A beautiful new friendship

Summer & Destiny

Szokásomhoz híven a klubhelyiségbe tartok, hiszen ott legalább van élet így este felé. Bevágom egy sóhajtással magam előtt a tankönyvet, amit az elmúlt fél órában egyébként is csak nézegettem, de semmiféle tudás nem áramlott belőle a fejembe. Ennek így semmi értelme. Megcsóválom a fejem, majd felkelek az ágyról és a dzsekimet felkapva elhagyom a szobámat. Sokkal több értelme van, ha csatlakozom a többiekhez, akkor legalább nem szenvelgek itt a sötétben. Már indulnék kifelé a hálókörletből, amikor énekhang üti meg a fülemet. Amit énekel az illeti, nem ismerem fel. Önszántamból ugyanis biztos nem ezt a műfajt választanám, ha hirtelen énekelni támadna kedvem. Bár, ettől inkább mentsen meg az ég mindenkit. Mindenki jobban jár, amíg csak táncolok. De a lány hangja ennek ellenére nagyon szép és kíváncsi leszek, hogy ki énekelget ilyeneket így este tízkor. Követem a hangot az egyik szoba ajtajához, majd az ajtón bekukkantva Summert pillantom meg. Nem mondanám, hogy olyan nagyon ismerjük egymást, de mivel egy házba járunk, azért be tudjuk azonosítani egymást. Kíváncsian figyelem, ahogy énekel, mert megzavarni nem akarom a gyakorlását. Csak amikor a végére ér a darabnak, akkor nyitom kicsit kijjebb az ajtót és állom meg a bejáratnál.
-Hű! Eszméletlen hangod van! - mosolyodom el, megtámaszkodva az ajtófélfán. Arról persze fogalmam sincs, hogy mit énekelt, mert ahhoz minimum balettoznom kéne, hogy ismerjem ezeket. Hát, pont nem balettozom.

Summer & Destiny

- Hogy mit kellene? - kérdeztem vissza, és bár nem igazán rajongtam a kommunikáció ezen formájáért, hogy valami tűzből kinyúló fejhez kelljen beszélnem mégis hevesen bólogattam minden szavára.
Nem volt titok senki számára, hogy hétvégente, vagy épp mikor időm engedte vendégszerepeltem egy színházban. Betegségeknél és közbejött dolgoknál én voltam általában a beugró. Így természetes volt, hogy engem kértek meg arra, hogy a főszereplőnőt alakítsam, mivel az eredeti színésznő lebetegedett.
Ezzel persze nem is lett volna gond, csak hát, valahogy elfelejtettek szólni, és holnap volt a fellépés, amire jelen pillanatban be kellett tanulnom egy csomó áriát, és akárhogy néztem is az órát, este nyolc volt, én pedig még nem ettem, nem fürödtem, de még a leckéhez sem nyúltam egy újjal sem, és ha nagyon őszinte akartam volna lenni, akkor az idő nem igazán állt az én pártomon.

Így tehát hangos sóhajjal ugyan, de mégis kedvtelve kezdek neki a skálázásnak, majd a gyakorlásnak, és csak egyetlen problémám van, hogy nincs a szobába egyetlen zongora sem, hogy esetleg azon is lefoghassam a számomra szükséges hangokat, vagy hogy meghallgassam az egész darabot elejétől a végéig.
Ám azonban ez nem szegi a kedvem, és egészen jól haladok. Szinte repül az idő és csak arra eszmélek fel, hgoy az egyik darab végén egy vékonyka hang rám köszön az ajtóból és megdicsér, hogy milyen tehetséges vagyok.
Arcomra önkéntelenül is mosoly kúszik, mert hát ki ne szeretné, ha megdicsérik? Úgyhogy azonnal meg is pördülök a tengelyem körül, hogy végre szemtől-szembe találkozzak az idegennel, aki mégis olyan ismerős.
- Ó szia! Köszönöm! Te... Destiny vagy, ugye? Láttalak már párszor! - kezdek bele egy laza kis csevelybe.

Summer & Destiny

Türelmesen ácsorgok az ajtóban, elvégre nem az a célom, hogy félbeszakítsam Summert. Ráadásul jó is hallgatni, annak ellenére, hogy az én stílusomtól távol áll ez, mert cserébe állati a hangja. Eddig vajon miért nem hallottam énekelni? Jó kérdés, de hát majd legfeljebb megkérdezem tőle. Meg aztán tényleg megeshet, hogy csak nem voltam jókor jó helyen és ezért maradtam le róla.
Addig meg sem mukkanok, amíg a végére nem ér, akkor viszont nem rejtem véka alá, hogy el vagyok ájulva.
-Igen. - bólintok. Na, igen. Belőlem csak egy van.-Hol tanultál így énekelni?
Nem mintha meg akarnék tanulni. Mindenki addig boldog, amíg én nem fakadok dalra. A ritmus nekem inkább a lábaim van van, nem a hangszálaimban. Egy-egy bulin még hülyeségből oké, de az meg teljesen más.
-Fel is szoktál lépni?- kérdezem kíváncsian, egy kicsit beljebb is lépve a szobába. Feltételezem, nem bánja, különben már rég elzavart volna.
Mondjuk, ha ilyeneket énekel, akkor nem meglepő, ha nem láttam még fellépni. Én egészen más típusú helyekre járok. Lehet, nem ártana kicsit tágítanom a látóköröm, mert a jelek szerint elég sok mindenről lemaradok így. Ha pedig eddig nem tette, akkor biztos, hogy kéne neki. Tuti nagy sikere lenne ilyen hanggal. Nálam például már egyértelműen van sikere.

Summer & Destiny

Azért örülök neki, hogy nem tévesztettem el a nevét, az nagyon ciki lett volna! Így azonban megnyugodhatok, hogy elég jó a névmemóriám és a hozzá tartozó arcfelismerésem is.
Azért mégis csak itt éltem sok sok évet, és bár nem vagyunk egy évfolyamon, az újakat is hamar felismerem és megszokom.
Nem azért, mert annyira megakarnám, hanem mert ezeknek a mostani fiataloknak viszonylag hamar kinyílik a csipájuk. És bár mi is nagyon igyekeztünk felnőttek lenni, és klikkesedni, azért a mostani iskola krémjét leginkább a fiatalabb generáció alkotja.
Mi már valahogy kinőttünk belőle... mindenesetre nagyon is felemelő és tetszetős, hogy Destiny egyelőre nem tűnik egy elkényeztetett dámának, akit meg sem lehet közelíteni.
- Hát, már gyerek korom óta járok magánének tanárhoz, és az édesapám zeneszerző, szóval ez amolyan családi "átok". - mosolygom a lányra, majd lassan összepakolom a kottatartón szereplő kottákat, szigorúan sorrendbe, mert még holnap reggel újból át kell vennem az egészet, és muszáj jó sorrendben megtanulnom, lévén, hogy ilyen kevés időt hagytak a felkészülésre.
- Te is zenélsz? Ének, hangszer? - kérdezem kedvesen pakolás közben, hiszen jó egy kicsit ismerkedni és kiereszteni a gőzt. Meg hát az sem gond, ha nem zenél, attól nem lesz rosszabb ember, nem mindenkinek adatott meg a zenélés lehetősége, lehet nincs is affinitása hozzá, ellenben csodásan szaval, vagy épp tökéletesen ugrik szaltókat, szóval engem nem zavar.
- Igen, szoktam, de nem ilyen énekes estekkel. Mármint tagja vagyok egy kis magnix színjátszó társulatnak, és ott ha szükség van beugróra, akkor én szoktam beugrani. Az iskola előtt nem igazán szoktam énekelni, azt meghagyom Bowman-nek meg a bandájának. Az én éneklésemet amúgy sem érdekelné a közönséget, nem vagyok egy pop alkat. - forgatom meg a szemeimet, majd egy határozott mozdulattal rárakom az utolsó kottát is a lapok tetejére, majd ráhajtom a füzetem borítóját, hogy biztos egy helyen legyenek.
- És hogy-hogy ilyen későn még itt vagy? - kérdezem a lányt érdeklődve, hiszen az alattam járók ilyenkor általában már a szobáikban beszélgetnek valami csajos dolgokról és pizsiben álmodoznak a szőke hercegről.

Summer & Destiny

Tulajdonképpen örülök, hogy megálltam, mert így legalább egy darabig még hallgathatom Summert. Bíztam benne, hogy nem fog megorrolni, amiért „kihallgattam”, no, meg egyébként sem volt szándékos a dolog. Tényleg csak erre jártam.
-De jó. Az én anyukám a minisztériumban dolgozik. Állati szigorú. - forgatom meg a szemeimet nevetve, látható, hogy ennek annyira nem örülök. De hát szerencsére mindig ott van nekem apa, aki tökéletes cinkostárs mindenben. Sose tagadná meg tőlem, hogy boldog legyek, még ha ez esetleg az otthoni szabályok megszegésével is jár. Ahhoz képest itt a suliban még egészen istenes a helyzet. Még sose kaptam például szobafogságot.
-Ó nem, hidd el, attól halláskárosodásod lenne! De táncolni szeretek. - mosolyodom el. Az egészen más. Az ösztönből megy valahogy, nem is igazán tudnám megmagyarázni valaki kérdezné. De pont ezért megértem azokat is, akiknek a szenvedélye a zene. Anélkül engem sem tudna vezetni a ritmus.
-Nem olyan szörnyűek azért. - nevetem el magamat, mert hát na. Szerintem jó, amit nyomnak. -Ők is tehetségesek, csak máshogy. - összegzem végül diplomatikusan a dolgot. Talán én lehetek most az élő példa, hogy egy kis nyitottság csodákra képes. Magamtól sose hallottam volna Summert énekelni, ez tuti.
-Igazából a klubhelyiségbe indultam. Csak aztán meghallottalak. Kicsit félkarú vagyok, mióta Seth leégette a fél fejét. - vonom fel kissé tanácstalanul a szemöldökeimet. Mivel első óta vagyunk elválaszthatatlanok, ez talán érthető is. Nem mintha nem lennének más barátaim is, akad belőlük bőven. De ő azért mégis csak a legjobb barátom, akivel egyetlen pillantásból is értjük egymást.

Summer & Destiny

- Ó én el sem tudnám képzelni magam szigorú és vaskalapos szülőkkel. Mármint a papus tök jó fej, tényleg, kellően laza, még akkor is, ha vannak olyan napok, mikor le sem esik róla a frakk, amiben vezényel. - vigyorgom, mert hát igen, volt már rá példa, hogy apa automatikusan a frakkját öltötte magára az otthoni viselete helyett, mert annyira megszokta, hogy napi szinten hordania kell. Többek között ezért is van belőle otthon legalább öt darab ilyen alkalmi hacuka, meg hát egészen jól áll neki, csak a magnixok sokszor túl furának találják. Pedig ha tudnák, hogy a varázs világban milyen talárokat hordanak egyesek, akkor nem néznének furán apcira sem.
- A tánc az jó, és szinté nagyon kifejező. Mondjuk én eléggé művészlélek vagyok, úgyhogy nekem minden jöhet, ami zene és művészet, és önmegvalósítás. - vigyorgom, mert végre találtam egy lányt, aki előszeretettel igyekszik önmagának megfelelni, pont úgy, ahogy én is.
- Hát, hagyjuk inkább Bowmant és a ricsaját, amit csinál. Igazából nincs bajom a zenéjével, mert nyilván ez kell a népnek, inkább azzal van bajom, hogy totál képzetlen, egy csiszolatlan gyémánt, és az is akar maradni, holott ennél értékesebb is lehetne. - mondom hümmögve, most először megfogalmazva tökéletesen, hogy mit is gondolok a fiúról, meg a bandájáról. Bár nagy valószínűséggel ezt a mondatomat ő óriási sértésnek gondolná, pedig véleménye mindenkinek lehet, és nyilván nem a bántás a célom.
- Hát, nem vágom, ki az a Seth… Ő a barátod? - kérdezem, mert nem hallottam arról, hogy valaki leégette volna valamijét mostanában, pedig az ilyen dolgok, mindig óriási pletykák. Bár az is tény, hogy egy bájitaltan órán sok minden előfordul, például a robbanó üst, vagy épp egy jó kis mérgezés.
- Van kedved inni valamit? Én ilyenkor mindig iszom egy jó kis menta teát, lenyugtatja a hangszálaimat…

Summer & Destiny

Ahogy Summer mesél, még én is elkezdek kissé kuncogni. Izgalmas lehet az élet egy zenész családban. A miénk ennél azért szokatlanabb kicsit, tekintetbe véve, hogy anyám hivatalnok, apám meg sztársportoló. Sose értettem, hogy ezek ketten hogy jöttek össze. Mondjuk... lehet, akkor apának még volt haja.
-Az apukám nekem is elég vicces figura. Neki a kviddics az élete, úgyhogy időnként elkezdi kommentálni, ahogy anya főz, vagy ahogy házit írok. - Szerintem hiányzik neki, hogy róla szóljanak ezek a kommentárok a pályán. Persze, ezt a világért nem vallaná be, mert miattam vonult vissza. Vagyis az érkezésem miatt, hogy a családra tudjon koncentrálni, így azóta már csak edzőként van jelen a szakmában. De hallani a szavaimon is, hogy nagyon szeretem őt, tulajdonképpen jobb apát el sem tudnék képzelni nála. Még akkor sem, hogyha az a heppje, hogy a meleg legjobb barátom a tökéletes férfi nekem, mert biztos nem nyúl hozzám.
-Nekem mondod? Ha tehetném, egész nap ezt csinálnám. - nevetem el magam és felötlik bennem, hogy vajon mennyire örülnének a tanárok, ha így kezdenék el közlekedni a folyosón. Vagy épp az órán felpattannék az asztal... oh, az mondjuk megtörtén. Súroltam is egy jót utána. Szerintem abból már tiszta profi vagyok, hála a prefektusoknak. Lehet, majd az önéletrajzomba is beleírom, ha aktuális lesz.
-Hű... ilyen ronda dicséretet se hallottam még. - pukkad ki belőlem a nevetés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy mondatban hallom a csiszolatlan gyémánt és a ricsaj kifejezést. Persze, azért annyira nem csodálkozom, hogyha nem épp egymás kedvencei. Will valóban, nos... meglehetősen eltér a stílusa Summerétől.
-Aha... mármint nem úgy. Mondjuk, apám nagyon örülne neki. - forgatom meg a szemeimet. Igen, Seth a tökéletes férjjelölt Jordan Brooks szerint. Mert ő legfeljebb felveszi a szoknyámat meg a fehérneműimet. Mondjuk ilyenre volt már példa.
-Persze! - bólintok. Nem vagyok valami nagy teás egyébként, de jó társaságban nem vagyok éppenséggel válogatós. De úgy tűnik, ez egy ilyen újító este, ahol áriákat hallgatok és teát iszom. Éles váltás a meccsnézés meg a hajnalig tartó buli után, de láthatóan cseppet sem bánom a dolgot.
-Na, és van már valami terved, hogy mihez kezdesz később a zenével? - kíváncsiskodom. Nekem egyértelműen van. Bár, tény, a klasszikus táncos álmoktól némileg eltér, mivel nem titkolt szándékom, hogy én is a Nemzeti Válogatotthoz csapódjak szurkolni.

» Our friendship isn't a big thing. It's a million little things
» ↳ Lisa & Lachlan ~ Hello, Beautiful!
» Let's find some beautiful place to get lost

A beautiful new friendship

A beautiful new friendship

Similar topics

Similar topics