al dente, al dente

Ártatlan vagyok, bíró úr! - mondanám, ha állna rajtam valahogy, akárhogy, bármiféle színjáték, de talán már volt alkalmad megfigyelni, milyen csapnivaló játékos vagyok. Kártyát sem szabad a kezembe adni, hacsak nem azt akarod, hogy egészen nyilvánvaló legyen, mennyire rossz hazudozó vagyok, és ezért maradok most inkább csendben, csak mosolygok rajtad, és elhiheted, nem fogom kárörvendő örömmel venni, ha megadod magad.
- Mi más vadra menni lenne érdemes? - kérdem csak széttárt, feléd, rád széttárt tenyerekkel, látod, még blöffölni is csak egészen átlátszóan tudok, hiszen biztosan tudod, hogy következmény nélkül maradna, ha nem akarnál velem táncra perdülni, két pillanat alatt kiengesztelnéd a nem is igazi haragomat.

- Persze, hogy segítek! - mondom magától értetődően, hát nem gondolhattad, hogy egyedül hagylak holmi keringők útvesztőjében, ha már úgyis csak a kedvemért merészkedsz eme senki földjére. Épp csak rútul átversz, vékony "ne-ne-ne" kiáltásokkal kell menekülnöm az ujjaid elől, de végül hagyod, hogy elkapjam a csiklandozásra vetemedő kezeidet, meg egyébként is, az egyik éppen jó helyen volt ott majdnem az oldalamnál.
Kapkodni kell így a levegőt, a megróvás is olyan semmis csak a szememben, amivel rád nézek, aztán eligazítom a tartásunkat - A jobb kezedet a derekamra teszed, nem túl magasan, de nem is illetlenül alacsonyan, a baloddal pedig az én kezemet fogod - magyarázom is közben a mit-hogyant, pedig sejtem ám, hogy ennyire nem vagy tudatlan, még akkor sem, ha nem hazudtál és tényleg nem vagy egy nagy táncos.

Én a válladra csúsztatom a bal kezem, a jobbunkat puha óvatossággal összefonom, nem átallok közelebb is lépni hozzád, egészen közel, mert az úgy nem működik, ha két asztal is befér közénk, akkor akár nélküled is táncolhatnék - És nem is kell semmiféle lépéseket tudnod, lehet táncolni anélkül is. Csak kezdj el mozogoni, jobbra... és balra... és vissza - meg tudnálak persze tanítani mondjuk keringőzni, ha szeretnéd, de nekem éppenséggel így is jó, ott mosolyogni az orrod hegyén, finoman jobbra, aztán balra fordítani a felső testünket, épp csak vele mozdulva lábbal is, ha jössz te is, de persze jó egy helyben topogni is, a súlypontot egyik lábról a másikra helyezni, ha attól félnél, menten felborulunk.

Hagyom magam irányítani, nincs is talán jobb érzés, mint vezetve lenni a te kezed által, és mosolyra hangol az ügyeskedésed. Ahogyan a kezemet irányítod, ahogyan közelebb lépsz hozzám, csupa csel vagy és csalafintaság, csupa női szeszély, színpadon lenne a helye mindennek, de elégedettséget érzek, mert megtarthatom magamnak - mert megtarthatlak magamnak.
- Mit értesz pontosan azon, hogy "de nem illetlenül alacsonyan"? - felvonom a szemöldökömet, a kezem, ami eddig a hátadon nyugodott, most megindul lefelé, de közben le sem veszem a szemem az arcodról. Olyan szép vagy és magabiztos, még meg is remegne a térdem, ha ennek valóban tudatában lennék. - Meséld már el, egy minden lében kanál kviddicstudósító hol tanulhatott meg így táncolni?
Természetesen most is csak a saját, különbejáratú monodrámámat próbálom, élcelődök veled és irigy vagyok rád, amiért így tudsz lelkesedni valamiért, még ha ez egy ilyen lélektelen, barbár sport is. Fura erkölcseik vannak ezeknek a briteknek, Viktória királynő idején befedték az asztallábakat, nehogy a férfiak megbolonduljanak vacsora alatt, mégis ordítva tapsolnak a játékosoknak, akik egymás fejét verik péppé az ütőikkel. - Egészen elképesztő vagy - suttogok a hajadba, mielőtt eltöprengve folytatnám. - Spontán orgazmusig lelkesülsz egy-egy barbár manővertől, és közben a múlt században táncolsz velem, már csak a fehér kesztyűk hiányoznak. - Lekacsintok rád. - Maga vagy az ősellentmondás. Hogy is kérheted tőlem, hogy ne akarjam ennek az őrületnek minden apró részletét felfedezni? - A kérdés természetesen költői, de az ujjaim minden egyes szónál úgy táncolnak a gerinced mentén, mint valamikor kiskamasz koromban a zongora billentyűin, bár azt sokkal kevésbé élveztem.

Sokatmondó pillantással felelek a tiédre, hát mégis mire gondolnék szerinted? - Hát, az ember lányának csak egy dereka van, ami nem összetévesztő a háta többi részével, legyen az a lapockája, vagy a nyaka, meg éppenséggel sok esetben nem tanácsos összetéveszteni a fenekével sem - lebetűzöm neked szívesen, hát tessék, ha ezt szeretnéd hallani, nem mintha igazán meg lenne neked tiltva, hogy a kezed egy kicsikét lejjebb kalandozzon, ha ahhoz lenne kedved. Végül is nem lát itt minket senki, de ha látna is, az sem lenne nagy különbség, mert kinek szabadna, ha nem pont neked? Talán egy kicsit akkor zavarba jönnék, mert biztos azt gondolnám, mindenki minket bámul, hogy mégis micsoda illetlenség, pedig valójában nem hiszem, hogy manapság ez már annak számítana. Akkor sem tiltakoznék igazán. Te azt tévesztesz össze rajtam azzal, amit csak szeretnél.

- Ilyen sután? - kérdezek vissza nevetéssel az arcomon, nem mondanám, hogy épp most mutatom be neked tánctudásom legjavát, hiszen alig mozdulunk, inkább olyan ez, mint egy édesen imbolygó ölelés, nem több, vagy talán nem kellene összezúznom az illúzóidat arról, hogy most csodás eleganciával fogunk végiglejteni a nappalid minden szabad kis négyzetcentiméterén? - Egyébként nem voltam még tudosító, amikor táncolni tanultam - osztom azért meg veled, mert feltételek nélkül, bármit szívesen elmesélek neked. Nem tudnám megmondani, korai-e még nekünk ez a fajta nyíltság, amivel viseltetek feléd, tényleg nem lehet kérdésed, amire ne lennék kész őszintén válaszolni, ha kérnéd, minden titkomat (nem mintha lennének igazi titkaim) üveggolyóként gurítanám a lábad elé.

Finom, meglehet, csak belülről érződő remegés kíséri sajátos zongorajátékodat, de a szavaidat is - büntetlenül emlegetni mindenféle orgazmusokat mégsem lehet, persze most nyilván nem pont egy Vronszkij féle műbukásra gondolok, ha meggyanusítanál vele, hevesen le is tagadnám, sőt, egyáltalán nem pazarlok sok gondolatot a kviddicsre, egészen kisajátítod mind az összes érzékszervemet és csakis neked juthat eszedbe még ilyenkor is ezen élcelődni, én mégsem haragszom rád, még egy kicsikét sem.
- Azt fedezel fel, amit csak szeretnél - suttogom vissza neked én is, ahogy az államat kicsit megtámasztom a kulccsontod környékén, annak ellenére, hogy szégyen szemre én fogom megdönteni a szép, szabályos tartásunkat, én mozdulok előbb, hogy a tenyerem a bal válladon átszökjön a nyakad körül, egészen a jobbig.