Szerettem volna a klubhelyiségben tanulni, nagyon kényelmesek voltak a babzsákfotelek, kényelmes volt rajtuk lehetetlen pózokban feküdni és úgy olvasgatni a könyveimet, a jegyzeteimet vagy megírni a házi feladataimat. Ezúttal azonban nem tehettem meg, mert Margit legutóbbi ámokfutásának köszönhetően mindenki úgy nézett rám, mintha legalább kaszabolóátokkal akarna legyilkolni. Elég nehéz lett volna ilyen körülmények között még tanulni is. Úgyhogy gyilkos tekintetek kereszttüzében elvonultam a könyvtárba, ott jelenleg alig tartózkodott ember, csak egy-két megszállott hollóhátas ült a leghátsó sarokban könyveket bújva, meg egy kretén griffendéles épített könyvekből tornyot magának. Még szerencse, hogy Madam Cvikker ebből semmit sem látott, egész biztosan máglyán égette volna el szegény elsőst... Nagyon szép pár lennének Friccsel.
Leültem az egyik első asztalhoz, nem igazán akartam beljebb menni, a könyveimet olyan csendesen csúsztattam az asztalra, amennyire csak lehetett, nehogy engem előbb észrevegyen mint a kis griffendélest. Kinyitottam a gyógynövénytan könyvemet ott, ahol tartottam, a mérges csápfűnél. Békésen nézett ki a növény például a mandragórákhoz képest, de azért nem szívesen léptem volna vele közeli kapcsolatba megfelelő védelem nélkül. És itt nem csak a fülemet kellett védenem. Szerencsére sosem okozott gondot a gyógynövénytan, mindig szerettem minden zöldet, a lakásunk is tele volt szebbnél szebb szobanövényekkel, amiket mindet én gondoztam. Nem tudom, miért, de a látványuk és a velük való foglalkozás megnyugtatott. A legtöbb embernek ez inkább állatokra igaz, de én Margit mellett nem mondhattam azt, hogy a macskám látványa és gondozása örömmel és nyugalommal töltene el.
A nevem hallatára felkaptam a fejem és az egyik évfolyamtársammal néztem farkasszemet. Láttam már párszor órákon, néhányon együtt volt a Hollóhát és a Hugrabug, de nem igazán beszéltünk még. Ami azt illeti, nagyon kevés emberrel beszéltem, főleg órákon, ahol muszáj volt tanulnom. Néha igazán lehetnék szociálisabb.
- Miért nem lepődtem meg, hogy Hunternek már megint szófosása volt? -forgattam a szemem. Egy beletörődő sóhajjal oldalra toltam magam elől minden könyvet, hogy Briony le tudjon ülni és még lássuk is egymást. -Azt hiszem, egy fél órát megengedhetek magamnak. De csak azzal a feltétellel, hogy nem írod bele a nevem a cikkbe, nem szeretnék közellenséggé válni. -Amint megemlítette Margit nevét, felnyögtem és lejjebb csúsztam a széken. -Hatéves voltam, oké? Nekem nagyon tetszett, hogy Margit, úgyhogy tényleg ez a neve. -Soha, senki nem akarta elhinni, hogy valóban képes voltam ilyen nevet adni neki. Nagyon vicces, mondhatom... (Tényleg az volt.)

Ha valaki meglátott a Roxfortban egy vörös hajú gyereket, egész biztosan az volt az első reakciója, hogy odaintett nekik egy "helló, Weasley"-t, függetlenül attól, hogy ismerte vagy sem. És nagyon nagy esély volt rá, hogy az illető tényleg egy Weasley, mert rajtunk kívül még nem láttam vörös diákot az egész kastélyban, legalábbis nem olyat, akinek ugyanúgy lángolt volna a feje mint a miénk. Néha csodálkoztam rajta, hogy nem világítunk a sötétben, kirakatba tehetnének minket mint az élő Lumost.
- Ilyen szempontból nagyon szerencsés vele beszélni, hacsak nem félsz tőle, hogy migréned lesz neki hála -mosolyodtam el. Nekem határozottan volt már tőle migrénem, nem is egyszer. Túl kedves voltam és nem küldtem el melegebb éghajlatra, amikor nekem próbált előadni valami felettébb lényeges és roppant érdekes történetet, aminek persze egyetlen pontja sem volt érdekes, sem pedig lényeges. Semmilyen szempontból. Sosem voltam fejfájós, de Hunter Tuttle még ezt is kiváltotta belőlem.
- Nem azért, mert szégyellem vagy ilyesmi, de... Jó, oké, szégyellem, de ki ne szégyellné azt az ostoba állatot? -Felesleges volt hazudnom, egyrészt mert soha nem értettem hozzá és nem is voltam igazán képes hazudni, másrészt pedig elég egyértelmű, hogy Margitot nem szereti senki. Brutuson kívül, de vele úgy is viselkedett, mint egy kisangyal. -Persze a legfőbb okom rá az, hogy szeretnék túlélni a RAVASZ vizsgákig, ötöt kell megcsinálnom és nagyon szomorú lenne, ha még előtte elhaláloznék a macska miatt. -Tényleg az lett volna, az a sok tanulás hogy kárba veszne, ha nem tudnám letenni a RAVASZ-okat...
Az a fél órányi szünet még talán jól is fog jönni. Az utóbbi időben túlságosan is sokat tanultam, kezdett nagyon az egészségem kárára menni, mind testileg, mind mentálisan. Annak pedig úgysem lesz jó vége, jobb egy órányi önkéntes pihenő, mint egy teljes hétnyi csupán kényszerből, mert nem figyeltem oda magamra. Noha az sem lett volna újdonság, soha nem figyeltem oda magamra.
- Nevess csak nyugodtan, az az egyetlen normális reakció erre. Ha valaki nem nevet, mindig elkönyvelem magamban pszichopatának, mert csak ők nem találnák humorosnak, hogy egy Margit nevű kék macska terrorizálja a Roxfort lakóit. -Őszintén csodálkoztam, hogy McGalagony és Dumbledore megtűrték, a helyükben már régen kitiltattam volna innen Margitot, saját magammal együtt, amiért be mertem hozni ide azt a szörnyeteget.
- Annyira sokat nem tudok mondani róla. Az utcáról szedtem össze apámmal, amikor elmentünk sétálni. Büdös volt, koszos, még kölyök, nem is tudom, hogyan kerülhetett az utcára, utána meg ilyen állapotba. Mindenesetre rögtön odajött hozzám nyávogni, akkor azt magyaráztam apának, aki mindent akart, csak macskát nem, hogy Margitka kiválasztott engem, azt akarja, hogy én legyek a gazdája, mert különleges vagyok. Nos, azóta szemmel láthatóan rácáfolt erre. Mindenesetre azóta velünk él, öregebb, mint amilyennek tűnik. -Tizenegy éves létére még nagyon fess macska volt, ugyanúgy vájta ki bárki szemét mint fiatalon.

- Határozottan olyan. Ha valakinek nagyon rosszat akarsz, küldd el beszélgetni Hunterrel. Sosem fog megbocsátani neked azért a kínzó fejfájásért, ami a jutalma lesz. -Nem mintha én ezt valaha is kipróbáltam volna, nem igazán tartottam magam haragtartónak, sőt, felbosszantani is elég nehéz volt. Szerettem a békességet és a nyugalmat, egy olyan otthonban, amilyen az enyém is volt, mindenki erre vágyott volna. Úgyhogy rám éppen ezért volt még rosszabb hatással Hunter állandó szófosása.
Én is rendszeresen kint voltam a meccseken, mert nagyon szerettem szurkolni a házamnak és remek kikapcsolódást nyújtott, akármilyen furcsán is hangzik, hogy egy zajos meccs kikapcsolhatja az embert. Nekem valamiért működött, bár ennek lehet, az volt az oka, hogy annyira elfáradtam, hogy az azt követő tíz órás alvás még pihentetőbb lett. És arra a néhány órára legalább nem kellett egyszerre stresszelnem a tanuláson, a RAVASZ vizsgáimon, azon, hogy hogy vannak a húgaim vagy hogy mi van otthon apával és a kisöcsémmel. Egy kicsit kikapcsolhattam az agyamat.
- Ahogy érzed, bár Margitra nehéz bármi jót mondani, úgyhogy a legkevésbé sem sértődnék meg -vontam meg a vállamat. -Gyógyítónak készülök, legalább várakozáson felüli RAVASZ-t kell kapnom bájitaltanból, átváltoztatástanból, gyógynövénytanból, bűbájtanból és sötét varázslatok kivédéséből. Igen, nem csak rosszul hangzik, az is. -Sokszor eszembe jutott, hogy mennyire megszívattam magam ezzel a pályaválasztással és rosszabb perceimben még az is megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet a fenébe. Aztán szerencsére mindig észhez tértem és rájöttem, hogy én ezt akarom csinálni, ez lesz a munkám és nagyon fogom szeretni. Már ezért a gondolatért is megérte tovább küzdeni.
- Nekem csak jó, ha félnek ettől, nem kell tudniuk róla, hogy ez úgysem történhet meg soha -mosolyodtam el. Előbb utasított volna Margit engem gyilkosságra mint én őt, pedig nagyon vérszomjas volt.
- Igazság szerint az elején nagyon kedves volt, de most már látom, hogy csak azért tette, hogy megszeressük és véletlenül se akarjunk megválni tőle, amikor megmutatja az igazi arcát. De nem is engedtem volna, mert határozottan úgy gondolom, hogy ha valaki elvállalja a felelősséget, hogy magához vesz egy állatot és gondoskodik róla, nem mondhat le róla pusztán azért, mert nem olyan tökéletes kis szőrgombóc, mint amilyenre számított. Margit a rosszak legrosszabbika, de így sem vagyok hajlandó letenni róla. -Amennyire rettegtem attól a macskától, annyira szerettem is. Jó, félni egy kicsit jobban féltem.