papírfelhők

raising up the volume, acting up like we don't care ----

Ha volt valami ezen a világon, amit nem szerettem, és amihez nem is értettem igazán, az a csapatmunka volt.
Ha az ember az életének legnagyobb részét magányosan, barátok nélkül élte le, nem igazán mondhatta el magáról, hogy jó csapatjátékos lett volna, vagy legalább képes lenne problémamentesen együttműködni bárkivel is, akit nem ő maga választott ki; és én, bármennyire is ségyelltem, szörnyű csapatjátékos voltam. A feladott bájitaltan feladat is a rémálmom volt, mert mint sok másból eddig, ebből nem sikerült kibeszélnem magam szép szavakkal és nyakatekert kombinációkkal; lélekben már készen is álltam arra, hogy megint egyedül kell majd megcsinálnom mindent, míg a haszontalan partnerem ara sem veszi majd a fáradtságot, hogy legalább a nevét elmondja nekem, remélhetőleg tökéletesen tudatában léve annak, hogy enélkül még ezt sem fogom tudni. Végülis sosem tanúsítottam túl sok figyelmet nekik; a többség vagy undorodott vagy félt tőlem, tekintetüket lesütve kerültek a folyosón és a másik irányba néztek, mikor én néztem feléjük - és ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy ne akarjam rájuk szentelni az időm, elkönyvelve magamban, hogy nem voltak érdemesek arra, hogy figyeljek rájuk. Pont ezek egyikére számítottam majd munkatársként, amikor csoportos feladatot adott fel a tanárunk, de aztán minden égiek rám mosolyogtak - mert kifogtam az egyetlen olyan személyt az egész évfolyamból, aki ténylegesen tudta a tanyagag ok és okozati összefüggéseit, és akiről hajlandó voltam elhinni, hogy majd nem fog átverni és ténylegesen együtt meg tudjuk majd csinálni a nekünk kiszabott feladatot: hiszen a bájitalt, amit el kellett készítenünk, már hónapokkal korábban tanultuk, nem kellett volna, hogy nehéz legyen, ugye?
Ezzel az elgondolással ültem hát be az egyik üres osztályterembe, amit megbeszéltünk találkozási helynek; szombat délelőtt volt, egy olyan időpont, amit az emberek kitartóan arra használtak fel, hogy a lehető legtávolabb maradjanak minden olyan helytől, ami valamiféle órához volt köthető. Legszívesebben én is ezt tettem volna - hiszen az előző nap feladott feladathalmon kívül még három korábbi hét jegyzete várt rám, amit be kellett volna pótolnom, három hét tanulnivalója, amit egész addig elhanyagoltam, amíg a szüleimmel a világ túlsó végére utaztam, valami trópusi turistaparadicsomba, amit kiválasztottak a sokadik nászútjuk úti céljául. Akár azokat is pótolgathattam volna most, mégis itt ültem, húsz perccel korábban megérkezve, és lógattam a lábam az egyik padon ülve, újra és újra sorba véve mindent, amire szükségünk lehetett és amit előkészítettem. Egy doboz sütit is hoztam, bár azt azóta már megkezdtem; és igazából ha Hella nem érne ide a következő tíz percben, minden bizonnyal már csak az üres dobozt fogja meglelni, meg a süti szomorú maradékát néhány morzsa formájában. Legközelebb azt hiszem, nem kéne ennyire érkeznem - bár inkább ne legyen következő alkalom; pedig Hellával kivételesen nem volt semmi bajom, sőt, a magam elcseszett, nyakatekert módján még kedveltem is, de a csapatmunka... az kimaradhatna az életemből.

Nem is lehetne jobb egy szombati bájitalfőzésnél. Komolyan örültem neki, amikor az egyik tanár végre csapatfeladatot adott fel házinak, kicsit idejét éreztem már némi szórakozásnak. Az utóbbi években mindig voltam olyan szerencsés, hogy az ehhez hasonló feladatokat a barátaim közül valakivel végezhettem el, így egyik alkalommal sem volt unalmas a munka, sőt... akadtak pillanatok, amik akár italozásba, másnap reggelig tartó nevetésbe torkolltak. Valami hasonló járt a fejemben még a pár kiosztása előtt, de persze némileg aggódtam is ez miatt, hiszen ha mondjuk az unalmas, banya Mandy kerül mellém, biztosan haj tépve menekülnék ki a teremből, és inkább egyedül végezném el a kiszabott feladatot. Aggodalmamra szerencsére a prof most sem adott okot, tudtam, hogy Kyrie és én igen jövedelmező párost alkotunk majd, hisz mindketten meg vagyunk áldva az észnek nevezett különleges képességgel.
A bájitaltan könyvemet, némi jegyzetet és az egyéb szükséges dolgokat ragadtam magamhoz induláskor. Kétszer leellenőriztem, hogy minden szükséges alapanyagot beszereztem-e ami az én listámon szerepelt; szeretem hasznosan kitölteni az időmet, nincs szükségem felesleges futkározásra valami hiányzó dolog után. A megbeszélt idő előtt érkezem, ugyan nem rohanok, de még így is, minimum tizenöt perc előnyre teszek szert, persze ez az izgatottságomnak is elmondható. Óvatosan nyitok be a tanterembe, először csak a fejemet dugom be, de amikor megbizonyosodom róla, hogy Kyrie már itt van, egy szélesebb mosoly terül el arcomon. Kedvelem a lányt, még ha nem is vagyunk olyan közeli kapcsolatban - mint például a többiekkel - és az utóbbi időben volt is szerencsém vele több időt tölteni. Persze egyáltalán nem bánom, hogy nem tud rólam annyit, mint a többiek, így van lehetőségünk tiszta lappal kezdeni. Gondosan lepakolok a lány mellé.
- Régóta itt vagy már? - Kezdek bele üdvözlésképp egy egyszerű, sablonos témába, de nem kertelek túl sokáig, kicsit átlesek az ő cuccaihoz, majd fellapozom a bájitalkönyvet. Persze képes vagyok több dologra is figyelni egyszerre, így közben ugyan olyan figyelmességgel válaszolok, beszélgetek.
- Hoztam mindent a listáról, néhány jegyzetet is, de amúgy ezzel a bájitallal még nem volt dolgom soha. Hogy s mint, egyébként? - Szerencsére jó szokásom, hogy közvetlen vagyok a barátaimmal, így most is igyekszem a legjobban szóval tartani a lányt, és hát melyikünk akarna unatkozni, csak a bájitallal foglalkozni, ha közben elővehetünk valami szaftos témát is, akármiről is legyen az.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

Azt hiszem, izgulok; vagy ha nem is, azért mégis csak kényszercselekvésekkel töltöm ki az időt, amíg várok, hol a sütit rágcsálom, hol a hajammal játszok, vagy a hozott dolgaimat pakolászom, belelapozok a bájitaltan-könyvbe, újraolvasom a receptet ezer és egy alkalommal, és így körbe és körbe, mintha csak ketrecbe zárt vad lennék, aki nem tud magával mit kezdeni. A tétlen várakozás nem volt a legerősebb oldalam; legszívesebben már elkezdtem volna a nekünk kiosztott feladatot, a bájitalt, vagy akár csak az elkészítesi folyamatot jegyzetelni, bármit, ami lefoglalt volna annyira, hogy ne maradjak egyedül a gondolataimmal, meg a kétségeimmel arról, hogy valószínűleg a világ legunalmasabb munkatársa leszek, mert még nagyobb társaságban sem tudtam egy decens beszélgetést fenntartani, nem hogy kettesben, és hát... Hella szimpatikus lány volt, nem akartam volna lejáratni magam előtte azzal, mennyire el vagyok fuserálva, amikor az ember kettesben marad velem.
Ezt a rendkívül kellemes gondolatmenetet végül az szakítja meg, hogy nyílik az ajtó; ösztönszerűen kapom oda a tekintetem, aprócska mosolyra húzva az ajkaim, mikor az ajtó résében megjelenik Hella feje, és utána minden más is, mert hát... az istentelenül creepy lenne, ha csak egy fej lenne.
- Egy ideje... de igazából túl korán jöttem, sikerült gyorsabban megtalálnom a könyvtárban azt, amit akartam. - Óvatosan vonom meg a vállam, leszállva a padról; valamelyest megnyugodva könyvelem el magamban, hogy végül nem sikerült megennem az összes sütit, így jobb híján felé tolom azt a padon, hogy szolgálja csak ki magát, ha szeretné. - Találtam még egy könyvet, ami valamivel részletesebben leírja a bájitalt, amit el kell készítenünk, és hát...
Elbizonytalanodva harapom el a mondatot, nem igazán tudva, hogyan folytathatnám; hiszen a könyvnek az emlegetett fejezetét még csak el sem kezdtem olvasni, félmondatokat jegyeztem csak meg, amikkel igazán nem tudnánk sokra menni. Talán célszerűbb lett volna a várakozással eltelt időt az olvasásnak szentelni...
- De amúgy megvagyok... Kicsit fáradtan, mert egész éjjel jegyzeteket pótoltam, de hát... - Lemondóan legyintek, úgy ítélve, hogy ennek a témának fölösleges lenne több szót szánni; végülis gondolom, az nem érdekelné, merre jártam az elmúlt hetekben, amikor nem voltam itt, amióta pedig visszatértem, annyira jelentéktelen dolgok történtek velem, amikre nem volt érdemes szavakat pocsékolni, szóval miért is tettem volna? - És te, hogy vagy? Ne haragudj, hogy ilyen korán felzavartalak amúgy hétvégén...

Igazán kedvelem a kihívásokat, ez a közös feladat pedig pont ilyen lehetőséget ad nekünk. Amikor csak tehetem megragadom a lehetőségeket a jobb teljesítésre, de ettől függetlenül még sokszor bizonytalan vagyok a jövőbeli szakmámmal illetően. Nyilván nem lesz csak elég, hogy szépen pillogjak a szüleimre, a családi üzletbe pedig bele kell tanulnom - már ha egyáltalán lehetőséget adnak majd erre, de nem hinném hogy lesz más lehetőségünk -. Mindenesetre még kihasználom ezeket a hónapokat, ameddig ide járunk, itt töltjük az időnket... úgy érzem, most szabad vagyok, de félek, ha majd kilépek az iskola falai közül, akkor egy aranykalitkába zárnak és csak elvárásokat fognak felém dobálni.
Szeretném kicsit jobban megismerni Kyrie-t, és azt hiszem a közös munka majd közelebb hoz minket. A felém tolt sütit egyelőre elutasítom, nemrég reggeliztem, még túl korai lenne. Fel-fellesek a rendezgetés közben, kíváncsian hallgatom, hogy miket válaszol a kérdéseimre.
- Jó ötlet volt a könyv, nekem eszembe sem jutott! - Nem kérdezek többet, csak tekintetemet egy ideig megpihentetem a lányon, és mivel még annyira nem szeretném elsietni a kezdést, egy kicsit, legalább néhány mondat erejéig felülök az egyik szabad padra.
- Pótolgattál? De hát mostanában itt voltál, vagy valami régebbi dolog? - Bevallom, vannak olyan hetek amikor nem mindenre és mindenkire figyelek oda megfelelően. Sokszor a stressz is elnyom, de van amikor szimplán szórakozott vagyok és a bulit, a szórakozást keresem csak... teljesen ellentéte egymásnak a két helyzet, és nyilván ezért sem vettem észre, ha Kyrie hiányzott valamikor. Persze nem véletlenül kérdeztem vissza erre, kíváncsi vagyok rá és nem mellesleg ez egy jó alapja a beszélgetésnek. Lóbálni kezdem a lábaimat, de a mosolyom nem lankad le, legyintek is egyet.
- Ne butáskodj. Ez nem egy olyan feladat, legalábbis nekem nem, ami nyűg lenne. Izgalmasan hangzik. - Ennyi ücsörgés elég is volt, visszatérek a bájitaltan könyv fölé és előkészítem az üstöt. - Egyébként jól vagyok, köszönöm. Kicsit zűrösek a hetek, a közelgő vizsgák miatt, meg plusz feladatok, ilyesmik... jó lenne már kicsit lazítani, bulizni egyet. Nem? - Tekintek ismét fel. - Kiengedni a stresszt... - Kicsit még zavarban vagyok, mert nem tudom milyen közös témáink lehetnek, de remélem, hamarosan ráhangolódunk egymásra és ez is ki fog derülni.
- Elkezdjük? - Vágjunk bele a lecsóba!

raising up the volume, acting up like we don't care ----

Valahol büszke vagyok magamra, hogy legalább egyetlen értelmes ötletem volt a mai nap folyamán; pedig véletlenszerűen fogant csak meg a fejemben, mikor elhaladtam a könyvtár mellett, lényegében a sarkon túlról mentem vissza odáig, abban a reményben, hogy talán lesz majd ott valami könyv, ami jól jöhetne, és hát volt - az már teljesen más dolog, hogy végül csak fellapoztam, különösebben értékes dolgokat meg se jegyezve belőle, de legalább a szándék megvolt, mielőtt valami elterelte volna a gondolataimat. Azért egy aprócska, mégis büszke mosolyt megengedek magamnak, hiszen ha már most tettem valami hasznosat, akkor a továbbiakban sem lehet majd annyira rossz, ugye?
Amíg ő felül az egyik padra, kényszercselekvésképp elsimítok egy nem létező ráncot a ruhámon; nem tudom, el kéne-e ismernem, hogy az elmúlt három hét teljesen kiesett, mert a világ túloldalán voltam és így, jobban belegondolva, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy a kis társaságomnak is hozzak onnan valamit, bár lehet, ez főleg azért, mert fogalmam sem volt, mit szerettek volna, meg hát igazából eléggé törekedtem arra, hogy ne gondoljak egyikükre sem, csupán kiélvezzem az egzotikus, trópusi nyaralóhelyet, ahová a szüleim magukkal vittek.
- Hát... igazából nem voltam itt, az elmúlt hetekben a szüleimmel vakációztam, ha már felajánlották a lehetőséget. - Nem tudom, szíven kéne-e, hogy üssön, hogy valószínűleg nem csak neki nem tűnt fel, hogy nem voltam itt, hanem másoknak sem; de igazából semmi jelentősége sincs, a lényeg, hogy már itt vagyok és csak három hétnyi tananyagot kell bepótolnom, aminek a nagy részét igazából már sikerült feldolgoznom, jó néhány órányi alvást feláldozva. Ezért is voltam annyira hálás annak, aki feltalálta a sminket, hiszen így csak feleannyira szarul néztem ki, mint ahogy éreztem magam.
- Csak nehogy véletlenül magunkra robbantsuk. - Szórakozottan nevetem el magam, leszállva a padról, hogy közelebb ülve tegyem hasznossá magam; jobb híján a könyvtárból hozott könyvet lapozom fel, hogy megtaláljam benne a szükséges fejezetet, hátha találnék benne valamit, ami megkönnyítené a dolgunkat és potenciálisan le is rövidítené az egész munkafolyamatot, mert hát bármennyire is szeretném letagadni, Hellának igaza van abban, hogy a zűrös hetek után ideje lenne lazítani is, és hát akárhogy is nézzük, a bájitalfőzés nem volt ilyen dolog, bármennyire is kellemes társaságban csinálta az ember. - Egyébként teljesen igazad van... Nem hittem volna, hogy ezt valaha is kimondom majd, de igazából hiányoznak a srácok őrült buliötletei. Egye fene a közeledő vizsgaidőszakot... Egy tanulás nélküli este még sosem tett kárt senkiben.
Fejem félrebillentve pillantok fel rá, apró, bizonytalan mosolyra vonva az ajkaimat; tényleg abszurd dolog, hogy ezek a szavak elhangzottak a számból, és igazából örülök, hogy rajta kívül más nem is hallotta őket - hiszen ha ez valahol kitudódna, biztos vagyok benne, hogy sose hallanám a végét, valaki minduntalan felemlegetné, hogy én, az örök parti-, és alkoholkerülő kijelentettem, hogy hiányolom azokat a partikat, aminek legtöbbször csak ugyanolyan díszobjektum voltam, mint egy cserepes virág vagy egy állólámpa.
- Kezdjük! - Aprót bólintok, végre rátalálva a fejezetre, amit kerestem; bár tudom, nem illene ilyet tennem, de kifeszítem a könyv gerincét, hogy még véletlenül se csukódjon be, és leteszem azt a padra, hogy Hella is lássa, amit kell - mondjuk akár fel is olvashatnám, de erősen kétlem, hogy a hangos-olvasási képességeim olyan sokat fejlődtek volna az utolsó alkalom óta, amióta rá voltam kényszerítve, hogy felolvassak valamit. - Bár ahogy látom, ebben a könyvben picivel másabb a recept, mint a tankönyvben... Melyiket alapján akarjuk megcsinálni?

Kicsit azért mégis rossz érzéssel tölt el, amikor elmondja, hogy nem volt itt az elmúlt hetekben. Sokszor tényleg annyira csak a saját dolgaim, a bajom és a mindenem érdekel, hogy másokat kihagyok hosszabb időre, pedig ez egy igen rossz szokás és lehetséges, hogy néhányan ezért is távolodnak el tőlem... lehetséges, hogy Drinával is ezért léptünk külön utakra. Már persze csak ami a kettőnk közötti barátságot illeti, a társasági életünk semmit sem változott. Többet kellene foglalkoznom Kyrie-vel is azt hiszem.
- Ú, basszus, én jól elvoltam keveredve ezek szerint az utóbbi hetekben. - Húzom el kicsit a számat. - Jól érezted magad? - Várok valami érdekeset, valamit izgalmasat, akár a pasikról, akár valami buliról, de hát tudom, hogy Kyrie nem tipikusan az a személy, aki erre vevő. Vagyis hát eddig még sosem láttam komolyabban, hogy inna vagy esetleg ellazulna... én pedig nem vagyok az a fajta, aki megrontja az embereket, de nyilván szívesen próbálom kicsit unszolni őket a szórakozás felé. Felpillantok a lányra, amikor azt mondja, nehogy felrobbanjunk, én pedig csak szélesen elmosolyodom ennek hallatán.
- Nehogy. Mások sem örülnének annak, ha robbantanánk egy lyukat magunkkal együtt a falba. - Kicsit még fel is kuncogok, mert valójában viccesen hat, de hát persze ott van a kockázat minden esetben... soha nem tudhatjuk, mi történik, még ha az utasításokat követjük is, elég egy rossz mozdulat. Ám mielőtt még arra ösztönözném a lányt, hogy itt az ideje belekezdenünk a munkába, meglepetten pillogok felé, ahogy helyesli a lazítós ötletemet.
- Na, ez a beszéd! Szerintem meg tudjuk beszélni velük, hogy hozzunk össze valamit. Még ha csak ilyen random összeülés is lenne... Amúgy is azok a legjobbak. - Sokkal derűsebb lett a tekintetem, ahogy erről a témáról beszélgetünk. Nem csak azért, mert amikor bulizunk, felszabadultabbnak érzem magam, hanem... egyszerűen szeretem a társaságukat. Tudom, ha túl sokat iszom én is és Ragnar is... akkor egymás nyakába borulunk és körülbelül azzal megöljük a bulit, de ez olyankor nem érdekel. Szükségem van a figyelemre.
Ahogy mindketten a könyvekbe borulunk és én elkezdem előkészíteni az üstöt és egyéb szükséges alapdolgokat, egyre inkább azon gondolkodom, hogy jó lenne mihamarabb végezni, mert akkor még lenne időm foglalkozni magammal is. De hát ha összedolgozunk, biztosan jól megy majd.
- Hát... nem sok eltérés van mondjuk, szóval a változatosság kedvéért választhatnánk azt a könyvet. - Pillantok át és olvasok bele a receptbe, majd kérdőn tekintek Kyrie-re. - Szerinted? - Megvárom még mit válaszol, majd a pálcámat előszedve az üst alá gyújtok és amikor a gyenge láng megjelenik, elkezd felmelegedni lassan az üst, én összehasonlítom a két recept legelejét. Ugyan az, úgyhogy néhány apró hozzávalót beledobok abba kezdetnek.
- Neked, mik a terveid a jövőre nézve? - Kezdek bele ismét egy olyan beszélgetésbe, ami érdekel és persze közben őt is odaengedem az üsthöz, de persze ha egyikünk az egyik oldalon, másikunk a másikon kezeli a helyzetet, az is teljesen jó lesz majd.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

Mintha csak valami árny suhanna át az arcán, és egyből az az első gondolatom, hogy el kéne kezdenem magyarázkodni, jobbá tenni ezt az egészet, mert igazából nem bánt, hogy nem figyelt fel a hiányomra, nem is igazán hirdettem, hogy bárhova is menni fogok, a tanáraimon kívül mások talán nem is tudtak róla, mert nem érintette őket; talán ez nem volt részemről fair, hogy így oldottam meg a dolgokat, de mi jelentősége volt ennek most már?
- Ugyan, mindenkivel előfordul... főleg vizsgák előtt. - Mosolyogva ingatom a fejem, hogy semmi baj, ugyanakkor elgondolkodva azon, mit mondhatnék neki, mert így, jobban belegondolva, nem csináltam semmit, amit kifejezetten érdekesnek lehetne mondani; csupán templomokat látogattam és strandoltam, mint bármelyik átlagos turista, meg a szüleimmel járkáltam erre-arra, mintha újra gyerek lettem volna. Akárki más minden bizonnyal kiunta volna magát a világból, ha három héten át így kellett volna léteznie, de én igazából élveztem, hogy a napok lassabban teltek, hogy nem kellett semmin sem aggódnom. - Hát... kellemes változás volt az iskola után a trópusokon múlatni az időt, még úgy is, hogy lényegében csak átlagos turista-dolgokat csináltam. Ha rajtam múlna, talán most is ott lennék, de hát tudod, vizsgaidőszak meg ilyenek...
Apró legyintéssel fejezem be, biztosan abban, hogy tudja, mire célzok; a dolgok többsége is addig volt szép meg jó, amíg az embernek hirtelen eszébe nem jutott, hogy a jövőjére gondoljon, arra, mihez kezdhetne magával, meg az útra, ami elvezetné odáig. Ezen elgondolkodtam egy pillanatra most én is - hogy talán jobb lett volna ott, a trópusokon eltűnni és soha vissza nem térni, belekezdeni egy olyan életbe, amit nem definiáltak volna tiltások és kötelességek...?
- Egyébként sem vagyunk faliszőnyegnek valók. - Meg hát ha felkenődünk a falra, arra sem lesz lehetőségünk, hogy valamikor a jövőben ténylegesen kikapcsolódhassunk, úgy, ahogy azt felajánlja, és amibe beleegyezek még azelőtt, hogy ebbe jobban belegondolnék. Valószínűleg mire eljön az ideje annak a bulinak, már korántsem leszek ennyire lelkes, mert hát minden alkalommal evidens, hogy én vagyok a third wheel, mert akárhogy is néztük volna, simán párokba lehetett őket osztani: Hella és Ragnar mindig egymásra találtak egy idő után, Andrine és Mikael szintén, ahogy Lars és Saffi is, és nekem mi maradt, egy üveg bor? És ez még a legjobb esetben, a legrosszabb eventualitás az olcsó sör volt meg az elkószálás akármerre, hogy még véletlenül se fasztorlaszoljak bárkit is. Ilyen perspektívákkal mégis kinek lenne konstans bulikra járni? - De ha sikerülne gyorsabban végezni, talán még ma is össze lehetne ezt hozni? Gondolom, a többiek is az iskolában kószálnak valahol, elő lehetne őket keríteni igazából, nem?
...hát, úgy tűnik, én leszek az, aki mégis csak konstans bulikba fog járni, annak ellenére, hogy a másodperc töredékével korábban még fintorgott rájuk. Tudom, tudom, szörnyen gáz így meghazudtolni önmagam, de hát mit tehetnék? Hella lelkesedése igazából aranyos, meg hát mégis csak három hétig távol voltam tőlük, legalább illene beköszönnöm, hogy tudják, még mindig életben vagyok és nem raboltak el az emberkereskedők sem a trópusokon.
Viszont ahhoz, hogy bármit is csinálhassunk még az este, neki is kéne kezdeni a munkának; sietősen vezetem végig a tekintetem az egyik recepten, majd a másikon, összehasonlítva őket, és ez a könyvben, amit hoztam, valamivel rövidebbnek tűnik, mint a másik, így amikor Ő ezt választja, csak egyetértően bólintok. - Próbáljuk ki... Valamivel egyszerűbbnek tűnik, mint a másik.
Lehet, az égiek kisegítenének ebben a pillanatban, mert tudják, hogy hamar túl akarunk lenni ezen az egészen? Főleg én, mert egyelőre még nem is nagyon tudom hasznossá tenni magam, csupán figyelem, ahogy az üstbe teszi az első néhány hozzávalót, és a könyvbe pislogok megint, hogy hogyan is tovább; de a kérdésére meglepetten emelem fel a tekintetem, mert nem számítottam arra, hogy pont így, pont most fog ez szóba kerülni, meg igazából...
- ...fogalmam sincs igazából, ha őszinte akarok lenni, még nem igazán gondolkodtam ezen. - Persze valamiféle, hozzávetőleges ötleteim voltak, már nézelődtem továbbtanulási lehetőségek után is, de amit igazán szerettem volna, az elérhetetlen volt számomra; és ezzel vissza is tértünk a kiindulási ponthoz, hogy nem igazán tudtam, hogyan tovább, anyám trófeafeleséget akart volna csinálni belőlem, apám valamiféle fontos személyiséget, én meg mettejük között a földre esve már azon is elkezdtem gondolkodni, hogy lehet, igazából nincs is olyan dolog, amit igazán akarnék. - Lehet, az lesz a vége, hogy kihagyok egy évet vagy kettőt, amíg eldöntöm, mihez is kezdjek magammal... Neked mik a terveid?
Bár eredetileg megfordult a fejemben, hogy átüljek mellé, végül az asztal túloldalán maradok; annak semmi értelme nem lenne, hogy ugyanazon az oldalon állva (vagy épp ülve) egymáson keresztül nyúlkáljunk, meg igazából így is teljesen jó, mert néha rá tudok nézni, miközben beszélgetünk, nem csak a szemben lévő falra, meg a rá akasztott polcokon sorakozó könyvekre, amik előbb vagy utóbb elterelnék a figyelmem arról, amit csinálnunk kéne. Most már csak ténylegesen csinálnom is kéne valamit, nem csak bámulni, ahogy ő csinál dolgokat...

Apró mosoly jelenik meg az arcomon, majd amikor Kyrie elkezdi mesélni, hogy mi volt a nyaraláson, beleborzongok, elképzelem, hogy majd nyáron mit fogok én is csinálni, elmegyek valami jó meleg helyre, egész nap csak a napom fogom süttetni a hasam, a sok hideg és sötét nap után, valami felszabadítóra vágyom, koktélokra, tengerparti bulikra...
- Ah, egyszerűen csak úgy bezsongattál most! Alig várom, hogy vége legyen az évnek, tuti én is elutazom valami jó meleg helyre. - Kicsit még el is kuncogom magam, de a többi gondolatomat inkább meghagyom magamnak. Amikor nem kell az iskolára és az egyéb teendőkre figyelnem, igencsak eltudom engedni magam, megfeledkezni a külvilágról, de sok esetben történtek velem érdekes dolgok ilyen kiruccanásokon... amiket persze vajmi kevesen tudnak csak, és lehetőleg meg is tartom őket magamnak, mert nem valószínű, ha kiderülne, túl jó fényt vetne rám és a családomra...
Aztán a robbanás gondolata jól eltereli a figyelmem a trópusokról, de végül csak egy óriási mosollyal nyugtázom a faliszőnyeges megjegyzését, bár tényleg, ha belegondolok, korántsem lenne ennyire vicces a helyzet. Persze aki nem próbálkozik az nem fog soha elérni semmit az életében, így mindig sikerül ezzel megnyugtatnom magam és most is, elterelem a figyelmemet a könyvekkel valamint az ábrándozással a buliról, aminek még inkább örülök, hogy Kyrie is benne lenne... nem is értem, hogy hogyan nem élvezi ezeket a helyzeteket, pedig még a legelején - amikor még nincs mindenki belőve - mindig annyira összerázódott a banda, olyan dolgokról tudunk beszélgetni, amik élesen az emlékeimben élnek... a nevetések, a fiúk vitái és spontán birkózásaik... ezek olyan dolgok, amik túl fontosak nekem, amik mondhatjuk éltetnek és csak reménykedni tudok abban, hogy ha kilépünk az iskolából, akkor sem fog túl sok minden változni.
- Persze, igazából, ha nem is találunk meg mindenkit, akkor is a buliszagra megjelennének. - Tényleg nagyon belelkesedtem most ezen, és valahogy amikor buliról van szó, tényleg mindenki megérzi a dolgot és vagy sikerül a szervezőnek beléjük botlani vagy pedig csak simán megjelennek egy idő után ott, mert van amikor szájról szájra terjed... - Egyébként sokszor üzenek "gyorspostával", tudod amikor megjelenik nálad az üzenet amit pl egy darab cetlire írunk, úgy 80%-ban hatásos szokott lenni. - Van amikor csak nem kapják meg, de nem tudom olyankor hová tűnik a dolog, a bagoly mindenesetre biztosabb, csak hát ha elkerülik akkor meg kábé mindegy is.
Elkezdjük a receptet abból az ismeretlen könyvből, igazából teljesen egyetértünk a folyamatot illetően, úgyhogy ezt nyugtázom is és nekiállok azonnal a dolognak, mert hát mégiscsak terveztünk ezt-azt már így, akkor miért is ne siethetnénk ezzel? Persze nem gondolnám azt se, hogy egész nap eltartana a bájitalt elkészítése... a hozzávalók már elkezdenek lassan forrni, és mikor egy kis szusszanásnyi pillanatra nem kell rá figyelni, akkor teszem fel úgy derült égből a kérdést a jövőt illetően.
- Az se rossz, de hátha még sikerül valamit választanod a következő évben. - Vonok vállat, majd kicsit elmerengek a visszakérdezés után. - Hát... elgondolkodtam a jogi pályán, vagy a tudományoson... de még nem tudom eldönteni, ki tudja, lehet, hogy jövőre még valami szembekerül velem. - Mosolyodom el kicsit. - Úgyhogy igazából hasonló a helyzetünk. - Adok neki is teret a bájital készítésében, nem akarom, hogy azt gondolja, kisajátítom a dolgokat, elvégre ez egy csapatmunka, én pedig igyekszem együtt dolgozni vele.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

- Balit vagy a Fülöp-szigeteket tudom ajánlani, ha esetleg valami egzotikusabbra vágynál. - Mondanék még valamit, az érdekes kultúrákról meg szép, hófehér homokkal teli tengerpartokról, meg talán arról is, hogy ezek a szüleim kedvenc helyei, mert ez utóbbin ismerkedtek meg, de végül megtartom ezeket az információkat magamnak; végülis a trópusokról ráérünk beszélgetni akkor is, ha már végeztünk és sikeresen nem robbantunk bele a falba, még mielőtt rájönnénk, hogy hozzuk össze a kis társaságunkat valamikorra. Az összejöveteleinknek azt a részét határozottan hiányoltam, amikor képesek voltunk csak összeülni és beszélgetni a mindenről és a semmiről, úgy, mintha nem lennének titkok és nem számítana semmi, úgy, hogy néha még abban is hajlandó voltam hinni, hogy majd azután is minden így marad, miután befejeztük az iskolát, hogy az a bizonyos, nagy betűs élet majd semmin se fog változtatni...Persze valahol mélyen tudtam, hogy ez hazugság, de egyelőre amúgy sem volt aktuális, szóval miért gondolkodtam volna ennyire hosszú távon bármiben is?
- Ez igazából egy tök jó ötlet... Lehet, párszor kölcsönveszem majd, ha nem bánod. - Nem, mintha olyan sok mindenkinek tudnék így üzengetni, a barátaimat jóformán egy kezemen össze tudtam volna számolni, de hát... Így sokkal egyszerűbb lenne akarni tőlük bármit is, ráadásul nem is kéne bejárnom az egész iskolát, hogy a nyomukra leljek, úgy, ahogy azt eddig kellett tennem. Hosszú távon elég fárasztó volt csak úgy ide-oda bóklászni abban a reményben, hogy valamelyikük majd véletlenszerűen feltűnik valamelyik folyosósarkon és épp rá is fog érni arra, hogy három mondatot váltson velem arról, amit tudni akartam.
Bér olyankor legalább tudtam, mit akarok, nem úgy, mint akkor, amikor a jövőterveimre kérdez rá; ellenben az övéi sokkal jobban megtervezettnek tűnnek, ráadásul egy elég ambiciózus irányban - de abból, amire már volt időm felfigyelni vele kapcsolatban, biztos voltam benne, hogy mindkét pályára illene, hiszen okos volt és magabiztos, és már csak ez elég lett volna ahhoz, hogy sikeressé tegye őt, bármilyen irányban is indulna el.
- Szerintem mindkettőben megállnád a helyed. - Futóban villantok rá egy apró mosolyt, ahogy tekintetem megint a receptre irányítom, hogy megnézzem, mi a következő lépés benne; gondosan ügyelve arra, hogy ne rontsak el semmit, adom hozzá a következő hozzávalót a bájitalhoz és a recepttel egyezően megkeverem párszor, egy hosszabb pillanatig belebámulva... Mintha attól momentálisan készen lenne. - Igazából... Ha nem lennének a szülői elvárások, már tudnám, mit csinálnék; valószínűleg táncolnék, ahogy egész életemben akartam, de ugye... - Meghatározatlan gesztust teszek a kezemmel, arra célozva, hogy valamennyire biztosan ő is tudja, milyen az, amikor a család valamennyire befolyásolja a jövőképet; de hogy ne gondoljak erre, inkább megint a munkára fókuszálok, gyakorlott mozdulatokkal kezdve el feldarabolni a következő hozzávalót, amit a recept mond, valami gyökérfélét... Amivel normális esetben semmit se tudnék kezdeni, de jobb híján legalább a késsel tudok bánni, ha már a bájitalokban gyengébb vagyok. Ki tudja, lehet, a jövőben még ebből is hasznot tudok majd húzni?

Nagyon jól hangzik Kyrie javaslata, ezernyi kérdésem lenne még ezekről a helyekről, a tengerpartól, a bulikról... de kicsit most hagyom, hogy leülepedjenek és hogy kicsit inkább a munkánkra fókuszáljunk, mert a végén még túlságosan elkalandozik a fantáziánk és még tényleg sikerül felrobbantanunk magunkat. Akkor pedig soha többé nem megyünk nyaralni. Szörnyű lenne.
- Csak nyugodtan, majd leírom a konstrukciókat, ha gondolod. - Mosolyodom el amikor az üzenetküldésemre jegyzi meg, mennyire tetszik neki ez az ötlet. Nemrégiben kezdtem el alkalmazni és fejleszteni ezt a módját, ugyan messzebbre nem működik sajnos, de itt a környéken megkönnyíti a helyzetüket. Így talán ma is össze tudjuk ezt hozni a találkozót, legalábbis én mindenképp ezen leszek később.
Lassan figyelem, ahogy Kyrie hozzáadja a következő adalékokat, én pedig a könyvbe lesek és megpróbálom az ott leírtakat követni. Egész jól működünk együtt, minden a legnagyobb rendben megy eddig, és én most komolyan nagyon örülök neki, hogy vele kerültem egy párba, mert amúgy biztosan nehezemre esett volna nyitott lenni. Jó társaságban a munka is gyorsabban megy, nem igaz? Sőt, még az idő is elröppen. Kedves mosolyt vetek a lányra amikor azt mondja, szerinte megállnám a helyem mindkét területen amin gondolkodom munkaügyileg. Jól esik ezt hallani valakitől, motivációt ad a továbbiakban, de persze igyekszem megadni mindezt magamnak is, mert a legjobban szeretnék teljesíteni.
- Igen, az az igazság, hogy ezzel én is gondolkodóba estem, mert nekem sem biztos, hogy örülnének, ha olyan területet választanék, amire ők nem adják áldásukat. Még nem beszéltünk ezekről, de idén nyáron biztos előtérbe kerül majd, kíváncsi leszek, mit javasolnak nekem a jövőre. - Nem aggódom igazán, csak aggályaim vannak a családi üzletet illetően. Persze mind tudjuk, hogy a szüleinknek szüksége van ránk, mert a jövőben nekünk kell tennünk azért, hogy fennmaradjon a presztízs, a vagyon... de mennyire komolyan akarnak belevájni az életünkbe vajon ehhez?
- A táncból meg tudnál élni? - Érdeklődőm csak úgy... mindentől függetlenül, mert érdekel. Nekem sosem voltam ilyen terveim, már kisebb koromtól kezdve nagyobb dolgokban gondolkodtam, ezért is akadt a horgomra a jogi pálya... hisz megvan hozzá az eszem és a tudásom, sőt, az én gondolataimban az él, hogy ezzel még a bizniszt is tudnám segíteni kívülről, csak attól félek, nem olyan helyem lenne ott, mint ahogy azt a szüleim megálmodták nekem.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

- Nagyon hálás lennék érte. - Apró mosolyt villantok rá, megjegyezve magamnak, hogy ha végzünk, erre még térjek vissza; egyelőre viszont a prioritásom a bájital meg az elkészítése, hiszen bármennyire is kellemes ez a kis beszélgetés vele, mégis csak az volt az eredeti célunk, hogy megcsináljuk ezt a feladatot, amit kaptunk. Igaz, még nem mostanra kellett, de minél hamarabb túl leszünk rajta, annál hamarabb foglalkozhatunk majd mással, nem igaz? Meg hát nekem még ott voltak az elmúlt hetek jegyzetei is, amiket be kellett volna pótolnom...
- Szerintemn em lesz különösebb okuk belekötni a pályaválasztási ötleteidbe; gondolom, bármelyik szülő boldog lenne, ha a gyereke ennyire magasra tenné magának a mércét. - Valószínűleg az enyéim is örülnének, ha mondjuk apám nyomdokaiba akarnék lépni és átvenni a családi bizniszt, beletanulni a pénzügyekbe és minden másba is, hiszen már így is rengeteg mindent tudtam; anyám mondjuk biztosan beérné annyival is, ha valami gazdag férfi díszfelesége lennék, de ebbe én nem voltam hajlandó beleegyezni, mert ennél azért valamivel több ambícióm volt.
- Talán. - Kurta, elsietett válasz, a kés ütemes koppanásai a vágódeszkán, ahogy egyre durvábban, egyre nagyobb erőbevitellel vagdosom azt, ami gyökérből maradt... És halk szusszanással végzem el az utolsó vágást is és helyezem az üstbe a vékony szeleteket, ahogy folytatom a félbeszakított gondolatmenetem, ami korábban túl messzire kalandozott. - Ha sikerülne bejutnom egy jó balettiskolába, és utána egy még jobb társulatba, akkor sikerülhetne... Talán a Bolshoi vagy Mariinsky balett-társulat adna erre jó esélyt, de már annyiszor hallottam, hogy túl alacsony vagyok ahhoz, hogy hivatásos táncos lehessek, hogy kezdem elhinni, igazuk van.
Fura dolog ennyire őszintén beszélni erről; így, jobban belegondolva, Hella a legelső személy, akinek beszélek erről, és még magam sem tudom pontosan, mi okból is teszem ezt meg - de valahogy természetesen jön, hogy valamennyire megnyíljak előtte, van benne valami biztató és szimpatikus, amitől igazából kedvem lenne ténylegesen megbízni benne, mint... barátban...? De olyan közelebbi barátban, amilyenem lényegében nem is volt egész eddig. A többieket végülis nem mondtam volna annak, barátoknak igen, közelieknek viszont nem igazán, és... Azt hiszem, kicsit elgondolkodtam.
- Mi a következő lépés?

Csak kedvesen elmosolyodom és egyszerűen bólintok a köszönetmondására. Természetesen nem vagyok egy rátarti ember, szívesen megosztok bármit a barátaimmal - leginkább csak velük - és nyilván ha egy idegen érdeklődik a dologról, vele azért fenntartásaim lennének... mondjuk a bűbáj annyira egyszerű és logikus összeállítású, hogy valószínűleg némi kutatással mások is szert tudnának tenni rá, de persze ehhez az embernek el is kell szánnia magát. Kis ideig a bájitalt bámulom majd az instrukciókat a könyvekben, örülök neki, hogy ilyen jól haladunk és ráadásul még beszélgetni is tudunk egymással, mégha csak egyszerű, hétköznapi témákról is esik szó. Akkor tekintek ismét fel Kyrie-re, mikor a pályaválasztásról diskurálunk. Elmerengve hallgatom végig a mondandóját. Lehetségesnek tartom, hogy a szüleim majd örülnek a felvetéseimnek, ám abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy mik a terveik velem. Persze ezt nem fogom tudni hamarabb kideríteni mint a nyári szünetben, de annyira nem is aggódom a dolgon, hiszen még egy évem van rá, hogy eldöntsem, mi is akarok lenni a jövőben. Na de, kinek ne fordult volna már meg a fejében?
- Remélem. Persze azért érdekel az is kicsit, ők mit mondanak. - Azt semmiképp sem szeretném, ha megpróbálnának befolyásolni, de reményeim szerint nem is fog megtörténni. Az utóbbi néhány évben már kezdték elfogadni, hogy lassan felnövök, és amióta ismerem a családi biznisz rejtélyeit, azóta pedig megpróbálnak minél több bizalmat fektetni belém. Természetesen nem volt még rá alkalom, hogy eljátsszam ezt - legalábbis nem úgy, hogy megtudták - és eddig ők is türelmesen fordulnak felém. Az egyéb dolgaimról nyilván soha nem fognak tudni, ha rajtam múlik, a magánélet, privát szféra a családunkban mindig fontos szerepet játszott.
Előszedem a következő hozzávalót, a mellettem lévő késsel a deszkán nyomom össze, majd a levét lassan, óvatosan belecsepegtetem az üstben lévő bájitalba. Kettőt még ezen kívül, de persze közben fejemmel a lány felé fordulok, hogy hallgassam kérdésemre a válaszát.
- Szóval az a probléma, hogy alacsony vagy. Aha, értem. Mondjuk azt nem, hogy ez miért olyan fontos, ha ügyes vagy abban amit csinálsz... de sajnos azt kell mondjam, a mi generációnk épp az, akik nem igazán választhatják meg amit szeretnének csinálni. Főleg a befolyás miatt gondolom. - Húzom el a számat. Nyilván megpróbálhatják belénk nevelni a dolgokat, mondhatni, én egész jól sikerültem. Viszont mindannyiunkban megfordulnak azok a dolgok, hogy mi lenne ha valami teljesen mást szeretnék? Amiben jobbak vagyunk? Saját magunk érnénk el céljainkat, de ezt nem minden esetben hagyják. Én ezért vettem fel az álarcokat, ezért van amikor egyiket, van amikor a másikat húzom ki a talonból, mert lehetőséget adnak, legalább egy kicsit, hogy a saját utamon haladjak. A könyvbe tekintek.
- Bele kell önteni a szalamandravért, fél litert, aztán pedig rögtön... még keverés előtt három kiskanál szárított levendulát. - Magyarázom miközben máris a kikészített üvegcsék között kezdem el keresni a levendulát, hisz az előtt még itt volt, a szemem előtt. - A szalamandravér ott van melletted, ameddig beleöntöd addig megtalálom a levendulát is. - Aztán szerencsére nemsokára végzünk is, legalább ezzel már nem kell foglalkoznunk a napokban, a bájitalnak meg úgyis egy éjszakát állnia kell.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

Azt hiszem, valahol mindig is irigyeltem azokat, akiknek esélyük volt könnyedén dűlőre jutni a szüleikkel bármilyen témában is; én hiába voltam jó kapcsolatban az enyémekkel, a véleményünk valamiben mindig különbözött, meg a tervek is, amiket a jövőmre szőttünk - anyám trófeafeleségnek akart, apám karrieristának, én pedig a két szék alatt sikeresen beestem az asztal alá, és azt hiszem, azóta sem sikerült igazán kimásznom onnan. Mintha soha sem számított volna igazán, hogy én is akartam bizonyos dolgokat az élettől, lehetőségeket, amiktől mások akarata konstans megfosztott... De nem azért voltam most itt, hogy a saját életem igazságtalanságait boncolgassam, annak semmi értelme nem lett volna, ezért el is vetem ezeket a gondolatokat; az övéire is csak aprót bólintok, egyetérésként azzal, hogy előbb vagy utóbb ténylegesen meg fogja tudni, szülei hogyan vélekednek a pályaválasztásáról, mert az efféle beszélgetés elkerülhetetlen mindenki életében... Egyszer nekem is meg kell majd ejtenem, de minél többet gondolok rá, annál nehezebb elképzelnem, hogy is mehetne végbe.
- Eddig leggyakrabban azt hallottam, hogy a százötvenhét centimmel el fogok veszni a nagy színpadon... Vagy a szólóknál, vagy a háttértáncosok között. - Hanyagul vonom meg a vállam, de le sem tagadhatnám, hogy valahol mélyen igazából fáj az, hogy ezt kimondtam; pedig legalább egy tucatnyi alkalommal hallottam ezt különböző balettintézetekből, iskoláktól és tanároktól, bele kellett kellett volna már törődnöm, hogy ez már így is marad, hirtelen nem fogok megnőni, ha eddig sem sikerült, de hangosan kimondani, hogy ez így volt...
- Szalamandravér... Oké. - Aprót bólintok, elszakítva a tekintetem az üsttől, amibe eddig belebámultam, hogy megkeressem az üvegcsét, amire szükségünk volt; lélekben hálát is adok minden égieknek, hogy fel voltak címkézve, különben nagy eséllyel összekevertem volna őket, amitől akár a falba is robbanhatnánk... Azt meg ugye már elkönyveltük valami igazán elkerülendő dolognak, ami egyrészt keresztbe tett volna a potenciális későbbi terveinknek, csakúgy, mint a házi feladatnak is. De szerencsére sikerül megtalálnom a szükséges hozzávalót, és egyből hozzá is adom a bájitalhoz, óvatosan kevergetve az egészet, lélekben elmondva egy imát azért, hogy semmit se basszak el... - Ha itt nem lesz meg a levendula, nézd meg a táskámban is, elvileg hoztam azt is.
Csakúgy, mint rengeteg más dolgot is, sőt, így jobban belegondolva a táskám merő káosz volt, teledobálva tollakkal és összegyűrt papírlapokkal, skiccekkel, semmitmondó jegyzetekkel; de valahol ebben a káoszban ott lehetett az is, amire igazából szükségünk volt, szóval miért is ne adtunk volna neki egy esélyt, ha végül az asztalon nem kerülne meg az, amire szükségünk volt?
- De a témára visszatérve... Igazad lehet ezzel a befolyással kapcsolatban, meg hát bizonytalan időket élünk, ha nem a szülők, akkor valami más állna az útba. - Egy kicsit még magamat is meglepem ezzel a negativitással, de most már késő, hogy visszavonjam azt, amit kimondtam; de mielőtt még több kínos dolgot mondanék, tekintetem inkább visszafordítom az üstre és a benne lévő bájitalra, amit kevergetek. Ha minden jól megy, hamarosan befejezzük ezt is - és akkor végre elmondhatom majd magamról, hogy részem volt olyan csapatmunkában is, ami nem fulladt komplett kudarcba. Hát mi ez, ha nem siker?

Öszintén látszik az arckifejezésemen, hogy mit gondolok arról, amit Kyrie mond a táncról. Nem értek hozzá különösebben, ezt be kell vallanom, ám nekem ez akkor sem tűnik logikusnak.
- Szerintem mindent meg lehet oldani, ha az embernek van tehetsége hozzá. Sajnálom, hogy elutasítottak. - Ugyan nem vagyok egy jóságomról híres lány, sem arról, hogy önzetlenül segítsek másokon, viszont ha a barátaimról van szó, kifejezetten a szívemre veszem a helyzetüket. Igazságtalannak tartom, ahogy egyesek elutasítanak olyan embereket, akiktől talán tehetségesebb nem is született évtizedek óta. Viszont soha nem fogok belefolyni ilyen dolgokba, így ezzel nagyjából lezártnak is tekintem a témát, megmaradok a saját érdeklődési körömben. Nem gondoltam még bele igazán, hogy mi lenne, ha például olyasmit kényszerítenének rám amit nem szeretnék csinálni, de tényleg elképzelhetetlennek tartom ezen lehetőséget, a szüleim túl jól kineveltek ahhoz, hogy beleássak a háttérdolgokba, a lehetőségek közé.
Bólintok még egy aprót amikor konstatálja a szalamandravért, én pedig tovább kutatok a levendula után. Miután nem találtam meg, Kyrie javaslatába a táskája felé fordultam és felsóhajtva, pálcámat arra szegezve invito-val könnyen kihalásztam a szükséges üvegcsét.
- Ezzel kezdhettem volna, nem? - Mosolyodom el kicsit, majd szó nélkül kanalazom bele az üstbe az említett növényt és miután annak fehér tömény füstje felszáll a terem tetejébe, felköhintek, és igazából nem is regisztrálom, hogy Kyrie a mondandóm ellenére a vér beleöntése után is ugyan úgy kevergette tovább az üst tartalmát.
- Igen ez így van. Talán ha kirepülünk a családi fészekből, akkor kezünkbe vehetjük az irányítást. Talán. Addig meg, tapasztalataim szerint jobb néha csak bólogatni vagy félrenézni. - Természetesen akadtak olyan dolgok nekem is, amik nem lettek a kedvenceim, de mindig valahogy sikerült elkerülnöm a nagyobb konfliktust. Talán ezért tartok most ott, ahol. Talán ezért lehet majd belőlem az akit szeretnék. Meglátjuk.
- A könyv szerint, az utolsó hozzávaló a hat darab szárított rózsaszirom, egyenként adagolva, mind után egy keveréssel. Elvileg mindet el kell nyelnie a bájitalnak ha jól végeztük a dolgunkat. - Egy pillanatig sem gondolkodom, hisz eddig mindent szuperül csináltunk, nemde? A rózsákat mellénk teszem, kicsit még várok, és amikor felbugyog a főzet, lassan, egyet beleeresztek.

raising up the volume, acting up like we don't care ----

- Ugyan. - Mosolyogva, hanyagul legyintek, mintha egyáltalán nem bántana a dolog; mert hát mindent meg lehet szokni, tartson az hosszabb vagy rövidebb ideig, mindenen túl lehet lépni, csalódáson és elutasításon, valahol mélyen tudom, mindig is tudtam, hogy ezt minden nap megteszem, talán csak nem akartam elfogadni ennek a gondolatát egész eddig. Nem, mintha ez bármin is változtatna; ezért is vetem el végül ezt a gondolatmenetet, igyekezve visszatérni a jelenbe és a bájitalra koncentrálni, de valahol még kísért a gondolat és eltereli a figyelmem, mert... mi van akkor, ha talán nem kéne csak így beletörődnöm, mi van akkor, ha küzdenem kéne azért, amit akarok?
Csupán az üstből felszálló, tömény füst ránt vissza a jelenbe, és ösztönszerűen pillantok a könyvbe, a receptre, hogy megnézzem, ennek biztosan így kéne-e lennie; a korábbi gondolatmenetem helyét egyből a félelem veszi át, hogy valamit elbaszhattam, végülis nem vagyok egy bájitaltan-zseni, sőt, pont ellenkezőleg... És a hibámra ráébredve abba is hagyom a bájital keverését, még ha amúgy biztos is vagyok abban, hogy erről érdemes lenne szólni Hellának, mielőtt mindketten a falba robbanunk... De ettől nem lehet még a falba robbanni, ugye?
- Valahogy biztosan lesz végül... - Nem is tudom, a bájitalra célzok-e vagy a jövőnkre; jelen pillanatból mindkettőtől egyformán félek, de elhallgatom ezt a félelmemet, mert lehet, semmi következménye nem lesz ennek a botlásomnak, és akkor miért is kelteném fölöslegesen a pánikot? Ehelyett inkább Hella szavaira figyelni, hogy ezúttal ne kövessek el semmiféle ballépést; figyelem, ahogy a főzetbe engedi a rózsaszirmot, lélekben felkészülve arra, hogy potenciálisan robbanhat az egész... De semmi sem történik, és az utasításoknak megfelelően keverek egyet a főzeten, és továbbra is semmi. Ennyivel megúsztuk volna?
- Ezt eddig egész gyorsan összehoztuk... - ebben a tempóban talán még tényleg esély is lesz arra, hogy valamiféle programot összehozzunk az estére; és ezzel a gondolattal sikeresen el is feledkezek arról, hogy egy pillanattal korábban még pánikoltam azon, hogy ostoba módon olyankor is kevergettem a bájitalt, amikor nem kellett volna. De hát nem volt semmi következménye, miért is figyeltem volna rá...?

Tekintetem kis ideig megpihentetem a lányén. Komolyan rossz lehet, ha így elutasítanak, maximalista létemre tudom, hogy ha valamiben jó vagyok és mégsem engem választanak, még ha csak egy egyszerű esszéről is legyen szó például, az is rémes és bosszantó. Lényegében ezzel viszont tényleg lezártuk a témát, azonnal vissza is fordulok a recepthez, és a levendulával bíbelődve elterelem gondolataimat. Azért ha a barátaimmal beszélgetek és előállnak ilyen dolgokkal, mint például most Kyrie az elutasítással, gondolkodóba esem, hogy vajon csak nekem van ennyire tökéletes egyetértésben élő családom, vagy minden esetben szerencsém volt? Biztosan később még ezen fogok kattogni.
Nem különösen foglalkozom a füsttel amit a bájital kiont magából, azt pedig észre sem veszem, hogy a plafonon, vékony rétegen szétterülve fennmarad, nem oszlik szét. Most már csak minél előbb végezni szeretnék vele, főleg, hogy az utolsó hozzávalóhoz érkeztünk. Remélem, nem rontottunk el semmit, de bizakodva, bízva a képességeinkben... aggodalom nélkül dobom bele az első szirmot és intek egyet Kyrienek, hogy keverje meg, majd amikor a rózsa elsüllyed, kifújom a levegőt amit egy pillanatig visszatartottam. Nyilván a robbanás veszélye és gondolata mindig fennáll, főleg most, hogy még beszéltünk is róla, többször eszembe jutott. Azért elmosolyodom haloványan.
- Ja, egész jók vagyunk. Mindjárt kész, aztán mehetünk pihenni. - Ahogy szép lassan, egyesével teszem bele a szirmokat, minden rendben van, jónak tűnik, megkönnyebbülve és önbizalmat nyerve ezzel az utolsót is könnyedén engedem el, de ahogy az érintkezik a fortyogó üstben lévő folyadék tetejével, szinte a másodperc tört része alatt kilövelli magából az utolsó két szirmot, fel, a plafonig, a füstbe ami ott telepedett meg. Ahogy felnézek, egyből elfehéredik az arcom, a füst hirtelen rózsaszínre vált, majd mint egy villám, úgy dörren meg, mintha viharfelhő lenne. Felállok, elgondolkodom rajta, hogy menedéket keressünk, de néhány pillanat múlva apró, esőcseppek kezdenek el potyogni, és eláztatni minket szinte azonnal.
- Ajj, ajj. Azt hiszem valamit elrontottunk mégis. Nem hiszem, hogy ennek így kellene lennie... - Fintorodom el, és pálcámat kicsit izgatottan forgatom meg a kezemben, nem tudom, mi tévő lehetnék. A hajam, már elázott, de kicsit úgy érzem, mintha be is lassulnék, mintha már nem is érdekelne annyira ez az egész, csak elbambulva, bódultan, lágy mosollyal figyelem Kyriet, hogy vajon ő is ugyan így érezhet-e mint én. Egyik kezemet lazán emelem fel, ahogy a rózsaszín cseppek belehullanak, boldogság tölt el. Felnevetek halkan.