Már nehezemre esik meglátogatni a Zabini birtokot és így igazából a lehetőségeim is sokkal kevesebbre morzsolódnak. Az utóbbi időben azzal voltam elfoglalva, hogy megfelelően beolvadjak a minisztériumba és mellette természetesen apám sem hagyott békén a baglyokkal, miszerint igenis vannak más kötelességeim is, amiket maradéktalanul kénytelen vagyok teljesíteni. Az első ilyen amibe belementem, pont a lehető legrosszabbul sült ki, hiszen Doris volt a célpont, de hát mit is vártam volna a drága apámtól? Most azért jöttem, hogy lazítsak és beszélgessek kicsit Vestával is. Az utóbbi hetek nem engedték meg, hogy találkozzunk, már arra is gondoltam, hogy ez is apám egyik újabb játéka, amiért nem akarja, hogy a család részese legyek ameddig nem látogatok haza, de aztán kicsit alább tettem a mércét. Ki kellett kapcsolnom és ebben a bárban most nem fogok határt szabni az elképzelésemnek. Vesta már odabennt van, el sem tudnám téveszteni. Lazán fordulok oda hozzá, adok egy apró puszit arcára, majd leülök mellé, és intek a pincérnek, hogy vegye fel a rendelésünket. - Mi a pálya Zabiniéknál? - Félig fintor - félig mosoly ül ki az arcomra ennek a kérdésnek az elhangzása után, de előtte nem kell titkolóznom, ő mindig tudta, mit érzek, mit látok, mit kapok. Ez ma sem lesz másként, részemről ugyan úgy van mit vele megosztanom, mint minden találkozásunk alkalmával. Persze már nem vagyunk kisdedek, de még sokszor úgy érzem magunkat, mintha semmit sem változtunk volna és én képes vagyok ugyan azzal a gyermeki szeretettel fordulni a lány felé. - Hogy érzed magad a minisztériumban? Furcsa, hogy egy helyen vagyunk, de mégsem találkozunk... - Forgatom meg szemeimet. Furcsa, hogy egyáltalán többet nem kell a Roxfortba visszamenni. Akkor amikor ezt kimondtam első körben még jól hangzott, de így, hogy kiléptem a nagyvilágba már annyira nem bulis. Inkább viszamennék abba a fránya varázslóiskolába, ahol minden elkezdődött.
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Shane nem élvezi úgy a mérgező légkört, mint én - úgy eltűnt a Minisztérium oltalmában, mintha az valóban megvédhetne bárkit önmagától, vagy akár a teremtőjétől. Becsukom a szemem, mielőtt megint beleszagolhatnék a pohárba, elmormolok egy imát értünk, mert érzem már, hogy fáj neki, engedem, hogy fájjon neki, mintha magamnak ártanék, és elméletileg az idegrendszeren túl, mindaz az a remegő emberség akadályozza, ha valóban magunk ellen fordulnánk, érzem ezt, tenni mégsem tehetek ellene, érte meg már késő. Ezt a csatát elvesztettem, veszem tudomásul egy korty után, apám előretolt hadállásai azóta őrzik fölényüket, hogy megszülettünk, későn jöttünk világra ahhoz, hogy megijesszük, meghasonult apai szerepe csak nekünk kedvezőtlen, számára egyik diadalt aratja a másik után, és én mosolygok a legszebben, mikor megint eléri, amit akart. Szélesen mosolygok az ikrem felbukkanásán, íme az egyik ritkán mutatott vonás, ő ismerte a rémálmok után a könnyes picsogásom, látott kibújni a bőrömből, sőt, ő is voltam sokszor, épp csak attól nem tudtam megmenteni, amiről meggyőzte magát. Ha csalódtam is egyszerűségében, háborút nem kedvelő nyugalmában, haragudni rá nem tudok, kicsit mintha én szültem volna, elnézek neki mindent az első dühöm után, pedig még magammal is keményebb vagyok, még magamra sem szeretek mosolyogni a tükörben. - Nem hiszem, hogy sok újdonsággal szolgálhatnak, pont olyanok, ahogy emlékszel rájuk. - cigarettára gyújtok, és csak egy félig cinkos rándulás jelzi a szám szélét, régen, mikor még nem szoktam úgy rá, néha a tilosban járástól kigyúlt a hajam, vörösen hirdette, megint leléptünk a szokásos pályánkról, Shane pedig nyilván imádta, nem igazán reagálhatott másként egy lázadásra sem. Most mégis arra gondolok őt nézve, vajon nem hasonlít-e tulajdonképp jobban apánkra nálam, nem válik-e pont azzá, amit annyira megvetett, ha némán is? Vele nem olyan kegyesek az évek, mint velem. - Remekül, köszönöm, de tudod, hogy úgysem nagyon hozhatom haza a munkát onnan lentről. Nem lenne szerencsés itt emlegetni, csupa unalmas mértékegység és kvantumfizika. Az itallapra révedek megint, hamarosan elfogy a bor, és talán nézhetnénk valami fejedelmibb után is, ha már itt, tilosban, nyilván az ellenség orra előtt találkozunk terveket szőni. Shane tüntető távolmaradása segített kiszélesíteni a saját hátországom, lehet, hogy azért menekült lényegében, mert megérezte, rá még rosszabb hatással van a delejes ólmosság, szerencsétlen csillagzat az összes párbeszéd, amiben felbukkanhat, hát inkább távozott elegánsan. Trójai Heléna pedig nyilván örömét leli ebben a futásban, mert ugyan hozzá vezet, nem kapcsolódik össze az én ferde tekintetemmel, amit vethetnék rá, ha találkoznánk. Nekem is megvan a magam oka nem sűrűn látogatni az ikrem háza táját, és ehhez semmi köze ahhoz, hogy taszítja a külsősegeket, erről beszél hangosan az öltözéke is. - De nem munkáról akarsz beszélgetni, igaz? Látom, hogy valami nagyon bánt.. és megszakad a szívem, hogy így látlak. Igen, a pulóveredre is értem, de az arcodról beszélek. - pezsgőt rendelek, fehéret és édeset, mindkettő olyan ellentétes velünk, egész létünkkel, hogy semmi más nem lehet elég jó ahhoz, hogy ezt megünnepeljük mégis. Veszteségre, győzelemre üveg pezsgő a jégre: nem tudom, ki mondta, de áldassék a neve, ahogy azok a kezek, amelyek szüretelnek, teremtenek, úgy nevelnek gyümölcsöt, ahogy én szoktam felfedezéseket, testük és kezük munkája az akarat és természet diadala. Pezsgőt rendelek, mint mindig.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Hétf. 24 Szept. - 8:22
Shane & Vesta
A cigarettára pillantok, füstje megcsapja orromat. Egy időben én is szeretettel űztem ezt a hobbit, főleg amikor éppen csak tinédzser korunkba léptünk és Regulus Black megrontotta az egész hálónkat. Visszaemlékezve nem is voltak olyan rossz idők azok, a rengeteg buli, a titkos bájitalkészítések, igazán tartalmas. Tekintetem visszaemelem az ikremre, elmosolyodom. - Akkor jó, már azt hittem normálisak lettek. - Viccelődöm kicsit, de igazából ez egyáltalán nem vicces, inkább szomorú. A mai világban mondjuk egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen családdal áldott meg minket az Isten, hiszen a legtöbb aranyvérűnek ez jutott, és sokakból hasonló is lesz majd később, hiába tagadják. Belőlem biztosan nem, nem okoznék olyan fájdalmakat, maradandó sérüléseket a gyermekembe, mint az apám tette. - Persze, mindig elfelejtem. Biztos izgalmasabb, mint a titkárság. - Igazából nem is tudom miért ezt a pályát választottam. Helena mondta., hogy szerinte ez illene hozzám és valami nyomot hagyott a buksimban. Majd kiderül útközben, ehhez is kell valamiféle érzék, eddig még nem tapasztaltam, hogy nekem nem lenne. Közben megkapom a saját pohár boromat, kíváncsian tekintek az öblös pohár mélyére, és meg is ízlelem a vörös nedűt, szeretem, édes mámor, szinte feltölti a testemet melegséggel. Mindig meg tudok lepődni Vestán, amikor oly egyszerűen leolvassa rólam, hogy valami baj van. Most éppen nincs, csak nem vagyok teljesen biztos a dolgomban és nem tudom, mi tévő legyek. Akármi köze is legyen ennek ehhez a pulcsihoz... - Nem is értem, mi a baj ezzel a pulcsival... - Próbálom kicsit terelni a témát, rövidke ideig működik ez csak, amúgy sem tudnék semmit eltitkolni előle, valahogy ez genetikai képtelenség nálam. Még szavaim előtt belekortyolok az italomba, és amikor leteszem a poharat, rászánom magam, az ikrem szemébe tekintek. - Helena várandós. - Hadarom el. Még össze sem házasodtunk és csak egyetlen egy estéről volt szó, amikor sikerült kicsit jobban összemelegednünk, nem gondoltam volna, hogy máris ilyen feladatok elé állít a sors. - Nem vagyok felkészülve rá, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez a dolog... - Hangom aggódó, és mintha Vestától várnék bármi nyugtatást, tanácsot, de legszívesebben most kiszaladnék a világból, mert érzem, hogy nem vagyok még kész rá, még fix munkám sincs, nem hogy egy gyerek, aki örökre ott lesz...
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Hogy normálisak lettek-e? Definíció kérdése az egész, olyanok ők, mint a folyékony füst, ha most ennek felhasználási módjairól akarnék értekezni az ikremmel, valószínűleg ő nem tartaná ezt a hétköznapi, vacsora melletti témák egyikének, érthetetlen lenne számára ennek értéke, íze, talán még jelentése és létezésének oka is. Anyánk és apánk tulajdonképpen leginkább folyékony füst: egy bizonyos ételcsoport elkészítéséhez sem elengedhetetlen, de jelenlétük teszi azt az egyet igazán felejthetetlenné - csak bizonyos körülmények között normálissá. Hátradőlök, nézem egy kicsit a füle mögötti távolban azt a párt, akikkel osztozom az egyik kedvenc helyem gyakori látogatásán: túlságosan jól öltözöttek ahhoz, hogy ne ismerjük őket. Visszazárom a tekintetem a férfira, a sejtésemet meghagyom későbbre. - Bizonyos értelemben. - tekinthetjük kivégzettnek a témát, nem szívesen avatnám olyan részletekbe, amelyeket elméletileg nem is tud kiejteni az ajkam - köszönhetően a leleményes védőmágiáknak, amelyek csak azt nem vették figyelembe, mi történik, ha nem az enyém szólal meg az én elmém előtt, de mindenre ők sem készülhettek fel - és amelyek bőven meghaladnák ezek szerint a normális jelzőt. Nehéz elfogadnom, hogy van az életemnek olyan szegmense, amelyet olyanokkal kell megosztanom, akikkel legszívesebben szóba sem állnék, akik perverziói már a tekintetükön is kikönyökölhetne, és mégis azt hiszik, nem veszem észre... Újra kortyolok, már a pezsgőből. - Semmi, ha vasárnap reggeli futáshoz készülődsz benne, minden más alkalommal alulöltöztél benne.. de tekintsünk el a választásodtól, beszéljünk arról, amiért itt vagyunk. Drága Shane most már nem kell foglalkozz azzal, mit érdemel a bűnös, aki nem öltött külön öltözéket a vacsorához, aki nem a legmegfelelőbb zsebkendőt tűzte mellényzsebébe, téged ez már mind nem érint, megállapodtál, ha olyan áron is, amelyet még sokáig fizetnek majd sokan, többek között leendő gyermekeid. De erre még gondolni sem szeretek, Trójai Heléna nem az, akit elképzeltem melléd, és ha kedves barátnőm nem is volt alkalmas a szerepre - ő a másik sportpulóveres, az a sportpulóveres, akivel boldogok voltatok - ez nem teszi alkalmasabbá utódját. Olykor arra ragadtatom magam, hogy a hús felett, villára egy darabját tűzve vitatom apánk véleményét, vele mintegy párhuzamosan hatalmát, és tudom, nyomás alatt úgy omlana szét, mint száraz zsemle az abroszon. De milyen remek zsemlemorzsa lesz belőle egyszer.. csak neked már most késő, ezek szerint. - Őszinte részvétem. - még egyéb hangsúlyt sem kell erőltetnem a hangomra, egész magatartásom elárulja a csalódásom. Mert egy gyermekhez ketten, legalább, ha megengeded, kellenek, nem keletkezik csak úgy a puszta levegőből, téged meg sem erőszakolhatnak érte, legfeljebb mentálisan, de ahhoz is engedélyed kell, nem keményedsz parancsra, irritáltan dörzsölöm az orrnyergem, tessék, megcsináltad, felcsináltad, hogy megtartsam régi felismerésre tartogatott trágárságomat, faszom, kedvesem. Úgy nézek fel, mintha az én lányom lenne, vagy te az én fiam, milyen meglepő, hogy én vagyok mérges, nem azok, akiknek kellene. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy meglepődtél, hogy mikor a hímivarsejt alkalmas petesejttel találkozik, megtermékenyíti azt? Vagy az volt újdonság, létezhetnek ezt elősegítő bájitalok? Nyugodt vagyok pedig, legalábbis az arcomon nem uralkodik el a lemondás, egyrészt mert mint mondtam, rajtad nem tettek ezért erőszakot, következményeit meg feldolgozhatod, talán majd el is felejted az újszülöttet először karodba véve - nem ez lenne az első végül nem bánt tévedés a történelem folyamán, és az új életnek kevesen tudnak ellenállni, másrészt pedig ezzel végleg kiiratkozol apánk kurzusáról, teljesítetted kötelességed, mehetsz, akár görbe utakon is, amerre gondolod, amerre tudsz. - El kell venned azonnal, akkor nem mondhatnak róla semmit.. hogy nekem megvan a véleményem, nem lényeges, te biztosítsd az állásaidat. Mielőtt bármi máshogy kezdesz, ez legyen az első: a gyermekre felkészülni pedig úgysem tudsz, még soha senkinek nem sikerült.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Csüt. 27 Szept. - 10:18
Shane & Vesta
Kicsit zavartan kopácsolok az ujjaimmal az aszalon, persze csak halkan, elég ha csak én érzem ennek hatását. A másik kezemben boromat tartom, legszívesebben most ahhoz lenne kedvem, hogy jól leigyam magam és akkor talán egy éjszakára elfelejtem ezt az egész helyzetet, és talán Vesta is támogatná, majd később lehet bepróbálkozom, de most még ki kell beszéljem magam. Nem firtatom már tovább a témát a szülőkről és a munkáról, unalmasak ahhoz képest amit most fogok közölni, és ő az első, aki ezt megtudhatja, mert Helena is még csak tegnap mondta el nekem. Furcsa, mert már megfordult a fejemben, hogy a sors direkt kicseszik velem, mert nehogy már tudjam élni egy kicsit is a saját, apámtól - részben - független életemet, hogy kitanuljam a munkahelyem fortélyait és beássam magam oda, hogy megfelelő jövedelmem legyen, de nem, erre már csak kilenc hónapom maradt. A gondolatfoszlány után még iszom a borból, már több mint a fele elfogyott, mintha csak víz lenne. Vestát nézem, és kicsit kidüllednek szemeim amikor részvétet nyilvánít, de nem is babusgatást akartam, hanem őszinteséget, testvéri tanácsot. Érzem a frusztrációt a hangjában, mentegetőzően emelem fel kezeimet és hajolok hozzá kicsit közelebb. - Jaj, nem, én nem így értettem. - Legyintek végül, nem fontos, nem érdekes, a boromba temetkezem. - Tudom, hogy hogy működnek a dolgok, de,,, na jó, ezt nem lehet kimagyarázni. - Rázom meg a fejem és kínomban elnevetem magam. A sors és Helena. Biztosan be akarta magát biztosítani nálam, hiszen ő is nagyon jól tudja, hogy hogyan viszonyultam még néhány hónapja Dorishoz. Valószínűleg érte is sok mindent megtennék, hiszen már gyerekkorom óta ismerem, de valahogy kételyekkel tölt el, rossz érzés, hogy belekényszerítettek minket - vagyis engem - ebbe az egészbe. Ikrem hangjára emelem fel újra a fejemet, határozottan bólogatni kezdek arra amit mond, mint egy kiskutya, egy zavarodott, elveszett kiskutya. - Előrébb kell hoznunk az esküvőt. Igaz már csak két hónap van hátra... segítenél ebben anyáéknál? - Kérdő tekintetem mindent elárul. Nem hiszem, hogy bárkinek is problémája lenne azzal, hogy házasodni akarok minél előbb, csak úgy kell beadni az embereknek, hogy ne legyen gyanús. Talán még pár hetet várhatunk. - A munka meg hát... próbálkozom. Mástnem vállalok mást is, ha szükséges lesz. - Nem vagyok igazán lelkes, hangomból is hallatszik és ahogy hátamat a szék támlájához vágom... lehúzom a boromat. - Tudom, ez most az én hülyeségem volt, de valamiért még reménykedtem, hogy legalább ebből kimászhatok, valahogy... - Soha nem nyugodtam bele és talán nem is fogok, ezt ő is nagyon jól tudja, és eddig minden erőmmel abban tevénykedtem, hogy hogyan ássak a családom alá, hogy beleszakadjanak és én kintről nézhessem őket... de ennek vége, már saját családom lesz nemsokára és többé nem lesz lehetőségem elszabadulni ettől, mert a nevem tovább kell vinni, a nevünket nem érheti bántódás. - Nagynéni leszel! - Hirtelen jött váltás, hangom kicsit gúnyos, de nem bántó, a műmosoly ami pedig hozzá társul, azt jelzi, hogy bizony Vesta, neked is "rossz" lesz nem csak nekem.
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Vajon hol hallottam, hogy életünk értelme valójában genetikai kódunk örökítése, erre törekszik minden és mindenki, beleértve gonddal termesztett magunkat - te bevégezni látszol a nagy feladatot, és nem tehetek hozzá semmit, el sem vehetem az asztalról önmagam, meg is sértődhetnék akár, hogy a te céljaid nem mutattak túl a szaporodáson, de már elismertem, már rés vagy a pajzson, tehetetlenül kortyolok, a hideg ital nem vigasztal, a nagy igazságok nem segítenek szeretteinken. - Nyugodtan nevezhetsz számítónak, de a helyében hetek óta nyakalnám a fogantatást elősegítő bájitalokat. Végül is Helena ugyanannak az iskolának a diákja, és most csak felmondja a tanultakat.. nyilván nem ok nélkül fél valakitől. - és a valaki bizonyára beleőszül majd a fájdalomba, ahogy a természet diktálja, a maga egyértelmű folyamataival jól megnyomorít majd mindannyiunkat, kit közvetlenül, kit közvetve. Talán valóban lelökhettem volna ezt a kígyót, mikor legutóbb módom volt rá, de sajnáltam volna a délután hátralévő részét, a perceket, amelyekben nem bizonyosodik megint percente minden jelenlévő számára alkalmatlansága arra, olvasson a sorok között. Nem tudom, mit nem tudtam leginkább megbocsájtani: harmadikként is célba érkezését, a buta győztes hevületét, vagy hogy fehéret viselt máris, ujját eltartotta a csészéjétől, pár morzsa a fügés teasüteményből az ölébe hullt, és még soha senkit nem akartam úgy eltörölni a létezés síkjairól, mint őt azzal a pár morzsájával, eltartott kisujjával. Tehát minden ellenérzésem irracionális, de rajtam sem segítenek a nagy igazságok. - Igen, bár nem hiszem, hogy kellene, őket nem zavarja egy unoka lehetősége. De attól tartok, ha a leánybúcsúját is rám bízod, az esküvőt már nem kell megszerveznünk. Ugyanakkor mindennél jobban sajnálom nyugalmat nem lelő szellemét, megszorítom a kezét, és mélyen ül a torkomban, hogy kimondjam, tényleg sajnálom, de nem vagyok a sajnálkozás embere, megmentem mindkettőnket attól, hogy elismerjük, ez megoldhatatlan, nem adtak étkészletet Zabiniéknak a vacsorához, kézzel esszük, éhgyomorra, vagy sehogy. Javasolhatnám éppen azt is, hogy szökjön meg, de ezen ő is nevetne, aztán a magány ürességében elgondolkozna rajta, és örökre bánná a lehetőség írmagját is, így aztán csak összefűzöm az ujjainkat, némán sajnálom őt, mielőtt hangot adhatnék a továbbiaknak.. hogy rögtön fel is háborodjam. - Ne kísértsd a sorsot, Shane, én csak hozzád ragaszkodom.. - nem bánnám, ha valami félelem költözne a szívébe, serkentene benne valami óvó ölelésfélét leendő családja felé, mert ha megszökni nem tud, megszoknia kell majd őket. A maga módján remek túlélőnek bizonyult, remélhetőleg ezen tulajdonsága most sem hagy el bennünket. - Két hónap alatt pedig ugye sok minden történhet.. arra viszont kíváncsi lennék, szembehelyezkedsz majd apánkkal a nevelését illetőleg, vagy meghajolsz az akarata előtt, és ízig-vérig Zabini lesz belőle? Amint megtudják a hírt, az eddigi viselkedésed miatt mindenben ellenőriznek majd, biztosítani akarják a jövőjüket, és ebben Helena remek szövetségesük lehet.. vagy hozzád hűséges inkább? Nem ijesztgetni akarlak, de ebben a tekintetben az én befolyásom véges, csak te adhatsz nekik jogilag örököst, és most prezentálod is.. az elsőszülött unokájuk lehet az új fegyvernemük.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 10 Okt. - 19:22
Shane & Vesta
Tisztán kell gondolkodnom, ki kell ürítenem a fejem. Nem lehetek futóbolond, hiszen tudom, hogy működnek ezek a dolgok, még akkor is ha kicsit hiszékeny és naiv vagyok a nők esetében. Ha belegondolok, mindig ők voltak a gyengéim. Az ikrem, Helena és Doris, körbefonják az életemet. - Valószínűleg túlságosan megbízom benne, én nem gondoltam volna, hogy ennyire be akarja biztosítani magát. - Nyilván nem könnyű neki. Soha nem is ígértem könnyű életet, barátok voltunk, legjobb barátok már kiskorunktól, de amikor jött a hír egy éve körülbelül, szinte minden megváltozott közöttünk. Megijedt, mert benne volt a pakliban, hogy lelépek, de mégis tudta, hogy apám nyomása sokkal nagyobb hatással van rám mint Doris. Mégsem bízik bennem... Akaratlanul is el kell mosolyodnom Vesta válaszát hallva. Kezemmel megsimítom az övét. - Tudom, hogy nem a szíved csücske, de most, hogy a gyermekemet várja, akármennyire is sokkolt az ügy és nem vagyok rá felkészülve, nem szeretném, hogy baja essen. - Szinte ellent mondok magamnak, de ha belegondolok, mégis van szívem, mégis a vérem lesz az a gyermek és nekem kell majd felnevelnem. - Nem kell aggódnod, nem megyek sehová. - Amúgy sem hagynám itt, amúgy sem akarnám, hogy a családi nyomás rá nehezedjen, mert én cipelem ezt a terhet és addig, ameddig a szüleink élnek, valószínűleg nem is lesz egyetlen nyugodt évem sem. Érdeklődve tekintek a lányra, szeretem, hogy mindig ilyen őszinte velem, hogy mindig a tényeket nézi és olyan komoly kérdéseket tesz fel nekem, amik majd körbe fogják fonni az egész további életemet. El kell gondolkodnom. Pillanatokig csak nézem őt, a szemét. - Már nem tudom, kihez hűséges jobban Helena. - Sikerült elültetni bennem valami magot, ami már csírát is növesztett és kételyeket ébresztett bennem, nehéz ezt jól megválaszolni sajnos. - Nem szeretném úgy nevelni, mint ahogy engem neveltek ők. - Az én gyermekem biztos nem lesz lelki nyomorék. - Viszont tisztában vagyok vele, hogy ha nem fogom apám szankcióit követni akkor az életünk sem lesz nyugodt. - Egyik kezemet az állam alá teszem, gondolkodón nézek az asztalra. Lehet egyáltalán ilyen kérdésben köztes választ adni? A tények egyértelműek, nem mondhatnám, hogy túl sok választásom lesz majd a jövőben. - Kénytelen leszek úgy nevelni, ahogy azt ők elvárják, mert csak akkor biztosíthatom a nyugodt jövőt mindenki számára. - Valamit valamiért. Nem akarok odáig eljutni, hogy a gyerekkel zsaroljanak és így tovább. Ezzel valóban, egy újabb eszközt adok majd a kezükbe.
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Hogy Heléna összekeverte magát a falóval, érthető lépés, haragudni rá eső után köpönyeg, azok közül egy, amelyet bármely butik kirakatában észre lehet venni, mert sem szabása, sem anyaga nem válhat soha klasszikusa, habár annak képzeli magát. Képzeletben számtalanszor beletöröltem már egynémely ezüstünket, legalább így érezze a nemességet, melyet hazudni nem lehet, vele születni pedig valódi kötelesség: ő nem csak ezt mulasztotta el a sok közül, feliratkozván egy olyan listára, melyen nem kiváltság szerepelni. Természetesen Shane nem viselné el, ha valóban ártanék neki, ebben rejlik a csapda, a férfiak bántóan megvezethetőek bizonyos felállásban, még ő, a legdrágább is inkább magára omlasztja a menedéket, ha ezzel kedvezhet, mert így illik.. - Miért, úgy tűnik, igazán nincs okod panaszra, ha gyermeknemzésről van szó. Zabiniék hírhedt átka a magtalanságról megszakadni látszik, hála nemes ölének. - de ez már csak puffogás, valódi megjegyzéseim besülnek ilyen kiszolgáltatottsággal szemben. Érdekes kérdés persze, vajon ez milyen genetikai ballépés családfánk táncában, de nem derül rá fény, és vélhetően csak engem foglalkoztat egyáltalán ennyire is. Vagy csak azokra a mániákusokra emlékeztetek, akik minden mögött összeesküvést sejtenek, és végül magukat fojtják meg igyekezetükkel? Egészen belefeledkezem az elméletbe, holott Shane problémái nagyon is materiális jellegűek. - Talán szerencsés lenne bebiztosítanod magad kellemetlen esetek idejére.. ha túlságosan sok önálló gondolata támadna a családban elfoglalt helyzetével kapcsolatban. Így megkerülheted apánkat, ha ő igyekezne rajta keresztül nyomást gyakorolni a gyermekedre, még mindig inkább egy oktrojált, de lekötelezett szerető, mint egy oktrojált fúria. Persze ízlésről nem vitatkozom, Shanie. Megengedek magamnak egy kacsintást az enyhülés jeleként, végül is nem vesztettünk még semmit némi türelmen túl, azaz remélem, nem most következik az a pillanat, mikor beismeri, ez a fordulat még nem egyértelmű elméletileg élete szerelmének, akkor ugyanis viharra számíthatunk, égzengésre és jég által elvert termésre. Miért feltételezem egyáltalán róla a lehetőséget? Talán valóban utolért ténykedésem gyümölcse, és ott is manipulációt fial, ahol érintetlen a talaj. - ...Doris hogy fogadta? Tudom, említetted, hogy én vagyok az első, de bizonyára számít az eseményekre, elvégre a jelenlegi helyzetetek nem túl kecsegtető. Ez hogyan.. érint érzelmileg? A gyermeknevelés hiábavalóságáról ráérünk még beszélni, de aggódom érted. Okkal?
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 24 Okt. - 17:44
Shane & Vesta
Egyszerűen csak mosolyogva rázom meg a fejemet a megjegyzésére. Még mindig bizonytalan vagyok a dolgokban, de inkább nem firtatom tovább a témát, mert a végén valami rossz sülne ki belőle, még a végén túlságosan is elfogult leszek. Így egyszerűen csak átsiklom felette és próbálok Vesta további válaszaira koncentrálni. Be kell biztosítanom magam. Ez visszhangzik a fejemben, és ez az ami most gondolkodásra késztet. Mit tudnék tenni, hogyan hinnének nekem inkább ennyi év ellenkezés és lázadás után? Ő annyira belopta magát a szüleim szívébe, főként apáméba, hogy valószínűleg nehéz lenne onnan kirobbantani. - Mire gondolsz, bebiztosítás alatt? - Vonom fel a szemöldökömet, lehet, hogy kissé elbámészkodtam és nem tudtam teljes egészében felfogni a mondandóját, és elkerülte valami a figyelmemet... mostanság amúgy is sokszor előfordul ez velem, itt lenne az ideje kicsit jobban összeszedni magam és elgondolkodni azon, hogy mit akarok valójában. A Doris és köztem lévő kapcsolat, az érzelmek szinte vakká tesznek, még úgy is, ha az utóbbi időben vajmi keveset találkozunk. És nem mellesleg: utál. Vesta pedig egyértelműen a közepébe talál a dolognak, már a mimikám is elárulhat, nem tudom miért vagyok most ilyen ideges és egyszerre izgatott, nem szeretném ha hülyének nézne, ha azt vágná a fejemhez, hogy bolond vagyok, de valójában az vagyok. Nagyot nyelek, látszik, hogy kicsit kínos ez nekem, hisz pár hét és feleségül veszem Helenát, de közben Doris... ő egy örök szerelem a szívemben. - Tudod, hogy hogyan érzek iránta és... én találkoztam vele a minap... - Kezemet a fejemhez emelem, most kicsit kerülöm a lány tekintetét. - Már tudtam akkor, hogy Helena terhes, de nem mertem neki megmondani. A kettőnk helyzete nagyon feszült és kicsit enyhülni látszott, én pedig lehet, hogy túl önző voltam, de szükségem volt rá. - Nézek fel. Tudom, el kellett volna mondanom, mert így lehet még rosszabb lesz majd ha mástól tudja meg. De egyszerűen nem vitt rá a lélek... az az este, egyik legjobb esténk volt mindközül. - Tudod milyen érzés úgy szeretni valakit, hogy annyira fáj, hogy úgy érzed, meghalsz, ha még egyszer belédmar? - Ebbe soha nem fogok belenyugodni. Abban az életben, amikor Doris lett volna a párom, boldogan éltem volna, teljesen más irányba, és annak a gondolata, hogy többet nem találkozom majd vele, hogy teljesen elhidegül tőlem, megrémiszt. Nagyon.
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Az ikrem egy azok közül, akik, ha nem születnek mágiával, bizonyára boldogan élnek - egy azok között, akiknek a hatalom nem hozott boldogságot, még a beteljesültség árnyékát sem. Lehetséges természetesen örökké sötétben botorkálni, egy kis lámpásba kapaszkodni, de mi sem látszik jobban: mi sem nyújt jobb támadási felületet annak, aki erre éhezik...? Vacsorát rendelek, míg a tárgyra tér, még megüli a gyomrát az alkohol. - Zsarold meg. Tartsd függésben. De mivel rólad van szó, értheted ezek polgáribb változatait is. - az étlapot böngészve átformálom az hangom, még pontosan emlékszem, hogy helyezkednek el a hangszálak a torkában. Az ő hangját kölcsönözni otthonos még ebben a túlhűtött helyiségben is. - 'Beleőrülök, ha már nem szeretsz, Helena. Mégis kihez mentél te hozzá, apámhoz, vagy hozzám? Ne, ne is nézz így rám, azt hittem, az érzéseid őszinték. Meg akarsz ölni, Helena? Az áldozatod vagyok.' Megköszörülöm a torkom, és azzal a mozdulattal intek a pincérnek, amit rajtad kívül kevesen vennének észre - kevesen is elleneznék, esszenciája minden önhittségnek, minden vérvonalra alapozott jognak. De lásd csak, enélkül nem megy, engedmények nélkül semmiképp, csak azok nem karaktertörések, amelyektől úgy féltettelek korábban. Természetesen a kellemetlen hangulat sem várat magára sokat, ismét visszatérhetünk hát a dráma soraira, megtehetjük tétjeinket, én magamra fogadok, holott úriember ilyet kevésbé cselekszik, de téged elvakítanak a heves érzések, amelyekre jobb lenne inni, elismerem. Másodsorban egyelőre, ha biztosak akarunk lenni, a falóra, túl jól felmérte lehetőségeit veled szemben, hacsak nem sodrod az őrület határára, nem mérgezed meg minden önbizalmát, hamarosan elsöpri Doris jóindulatba csomagolt reménykedését, neked hódító kell, a szeretetet csak élvezed, nem érted. - Tényleg rossz hatással van rád, sosem igyekezted még ennyire feloldozni magad valami alól, amit épp az ellen követtél el, akit most is úgy emlegetsz, mint életed asszonyát. És mégis, Shane, gyarapodik a család, átlépted azt a bűvös határt: mármint a hazugságét. - kiiszom az italom maradékát, a tiédet is ki kellene, nem érdemled meg, sőt. Forró libamáj követi, füge és pirított bagett, úgy nézek felette, mintha belőled származna, mintha minden személyiséged készülnénk elfogyasztani. Erős túlzás lenne azt mondanom az iméntiek után, hogy meglepődtem, erős naivitás jellemezné, ugyanakkor büszke biztosan nem vagyok viselt dolgaidra. - Nem, hál'isten. És ez a bizonyos látja lelkem, nem csináltok hozzá nagy kedvet, hogy finoman fogalmazzak. Egyél, te bolond, tudod, hogy úgysem tudok haragudni rád sokáig.. de Doris nem én vagyok, és utána azt is el kell fogyasztani, amit magadnak főztél. Tartok tőle, keserű lesz, ha fogom is közben a kezed.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Pént. 23 Nov. - 18:36
Shane & Vesta
Tekintetem le sem veszem róla kérdésemre várom a választ, azt az őszintét, amit ő mindig megformál és olyan jól teszi, mint én soha nem tudnám. Egyszerűen egészít ki, de sokszor úgy érzem, ő könnyebben a helyembe tudna lépni, néha azt kívánom, bár ő lenne én csak egy napig, de szánalmas sorsomat már ő sem tudná megváltoztatni. - Megpróbálom. Át kell gondolnom, de tenni fogok... - Ahogy megteszem ezt a kijelentést, ő átformálja hangját és ismerősen szól felém. Kicsit viccesen hat most ez, legszívesebben elnevetném magam, de nem tehetem mert ez olyan komoly, hogy akár a hosszútávú jövőm is múlhat rajta, de azért egy aprócska mosolyt megérdemel az ikrem elismerésképpen. - Köszönöm a példát, most már teljesen világos minden. Nagyon jó voltál. - Jól esne már nem rólam beszélni, nem az én ügyes bajos dolgaimról, hanem róla is, megtudni mi történt az elmúlt időben, de mire megkérdezném ő rendel, a pincér tűnik fel, nekem pedig új gondolatfoszlányok jutnak eszembe. - Szörnyű vagyok, nem igaz? Nem leszek jó apa, se jó férj... - Nem tudom, miért döntök mindig ennyire rosszul. Nem tudom, miért nem tudok egyik dolog felett átlépni és csak engedni magam, hogy sodródjak az árral, hogy ne az apám döntéseinek kereszt tüzében álljak minden alkalommal. Még az étvágyam is elmegy ezektől a gondolatoktól, de végre ki tudtam beszélni magamból, végre hasznos tanácsot is adtak nekem, nem csak egyszerű badarságokat. Tekintetem az ételre siklik, majd vissza Vestára, aprón elmosolyodom ismét, kezét megszorítom mielőtt elengedem azt hogy könnyebben férjen hozzá a vacsorához. - Nekem se kellett volna belefolynom semmibe. Már rég nem itt tartanék. De valahogy el kell intéznem ezt egy életre, ha nem akarok még évekig ezen bánkódni. Gondolom, nem örülnél neki ha minden nap így sírnék nálad mint ma. - Kicsit próbálok viccelődni is, de valamilyen szinten tudom, hogy ez teljesen komoly dolog, mert ismerem magam, ismerem és nem bízom meg másban csak benne, és csak ő tud olyan tanácsokat adni, amit később meg is tudok fogadni.
Wake up your saints Jenny, Jenny, I need them Today
Ennyire távol esni almaként a fától, mintha nem is egyazon növény gyümölcse lennénk, érthető, sőt, megjósolható volt látás nélkül is, mekkora tragédiában kell ez véget érjen, és hogy épp magaddal rántasz majd bele egy olyan lányt, mint Dorist, közel sem váratlan, és nincs a családunkban senki, aki ne tette volna meg tétjeit, ha nem vagyunk véletlenül mind annyira önzők, hogy jobban szeressük az emelkedett kárörömöt, mint a megvalósulót. A hangos szó nem illik a szánkba, ha leülnél az asztalhoz, csendben vacsoráznánk, minden megbocsájtásra kerülne, mert valójában soha semminek nem volt valódi tétje, ha nem vájsz mélyen a hátukba a vajazókéssel, meg sem érzik, hogy létezel. - Nem tudom. Ha nem leszel, nem ezért nem leszel.. de hazudni a legjobb apák is szoktak. Különben ki hozná az ajándékot decemberben? - foglalkoztat azért, vajon milyen apaképed van, mitől eredezteted saját alkalmatlanságod? Apánk sok lágyszívű ember szerint bizonyul annak, de köreinkben teljesen általános elvei nem feltűnőek, még csak övvel sem vert el, ahogy nagy legendák tartják az aranyvérűekről, de hogy te tovább őrizgeted meg nem értettséged, megértem. - ...azon felül, hogy rövidebb pórázra fogod a gyermeked anyját, mit tervezel? Éled a bűnbánó családapa szerepét, kurvázol, majd vénségedben publikálsz egy kötetet Doris szerelméhez? Én főleg nem ítélkezem, de az élet nem királydráma, nem csak tragédiában érhet véget. Természetesen egyikük sem lenne boldog, ha valóban kenyértörésre kerülne a sor, és nem is feltételezem testvéremről, hogy képes lenne kettőt szeretni - ugyanakkor képes volt rá, és ez eddig napsugaras asztalunkra félhomályt terít, kétségeket szül, úgy figyellek már az italom felett, mintha idegent méregetnék, van egy oldalad, amelynek létezését nem vettem észre, bánt is, érdekel is. Elképzelhető, valahol mélyen a húsod alatt fut egy ér, amelyben őrizgetted a rossz vért, és most veszítesz azzal szemben, meghajtod fejed mindenre kiterjedő, színtiszta gyűlöletünk előtt? Zabiniék nem szeretnek élni, hát más se szeressen, mosolyogva tömnek mindent ajkaik közé, ez volt a benyomásom szüleinkről, magamról is, semmi nem lakat jól, de te nem foglaltál eddig helyet, talán megteszed, és.. nem örülnék neki. - Ha szeretnéd, lesz gondom a trójai kancára, de szeretném, ha mindenképp megvallanád nekem, mit érzel. Hogyan tovább, Shane?
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 10 Ápr. - 19:24
Shane & Vesta
A rengetegsok érzelem ami most felgyülemlett bennem a kérdések hallatán, a gondolatokra, mind-mind Vestára zúdul. Egyik kezemmel a hajamba túrok kicsit idegesen, jó lenne túltennem magam a helyzeten és felülkerekedni, valamit kezdeni, valami jóra fordítani az energiáimat. Az ikrem pedig csak erre az útra próbál terelni és kicsit még ha tényleg csak egy minimális, nagyon rövid ideig is, mosolyt csal az arcomra. - Igazad van. Mindig igazad van. Megpróbálom majd a legjobbat kihozni magamból, azt hiszem. - Most már tényleg kínosan érzem magam, túl sokat panaszkodom, pedig ennek nem fordítva kellene lennie? Szerintem közülünk pont, hogy Vesta az életrevalóbb. Megpróbálom visszaszorítani a sajnáltatásomat, egyszerűen csak igyekszem a terveken logikusan végigfutni, hogy értelmesen tudjak válaszolni. - Hát... - Hosszúra nyújtom a gondolkodási időmet. - Őszintén, még nem nagyon gondoltam át a hosszútávú terveket. - Elmerengően tekintek el Vesta válla felett, bambulok, majd finoman rácsapok az asztalra magam előtt, miközben végighallgatom a testvérem mondandóját. Felhorkantok. - Hát, elég nehéz lenne megmondani, mit érzek jelen pillanatban. Úgy érzem, el kell vonulnom, kiengednem a fáradt gőzt és átgondolnom a jövőm következő lépéseit. Mert nincs kitűzött célom, eddig minden csak apám és az üldöztetései körül zajlott, az aggodalomról és a feleségemről valamint a nőről akit igazából szeretek. Jól elszúrtam. - Rázom meg a fejem, így összeszedve még rosszabbul hangzik. - Rendbe kell ezt tennem, el kell engednem egy részét. A nők fogják a végemet okozni, komolyan mondom. - Ahogy sajnálkozom és magamba temetkezem, az idő telik, és a végén azon fogom magam kapni, hogy elpazaroltam a fiatalságomat, a legjobb, legszabadabb éveimet. Ezt nem hagyhatom.
Kezdőlap
| Clothes
