My mother is me

anyával

Január

Majdnem rátöröm az ajtót. Pedig csak úgy kellett volna lazán kopogni, leeresztett vállal, meg rózsás ajakbalzsammal, hogy még mindig az ő kislánya vagyok, pont abban a korban, amikor leszarok mindenkit.
Ehhez képest bespurizok, mint egy ágyúgolyó, annyi mesélnivalóm van neki, például apám mekkora fasz, Lana mennyire béna és ezen lényegtelenségek mellett még néhány jó hír.
Mert szeretném azt képzelni, én aztán marhára megváltoztam most, ötödévre, hogy 15 lettem és lefeküdtem egy bűnözővel, szexeltem, basztam egy nagyot, hülyeséget csináltam, mint Lana szokott, mintha a listámra került volna egy újabb pipa, vagy ettől érezném magam nőnek.
Annak akarom. Olyan akarok lenni, mint ő, mert róla azt hiszem eltiporja a férfiakat, akik alapjáraton állatok és nem érdemelnek semmit.
- Anya!
Töröm rá az ajtót, először lelkesen, majd nagylányos nagyzolással bevágom magam mögött, az ajkam kissé csücsörítem, kihúzom magam, ahogy tanította, legyen büszke a függetlenségemre, mert én a messzemenőkig az akarok lenni és mindenben Őt követni, az egyetlen olyan lényt ezen a földön, akit szeretek.
Anya, csak Téged szeretlek és az egész világot átkozom közben.
Minden érdekel körülötte, nehéz felnőttesen viselkednem, mert legszívesebben körbeszaladnám a házat és minden holmiját megvizsgálnám, hogy micsoda mire való, hogyan érjek hozzá, felpróbálnám a ruháit, kicsikarnám belőle, hogy én is szép vagyok, nem csak Lana, el is hinném, egyetlen másodpercre, mintha lenne remény, és mintha nem veszítenék el mindent.
- Nagyon sok újságom van, nem is tudom melyikkel kezdjem, mert csupa jó hír. Elköltözöm apámtól, elvesztettem a szüzességem.
Mutatom a két mérleget, ahogy karom a magasba csapom, mindkettő éppen egyforma fajsúlyú szuperség, már csak az a kérdés hová költözöm ugye és kivel dugok legközelebb.

NOTES: A legjobb dolgok a világon nem dolgok.

&

Nina & Phoebe

Soha nem tiporta el a férfiakat.
Soha nem volt millió férfi szívek hódítója. Egyszerű volt, könnyen elbűvölhető, szerethető természetű, és többek között talán ez volt az a tulajdonsága, ami miatt Levin szeme is megakadt rajta. Persze, tetszett neki a külseje, a hosszú dús haja, vékony, nyurga termete, és az, hogy olyan könnyedén váltak családdá!
Aztán persze minden megváltozott!
Belekényszerítették egy olyan szerepbe, melybe nem akart bekerülni, hiszen túl fiatal volt még az anyasághoz, még nem volt kiforrott személyisége, még nem élt eleget, még nem valósította meg önmagát, és ami ennél is rosszabb volt, hogy Levin sehogy sem tette azt, amire esküt tett Isten és Merlin előtt! Nem állt mellette, nem támogatta, ő pedig annyira csalódott lett és annyira magányos, és valójában annyira nem szerette a gyerekeket!
Mert ő képtelen volt a gügyögésre, a túlszeretésre, nem szerette, hogy neveletlenek, hogy rohangálnak, hogy pofátlanul kiváncsiak mindenre, hogy nem voltak megnevelve és a saját gyerekeivel is pont ugyanígy gondolta. Szerette őket, ez nyilvánvaló volt, de képtelen volt arra, hogy arcán bárgyú vigyor jelenjen meg minden másodpercben azért, mert a gyereke valami olyat csinált, ami más szülő szerint normális...
Mikor eljött Levintől és ott hagyta a gyerekeket megkönnyebbült.
Megkönnyebbült, mert övé lett a világ, végre saját magával törődhetett és foglalkozhatott a karrierjével is.
Már nem volt a négy fal közé bezárt háziasszony, és ez eltöltötte energiával.

Nem kellett azt mondania, hogy jöjjön be, mert egyszerűen bemasírozott. Illatát már percekkel érkezése előtt megérezte, pont úgy, ahogy Levin szaga is átjárta lányának ruháját és ahogy viselkedése is apjáról árulkodott. A férfi volt az ugyanis, aki képtelen volt figyelni mások személyes terére, és hálistennek ezt megtanította Ninának is, hogy nyugodtan törje rá az ajtót másokra, nem számít a privát szféra, evidens, hogy egy Dolohov oda megy ahová akar!
Kár, hogy Phoebe ezt nem így gondolta.
- Gyermekem! Hol a kopogás? Apád már erre sem képes megtanítani, hogy ne törj rá másokra? - nézett az éppen befutó lányára, majd a kezében lévő apró csepegtető alkalmatosságra, melynek végéből végre az asztalon lévő edénybe cseppent az az egy, amire szüksége volt.
Nina illatán már jó ideje dolgozott.
Buja volt és erőteljes! Fűszeres aroma, játékos könnyedtséggel, valami olyannal, ami leírhatatlanul energikus, és amiből az ember még többet akar.
Egy lépéssel szelte át lánya és a közte lévő távolságot, anyai csókot lehelt a fiatal lány arcára, majd szabad kezével egy hajszálat tépett ki a gyermek loboncából, hogy immár azzal tegye teljesen személyre szabottá a parfümöt, melyet csak neki készített.
- Tessék drágám, a parfümöd! Remélem tetszik! - mosolyodott el a lánygyermek láttán, majd az illatot egy apró fiolába csempészte.
- Elég lesz egy csepp..... TESSÉK? - kérdezett vissza kissé megemelt hangon, majd le is ült a fotelébe.
- Elköltöztél? Mégis hova? És mi az hogy elvesztetted a szüzességed?

Zene link / Megjegyzés

Megtorpanok, ott maradok az ajtóban bután nézni rá, legalább olyan ostobán, mint Lana.
Mármint tök szívélyesen rátöröm az ajtót erre jön ezzel az ósdi dumával mit illik, mint nem, amikor a képzeletemben pont leszart minden ilyesmit.
Ajkam az eltátás után fintorítom, főleg hogy be sem léptem még, máris őt hozza fel, mert biztos Rá emlékeztetem és egem Is gyűlöl.
Mintha Lanához hasonlóan én sem fognám fel mi történt itt kettejük között, mert minden az apám hibája, anya helyében sokkal hamarabb megléptem volna, egyetlen egy apróság mégis lemaradt a csomagból, én.
- Nem tanít az meg semmit, de kit érdekel? Én akkor jövök, amikor akarok, nem?
Vetek rá éles pillantást, ne szórakozzon ő is, szedje össze magát Ő az anyám és én hozzá jöttem, akkor minimum cigánykereket hány.
Felsikkantok, mert hirtelen ér, hogy egyszer csak megtép, már éppen elkezdnék üvölteni mi a faszt képzel, amikor elmosolyodom, némi arcátrendezés után.
- Ja, húha, hát ez nagyon fain! Köszönöm anya! Akkor ezzel megkaphatom bármelyik srácot, igaz?
Gondolkodás nélkül lögybölök magamra, mintha máris mézesmadzaggá változnék és valóban hihetetlen az illata, illatom, körbefordulok, ahogy a levegőbe locsolok keveset, megpörögve benne.
Királyság és csázárság, ebből sokat profitálok majd. Most már mindenféleképpen felfelé fog ívelni a sorsom, 15 lettem, kettő híján totál felnőtt, apám is elhagyom a picsába, az egyetlen nő mellé szegődöm viszont, akit el bírok viselni.
Sőt, bravó anya, az is jó húzás volt, hogy megtéptél!
- Ide. Jó mi? Majd átbűvölhetnéd a dolgaim? Van üres szobád, gondolom. Már nem bírom azzal a kettővel, a kurva iskolából meg kivágnak szünetekben, képzeld el. Hát nem oltári szívás? Ja, el hát! Jó, mi? Csak úgy szétraktam a lábam valami körözöttnek, de elég jó pasi volt. Mármint a felnőttek érdekelnek, vágod? Az összes kis csicska a Roxfortban színvonalon aluli, ha érted. Gyerekek… én meg fel akarok nőni végre. Mellesleg egész jó pasi volt, vagy ezt már mondtam:
Ülök le bárhová anyámnál, ahol épp van szabad hely.
- Vigyázott is, minden pont olyan volt, amilyennek lennie kell. Rosszfiú, de jó arc, minden csaj ilyennel akar dugni és nekem máris összejött. Te mikor vesztetted el? Te is 15 voltál? Kivel?
Sosem rajongtam még ennyire semmiért, ami csajos, de beláttam ideje változtatni az életstílusomon, hát itt vagyok. A romlott nővel, aki elhagyta a gyerekeit a függetlenségéért és nem is adom alább, a csajos esték etalonja, élő szobra annak hogy készítsd ki az érdektelen pöcsöket.

Nina & Phoebe

Lágy köszöntéssel, kedvesen fogadja gyermekét, még akkor is, ha utána rögvest megbotránkozik. Szinte már feláll a hátán a szőr, ahogy meghallja Nina mondatait, a szavai mögött felsejlő butaságot és azt a mérhetetlenül nagy közönségességet. Nem így nevelte, vagyis hát, nem kifejezetten nevelte, de mindent megtett annak érdekében, hogy Nina ne zülljön el, és ha már nem is látott maga mellett egy kifejezetten jó anya példát, akkor is többet várt Levintől.
Mindig is tudta, hogy a nagyobbik lányával lesznek bajok.
Már csecsemőként is nagyon akaratos volt és csökönyös, képes volt hisztirohamot kapni mindenen. Folyamatosan sírt, a halálba idegesítette, és bár teljes szívéből szerette, és ő volt életének egyik értelme, valahogy nem tudott túllépni soha azon, hogy hogyan is viselkedik. Mert az elején olyan könnyű volt deviáns viselkedését ráfogni arra, hogy kamaszodik!
Most már nem lehet ezzel védekezni, hiszen tizenöt évesen azért az embernek csak van annyi esze, hogy nem csinál hülyeségeket, bár sajnálatos, hogy neki mégsincs.

- Persze drágám, csak tudod, én dolgozok általában, mint a felnőttek nagy része, és nem minden esetben tudom tolerálni azt, ha megzavarnak. Elég fontos dolgokat illesztek össze, és ehhez csend kell és nyugalom. - mosolyodik el kedvesen, hiszen tényleg örömmel és szeretettel látja Ninát, de a munkája során szeret abba belefeledkezni. Szeret lágy zenét hallgatni és kikapcsolni teljesen úgy, hogy csak a fontos dolgokra koncentrálhasson.
- Nem amortencia, csak egy sima parfüm, ami kiemeli a szépségedet! - mosolyog, látván lánya örömét, és el kell ismernie, hogy nagyon is jól eltalált illatot alkotott.

- Ide? - húzza fel a szemöldökét, és próbál az arcára semmilyen érzelmet sem felfesteni. Persze, szereti a lányát, de a függetlenségét és szabadságát jobban! Levin és az új macája azért elég jó szülők, nem biztos benne, hogy képes lenne a lányával hosszú távon együtt élni. Hiszen már úgy megszokták ezt a külön lakást, a csendet, hogy tudott magával foglalkozni, meg úgy mindent, és hát jelen pillanatban annyira azért nem egyszerű a dolog, hogy csak úgy jön és betoppan.
- Ezt azért meg kellene beszélni apáddal is, és hát engem is megkérdezhettél volna, mert hát mégis csak az én házam, nem gondolod? Tizennégy évig nem éltünk együtt, ez egy elég nagy változás. Nem mondom, hogy nem gondolkodom el rajta, csak ezt valahogy nem így kéne felvezetned kincsem... - csóválja meg a fejét, majd kényelembe helyezi magát a szoba egyik hatalmas fotelébe. Egy pohár vizet vesz a kezébe, majd ahogy beleiszik majdnem ki is köpi annak tartalmát. Megbotránkozva néz a lányára és próbál rájönni arra, hogy vajon ez az egész csak egy vicc-e.

- Mit csináltál? - kérdez vissza immár idegesen, majd fel is pattan a fotelből. Kezéből a poharat egy hatalmas csattanással dobja az asztalra. A benne lévő víz szétfröccsen, mindent beterít, többek között Nina is kap pár cseppet.
- Elment az eszed neked? Tizenöt éves vagy, és attól, hogy úgy viselkedsz mint egy céda még nem leszel felnőtt. Felnőtté valaki a döntései miatt válik, nem pedig a gyerekes szeszélyek és felfogás miatt! Elvesztetted a szüzességed, gratulálok, úgy gondolod felnőtt lettél ezzel? Inkább dolgozni mentél volna el, azt mindenki más jobban értékelte volna, talán még egy kis önbecsülést is szereztél volna! - kiabál immár teljesen kikelve magából, ami meglepő, lévén, hogy a lányaival soha nem engedte meg ezt a hangnemet. Sőt, még Levinnel sem beszélt így soha, de egyszerűen annyira felbosszantotta ez a fruska, hogy képtelen magát visszafogni.

- Ha tudni akarod tizennyolc voltam! Nem tizenöt! Honnan vetted ezt a baromságot? Tévedésben élsz lányom! És nem értem, miért akarsz olyan hibákat elkövetni, amik az egész életedre hatással lesznek később? Miért nem tudsz lenyugodni, és csak egy kicsit élni gondtalanul a fiatalok életét? Miért kell a baj, a probléma, miért akarsz olyan sorsot magadnak, amilyet másnak sem kívánsz? - térdel le Nina mellé, majd immár kissé higgadtabban fogja meg lányának a kezét. Ujjait a másik vékonyka csuklójára kulcsolja, és kényszeríti arra, hogy a szemébe nézzen.
- Ne haragudj, hogy így beszéltem veled, de meg kell értened, hogy felelőtlenség amit csinálsz, és hiába akarsz rám hasonlítani, nem fog menni, mert én nem ilyen voltam. Vannak hibáim, és hibáztam is sokat, de én soha nem voltam közönséges, nekem egy szerelmem volt, az apád. Szerettem őt, neki adtam magam, aztán pedig elmenekültem abból az életből, amit előtte annyira akartam. Tudom, ott hagytalak titeket, téged, és nagyon sajnálom, de nem tudom meg nem történtté tenni! És azt sem akarom, hogy olyan kép éljen a fejedben velem kapcsolatban, ami nem valós.

Zene link / Megjegyzés

A pörgést hamar az idegesség számlájára írom, mert persze halálra stresszeltem magam mielőtt a lazaságot megjátszva berobbantam anyámhoz, mintha bevágtam volna egy liternyi mugli energia italt.
Aztán az egészet kikapcsolja egy pillanat alatt, amikor leesik, hogy feleslegesen játszom az agyam, mert nem akarja, hogy itt legyek, hiszen lelépett és én legalább olyan ostoba vagyok, mint Lana.
Úgy is beszél velem, mintha fogyatékos lennék és visszapörgetve az iméntieket, kár lenne hibáztatnom. Csak magamra aggatom a mindenféle viselkedésem, hogy palástoljam mennyire nem vagyok semmi más, mint merő dac és gyűlölet.
Talán kitörölhetném, ha elfejetné, bejönnék újra, mintha leszarnám én is őt, csak épp eszembe jutott valami, ezért beugrom, ha nem zavarom. Nekik fontosak az ilyen udvariassági faszságok, mindenki köszön meg torkot köszörül, mielőtt engedélyt kérne, hogy bármit cselekedjen. Ja, persze, ez a felnőttek világa, merő színjátszás, mindig elfelejtem.
- Tolerálni, hát persze.
Ő engem sosem tolerált, én se tolerálnék egy kisbabát, aki beszarik és csak ordít, hát gondolom 15 év elteltével sem lettem több a szemében, én szégyentelen meg mertem zavarni az ő fontos munkájában egy pillanatra, végülis a gyerek nem olyasmi, aminek örül az ember. Mert tényleg, én sem örülnék, ha lenne értelme az életemnek.
- Mindjárt megyek is, hiba volt idejönni, de tudod hogy van ez, a kis szarcsimbókok folyton csak hibákat követnek el.
Világra jönni. Szét sem nézek, minek, fogjuk rá, hogy a térdem érdekes. Legalább kapok tőle valamit, hát elveszem és megköszönöm, egyébként is tenném, ennek az udvariassági formulának legalább van értelme, látja, hogy hálás vagyok.
Mindjárt megyek, tényleg, csak gyorsan összekaparom magam, egyik hisztérikus hangulatból rögtön a másikba, kell ez a pillanat, kell talán még egy utána, mire összeszedem magam, hogy ne kezdjek el sírni például. Ilyesmit a menő kislányok sosem csinálnak.
- Ja, nem, mégsem
Javítok gyorsan, ide se. Ő se szeret, ő se akar. Baromság, mellébeszélés, sosem fog rajta elgondolkodni, jobb lesz az utcán, majd meglátjuk a Roxfortba visszamegyek-e. Semmihez sem ragaszkodom, nem szabad. A térdem különben nagyon érdekes, van rajta egy kis halvány forradás, kifli alakú, semmi különös, már csak halványan emlékeztet arra, milyen vakmerő voltam a pályán.
- Nem kell, meggondoltam magam. Megyek máshova.
Nézem, ahogy iszik és meg se kínál, óhatatlanul arra gondolok én is ilyen lennék. Ha nem kér inni a vendég, szarnék a fejére, legyen szája. Legyen szám.

Na végre, egy kis élet. Lassú, kegyetlen mosolyra húzom ajkam.
- Nem tetszik? Pedig azt hittem értékelni fogod, vagy elmagyarázod, miért nem szabad, mert nekem nem magyarázta el senki. Honnan tudtam volna? Asszed’ apám mond bármit is, vagy te, aki ki sem dugod az orrod a kurva parfümjeid közül? Dolgozni, amikor annyi pénzünk van? Felőletek, igaz? Majd dolgozni fogok és lelépek mindenhonnan, ti meg végre többet nem fogtok látni.
Elfintorodom, amikor leül velem szembe és kezem is elrántom előle.
- Pont azt csináltam, éltem a fiatalok életét.
Hát persze, hogy ő nem volt ilyen szar, zéró lázadás, csak öntörvényűség meg ilyen blabla a szerelemről. Olyan ugyan nincs.
- Igazad van, sosem voltál ilyen és én se leszek olyan, mint te. Csak valami kellemetlen kötelesség voltunk, de nyilván én is így éreznék, ha valami üvöltő szar próbálna megakadályozni abban, hogy önmagam legyek. Lehet, hogy ebben mégis hasonlítunk. Rá se ránts, teljesen megszoktam.
Felállok, azt hiszem semmi keresnivalóm itt, szándékosan nem nézek a pacsulija felé, helyette az ajtót keresem, az első nagy eufóriában meg sem figyeltem merre van. Talán azt hittem nem kell kimennem rajta. Mekkora hülye voltam megint! Elmosolyodom és ez majd csak a másik oldalon fog megváltozni.