Minden úgy kezdődött, hogy három hete bujkáltam már  a saját lakásomban-igen, köszönöm rájöttem már, hogy szar rejtekhely-, mikor úgy döntöttem a tököm ki van magammal és elmegyek a’ asszonyért az edzésére. Úgy voltam vele, hogy bátor férfi leszek, aki kihúzva magát megy végig az utcán, ez annyira nem jött be, mert végig magam mögé pillantgattam, mint akinek üldözéses mániája van, de legalább kimentem. Ez is valami! Ashe mindig azt mondja örülni kell a kicsinek is, bár ezt fixen a testmagasságára érti, nem arra, hogy épp mennyire vagyok beszari.
Ahogy sétáltam vettem egy kis ajándékot neki, úgyis korábban indultam el kínomban, újabban szokásom volt, vagy csak azóta mióta ő volt a nőm és gáz lett mindig elkésni mindenhonnan. Ahogy irányba helyeztem kis 198 centimétes magas testemet jött a harántimpulzus, hogy nekem jegeskávé kell csokifagyival. Tudom, hogy kurvára nem izomszagú a cucc, de nem bírom meginni az eszpresszót, mert olyan szar, hogy helyben Tibetbe költözöm, nehogy mégegyszer a szemem elé kerüljön, gyorsan be is ügettem annak a hülye francianevű nőnek a fagyizójába, hogy szerezzek egy kicsit.
Már a kávémat is kikértem, vállon is veregettem magam, hogy semmitől sem ijedtem be és próbáltam bebújni egy lábtörlő alá a térkő hangját utánozni, mikor megláttam egy gyanúsan aurorarcú nőt. Aki esetleg még nem vágná, hogy milyen is az…vannak ezek az egészségtelenül rágcsálóarcú középkorú nők, akikről azonnal szaglik, hogy van pedagógusok vagy aurorok, sosem tudtam melyiktől félek jobban, kivéve most. Bevállalnám én még a büntetőmunkát is, csak ne auror legyen. Ashe ezerszer elmondta már, hogy nem kéne ennyire fossak, még sötét jegyem sincs, ugyan miért is buknék le, mint kispados exhalálfaló?! Volt egy olyan retek érzésem, hogy valamelyik korábbi haverom emlékezni fog a gyanúsan sárga csávóra valamelyik gyűlésről és jól be fog köpni, ha szar helyzetbe kerül, azt meg annyira nem akartam kivárni. Minél inkább néztem a luvnyát, annál inkább tapírarca lett, amiről amúgy nem tudom rágcsáló-e, de elég ronda.  Megkaptam a kávémat, széles és beteg mosollyal az arcomon kifizettem, aztán nem volt jobb ötletem annál, minthogy lólépteimmel kicsörtessek a teraszra és helyből bebújjak a legközelebbi asztal alá és ott kortyolgassam a kávémat, amíg el nem ül a képzelt veszély.

Ha lenne két agysejtem, amit összedörzsölhetnék, már rájöttem volna, nem normális dolog asztalok alá bemászkálni, aztán ott várni, hogy megvilágosodjak. Észre sem veszem a magam is agyvérzésétől hogy az asztal annak a félénél, ahol eltűntem, a másik felénél egy fiatal nő ül, lehet, ha érszrevettem volna se kapok szívrohamot…már nagyobbat annál, amit amúgy is kaptam a tapírarcú izétől. Lehet ott se volt, csak képzeltem? Á nem, nem lehet, hogy most ez az egészet csak haluzom, vagy ha igen, akkor már kompletten mindent, magamat az asztal alatt, ahogy iszogatom a kávémat és örülök a fejemnek, hogy milyen jó hideg benne a csokoládé fagylalt. Akkor ez az egész nem igaz. De ha nem, akkor az asszony se igaz? Megtapogatom a kis ajándékzacskót a farmerem zsebében, az azért ott van, nem kell kiakadnom, a jelek szerint csajom még mindig van, tök hihetetlen.
Rendesen elülnék az asztal alatt, mint láma a hegytetőn, ha nem kezdene el viszketni a balkönyököm. Nyújtózok is, hogy megvakarásszam, de akkora a mozdulat, hogy valaminek nekiütközik a kezem. Nézzed má’, lábak! Na álljunk meg, fasza dolog lábakat találni egy asztal alatt? Vagy inkább az nem fasza, hogy én itt gubbasztok, mint egy okleveles gyökér. A lábaknak fejük is van, ez hamarosan ki is derül, meg ezzel együtt az is, hogy akkor egyáltalán nem haluztam semmit.
Szegény nő, ahogy nézem a fejét ilyet még fixen nem pipált, a legtöbb, amit ki tudok magamból erőszakolni, hogy a pofámon elterül egy kínos vigyor és integetek neki. A kérdésre meg végképp nincs jó válaszom, bár lehet az asztallap jó váltás lenne, tuti nem ismerne fel senki.
-Én…napallergiám van és inkognitóban vagyok-próbálok nagyon gyorsan valami kurva okosat kitalálni, de lehet nem jön be a számításom-…mondjuk lehet nem áll jól.
Inkognitó. Milyen inkognitó Archer, sötétzöld ingben vagy, te nyomorult! Azt se tudom mit pofázok, de remélem ez elég lesz neki, hogy megtűrjön itt a talajszinten.