Hajnali három van, Ő pedig még csak most ér haza.
Melleden a gyerek már rég elaludt, szájából anyatej szivárog hófehér bőrödre.
Nem mersz megmozdulni, mert félsz, hogy akkor a sírás ismét elkezdődne, te pedig abba biztos, hogy beleőrülnél.
Még csak nemrég szültél, még csak nemrég jöttél haza az ispotályból és ennek kellene lennie a legboldogabb pillanatodnak, mégsem tudod megélni, mert a férfi, aki gyermeked apja, egyszerűen nincs veled!
Szemeid alatt fekete karikák húzódnak, hajad töve már őszül, mivel terhesen nem ajánlott festeni, és így, hogy egyedül maradtál, még jobban megöregedtél.
Két hónap alatt elvirágzott a fiatalságod, anyatejeddel együtt a gyerek az életet is kiszívta belőled. Ezért pedig utálod Levint, mert ő megteheti, hogy elmenjen otthonról, őt nem köti semmi a gyerekhez, vagy épp hozzád! Szabad ember, férfi, aki elvileg eltartja a családot, neked viszont nem csak a pénzre lenne szükséged, hanem arra is, hogy melletted álljon, hogy legalább egy éjszaka hagy pihend ki magad!
- Későn jöttél! - mondod kimérten, miközben próbálkozol visszafogni magad és nem remegni az idegességtől.
- Egész éjjel sírt a gyerek és te nem voltál sehol! - mondod vádlón, és ha pillantással lehetne ölni, akkor megtennéd. És nem csak azért, mert túl késő van, túl fáradt vagy, hanem azért is, mert érzed a férfi által hozott bukét, a férfiak arcszeszének jellegzetes illatát, egy ismeretlen női parfümöt és még azt a feromont is, ami körbeöleli és megbélyegezte.
Akaratlanul is végignézel magadon, hiszen ezalatt a pár hónap alatt voltál már bálna méretű, és most épp öregasszony vagy, aki nem igazán tündököl a jól megszokott fényében.
Melleid szabadon csüngnek a ruhád alól, egyiken a gyerek szuszog, álmában néha ráharap...
Nem pont erre vágytál...
Nem pont így képzelted el a szülőséget...


Szinte úgy éltek egymás mellett, mint az idegenek...
Nem vagytok család, inkább csak szülők, akik gyereket nevelnek, de egymással nem törődnek és akik között megszünt minden érintés és intimitás.  
Alakja felsejlik mögötted, - látod a szemed sarkából - miközben a tükörből szemlélve nézed saját magad, hófehér bőrödet és őt, aki mögéd lép. Már arra sem emlékszel mikor voltatok együtt utoljára, hogy mikor kívánt meg úgy igazán. Az pedig egyáltalán nem rémlik, hogy mikor szeretkeztetek utoljára, mert hát a dugás, az nem igazán egyenértékű a szeretkezéssel.
Ujjai rákulcsolódnak az arcodra, határozottan fordítja maga felé, te pedig megadóan engedelmeskedsz.
Már nem varázsol el az illata, már nem érzed azt a vágyat, amit régebben éreztél. Már nem akarsz megveszni azért, hogy nyársaljon fel, hogy tegyen a magáévá, már a vad baszást sem akarod, mert egyszerűen nincs köztetek semmi kémia.
Mégis engedelmeskedsz, mert a remény még benned él, és valahol bízol abban, hogy talán majd most .... hogy lesz valami meghittség!
Nem finomkodik, nem udvarol, magára húz, hajtja a saját vágyát és hiszi, hogy benned is pont ugyanolyan vágyakat ébreszt, holott ez nem igaz.
Egyszerűen csak hagyod, hogy megtörténjen, még a kezdeményezést is átveszed.
A hátára fordítod, hogy meglovagold, hogy legalább egy kicsit neked is jó legyen....
Beléd élvez egy szó nélkül...
Te pedig kétségbeesve állsz napokkal később a terhességi teszt felett.
Nem akartál mindent előlről kezdeni..


- Most örülsz, igaz? - szegezte neked a kérdést.
- Borzasztóan. És csak szánni tudlak, Levin, amiért még mindig nem érted. – Szavaid tocsogtak a megvetéstől és a diadaltól, ám ezt nagy valószínűséggel csak te érezted.
- Mit? Hogy félredobtál mindent? Engem és a gyerekeidet? Nem, valóban nem értem. És nem is akarom érteni, ahogy az egész családod sem. De menj csak, élj az önmegvalósításnak vagy tudom is én mivel áltatod magad. Egész életedben eltartottak és a kisujjadat sem kellett mozdítanod. Ha egy percig is azt hiszed, hogy boldog leszel, akkor ostobább vagy, mint gondoltam. - sziszegte, belőled pedig előtört valami igazán elemi őrület.
Nevetsz.
Hangosan és könnyezve.
Soha nem kérted, hogy eltartson, sőt mi több, szerettél volna a saját lábadra állni. Önző dolognak tűnik, és biztos, hogy mások is megkérdezik az épelméjűségedet, azonban az már bizonyos, hogy innen már nem fordulhatsz vissza.
Anya vagy, de már független nő is.
Nő, aki nem tartozik egy férfinak sem, egy férfihoz sem, és csak reméled, hogy majd ha a gyerekeid nagyobbak lesznek, akkor megértik hogy mit miért tettél...