|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 434 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 434 vendég :: 1 Bot A legtöbb felhasználó ( 669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt. |
|
| halaszthatatlan látogatás
| |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : andrew garfield
| » » Szer. 6 Feb. - 20:11 | | Egyszer teszi ki a lábát. Egyszer. Úgy van vele, felnőttek, egy kis hisztit vagy vitát megoldanak, nem kell senkinek fogni a kezét már régen, nem kell senkit sem terelgetni. A nagy ló.. Lazított, ahogy mondták és ha már ott volt, kinyúlt a kéz felé, az sosem árt, ha valaki támogatja őket, a sport már csak ilyen, a rajongók meg minden szutykot megvesznek ha épp valamire rá vannak kattanva. Pár napról volt szó, edzésmentesen, csak a játszótéren húzkodta magát esténként saját örömére, elfoglalt üzletembert kellett játszania, még ha baromira nem is ért hozzá. Mert nem ért, csak próbálkozik, minden szava akár az apjáé is lehetne, tőle tanulta és a tükör előtt gyakorolta, félig megkötött nyakkendővel, mint a felnőttek. Nem számolt vissza, úgy volt, hogy a találkozások után tényleg lazít, kinyújtja a lábait két napra, és kiolvassa azt a két könyvet, amit ajánlottak neki, csak sosincs ideje, így a könyvek csak gyűlnek, lehet a polcot rendezni, de végül majd olyan hagyaték lesz gyerekeinek, hogy ezeket apa ki se nyitotta, mert sosem volt ideje, csak pénze. Épp ledőlt a kényelmes műanyag székbe, amikor érkezett a mindent elsöprő üzenet, még volt egy megbeszélése aznapra, csak épp cipőit rúgta le. Kényelmetlen és elegáns, nagylábujja hálás volt. Aztán összetört mindent. Sürgöny, úgy hívják az ilyet, és úgy érte, mint egy nagy adag jeges ár a nyakába, kétszer, mínusz tíz fokban. Már szinte mar és éget. Ő küzdött, hazudott lázat, hasmenést, sőt, képes lett volna lenyúlni a torkán, hogy kiadósat rókázzon, hogy tényleg azt hihessék, neki mennie kell. Nem akarta világgá kürtölni, mi történt, hirtelen nem is tudta, de a mágusok makacs népség, mindenféle nyavalyát akartak adni neki, így végül csak másnap volt képes elszabadulni. Úgy sietett, mint akit vasvillákkal üldöztek el, a könyvek pedig már apró jelentéktelenségek voltak csupán, mintha csak tavaly jutott volna eszébe. Csomagjait bűbájjal űzte haza, úgy, ahogy volt, kissé talán hisztérikusan igyekezett célja, egyenest legjobb fele lakásához, noha tudja, többekkel is történt baj, elsőnek, önzően, rá volt kíváncsi. Tudni akarta, hallani és még jobban ideges lenni. Mintha eddig nem lett volna az, máris érzi, hogy most kócosan álló tincsei között egyre több ősz szál lapul meg. Minden tagjában meg a félelem. Öklei többször csapódnak az ajtólapnak, félő, hogy a szomszédokat előbb csalja ki, mint azt, akit látni kíván. Szitkozódik, fogai között szűri ki a szavakat, mintha az ajtó válaszolna vagy épp a mögötte sejtett alak. Csak itthon van...! Aztán se szó, se üzenet, a pálcáját lopva segítségül hívva ereszti be magát, minden illemet félrerúgva. Ő sem kívánja meg tőle, annyit kért barátjától, hogy a fürdőbe lehetőleg ne hopponáljon, ha fürdik, minden más terep számára tiszta. Nem, nem rejteget semmit és senkit. Többnyire. - Az istenit, már vagy fél órája verem azt a nyavalyás ajtót..! - fáj is öklének éle, de bánja a fene. Aztán, amint az ajtó bezárul, a bűzbarlang öleli körbe, mintha beleugrott volna a hamutartóba, piás felsővel. A kanszag. És ő édesdeden alszik, jóformán kívánja meg azt, hogy betakargassa a kockás pléddel. Az ablakhoz lépve rántja szét a függönyöket s nyit ablakot, a friss levegő pedig mint a falat kenyér, úgy tódul be. - Kelj fel, kelj már fel, itt vagyok! - ront ismét a kanapé mellé, és rázza meg a békésen hortyogó vállát. Most nem türelmes. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Kviddics Száguldó cirkusz ▽ Reagok : 3
| » » Csüt. 14 Feb. - 19:59 | | Moirával már egy ideje szakítottunk, amikor nagyjából két éve átjött hozzám. Már akkor sem volt teljesen józan, bevallom, én sem, de csak azután csúszott ki igazán a lábunk alól a talaj. Azt hiszem, szomorú volt és félt, azt mondta, szakított Leóval, és szüksége volt egy beszélgetésre, aztán egy üveg borra, aztán még egyre. És végül oda lyukadtunk ki, hogy megcsókoltam. Tudom, hiba volt, nagy hiba, de ott voltunk mind a ketten a nappalimban, a kanapén, mámorosan és keservesen, és ő egyre közelebb került hozzám, szomorú volt, kiszolgáltatott, én pedig részeg és...hiányzott az az érzés, ami vele volt. Ha úgy vesszük, csak néhány hónapja szakítottunk, miattam, az én szándékos és undorító lépéseim miatt. Nem voltam még túl az iránta való érzéseim nagy részén. Gyenge voltam és önző. Kihasználtam, hogy szakított Leóval, legalábbis akkor ezt hittem. Hát...hazudott...
Két nappal ezelőtt történt meg a bosszú, közel két év után, de ennek sajnos nem csak én lettem az áldozata. Nem hibáztatom Leót, én megérdemeltem a cruciót és az imperiót is, ha nem is csak Moira miatt, de az eddigi életemben elkövetett minden hibám miatt. De Gaia nem érdemelte meg. Soha nem kívántam volna neki, hogy a saját karját lássa dobozban, hogy átélje azt a fizikai fájdalmat, ami miatt annyira összezavarodik, hogy még sírni se tud, vagy hogy egy dühös varázsló pálcája elé álljon...miattam...
Arra ébredtem, hogy hasogat a fejem, csattog, nyom, lüktet minden erem. Aztán megcsapott az arcomba ömlő hideg levegő. Akkor éreztem, milyen bűzben ültem egész éjszaka, és már a gondolatától is összerándult a gyomrom. De az is lehet, hogy csak az a több üveg alkohol az oka, amit tegnap este elfogyasztottam, miután hazajöttem Gaiától. Sőt, egyre valószínűbb volt, hogy ez állhat a hányinger mögött, mert amikor megmozdítottam a fejem, abban a pillanatban olyan inger fogott el, amitől megkeményedtek a csontjaim a tagjaimban, és képes voltam felállni. Csak tompán hallottam, hogy valaki beszél hozzám, de a fülem úgy sípolt, mint amikor a vonat hirtelen fékez. A bútoroknak és falnak támaszkodva bukdácsoltam el a mosdóig. Még az ajtót sem volt már időm vagy erőm becsukni, csak a wc-kagyló fölé hajoltam, és kiengedtem a démont. Minden köhögésnél megszédültem, amikor pedig úgy tűnt, a gyomrom kitoloncolta az illetéktelen behatolókat, hirtelen elsötétült minden, én pedig nekiestem a falnak. Biztosan a hirtelen felkeléstől zavarodott meg a szívem, nem csodálkoztam, hogy már ennyire gyenge. Egyszerűen csak...elszomorított. Szomorú voltam és...féltem...
- Szia, tesó - nyögtem rekedten a mosdó padlóján ülve egy szál alsógatyában. – Mi újság? – úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Mintha nem lenne véraláfutásos és dagadt a fejem, mintha nem lennék még mindig részeg az egész éjszakán át tartó keserves, kétségbeesett és dühös vedelés miatt, mintha nem haldokolnék, mintha...minden rendben lenne, de tényleg. Letekertem egy adag wc-papírt, és belefújtam az orrom, mert az erőlködéstől folyni kezdett.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : andrew garfield
| » » Pént. 8 Márc. - 21:26 | | Még véletlenül sem érzi magát pánikban fürödve. Abban fulldoklik, ha talán nem fulladt már bele és most csak valami kísértet-paródia próbálkozik azzal, hogy valamit megmentsen. Jobbá tegyen. De hisz van mit? Fogalma sincsen, benne is annyi se annyi kérdés fogalmazódott meg, hogy nincs elő ember, aki képes lenne válaszolni rájuk, vagy akár csak meghallgatni. Nem számít, senki sem számít jelenleg. Valahogy ő is most túl kába és élénk egyszerre, dübörög füleiben saját vérnyomása és persze a sok-sok kimondatlan szó. Nem lehet... És mégis. Nem sokat árult el az üzenet, azonban épp elég fenyegetettséget sugallt arról, amitől már egy jó ideje retteg. Nem hiába vannak olyan dolgok, vagyis egy, amit az ott fetrengő Csipkerózsi sem tud még, vele sem merte megosztani, hogy ő többek között az egyik oldalra állva lenne képes küzdeni. Csakhogy nem tette, mert nem volt itt, nem volt ideje és alkalma, nem mintha hőskomplexusa lenne, vagy olyasmi, de akkor is. Folyton ez a lemez kattan újra és újra az agyában, folyamatosan és monoton ütemben játssza le újra és megint a levél tartalmát, mert nincs elég lelkiismeret-furdalása egyebek között. Mély levegőt vesz, többet, immáron az ablaknál állva, hogy a friss levegő legyen az, ami betölti a tüdejét és közben megelőzze azt, hogy hisztérika váljon belőle. Aprót pillant felé, kellemetlen és fájdalmas ez, mintha ezzel is levenne róla néhány foltot, zúzódást, terhet, bármit. De vele semmi sem történik. És olyan hirtelen mozdul meg, hogy meglepi. Így láthat mindent és ez még rosszabb, fájdalmasabb. Oda akarna ugrani, de tökéletes reflexei most végképp alszanak. Ujjait merevnek érzi, lábai nehezek, gyomra pedig maga a szikla. Mintha itt sem lenne, úgy indul meg a fürdő felé, és ugyan nem fog bemenni mellé, mégis, mikor meghallja a félreérthetetlent, az ajtó mellé támaszkodik, mint valami jó őrző-védő. - Szólj, ha fogjam a hajad – mert csak a suta és szar poénokat képes elsütni, mintha muszáj lenne. De mégsem úgy hangzik, mint ahogy fejben, hogy mikor kaparja fel, vagy rosszabb. Bedughatná a hideg víz alá, de úgy fél hozzáérni, mintha egy tojás lenne, ami bármikor ripityára törhet. Egy suta pillantás befelé és egy fájdalmas nyögés arra, amit lát. Nem jobb. - Figyelj, csinálok valami ehetőt. Tudom, nem kell, menjek melegebb éghajlatra, de... – de nem mozdul. Nem és a lakás állapotára figyelve méri fel, mi történhetett mégis. A látványból ítélve, vaddisznó csorda, oda és vissza. Fogalma sincs, meddig tudja kerülgetni a lehetetlent vagy épp bármi más kérdést, tehetetlenségében azonban pakolni kezd, szemetat irányít a kukába, kézzel, mert erre van szüksége, valóságérzetre. Túl csendben van, mire visazalép és szörnyülködhetne, már fent van, agonizálása közben siklott át azon, hogy kidőlt. Vagyis, hallotta, de épp egy üres üveget szorongatva áll meg az ajtóban. - Oké, most hagyjuk a formaságokat, én nem vagyok érdekes. Te viszont.. – nem megy be, de az ajtóból is eleget lát, minden pillanattal mélyebbre hatol benne a félelem és a tehetetlenség haragja. Ujjai elfehérednek az üveg oldalát fogva, majd elernyednek és leteszi azt. Mit művel? Nem pánikoló kislányként kellene bambulnia, most nem. Odasétál végül és leguggol elé. Csak egy apró mozdulattal indítja el a kagylóban az örvény, tekintete végig a másikon pihen. - Lehet, hogy ez az egész most csak púp a hátára, de jöttem, ahogy tudtam. Nem tudom mi ez az egész pontosan, de ha te így nézel ki... Épp elég válasz. Hagyj segíteni, mesélj, egyed meg a rántottámat, akár többször is, bármit, csak... – csak mit? A kviddics veszélyes. Pillanatok alatt kész egy törött végtag, és vérző orr, nem lenne neki nagy látvány lenne, de amikor az ember a legjobb pajtása bucira vert fejét kell néznie, igencsak változnak az érzések. - Na gyere te mamlasz, legalább ne itt ülj – lecsapja a WC ülőkét és felhúzva ülteti rá, ha akarja, ha nem. Kattogó lélek. – Mi a fene történt most? – mert kapkodó sorokat kapott csak, el mosott betűket, de annál nagyobb veszélyt és ijedelmet. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Kviddics Száguldó cirkusz ▽ Reagok : 3
| » » Szomb. 16 Márc. - 20:28 | | A hatalmas fürdő középső részén, a WC-kagylóra hajtva a fejem, ültem az eddig összegyűjtött szenny mocsarában, és csak süllyedtem lefele. A felszín fénye alig látszott, de nem kapálóztam, ami lassította a fulladásomat, tehetetlenül, beragadva nyomorogtam a saját magam által önmagamra rótt terhek alatt. Szánalomra méltó, üres mozdulatokkal igyekeztem kifejezni, hogy életben vagyok, és ne aggódjon, de ez a kép, ahogy alsógatyában fetrengtem vérző orral és falfehér arccal a csempén, szabotálta minden megnyugtatás céljából felé irányuló törekvésemet.
Nem tudtam neki válaszolni, csak felemeltem az egyik karomat, bármit is akarva mondani ezzel. Odapillantottam, ahogy megállt az ajtóban. Az egyik szemem teljesen be volt dagadva, jókora dió méretűre, de a másikkal egy cérnavékonyságú résen kiláttam. Követtem az arcommal, ahogy leguggolt elém. Csak akkor kezdett igazán lüktetni az egész testem, minden egyes seb és zúzódás, izomfájdalom, amikor beszélni kezdett, és az agyam képes volt felfogni minden apró ingert. Beleremegtem a fájdalomba, a hideg is kirázott, de nagyon igyekeztem figyelni a szavaira.
- Kev – motyogtam, de nem hagyta abba, csak mondta és mondta, kétségbeesve, rettegve, ahogy egy ilyen ember szokta, ha szörnyűségek történnek a szeretteivel. – Kev! – kicsit hangosabban és annál rekedtebben próbáltam meg magamra terelni a figyelmét az elszabaduló pánikgondolatai helyett. – Nyugi! Minden rendben van – aztán csak becsuktam a szemem, és azt hiszem, néhány pillanatra elájultam. Úgy tűnt, nem vette észre, nem hallottam a hangján, amikor felszedett a földről. Most már válaszolnom kellett a kérdéseire. Nem tagadhattam többet semmit sem. De vajon van jogom ahhoz, hogy ne kíméljem? - Csak...csak a szokásos – csupasz karommal töröltem le az orromból folyó vért a számról. – Gaia... – nagy levegő. – Megcsókoltam Gaiát – aztánolyan fájdalom árasztotta el az arcomat, ahogy nevetni próbáltam, mintha egy szögekkel teli zacskót húztak volna a fejemre. – Kev, megcsókoltam... Ő meg... – csak nevettem halkan, erőtlenül, abnormálisan lassan lélegezve. – Ő meg leesett az ágyról... Vége. Elrontottam mindent... Megint... |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : andrew garfield
| » » Szer. 3 Ápr. - 17:35 | | Hát persze, hogy nem fogja be. A pályán fent kevesebb a hangja, ott a menetszél mindent elvisz, a földön pedig, megfelelő társaságban kinyílik, mint a nem kívánt ládika és zenél, vagyis beszél. Csak most nem jó időben, ha a hely nem is lenne szar. Biztos szétmegy a feje, kedve lenne máris a gyógyszeres fiókot kifosztva valamit adni neki, ápolgatni, mintha valami medimágus lenne, igazából, ha nem lett volna jó a kviddicsben, biztos oda is ment volna, segíteni másoknak, vagy esetleg tanárnak, de ennél ott volt a tömeg, még ha diákok is, de ha a cél szent, akkor kibírta volna, viszont a sors kegyes volt vele, maradhatott a kviddcsiben, lehetett a levegőben és szerethette a repülést, a seprűtisztító illatát, a gurkó süvítését, a morajlást maga alatt a lelátókon. - Jó, jó, jó, befogom – saját magát nyugtatja, mintha a másik nem mondott volna semmit se. Nagy levegőt vesz, kifújja, neki nincs baja, nem fáj semmije, csak a nézés, a látás fáj, terelgeti, vigyáz rá, mint a porcelánra, úgy ülteti fel és telepszik meg előtte, egy centit sem eresztve, hogy ne tudja uralni. Holt súly ide vagy oda, ennyire szerencsére edzett, nem kell húznia sem, ha kell, akkor meg lebegteti, de most már beszél, legalább beszél és nem akad fenn a szeme, nem dől ki. Kétszer indult meg, hogy vizet hozzon, borogatást, de csak lehunyta a szemeit és felnyitotta. Akkor ez most, jó? Nem. Végignéz rajta, ismét, semmi szenvtelen nincs ebben, csak felmér. Itt egy folt, ott egy púp, hát ezt elverték, kegyetlen, és ő nem volt ott, hogy vissza üssön, neki essen és legalább feleannyira nézne ki így, ugyanígy, de megérné, mert akkor is ott volt, hogy ő megpróbálta. És most mit és utólag a próbával? Locsolja a hamut, ami már csak alighogy parázslik. Az Elkésett. - A szokásos fajtádat, azt... - mormogi. Leteker a WC-papírból, és azt nyomja – az indulattól eltekintve hiperóvatosan – orra alá. - Tartsd ott, dőlj kicsit előre, és csíp össze az orrod itt. Most, gyerünk – mutogat, és hallgat. Szemöldöke a magasba szökken, és kezd semmit se érteni. Erről nem volt szó, nemigen ez volt az, amire felkapta a fejét. Vagy hát... biztos ez valami még előtte, vagy ami kiváltotta? Megrázza a fejét, és most saját orrnyergét dörzsöli. Te ember, te. Világmarhája. - És azt akarod beadni, hogy azért nézel így ki,mert ő leesett az ágyról. Tán utána estél és az ágy a második emeleten volt, az ablakban? - pillant vissza rá, ha kell, akkor újabb adag papírt adva neki. A többi sérülésre... Mindent be kéne vetni, de majd később, egyelőre túl ingatag. - Most nem ez a fontos, nincs annak vége, majd megbeszéled vele. De most az igen, hogy mi a franc volt az, amely miatt így nézel ki? Ember, a világ másik felén voltam szinte, és olyanokat... Vagyis pár infót kaptam csak és azt, hogy sürgős. Hogy te, Moira, meg valami balhé, meg Gaia is. Alig bírtam elolvasni, olyan sietve írták – ez van, ha valakinek van ismerete azon az átok helyen, ahova ezeket bevitték. Éljenek a kapcsolatok, és hogy tudják, kinek kell szólni. Vagy csak véletlen volt? - És ne gyere nekem a szokásos, semmi és hagyd el szövegekkel. Most nem – szigorú arc, ó, összeszedte magát, sehol a félelem. Meg fogod enni a reggelit, jobban leszel, mert ő ezt akarja. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | | | | | halaszthatatlan látogatás | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |