor lepj meg, másra sem vágyok! - követi végül, lépdel mellette, egyenes háttal, aprókat lépve, kecsesen, ahogy azt sikerült neki megtanítani. Kapott mindenből, más kérdés, mi az, amit magára is vett és hasznosít is. Otthon egészen más minden, imád házon kívül lenni és szabadnak mutatkozni. Nem szereti azt a helyet, egykor imádta, egykor talán kényelmes is volt, de most, hogy már látja, amit látni kell, viszolyog, menekülne. Csak a béklyók, amiket még nem tudott ledobálni. Még.
- Megtartom a titkodat, vagy épp ügyesen használom fel – aprót kacsint, majd felszisszen, mintha fájdalmas pontra lépett volna. - Hát, azt hiszem, azt már cseszhetem. De amúgy sem ígérek meg olyat, ami hülyeség. Félek, én nem vagyok olyan kötelességtudó, mint te – sóhajt, pont úgy, mint aki hatalmas vétket vallott volna meg. Érzi ő, miért pont ezt hozta fel, most azonban nem csattan, leköti a ma este ígérete, és nem kívánja elrontani azzal, hogy azon lovagol, mit várnak el tőle valójában. Ezért is kontráz rá mindennel, amivel csak lehet. Megállva végül, a másik felé fordulva hallgatja azt, ahogy bevezeti abba, mi is a valódi ok, amiért ide kellett jönnie. Őszintén, tudja azt a fiú is, hogy még egy kávéért is ellógja a vacsorát, ha kell, viszont az már nem meglepő, hogy ez a vázlat mennyivel jobban tetszik neki. Nem szakítja félbe, arcán mégis elégedettség látszik. Elfogadva a cigarettát gyújt rá, majd a füstöt kieresztve bólint párat, hogy mindent felfogott. Ahogy lassan elhagyják a gyerekéveket, úgy nő a felelősség, neki máshol kellene majd bizonyítania, Macnair pedig intézhet önállóan családi ügyeket. Nem hiába véli úgy, hogy jobban járt volna, ha fiúnak születik. Ő is inkább intézkedne, mintsem asszonnyá érjen.
- A hírnév és a büszkeség, mintha apámat idéznéd – forgatja meg a szemeit. Nekik valóban ez a jussuk, a tiszta vér átka. - Értem, és én segítsek ebben. Na de kérem, nem gondolod, hogy ez illegális? Szólni kellene az auroroknak, még a végén bajba fogsz keverni – kap a szívéhez, mintha valóban megijedt volna, de apró és halk kuncogással szívja tovább a dohányárút, és halad előre maga is, a cél felé, nem lemaradva. Odaérve már a sötétség öleli őket körbe, a környéket eltekintve pedig a közönséggel baj nem lesz.
- Én elég hangtalan mozgok, ahhoz nem kell semmi – nyúl a táskába és keresgél, majd egy fiolát húz elő, apró, mégis a benne megcsillanó lé mintha folyékony selyem lenne. - Nincs ott senki, viszont riasztó bűbáj lehet, ha valaki törvényen kívüli, attól még nem hülye, csak retteg. Menjünk közelebb, ha ezt bejuttatom, és kiröppen a dugó, reggelig úgy alszanak, mint a holtak. Igaz, kell pár perc, mire kiszellőzik és nekünk nem árt, de az idő napkeltéig velünk van, nemde? - azzal már indul is közelebb, hogy felmérje, hol van a ház leggyengébb pontja, és persze, hogy megtudja, kutyák vagy épp mágia őrzi azt. Kiskorú, nemigen használhat mágiát a nyomjele nélkül, de kreatív. Amint tiszta a terep, lábáról lerúgja a kényes lábbelit, hogy aztán úgy mozoghasson, akár a macska, némán és sebesen.