Halálsoron, erdőmélyen

Rowan & Alec

-Merlin szent nevére... - Már vagy két órája ezt hajtogatom. Megállás nélkül. Ozírisz már teljesen kivan. Azzal győzköd, hogy nem fogok meghalni, mert akkor az az öcsém sara lenne és Őt minősítené. De hát háború van, a rengetegbe megyünk KETTEN. A RENGETEGBE. Meg fogok halni... Halálsorra küldtek. Pedig én segíteni akartam Clive-nak Will miatt!! De... ó Merlin szent nevére... belebukom abba is. Mindenbe.
Meghagyom Ozírisznek ha nem küldök papírost, nem jelentkezem egy héten belül, akkor vigye a levelem Clive-nak. Ez már a tizennyolcadik, amit elkenten a remegő kezemmel és összegyűrve bedobtam a kandallóra. Verejtékező homlokom nem győzöm törölni. Csak Ő tudja, hogy milyen az öcsém. Csak Ő tud rólam bármit is. Ma sem fogok aludni, azt hiszem.
"Drága Clive!
El lettem küldve a rengetegbe Rowannal, hogy kiderítsük valóban infernusok lappanganak az erdőben, vagy csak valami mást láttak. Sajnos túl jól olvasok nyomot és értek a bestiákhoz, ezért el kell kísérjem az öcsém. Ha netalántán nem térnék vissza, kérlek gondoskodj Ozíriszről, Ő a legjobb barátom. Idővel tudom megkedvelnétek egymást..
Ölel: Alec."
Aztán áthúzom az elejét és a végét, közben pár szót, tűzbe vetem és leírom újra, mert ez nyálas... vagy taknyos, lehet az is ment rá, kifújom előbb az orrom.
"Kedves Clive!
El lettem küldve a rengetegbe Rowannal, hogy kiderítsük valóban infernusok lappanganak az erdőben, vagy csak valami mást láttak. Mivel jól olvasok nyomot és értek a bestiákhoz, ezért elkísérem az öcsém. Ha netalántán nem térnék vissza, kérlek gondoskodj Ozíriszről, Ő a legjobb barátom. Idővel tudom megkedvelitek egymást... Sajnálom hogy nem tartottam be az ígéretem, de tudom, hogy minden rendben lesz!
Köszönök mindent: Alec."
Oké, így elfogadható. Lezárom a borítékot, cirkalmasan ráírom Clive és beteszem a fiókba, Ozírisz tudja majd hol keresse. Összeszedek mindent, megszeretgetem a barátom, hosszasan beszélgetünk, már hajnalodik. Alig aludtam pár órát, serkentő bogyókat reggelizem, hogy bírjam sokáig talpon, a gyomrom akkora mint egy kavics, más nem menne le a torkomon.
Még pár utolsó mély levegő, mosolygós búcsú az én barátomtól és elindulok a rengeteg szélére, ahova a találkozót tűzték ki tegnap este nekünk Rowannal. Sürgős az ügy... ja Merlin szent nevére... Rowan már ott vár, utolsó mély levegő, végül is... családtaggal vagyok, lehetne rosszabb végem is.
-Szia... induljunk, gyorsan tudjuk le, sok munkám van még amit megígértem Clive-nak megcsinálom. - Mintha lenne holnap, úgy mosolygok, de félek pontosan tudja, nem aludtam, nem ettem és felkészültem a legrosszabbra. De legalább a természetben, állatok között lehetek. Igen, igen, nézzük a jó oldalát. No meg... tényleg értek a nyomolvasáshoz, elvégre az elmúlt tíz évben nomád voltam, bár ezt kevesen tudják rólam. Ez okozta a vesztem, én érzem....

...

Játéköteletek:

*

to Alec

- Hogy mi van?! - akadok ki elsőre, ahogy kibukik belőlem a kérdés a professzort figyelve. Bocsánat, igazgatót.
- Inferusok, itt? - javítok a helyzeten egy jól irányzott beszólással, mert az előbbi annak szólt hogy vegyem magam mellé a legendás lények tanársegédet hogy felmérjük ennek az igazát. Persze az öcsémmel - jajj bocsánat, bátyámmal - egy élmény lesz az erdőt járni. Mármint nekem, az lesz neki viszont egy rémálom és már szinte látom is magam előtt a képét.
- Természetesen utánajárunk igazgató úr, máris megkeresem Mr. Silverlaket - én már fordulok is sarkon, de nehezemre esik komoly arcát vágva haladni hiszen nevetni lenne kedvem. Hangosan hahotázni ahogy látom magam előtt Alecet de végül nem keresem meg, csak a szobámba érve egy rövidke levelet írok neki és a kandallóba dobva postázom az ő szobájába. Amolyan belső posta ez baglyok nélkül, és mire válasz jön csak nyugtázom. Másnap reggel kimegyünk és feltúrjuk a sötét rengeteget.
Kiadós alvás után, kevés reggeli és már indulok is a Rengeteg szélére, ahová én érek korábban és unalmamban az egyik fának döntöm a hátam. Nem félek az erdőtől, kevés olyan dolog van ami megölhet, és bár most Alec a szörnyszakértő de én is kiváló vizsgákat tettem.
Megpillantom a bátyuskámat érkezni a kastély felől, és elmosolyodom lassú, kellemetlen mosollyal.
- Hát jó reggel tesó. Milyen szép feladat, édes kettesben az erdőben.... hogy aludtál? - érdeklődöm csevegő hangnemben ahogy nem adok neki időt hogy megfutamodjon, már indulok is el befelé a fák közé. Talán még érdekes is lesz ez a nap. Hoztam magammal bőséggel ebédet is a konyháról, lekicsinített piknikkosár lapul a zsebemben és még pár apróság. Az ember legyen felkészült, nem?

You're gonna go far...

Rowan & Alec

Rég voltam ennyire feszült. Rég voltam ennyire kiszolgáltatott. Az igazgató azt mondják bölcs ember, akkor miért nem jött rá a halálba küldött?! Mindegy is... Rowan igazából akkor öl meg amikor úri kedve tartja, mert noha már hetek, sőt lassan hónapok óta lesben állok és vigyázok hogy védőbűbájjal hárítsam rontásait és átkait a kellő időben, de mégis vannak gyenge pillanataim. Mert Ő az öcsém és titkon mindig remélem, egyszer tényleg normálisan el tudunk beszélgetni, mint a testvérek, hogy egyszer tényleg testvérek leszünk. Most hogy apa nincs... bár nem sok változás állt be szerintem az érzéseiben aminek én vagyok a tárgya. Sajnos. Tudom csak azért kapott maga mellé, hogy gyorsabban elérje a célját, Ő a rontások és átkok szakértője. Lassan úgy érzem magam mint egy állat, egy szimatoló kutya... hah, ha animágus lennék! Szeretnék állat lenni, szerintem vissza sem változnék a fenébe is. Rowan persze már ott van, kipihenten, talán kissé unottan is, hiszen nem épp az erdőjáró fajta. Szerintem magában azt mormolja lenne jobb dolga is. Főleg hogy velem kell lennie. Már mindegy. Már minden mindegy. Azért próbálom majd túlélni ezt a kis... kalandot.
-Nem igazán szép szerintem, mi szép van egy infernusban? - Adok kitérő választ, hiszen úgy is tudja nem aludtam. Azaz csak szenderegtem, egy keveset.-Igyekezlek mihamarabb odavezetni, elkerülve azokat a területeket, amik lelassítanának minket. - Pókfészkek, mocsaras részek, mérgező és húsevő virágok rétjei, sok nyalánkság, amit a rengeteg rejteget. Persze az erdőben haladva gyorsan tudok haladni, érezhetően otthonosan mozgok, otthonosabban mint a városokban és a falak között. Csak bírja tartani a lépést a kicsi öcsém!
-Furcsálltam hogy nem mondtad egyedül is megoldod... Végtére is velem csak időt nyersz. Vagy ennyire nem tudják, mennyire túlképzett varázsló vagy? - Ez nem sértés, ez tény, az egyik legkiválóbb varázslónak vallom az öcsém és általában igaz rá, hogy mindent egyedül szeret megcsinálni, mert hát a magamfajta nem zsenipalánta csak hátráltatja. Nem is értem az igazgatót, komolyan mondom... mivel elég mélyen az erdőbe kell mennünk lesz bőven időnk egymásra. Nem is tudom mikor voltunk ennyit kettesben utoljára... valószínű még a roxfortos éveink kezdetén... szomorú.

...

Játéköteletek:

*

to Alec

Könnyed testtartásban várakozom az erdő szélén, hiszen nekem nincs igazán vesztenivalóm és nem félek semmitől sem ami ebben az erdőben rejtőzik. Az más kérdés hogy olyan ember nincs, akinek egyetlen félelme sincs, de az enyémet nem tudja akárki, és nem is fogom nagydobra verni hogy az azkabantól félek a legjobban hogy bezárnak és nem látok többé fényt.
Mondjuk érdekes feltételezés hogy nekem szükségem lehet a bátyám segítségére de nem siettem ellenkezni, nem kell tudniuk hogy igazából bármire képes lennék egymagamban is. Alec tudhatja ezt a legjobban. Kényelmes túrabakancsá alakítottam a cipőmet és szoros, feszes ruhákat választottam hogy ne akadjak fent semmiben és sehol. Még az is lehet hogy találkozunk pár érdekes lénnyel idebent.
- Abban semmi, de nem érzed az ironiát. Nem hinném hogy ténylegesen inferusok bujkálnának itt, úgyhogy nem aggódom igazán a mai nap miatt. Menjünk, szerintem egész nap itt leszünk... - sóhajtok fel, ahogy elindulok valamerre találomra. Az ő dolga hogy vezessen, így biztosan hagyatkozom rá. Fordítva már nem biztos hogy ő is bízna bennem, de épp eleget tettem érte hogy ez így legyen.
- Akkor hát vezess, te úgyis itt töltöd az időd javarészét... - engedem gálánsan előre egy gunyoros kis mosollyal, hiszen itt kissé fölényben érezheti magát, és még nem fosztom meg ettől az illúziótól hogy esetleg hasznomra lehet.
- Meg tudnám oldani egyedül is ha arról lenne szó. Viszont időt nyerek veled, ahogy mondod. Nem kell ezt mindenkinek tudnia Alec, elég ha mi ketten tudjuk hogy egy két inferus már régen nem szint nekem - sóhajtok fel, ahogy a zsebemben forgatom meg a pálcámat. Régen kinőttem már az oktatási keretet és autodidakta módon tanultam meg rengeteg varázslatot. A gyilkos átkot is többek között. Ma már egyik főbenjáró átok sem okoz nehézséget, és nem akadályoz lelkiismeret sem hogy meggátoljon. Talán ezért is... nem engedem közelebb Alecet. A kötelék hurok, és nem teszem hurokba a nyakamat.
Körülbelül két órát gyalogolhatunk kisebb nagyobb megállásokkal és minimalizált beszéddel, amikor hirtelen megtorpanok, és ha Alec nem figyel belém is jöhet simán. Nem érdekel, mert az elém táruló látvány... fenséges. A thesztrálok....
- Thesztrálok... - suttogom hogy ne riassza meg ezeket a csodás csontváz szerű de mégis szép állatokat. Csak az látja őket, aki látott valakit meghalni. Nos, nem egyet láttam, hiszen minden gyilkosságom egy halál volt amit végignéztem.

You're gonna go far...

Rowan & Alec

-Nem, veled nem igazán. - Mit tagadjam, nem tudom nem szó szerint értelmezni öcsém összes szavát. Ha kissé feloldódnék és nem lennének pattanásig feszülve az idegeim akkor talán. - Én sem hiszem, de furcsa idők járnak mostanság. Tegnap esett és ez az erdő gyorsan formálja önmagát, így lehet átnyúlunk a holnapba is. - Csak hogy ne legyenek illúziói, mert ugyan sok varázslatom van ami segít nekem mint a nyílvessző átsüvíteni a célig, de ez a Rengeteg, nem egy közönséges erdő.
-Töltöttem. - Javítom ki, míg egyre mélyebbre haladunk a homály felé a csípős hajnali időben. Végtére is most már a tanteremben és a szobámban töltöm időm velős részét. Erőt veszem magamon és előre megyek, hagyva hogy mögöttem legyen, bár kényszerítenem kell magam, hogy ne tekintgessek folyton hátra, mikor sújt le rám egy rontással... mert miért ne.
-Másnak se feltétlen Rowan. A gond a Rengeteggel van. Ez remek búvóhely az avatatlanoknak, a nem tökéletesen felkészülteknek. Meg nem tudjuk mennyi van belőlük, ha egy kettő, fél perc is elég Neked. Ha több, akkor helyzeti előnyt kell szerezned. - Nem vagyok egy támadó varázsló, Rowan miatt abszolút a defenzív mágiára mentem rá, bár nem vagyok reménytelen, inkább Őt védeném, mint az ellenséget támadnám. Persze kétlem sejti milyen varázslatokat tanultam az elmúlt években, de ismer annyira hogy tudja, komolyan sosem ártottam senkinek. Félig-meddig vegetáriánus is vagyok, kerülöm a húsfogyasztást, de ezt már tényleg csak Ozírisz tudja. Rávezetem egy ösvényre, ami mélyebben bevisz biztonságosabban, közben gondolkodom az erdő mely része lehet a legalkalmasabb elvegyülni a mélyben relative biztonságosabban, mikor hirtelen áll meg, át is karolom reflexből és megdermedek ugyan mit lát amit én nem? Ellenség? Ilyen hamar? De aztán csak remegve kifújom a vállába a levegőt és leguggolok mellette.
-Ez a nagyobb csorda. Sok borjú nyomát látom. A patak melletti réten szoktak inkább legelni, úgy fest mozogni volt kedvük. - Szemlélem a talajt, mivel én nem látom őket, de a nyomaik igen, ahogy hallom is őket ha fülelek. Az egyik közel is jön, megismeri a szagom, majdnem fel is lök, hiszen nem számítok rá, szimatolja az oldalam.
-Sajnálom kislány, most nem húst hoztam, csak átutazom. Clive minden bizonnyal kijön vagy Hagrid. - Tapogatom ki óvatosan a fejét az állatnak, majd megvakarom a füle tövét. Rajzon láttam már hogy festenek, de valóban szokatlan érzés érezni a nem láthatót. Persze feltűnik, hogy Rowan látja őket, említette is, tényleg nem füllentett, hogy engem riogasson.
-Ha akarod, megmutatom majd ha végeztünk merre szokott lenni a két csorda, hogy megtaláld könnyen őket. A rengeteg talán legbékésebb állatai. - Állok fel, majd intek a fejemmel neki, hogy menjünk, nem szerencsés megállni, mert nem érünk célt sötétedés előtt.
-Kit láttál amúgy... meghalni? - Kérdezem óvatosan, bánatos éllel, mert a halál látványa sanyarú dolog, sosem kívánnék ilyet az öcsémnek, akkor sem ha undok és kegyetlen néha.

...

Játéköteletek:

*

to Alec

- Velem semmi nem olyan egyszerű igaz? - villantok rá egy rókamosolyt, ami olyan jól ismert előtte hiszen régen mindig ezt látta mielőtt a csapdámba esett, most viszont félig komolyan veszem magam hogy elintézzük ezt a feladatot. Nem akarom hogy bármi is megzavarja a munkámat, pláne nem kósza inferusok. Még csak az kellene.
- Remélem nem, még rengeteg dolgom van. Nem érek rá itt időzni, pláne nem veled... A dolgozatjavítás is izgalmasabb tevékenység mint ez a kirándulás, de... gyerünk. Kápráztass el. Ez itt a te tereped... - mutatok körbe ahogy megfordulok, és pár lépést hátrafelé teszek meg mielőtt újra az útra figyelnék. Egyenletes közepes tempóban haladunk előre és viszket a tenyerem szinte hogy megátkozzam, de élve vissza kéne érni a suliba vele és ha valami ocsmánysággal találkozunk, nem kéne hogy hátráltasson. Bár sejtem hogy a támadó varázsigéi a nulla közeliek lehetnek, mert nem erre edzett mellettem.
- Ne aggódj, nem mi fogunk itt maradni ha esetleges ellenséggel találkozunk. Nem kell mindent elhinni az igazgatónak hogy még nem állnék készen egy ilyen egy ilyen feladatra csak ne háborgatna folyton azzal a hülye rendjével... - sóhajtok fel, és megyünk tovább. Mit se érdekel Alec felesleges papolása, úgyse lesz itt semmi. Óvatos, de mégis biztos léptekkel haladok, mert annyiban legalábbis igaza van hogy egyes területek könnyedén mocsarassá válhatnak és nem áll szándékomban nyakig merülni egy ingoványos szmötyiben. Na, nem.
Megtorpanok, amikor észreveszem a thesztrálokat hiszen látom őket és én nagyon szép jószágoknak is tartom mindet, nem véletlenül a sors kicsit furcsa fintora hogy ilyen alakot ölt a patrónusom is.
- Igen, akadnak egy páran. Nyolc csikót látok, és a szülőket, és a vezérbikát is - mosolyodom el, én is ahogy figyelem Alecet tapogatózni. Milyen furcsa hogy ő nem látja őket, én elindulok a bika felé, aki nem ismeretlen előttem, többször is lovagoltam már rajta.
- Szeva Cero - lépek mellé ahogy megsimogatom, és a sörényére simítok. Nem erőszakoskodok, de érezheti mire megy ki a simogatás, és nem ellenkezik. Így hát megkapaszkodok, és egy lendületes ugrással felülök a hátára, a szárnyak tövébe. Szőrén, minden nélkül.
- Gyerünk fiatalúr, vigyél el egy körre - paskolom meg a nyakát, és ha nekifut akkor magkapaszkodom, és repülök vele egy két kört a rengeteg felett. Kicsit felderítésre is használom ezt a kirándulást és egyenlőre nem látok semmi fenyegetést, csak hogy jó irányba tartunk. Percekkel később landolok Alec mellett, de még nem szállok le.
- Gyere, elviszünk téged is - ragadom meg, és rántom be magam elé. Minthogy jobb a kondim ez sikerül és két karom közt viszonylag biztonságban is van. Tudom hogy utál repülni....

You're gonna go far...

Rowan & Alec

-Nem, de bonyolultnak sem írnám le. - Mondom nyugtalan, mert túl jól ismerem a mosolyát, de ha tényleg haladni akar akkor hagyjon lógva. Ha meg nem kellek... nos lehet csak arra vár elég mélyen legyünk az erdőben és ott szabaduljon meg mellőlem, mondjuk egy akrumantula fészek mellett... és a vicc, hogy senki sem gondolná, már másztam ki egyből tehát nem igen győz le engem az erdő. Ah mindegy, ebből is látszik az ambícióim nem a külvilágnak vannak címezve.
-Nem célom elkápráztatni senkit... - Motyogom halkan magam elé, de lehet hallja, végtére is én is mihamarabb Clive mellett akarok lenni megint. Úgy.. megszoktam. Szeretek mellette lenni, pont ellentéte mint amit Rowan mellett haladva érzek. Menekülnék Clive biztonságos mosolyába, de... egy örökkévalóságnak fog tűnni mire visszaérünk. Ha visszaérek... Ámbátor könnyen lelek egyik ösvényről a másikra, levágom az utakat itt-ott, kikerülök részeket, tényleg jó érzés az erdőt bebarangolni.
-Mi bajod a rendjével? Van neki? - Látszik én teljesen semleges vagyok, nem húzok semerre sem, nem is érdeklődöm ilyen dolgok iránt, az az igazság. Persze a thesztrálok miatt megtorpanok, olvasom a nyomaikat, elmosolyodom.
-Igen, de szerintem van még egy csikó, lehet elbóklászott, hogy kerget valami szitakötőt. - Nézem merre sétál öcsém, félredöntött fejjel konstatálom felült valamelyikre, a patanyomokból ítélve talán pont a bikára.
-És én még azt hittem sietsz Öcsi. - Mosolygok szélesebben, sosem mondanám ne tegye, én amilyen állatszerető vagyok soha senkit sem gátoltam még meg abban, hogy egy kevés időt legalább töltsön a barátaival. Számomra ugyanis az állatok a barátok, nem az emberek. Míg ők elvannak én iszok pár korty vizet, végiggondolom merre tovább, aztán ér vissza. A szavai mondjuk meglepnek. Meg is ragad, fel is ránt, mivel emelkedünk nem akarok leesni, bár sosem tudom megszokni hogy nem látok semmit magam alatt. Érzem de nem látom... a seprűkkel tényleg utáltam repülni, hiába voltam anno terelő, szerintem nem jó érzés annyira. Az évek alatt ugyan volt már dolgom olyan bestiákkal, akik normális szinte tornázták ezt bennem, sőt, pegazuson egész kellemes is volt miután megtanítottak lovagolni, de nem bírom megszokni hogy a semmi van alattam. Ezt az egyet nem.
-Ahh Rowan... ugye tudod hogy én mindig nem látom őket? Hogy semmi sincs alattam látszatra?! És még csak nem is válaszoltál! - Fakad ki belőlem, ahogy épp lefelé repülünk, de legalább már ösztönösen nem előre hanem hátradőlök, némileg arcom az arca felé fordítva, mert túlélem, már túlélem ha ledob, tanultam erre is varázslatot, de... remélem nem dob le. Csak nem ilyen halált szánt nekem, palacsitává kenődni...

...

Játéköteletek:

*

to Alec

- Nem? Szeretnéd hogy bonyolítsunk még rajta, Alec? Rajtam igazán nem fog múlni - nevetek fel gonoszkás kacajjal, de még messze nem olyan mint a Nagyúr nevetése. De szorgalmasan gyakorlok, és tudom hogy legalább a bátyámra a szívbajt tudom hozni minden alkalommal. Gyógyír ez zaklatott lelkemre. Mindig jó érzés Alec vérét szívni, bár azért vámpír nem lennék.
- Nem? Kár, pedig akár cirkuszi mutatványos is lehetnél - nevetek fel, ahogy levág egy ösvényt és előre engedem. Van haszna is, elismerem, de a szamaiságát sose vontam kétségbe. Nem vagyok a legjobb testvér a világon, de az átkokkal a legjobb vagyok és a legjobb átoktörő címre hajtok, mert azzal elég jól tudom szolgálni a nagyurat is.
Addig követem a bátyám amíg bele nem futunk a thesztrál nyájba, akik az iskolai fiákereket is húzzák mindig, évente kétszer. A vezérbikát nézem ki, rajta már utaztam is, és meglepően selymes a szőre ahhoz képest hogy ló.
- Van. Nem tudtad? - pillantok rá hiszen ez azért elég napi kérdés, főleg hoyg én már a másik oldalt választottam, és szerintem Alec is tudja, csak nem akarja tudomásul venni hogy a karomon ott van már a bélyeg és élvezem a Nagyúr bizodalmát, már amennyire képes ilyen érzelemre. Máskülönben nem küldött volna ide.
- Ott van mögötted balra - nézek körül és kiszúrom a csikót ahogy tényleg ropogtat valamit, mert mozog az ajka. Felülök Cero-ra és elrepülönk egy kört a fék felett, és szinte látom hogy jól esik neki kinyújtóztatni a szárnyait. Egy két kör után felkapom Alecet is magam elé, és gonosz kis mosollyal figyelem ahogy belém kapaszkodik, de nem fogom leejteni. Sajnos keresnék ha nélküle mennék vissza, és majd adódik ezer más alkalmam is hogy csőbe húzzam.
- Hogyne tudnám Alec, te olyan ártatlan naiv lélek vagy, egy légy halálát se néznéd végig, nem hogy egy emberét - nevetek ahogy kormányzom a thesztrált és egy nagyobb kör után a tisztás szélén tesz le amin a csorda legelészik. Leszállva megpaskolom a nyakát, és hagyom hadd menjen az övéihez, hiszen repültem eleget már.
- Minek válaszoljak egy olyan kérdésre, amire te is nagyon jól tudod a választ! - csattanok fel, felé fordulva. Tudja, hogy végignéztem apám halálát, csak lehet azt nem fogadja el hogy én öltem meg. Nem volt... könnyű.

You're gonna go far...

Rowan & Alec

-Ahh... mire gondoltál? Nem igen hiszem hogy lehet ezen mit bonyolítani. Vagy megpróbálnád azt hogy az én fejemmel gondolkodj? Az aztán csavar lenne a javából! - Mondom epésen, hiába nevet itt, én csak a szám húzom. Nem tudom mire gondol, lehet semmire, de ha mégis valamire az semmi jót nem jelent.
-Végre lenne karrierem mi? - Dünnyögöm a mutatványosra fejcsóválva, tudom hogy ami most van nekem azt nem tekinti annak, apa sem tekintette soha. Pedig publikáltam cikket, remekül alkalmazkodom és integrálódom a vadonba és a sárkányok közé, de ez nem olyan látványos mintha idomár lennék mint Clive, tudom. De én nem akarom megnevelni az állatokat és segíteni akarok rajtuk, az pedig nem izgalmas a külvilágnak.
-Nem érdekelnek ezek. Nem igen érdekelnek az emberek. - Hallottam szóbeszédeket, hogy vannak az aurorokon kívül is varázslók és boszorkák akik a halálfalók ellen vannak, csak azt nem értem hogy tudott ebből háború lenni és mi értelme? Gyilkolják egymást ideákért... Nem akarom elhinni hogy Rowan is belefolyt egy ilyenbe, ráadásul a drasztikusabba... Mi sem mutatja jobban rossz döntést hozott, hát látja a thesztrálokat, reflexből a hátam mögé nézek, kiszúrom a patanyomot, de látni továbbra sem látok semmi egyebet. Szomorú tény, hogy öcsém igen. Arra meg végképp nem számítok, hogy noha elviszi egy körre a vezérbikát, de felránt engem is. Magamtól persze hogy nem ülnék fel rájuk, logikus ha nem is látom nem?!
-Miért akarná bárki is végignézni egy ember halálát?! - Mondom már-már ijedten, ahogy repülünk és nem tudom merre fordulunk, hogy dőljek-kapaszkodjak egyáltalán ilyen magasságban. Szerencsére nem maradunk fenn sokat, mikor leszáll lekászálódom én is, ügyelve noha nem látom a bikát ne rúgjam meg és mást se. Nagyot lélegzem hogy végre megint talaj van a talpam alatt.
-Félszavaktól nem leszek okosabb... zárkózottabb vagy mint valaha Rowan. Hogy keveredhettél ilyen dolgokba egyáltalán? Hiszen Te magad alakítod a dolgaid, bármit választhattál volna... - Fakadok ki én is, akarom érteni az öcsém, de folyton csak utalgat, ködösít, talán hogy ne roppanjak bele, de kétlem venné a fáradtságot ilyenekre. Ám csak felciccenek és berontok a bokrok közé keresve a csapást, ami tovább visz minket. Ő se tud rólam semmit, én se róla, de miért kellett ennek így lennie? Miért lök el ennyire? Én sosem tettem vele, fiatalon úgy éreztem szoros a kapcsolatunk, de ahogy teltek az évek... lehet csak vágyálom volt, gyerekkori magány képzelgés.

...

Játéköteletek:

*

to Alec

- A te fejeddel akkor sem akarnék gondolkodni, ha tudnék. Nem akarom tudni mi jár benne. Más, sokkal kreatívabb ötleteim vannak de még az is lehet hogy meglátod. De nem lövöm le a meglepetést, majd ha itt az ideje meg tudod, Bátyám - hiszen még egy lépést tudok tenni, ami még inkább összezavarja, és megdöbbenteni. Az erőszakosságnak van még pár módja amit nem alkamaztam eddig rajta de biz isten megteszem ha erre vágyik.
-Így is lehet karriered. Én csak egy évet vagyok itt, ha elég jó vagyok és alkalmas, akkor még annyit se. Nekem más a fő irányvonalam, nem tanár akarok lenni - vonom meg a vállam, de nem tudom elképzelni igazán egy cirkuszi mutatványosként. Maximum, ha őt mutogatnák hogy a naivitás mintaképe, de hát az meg nem lenne legális.
- Kár, pedig ezen múlik most a béke vagy a háború. Egyszerűen elkerülhetetlen hogy részt vegyél benne így vagy úgy. Neked menedék a Roxfort mert az mindig is semleges terület volt, de nekem nem jelent semmit - vonom meg a vállam, és elég egyértelműen foglaltam állást a Nagyúr mellett akinek a megbízásából most itt vagyok. Nem könnyű a helyzet de a Nagyúrnak kell győznie, és biztosítani a túlélésünket. Hogy a varázslók megmaradjanak, és nem olyan ijesztő az ideája mint azt elsőre az ember hinné. Ő sem a semmi ura akar lenni, és nem pusztítani akar, de minden békéhez szükséges a háború. Ez elkerülhetetlen rossz.
- Vannak ilyen emberek. Más körökben forgunk már Alec, és néha olyanokkal is összehoz az élet akikkel nem gondoltam - utalok a halálfalókra, hiszen én is egy vagyok közülük, noha titkolom a jelet a karomon. Ezért vagyok hatékony kém. Ahogy leszállunk, persze kifakad, és valahol még igaza is van. Zárkózott, nos igen. Nem kéne elkotyognom semmit, amin életek múlnak, vagy éppen olyan tervek amiknek végbe kell menniük, de azért fel is bosszant a bátyám. Előreszegezem a pálcámat és kimondom az átkot ami lelasstja Alecet annyira hogy utolérjem. Mintha kilós súlyok lógnának rajta de ez az átok szerencséjére nem fájdalmas, és nem is tart sokáig. Beérek.
- Mégis mit vártál milyen leszek? Csupa szív szeretet? Sose voltam az! Tudom hogy álmokat kergetsz és nem akartam minden álmodat szétzúzni, mert volt bennem egy csepp emberség, de ha nem akarod nem lesz! Hogyan? Régen belekeveredtem! Amikor elmentél otthonról, és hátat fordították apa elvárásainak, azok rám maradtak, és én beszálltam a játékba, hogy a sakktábla játékosa legyen, ne a bábuja! Tudni akarod az igazat, Alec? Igazán tudni akarod? Akkor nézd meg! - mordulok fel, és egy kissé ingerült mozdulatot teszek a pálcámmal, mire egy füstgömb alakul ki, mint egy látótükör. Elévetítem a múltban történt éjszakát. Apát, az irodát és a párbajt aminek vége lett mielőtt elkezdődött volna igazán. Elé tárom az utána lévő sötét öntudatlan éjszakát a nővérünk arcát, anya fakó mosolyát és riadt szemeit.

You're gonna go far...

Rowan & Alec

Csak égnek emelem a tekintetem, milyen kedves! Mintha nem olvasta volna ki az emlékeim anno oly' nagy szeretettel... borzalmas érzés.
-Alig várom.... - Dünnyögöm, remélem inkább békén hagy, nem akarom kitalálja hogy közös szobát kér vagy hasonló borzalom, nem is tudom, akkor lehet kiköltöznék az erdőbe. Pedig csak nem ölne meg álmomban! Ahh...
-Én sem... nem vagyok annak való, azt hiszem. De Te jó tanár lennél, megvan a tudásod hozzá, szeretnek a gyerekek, a tanárok... miért nem akarsz az lenni? - Mondta hogy nem ezért jött, de mégis fura. Rólam maximum sejtheti hogy Clive miatt vagyok itt, ami igaz is, akarok tőle tanulni. Hiába szeretem a gyerekeket, Avery lehet elintézi ne maradhassak Dixon miatt ugye. -Amúgy szerintem a gyakorlati része miatt le kell tenned a két évet, ahogy nekem is, szerintem ezt nem tudod előre hozni. - Jegyzem meg csak úgy, össze leszek zárva vele két évre, nagyjából már megemésztettem, hogy gyomorideges két évnek állok elébe.
Ezt persze tetőzi azzal hogy szerinte nincs olyan semleges maradok, választanom kell. Na szép... Mintha közte és Clive között választanom, tudom hogy Ők a két oldal. Az én világomban ők azok.
-Nekem sem jelent semmit a Roxfort. Nem azért vagyok itt mert semleges. Ha semleges területet akarok visszamegyek Peruba a kutatásomhoz. De Te is tudod, ha rákényszerítenek a választásra, akkor az igazgató elveit fogom vallani. Igazából nem értem, Téged... mi vonzz a másik oldalban. Félvérek vagyunk, szerintem nem utálod a muglikat se, akkor miért? - Kérdezek rá óvatosan, mert Rowanról beszélünk, biztos van valami nyomós indoka ami nem az apánk. Nagyon remélem nem ennyi az indoka...
-De milyen emberek azok, ha embernek lehet nevezni őket Rowan! Jobban örülnék, ha nem ilyen körökben mozognál, az ilyen alakok nem megbízhatóak, mi lesz ha egyszer csak Rád unnak vagy gondolnak egyet és ott hagynak a bajban? Az rendben, hogy én segítek, a testvérem vagy de ezek... nem értelek. - Tényleg nem értem és tényleg komolyan gondolom ha szüksége lenne rám mennék. Lehet apám elhordott mindennek és Rowan maga is, de én szeretem őt, ha egyben félek tőle és gyűlölöm is, hogy ezt teszi velem. Kim maradna ha Őt is elvesztem? Anyával és a nővérükkel semmilyen viszonyom van, mintha nem is lennének, Rowan más. Ezért is szakad fel belőlem hogy ennyire elutasít, ezért bosszant ennyire, mert hogy utál és gyengének tart egy dolog, de hogy nem is beszél velem, már nem járja, főleg hogy elvárja értsem őt. Így nem lehet! De tudom úgy sem válaszol, mostanában nem teszi, így előre megyek, de a reflex az reflex, olyan könnyedén vonok egy pajzsot magam elé egy protegoval, hogy lepattanjon az ártása. A hatást így is eléri, mert dühösen nézek rá. Már nem 16 vagyok, hogy meglepjen, noha akkor sem sikerült már mindig. Ha nem vette volna észre, az érzékeim annyira kiélesítette, hogy folyamatosan ügyelek arra mikor átkoz meg, nem igen tud meglepni, akkor sem ha dühös vagyok.
-Oh, nem, nem vártam, sosem voltál csupa szív és csupa szeretet. Soha, jó mondod. Azt akartam beszélgess velem! Azt akarom lassan 13 éve bazdmeg! - Szívom fel magam, hogy nem hiszem el, hogy nem érti! Komolyan nem jött rá, érdekel mi van vele?! Hát az öcsém!
-Rowan, senki sem kötelezett rá apánkon kívül hogy tedd meg. Senki. Én is azt mondtam, hagyd a fenébe, mert a saját gyengeségét akarta rajtunk kiküszöbölni! Sokkal jobb vagy annál... - Elhallgatok mikor előidéz egy füstöt, amiből kirajzolódik egy jelenet. Én azt hittem Apa magának köszönheti és a sötét ügyleteinek ami lett, de... azt nem gondoltam Rowan...
-Mit tettél... - Lehelem elszörnyedve, mert noha sosem kedveltem az apám a halálát nem kívántam, főleg nem az öcsém keze által. De ez is bizonyítja hogy igen, képes rá. Engem is meg tudna ölni, reális a félelmem. De mégsem a félelem uralkodik el rajtam hanem a sajnálat.
-A halál nem megoldás Rowan, hogy lehetsz valaki pártján aki ilyet kér tőled?! Mert Te magadtól nem tennél ilyet. Te nem vagy gyilkos. Magadtól nem lennél az... - Fordítom el a tekintetem, tenyerem a számra tapasztom, bekönnyesedik a szemem. Ő tette... miért? Miért? Néha elgondolkodom hogy lehetünk mi testvérek, hogy tud ilyeneket tenni... és főleg azon, hogy mit remélek attól a szótól: család. Még nem bírok tovább menni, hányingerem van. Kell pár perc, hogy lenyugodjon a reszkető gyomrom és az idegeim.

...

Játéköteletek:

*

to Alec

Elégedetten hallgatok egy kicsit, hiszen így legalább van lehetősége felkészülni a legrosszabbra is, és tudni hogy a lehető legéberebb lesz. Tudom hogy mindig pattanásig feszültek az idegei mióta itt vagyok, és valahol egyébként jó is hogy ennyire komolyan veszi a jelenlétemet. Még mindig fél tőlem. Van, ami nem változik, akárhány év is telik el. Igazán sosem találkoztam a bátyámmal hacsak nem valami muszáj rendezvény volt.
- Nem nekem való a tanárkodás. Kell ez a gyakorlat hogy tovább mehessek a záróvizsgámra mint hivatásos átoktörő, és bármelyik iskolába mehettem volna, de a Roxfort volt a legjobb választást, ezt legalább ismerem - vonom meg a vállaim könnyedén, és haladok tovább az ösvényen. Ez a hivatás nem nekem való, nem szeretem a gyerekeket, és szakmai dolgokról szívesen elcsevegek bármikor, átkokról és minden másról is, de nem akarok iskolásoknak magyarázni szájbarágós szinten hogy mit hogyan kell csinálni.
- Mindent meg fogok tenni hogy lerövidítsem az időt, nem akarok egy perccel sem többet itt tölteni, mert fontosabb dolgaim is vannak mint itt rostokolni - innen nem tudok Voldemort Nagyúr segítségére lenni, és ez is bosszant pedig a Nagyúr számít rám, és a családom feje lettem, csak hogy szabad döntéshozó lehessek ha szükség lenne rá. Nem kockáztathatok.
- Akkor miért vagy itt ha nem számít neked? Te, miért akarod ezt a tanítás dolgot csinálni Alec? Mire jó ez neked hogy itt rostokolsz az értékes kutatásaid helyett? Tudom hogy mit fogsz választani, ez már nem újdonság számomra, és az sem hogy szemben fogunk állni egymással. Hm? Igenn, de ez független és hidd el ha lehetne arannyá mosnám a véremet is - sóhajtok fel, hiszen tudom hogy emiatt egy kis hátrányom van, de éppen ezért mindent meg kell tennem amivel növelhetem az erősségeimet és ezt is emiatt csinálom igazán. Az átoktörés mindig is érdekelt, és mivel már bájitalmestere van, másban kell erősnek lennem. A politikát meghagyom az idősebb generácónak, Zabini úgyis olyan jó benne és neki legalább szabad bejárása van a minisztériumba is.
- Nem érdekel hogy minek örülnél, Alec! Nem te fogod eldönteni hogy milyen körökben forgok és nem kértem soha a segítségedet! Most sem ami azt illeti és nem kell a prédikációd sem hogy mit és hogyan kellene tennem, mert semmi közöd nincs hozzá! - mordulok fel eléggé indulatosan és utánküldök egy átkot, de szépen kivédi és már már dícséretre méltó. Mondjuk nem tudom hogy mennyit gyakorolta de nyilván nagyon sokat és nem tagadom fejlődött is egy kicsit benne a Roxfort óta. A reflexei jobbak mint voltak, de az átkain erejét nem tudná sokáig visszaverni és végül én nyernék. Tudom jól hogy így van. Ő is tudja, mert ha nem akkor egy szerencsétlen bolond.
- Akkor miért lep meg hogy most elutasító vagyok? Nem akarom hogy tudj a dolgaimról, és nem akarom hogy beleszólj az életembe. Egyáltalán semmit nem akarok tőled! Miért nem vagy képes megérteni ezt te nyomorult! Nem érdekel, nem akarok beszélgetni veled! - meredek rá, mert bár nem akarok mégis megteszem, hogy ne legyen csend és felidegesít annyira hogy kihozza belőlem ezt a reakciót. Dühösen vetítem elé a történteket és most már bőszen azt kívánom hogy megtaláljam azokat az inferusokat hogy valamin levezessem a dühöm, mert a testvérem nem bánthatom ilyen nyíltan. Ahogy elszörnyed, látom hogy kiszalad a szín az arcából, és egy közeli fának támaszkodok.
- Azt tettem, ami a legjobb a családnak, és apával ellentétben én meg tudom védeni őket! Anyát és a nővéremet is! Nem kellett megtennem, nem volt rá parancs - ingatom a fejem ahogy ránézek. Már kihűlt bennem ez az erzés amit akkor éreztem amikor meghalt. Ott kiment belőlem minden erő és nem akartam megmoccanni sem. De ennek már vége. Karba font kezekkel várok, hogy kiheverje a megrázkódtatást, és hátra simítom a hajam az arcomból.

You're gonna go far...

Rowan & Alec

-Vagy csak úgy gondolod nem neked való... - Két év alatt átgondolhatja mennyire neki való a tanár lét vagy nem. Bár ez az átoktörő dolog sem rossz csak veszélyesen hangzik.
-Jó munkához idő kell Rowan, a tanuláshoz és a tapasztaláshoz végképp. - Én lennék a legboldogabb ha hamarabb elmenne, mert akkor nem gyomorideggel kelnék minden reggel... de ez nem kívánságműsor. Arra csak ciccenek én minek vagyok itt. Meg hogy kit választanék sem lepi meg.
-Mitől függetlenedés? Hah? Pont hogy determinálnak nem veszed észre? Megmondják mit csinálj, hogyan gondolkodj! Én azért vagyok itt hogy tanuljak, hogy fejlődjek, Te is, ez miért nem elég? Miért kéne dönteni Rowan, miért fontos ki mennyi felmenővel rendelkezik? Senki sem nézi! - Még Amerikában is feloldották a tiltást a keveredésre! Aztán csak hőbörög, hogy semmi közöm a dolgaihoz, pedig ebben nagyon is téved!
-A bátyád vagyok és nem akarom egy ilyen eszetlen dolog miatt halj meg! - Mondom indulatosan, kivédve az átkát is, mivel csak egyet küld és nem a legerősebbet. De én nem is kívánok csatározni vele, ez az Ő mániája, én mindig is a védelemre mentem.
-De mégis megteszed! Mert tudod engem valóban érdekel mi van veled de rajtam kívül kit még? Úgy igazán? Rowan vedd észre, hogy nem a veszted akarom hanem hogy észhez térj, hiába vagy nagyon jó, a dolgok mindig hozhatnak valami véletlent és akkor ott fognak hagyni a bajban! Én igazi barátokat szeretnék Neked, igazi párkapcsolatot nem olyat hogy melyik nőnek van a legnagyobb befolyása! - Fakadok ki, mert nem hiszem el, hogy nem érti meg, miért tiltakozik ennyire? miért nem látja be a javát akarom, mert az öcsém? Arra persze nem számítok bosszúból megosztja velem az emlékét, füstből kirajzolja, beigazolva legnagyobb félelemem: hogy rettegésem nem alaptalan. Kimegy belőlem minden szín és erő, hátam egy közeli fa törzsének vetem, adjon támaszt.
-És ezzel ugyan mitől védted meg őket? Vagy magad? - kérdem elhűlve, mert cseppet sem értem, ez mie volt megoldás. Miért így. Ha nem volt parancs miért hitte ez a megoldás? Miért?

...

*