Quitting is not giving up, or is it? - RT

Iggy irodájához mentem, nem kopogtam, csak benyitottam. Teljes mértékben leszartam, hogy min kapom rajta, ha egyáltalán bent van. És az ajtót kinyitva konstatáltam, hogy bent van.
- Csak a felmondásomat hoztam be - ledobtam a papírt elé az asztalra, és már indultam is kifele. Ahányszor látom, az jut eszembe, hogy Gaiával töltött egy hétvégét, és bár megpróbálok hinni Gaiának, egyáltalán nem bízom Iggy-ben...

Épp a mai napi újság sportrovatát olvasom, mikor odakintről kellemetlenül gyors és kemény lábdobogást vélek hallani, és mintha egyre közeledne az ajtóm irányába. Csendes napra számítottam, de úgy tűnik - a lábdobogás erősségéből és minőségéből ítélve -, erről hosszútávon le kell mondanom.
- Szervusz, Heracles! - bizony mondom nektek - hogy ennél bibliaibb már nem is lehetnék -, jómodorra kellene tanítanom a csapatot, nem pedig formációkra.
- És az indoklás hol marad? - nézek az elém ledobott felmondásra, ami azért sokkol egy kicsit. - Kíváncsi lennék az okára. - nézek rá kérdőn és várakozón. Ha igazán nagyon távozna, csak tessék, az ajtó tárva-nyit... Áh, zárva van, bár ez állandó jelenség. Amíg nincs megoldva és megbeszélve a probléma, úgy is marad.

Nem akartam válaszolni neki, de nem nyílt az ajtó, Rántottam egyet a kilincsen, de nem segített. Mégsem fordultam vissza, a zárt ajtót bámulva válaszoltam neki.
- Nincs indoklás, lelépek - bár gondolom, ennyi úgysem lesz neki elég, de nem fogja megkapni, amit akar. - Befejeztem a sportkarrieremet - visszafordultam felé. - Engedj ki, Iggy!

- Ugye tudod, hogy így borsos ára lesz az idő előtti szerződésbontásnak? - kérdem, és leteszem a pergament az asztalra, majd felállok a székből, és az asztalt megkerülve, aztán nekitámaszkodva figyelem a még így is játékosomat. Indoklás nélkül el sem engedhetem hivatalosan.
- Amint megindoklod, nyílik az ajtó. Kivel van bajod? Vagy egészségügyi probléma? Túl sokat iszol mostanság, azt vettem észre. - nem támadok, ellenben szeretném tudni, hogy miért megy el. Ha nincs jól, akkor azon talán tudunk segíteni terápiával, étrendmódosítással vagy medimágusi beavatkozásokkal.

- A pénz nem számít, te is tudod, hogy szarásig van - feleltem neki, kissé feszülten, mert már mentem volna. Nem akartam vele beszélgetni, egy kicsit sem.
- Annyit iszok, amennyit csak szeretnék. És kivel van bajom? Többek között veled. De mondhatni mindenkivel. Most nincs kedvem lelkizni, Iggy, csak mondd meg, mennyit kell fizetnem, küldöm, és befejeztük egymás cseszegetését végleg - még nem vagyok ingerült, de ha sokáig húzza, az leszek.

- Tudom. - bólintok, és inkább elengedem ezt a témát. Igazándiból, nem fogom marasztalni, de akármekkora idiótának is tartom, érdekel, hogy mi van vele, ahogy mindenki más is érdekel rajta kívül a csapatban. Nem biztos, hogy minden edző szeretne segíteni a személyes gondokban is, ha beavatják, de én ilyen vagyok. Fontosnak tartom, hogy emberekként, ne pusztán csak nyerési lehetőségekként gondoljak a játékosokra. Emlékszem, hogy ez volt a Falconsban, és már ott sem tetszett.
- Persze, annyit iszol, de aggódom érted. - talán neki még sosem mondtam, de mindig is az ő állapota aggasztott leginkább. Valahogy sokkal másabb, mint a többiek, ami nem baj, sőt kifejezetten örülök ennek, de semmiképp sem szeretném, ha a részegségnél nagyobb bajjal ne tudna megbirkózni. Ez is pont elég hatalmas probléma.
- Előbb panaszold el nekem nyugodt szívvel, hogy mi bajod van többek között velem, egyébként pedig mindenkivel. - türelmes vagyok, és ez látszik is rajtam.

Kezdett az idegeimre menni Iggy nyugodtsága.
- Nézd, nem kell megbeszélnünk, és nem is fogjuk. Kiengedsz, és nem látsz soha többé. Akkor majd nem lesz bajom sem veled, sem a többiekkel.
Csak nem akart elengedni, pedig rohadtul mentem volna, mielőtt elpattannak az idegeim.
- Tényleg tudni akarod, hogy mi bajom veled? - odalépek hozzá. - Szállj le Gaiáról, ne érj hozzá, sőt ne is nézz rá! - mormolom az arcába, és mutatóujjammal alig, de hozzáérek mellkasához.

- Nyugodj meg, nem kell idegeskedni. Nem bántok senkit. - keresztbe teszem lábaimat, és úgy nézem tovább az előttem idegeskedő srácot, aminek bizonyára nem örül. Van ilyen. Én sem örülök annak, hogy elmegy.
- Szóval féltékeny vagy? - vonom fel egyik szemöldökömet kérdőn. - Vele is csak annyit foglalkozok, amennyit mindenki mással a csapatban. Te talán kevesebb figyelmet kaptál az állandó részegség és elhatárolódás miatt, de ezt ne vedd zokon. Nem akartam tolakodni, ellenben ezt most bepótolom, ha nem bánod. - kedvesen mosolygok, hátha veszi a lapot, hogy én abszolút nem a vesztét akarom, hanem csak segíteni neki. mondjuk tény, hogy Gaia után mentem Amerikába, de ezt talán vele is megtettem volna.

- Nem, nem féltékeny vagyok, hanem tudom, hogy mit akarsz tőle, és ne merd! - már ingerült és ideges voltam. - Hagyd békén őt, világos? És ne akard beaadni, hogy csak törődsz vele, mint bárki mással a csapatban, ne nézz ennyire hülyének, mert nem szeretem! - elhittem Gaiának, hogy nem történt köztük semmi Amerikában, de ez bármikor változhat, és Gaia nagyon sebezhető. Főleg mostanában. Iggy-nek könnyű dolg van, ha ki akarja használni...
- Semmit sem kell bepótolnod, megmondtam, hogy nem érdekel ez az egész szarság! - ingerültségem ellenére nem kiabálok, még. - Elmegyek, ez el van döntve. Találkozni sem akartam veled, nem hogy...lelkizni, pff...

- Olyasmi miatt haragszol rám, amit meg sem tettem, és soha nem is terveztem, ember. - fogalmam sincs, mit is hisz rólam, milyen vagyok, de bizonyára nagyon félreismer. Sosem ártanék Gaiának. - Sosem tettem vele semmi rosszat. Szerinted mit csinálok vele, ami olyan rossz, hogy helyben nekem tudnál esni? - kezdek egyre értetlenebb lenni, elvégre mindenkinek csak jót akarok, és nem értem, hogy csapódhatott le ez így.
- Pedig lelkizni jó dolog. Sok problémát meg tud oldani, amiket az ember egyedül nem képes feldolgozni. - persze nem vagyok pszichológus. - Tudod, Gaiával is szoktunk.

- Gaiának elhiszem, de csakis miatta. Ne érj hozzá, semmilyen módon! - úgy tett, mintha semmit sem értene, és ettől még dühösebb lettem rá. Nem láttam értelmét tovább folytatni ezt, csak ismételgetni tudtam volna magam, és talán még jboban felhúznak a halál nyugodt válaszai.
- Nincsenek problémáim, oké? - aztán a következő mondatába beleborzongok. - Szándékosan fel akarsz húzni? - feszülnek az arcizmaim. Pedig valóban semmi beleszólásom az életükbe. Semmi. Ezt Gaia is így gondolja. - Befejeztük ezt a beszélgetést, holnap megkapod a rohadt pénzed - elindultam az ajtó fele. Most már ki kell nyílnia!

- Gyerekesen viselkedsz, Bancroft... - emelem a csendesből határozottá hangomat. Nem, ennek még köze sincsen a kiabáláshoz, és nem is szándékozok balhézni.
- Nem, neked sosem voltak problémáid, hiszen tökéletes vagy. - ráncolom a homlokomat, és nézegetem a leadott formanyomtatványt. Csak az indok hiányzik, de az is pont elég ahhoz, hogy ne fogadjam el. Kár, hogy ez őt nem igazán fogja meghatni. - Persze, minden vágyam. - szememet forgatva felülök az asztalra. - Fel sem merült még benned az, hogy talán segíteni szeretnék rajtad? A folyamatos alkoholizálás miatt kevésbé, ellenben a legutóbbi orvosi vizsgálat is érdekes eredménnyel szolgált. - mindegy, inkább felejtsük el. Úgysem fog bennem soha annyira megbízni, hogy elfogadja a segítségemet, pedig ez nem lenne egy rossz döntés, még ha utána el is hagyja a csapatot.
- Nem kell a pénz, csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és elmész egy medimágushoz.

Csak próbálom elengedni a fülem mellett a gúnyolódását. Dühös voltam, rá és tulajdonképpen Gaiára is, vagy inkább magamra, az anyámra, az apámra, és mindenkire, aki létrehozta ezeket a körülményeket.
- Nincs szükségem segítségre, főleg nem tőled! - magam sem tudom, mikor lettem ilyen ellenséges vele, de talán már elejétől fogva fokozatosan hanyatlott a kapcsolatunk azzal, hogy sosem voltam elég jó. Még ha igaza is volt. És még ha nagyrészt rajtam is múlt. De a következő mondataitól földbe gyökereztek a lábaim. Visszafordultam, de nem léptem előre. - Milyen eredménnyel? - azt hiszem, kicsit meg voltam ijedve, hogy nemcsak az alkoholszintemről vagy a fűről van szó, hanem...hanem tudja... És ha tudja, elmondhatja a többieknek, én pedig nem akarom, hogy bárki is tudja! - Nem megyek medimágushoz, mert semmi bajom! - ezúttal már közelebb léptem hozzá. - Mit hazudtak? Hogy baj van a...? - nem kellene kimondani. - Mi nem tetszett nekik, ami miatt "érdekesek" az eredmények?

- Igenis szükséged van segítségre, de nem fogom rád erőltetni saját magamat. De azt tudnod kell, hogy én ebben a csapatban mindenkinek csakis jót akarok, érted? Felhagytam a családom keresésével miattatok a kurva életbe is! - nem, még mindig nem kiabálok, és talán nem neki kellett volna hosszú ideje magamban tartogatott sérelmemet kinyögni, ez mégis így sikerült. Basszus, nem csak neki van baja, ne hisztizzen, hanem fogadjon el valakitől segítséget. Felőlem aztán nem kell, hogy ez a valaki én legyek, mehet akár a sarki csöveshez is, de Merlinre, ne legyen ennyire makacs. Ismerje már fel, hogy segítségre szorul, ha igaz, ami a papírokon áll. És nem csak egy vizsgálat eredménye lett ez. Nagyjából minden második vagy harmadik így végződött, de amíg a medimágus sem tudja, hogy mi ez, nem akartam említeni. Nem nézett ki rosszabbul, mint szokott. Csatak részek volt mindig, de jól érezte magát... Többnyire.
- Érdekessel. - vetem oda reflexszerűen, mintha csak a sértett válaszadás lenne belém kódolva, holott csak nem akarom zaklatni. Eleget tettem már, mégis a következő kérdésére válaszolok, mert nem bírom tovább. Szenved, ha tényleg akkora a baj, mint amekkorának fel van tüntetve.
- Hogy baj van a...? Middel, Heracles? A fogaddal? Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy mi baj van a testeddel, és nem tőlem tudod meg, hogy nagy gáz van, ha tényleg rossz a szíved. Tudod a medimágusok sem hülyék. Ez nem csak szívbillentyűzavar. - nagy levegőt veszek, mert igazából fogalmam sincs, mi a baja, csak annyit tudok, hogy nem beazonosítható, és a szívéhez kapcsolódik, de ez már önmagában is aggasztó, aztán még hozzá jön az is, hogy tud róla, és talán még saját maga előtt is tagadja, hogy beteg. - Segítek bármiben, de keress meg egy medimágust. Számtalan megbízható, jó szakembert ismerek. Könnyedén bejuthatnál a legjobbakhoz, és talán egy rutinbeavatkozás rendbe is tenne. Ha hagynád. - egy pennát veszek a kezembe, megmártom a tintában, és aláírom a kilépőpapírját. Kész, már nem csapattag többé. - Gondold át...

- Jót, persze... – motyogtam, aztán folytatta, és nem szóltam többet. Rájöttem, hogy semmit sem tudok róla. Szinte soha nem beszélgettünk, csak az edzőnk lett, amikor az öreg kilépett, és általában csak edzéseken találkoztunk. Ha nem, akkor meg mindig olyan részeg voltam, hogy nem férfiakkal volt kedvem ismerkedni. Magam sem tudtam, mért voltam vele mindig ellenséges, talán csak nem tudom elviselni, ha segítségre szorulok, nem tudok és nem is akarok segítséget kérni. Aztán ott van Gaia, és bár elhittem neki, hogy semmi sincs köztük, és Gaiában bízom, benne ebben a helyzetben nem. Eszem ágában sem volt így itt rákérdezni a családjára, nem lelkizni jöttem, csak felbontani azt a rohadt szerződést, aminek rég lejárt az ideje az életemben.
- De, d’Agoult, ez pontosan szívbillentyűzavar. És te is tudod, hogy az alkohol az oka és a drogok. Miért akarsz itt tartani, amikor hónapok óta iszom, be vagyok tépve, és hajlandóság sincs bennem ezt megváltoztatni? – ideges voltam, feszülten magyarázkodtam, aztán nagyot nyeltem. – Nem tudsz segíteni – ezt már halkabban mondtam. – Nincs szükségem beavatkozásra, legfeljebb rehabra, ahhoz meg kedvem nincs.
Aztán néztem, ahogy aláírja a szerződésbontást. Valahol megkönnyebbültem, valahol meg a szemem előtt írta alá a halálos ítéletemet. Ha nem maradok itt, esélyük sincs meggyőzni arról, hogy túlélhetem. És ez tökéletesen jól van így.
- Senkinek semmi köze nincs az állapotomhoz – már sokkal nyugodtabban, sőt inkább szomorúbban szóltam hozzá. – Ha valóban jót akarsz mindenkinek a csapatban, egyikőjüknek sem mondasz semmit a vizsgálati eredményeimről. Egyiküknek sincs szüksége a felesleges aggodalomra – aztán néhány másodpercig csak néztem rá. – Viszlát, d’Agoult! – motyogtam, aztán megfordultam, és kimentem az ajtón.