I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Vito Basso
| » » Szomb. 2 Feb. - 11:17 | | Proinsias Mulciber Simogatástól sebes lehet-e a tenyerem? Becenév: Mulci Kor: 27 Származás: Arany Lojalitás: Nagyúr Képesség: Csoport: Törvényen kívüli Rank: Törvényen kívüli Play by: Vito Basso Karakter típus: Canont keresett +18 Hétféle fia vagyok apámnak és hétféleképpen iszom be magam napi kávéjába, lengek szivarfüstjében, viszketek bőre alatt, szövöm át gondolatai hálóját és lépked rajtam bősz reccsenéssel, mint fakó, régi padlódeszkán, simít porlepte korlátjain és lapoz fel egy-egy szerencsétlen átokról szóló, dohos könyvben, miközben nemes, szúette karosszékébe ül. Mert apám mindig rám gondol, fia mind a hét minőségében. Egyrészt superbia-ként, ahogy felvetem fejem és a magam összes bizonyosságával, tisztában családunk minden képességével, vagy vérem minőségének aranyával, belterjességünk barlangmélyeivel, büszke vagyok arra, aki lenni merek. Kevélységnek hívod, én tökélynek látom precízen szerkesztett mozdulataim, beállított tartásom és mindig a megfelelő pillanatban ingó fejem, emelkedő kezem, mert akkor helyezem át súlyom egyik lábamról a másikra, amikor kell, mert apám ez a drága jó ember részleteiben megtanított rá, hogyan legyen minden mozdulatom precíz és kifogástalan, mindig éppen optimális az éppen megfelelő időzítéssel. Célszerű, mert megtisztel azzal, ahogyan, amiképpen mozgok. Lassú, érzékletes, ha méltó vagy rá, hogy közelembe jöjj, gyors és halálos, ha úgy ítélem meg méltatlan vagy sokáig élvezni, mert a matematika magaslataira török, ahogy szögeket számlálok reakciókon és képletek mutatják merre forduljak jól. Te tudod apám, te forgattál jó irányokba és tanítottál meg számszerűen lépni, hogy a legbüszkébb magamra legyek. Vérem ne csak arannyá váljon, de Önbizalom legyen a másik felem. Másrészt invidia, kicsit minden élőre és magától mozdulóra, de jó a virágnak állni az esőben és kitenni magát a szélnek gondtalan, nincs más feladata, mint a szépség, ha virág lehetnék... De jó a lánynak, hogy befogad és megtermékenyül, mert erősebben érez illatokat, érzékenyebb a felületek rücskeire és másképp éli a simítást, mint egy férfi. Szerencsés a mugli, hogy nem zavarják össze fejét képtelenségek, az utolsó, félszeg diáklegény, mert nem lát soha problémát, ha a pohár fenekére néz, és akármi, amit nem teljesen birtoklok, akármi, aminek nem vagyok részese, bármi legyen is, ami nem az enyém. Harmadrészt luxuria vágy és bujaság, mozdulatok, amik elmarnak, kéj, amitől nem szabadulsz, mert lényem bizsergést kelt a gyomrodban, elcsábítalak, ha úgy akarom, lehetsz bár lány és fiú, gyermek, az apám, halott anyám képmása, gátakat nem szabok a féktelen mámornak, saját kívánalmaimnak, a tiédnek, bűnbe esni velem, addig csábítalak, amíg bele nem harapsz az almába, hogy kiűzettess a paradicsomból. Dús ajkam vágyat indít és mindig pontos mozdulatom tudja, hogyan érjek hozzád és hogyan másképp, ha másmilyen vagy, hevítselek fel, ha hideg, fokozzam gyönyöreid elviselhetetlenségig, mert a sikoly, fájdalom és gyönyör édestestvérek, karöltve járják be tested lankás tájait, furakszanak hajlataidba, nem tudod egy-egy lábujj izgatása mire képes, míg én a test anatómiájával, érzékekkel, gyönyörkeltéssel aprólékosan tisztában vagyok, apám mindenre megtanított. Negyedrészt acedia, sokszor álmosít el bármi, unalmas emberek nagy eszméi, törtetők, vagy figyelemre méltatlanok. Ha fáj, vagy nehéz minden mozdulat, mert sok energia rejlik a tökélyben, lassú vagyok, nehezen mozdítható, unott, megterhelés minden, fanyarok az ízek, hunyom le szemeim szebb világokat látni, olyankor ne mozdíts meg, hagyj aludni és viseld el, ha panaszkodom, kényelmetlennek, kellemetlennek tartom a világot. Ötödrészt gula, habzsolni az életet, más testének mindenét, enni féktelen és fogyasztóbűbűjjal varázsolni testem remekművé, kifaragni, mint hájas sziklatömbből, marokszám csokoládé és minden ínyencségek, kóstolni húst, füvet, virágot és vért, mugli hajat, hajlatot, gyógyszerport, vasat, fémet, nyalni krémet, gyümölcsöt, nektárt, bordát, stake-t, maggal krumplit, csokoládéval citromot, habbal üveget. Hatodrészt iraa gyűlölet. Színtiszta harag, rám törő indulatok, törött bútor, zúzott bármi és minden mélységes megvetése. Vonzalom és harag kettőssége, fehér, fekete farkas harca dúl bennem, megvetés, irigység, buja vágy, nemtörődömség, magabiztosság és háború, hogy a jóra való rest én legyek és ha az kell, hogy Önhittségem és hibáim feláldozzam a gonosznak, Nagyúrnak, apám nevében, a mindent megfojtónak (vajon aranyvérű-e) Malazár utódjának (-én is lehetnék...) akkor tied vagyok eszméimmel, kitartásommal és hideg kegyetlenségemmel. Hagy irigyelje az apám, hogy Terád immár jobban felnézek, haraggal vagyok, irigységgel, restséggel irántad, miközben elcsábítanálak. Csak egy koszos mugli voltál a lyukas, büdös ruhádban és a mégis önhitt mosolyoddal, pipaszár lábaiddal, miközben rátámadtál egy aranyvérűre, hogy pálcát szerezz magadnak. Összehúzott szemmel álltam a két kupé rejtekében, én a kivételesen szép arcú, jólfésült, a szimpátia édes megtestesülése, aki mozdulataival, egy báb tökélyével elvarázsolt bárkit és aki azt hitte, őt soha más nem varázsolhatja el. Egyszerűen megjegyeztelek és csak aprót rángott szemöldököm, amikor a Mardekárba kerültél, tompán gyűlöltelek, ahogy mosolyogsz, vagy bepenészled magad a hálókörletünkbe és aznap már nem aludtam semmit. Nagyon elnyűtten, lustán szenvedtem magam első óráimra, tobzódva az általad keltett posványban, ragadt, lerántott, fullasztó enyv és féktelen megvetés kavarta fel gyomrom, már akkor ráakadtam a szobára, ahol törhettem, zúzhattam, saját kezem metélve, hogy a te martalékaidon érezzem vérben ázó ujjaim. Csak akkor enyhült, amikor először beszélgettél velem és most, heverészve itt a kiült kanapén, csak óvatosan siklik ujjam nadrágom élére. Mélyen beszívom erős cigarettám és lélegzem be füstjét, kavarog a levegő, ahogy koponya alakot ölt, aztán a Te képmásod idézi. Allen mosolyára fókuszál, ébren és álomban az ő ajkát látom vad vigyorba torzulni, csak ez volt az, amit igazán megjegyeztem, vagy valaha is kedveltem, aki fölhántott engem, mint belülről rohadó narancsot és káoszt csempészet húsomba, mely egészen csontomig hatolt és máig megremegtet. Érzések... Gilbert Allen iránt. A fa alatt álltál, ahogy az én mozdulataim, úgy a tied is bűnről suttogtak, Te voltál maga az erotika, a két lábon járó gerjedelem és akkor szálltam ki a halott posványból, amikor te nyúltál értem. Rájöttél, képes vagyok beszélni, úgy rezdülni, ahogy neked kellek és vigyorgó dús ajkaidra tapasztani az enyém, fogaimmal birtokolni, ledominálni téged, aztán engedni, hogy fölébem kerülj, elveszítsem magam, kiessek az örök éhség kapuján, elfeledve minden büszkeségem, elvesztve örök haragom, hogy tovapárologjon irigységem, elhagyjon a lustaság és jóra való restség, higgyek, reméljek és szeressek, ha egy percig is, ha csak veled is, igazságos legyek, lelkileg bölcs, fajtalan mértéktelenségemben az egyensúly. Beléd égett lényem egy titkos része, a kapu, melynek kulcsát birtoklod, de én rest minden jóra, az ördög maga, kárhozat, bűn, szevedést hozó, a Nagyúr lovasa, végrehajtója, fejed felett a bárd, Tagadás, gúny, messze űzve a fényhozót menekülök, előled mindig, mint legnagyobb erősségem és gyenge pontom elől és végre most behatolok nadrágomba, rád rántom magam, az elnyűtt kanapé foszlat virágait karmolom, önnön ajkam harapom olyan véressé, mint a tied egykor, milyen hosszasan ordítok, ahogy élvezek és élvezem, hogy nem lehetek többé a közeledben, ahogy a fájdalom és kétségbeesés, ahogy az egyetlen vagy, keveredik a tökéletesség érzésével, nirvána taszít le aztán a pokolba és elhidegült ujjaim kapcsolják össze úti köpenyem, ahogy a szerv, amit annyira szerettél kifacsarva hagyja el magát és én kilépek a sötétbe, ott felejtelek egy emlékben. Eldoblak, mint elszívott cigarettacsikket, rád taposok, eloszlatom mosolyod füstjét. |
|