Valami reggeli kellene, kiadós, olyan, amivel talán egész nap bírja. Semmire sincs ideje, lassan arra sem, hogy levegőt vegyen. Talán, ha ma kihagyná az edzést... Istenkáromló gondolatok, majdnem nyüszít, de valamit muszáj faragni, valamit kell, mert sok. Mert nincs elég ide. Talán ha kaphatna időnyerőt, de hát annak annyi az esélye, mint a következő meccses thesztrál-háton lejátszani. Az utóbbinak kettővel több az esélye. És mégsem. Egy jó ideje itt van már, mert szükségét érezte, és még mindig nagyon azt érzi, most pedig annak, hogy a konyhában ténykedjen. Illatok indulnak, ő nem is figyel, csak aztán a nevére. És úgy dobja el a serpenyőt, mintha égetne.
- Szülni fogsz most?! - mert csak erre tud gondolni. Mert hát, ő nem érti ennek biológiáját. Aztán..
- Micsoda? Minek..? - a világnak, a holnapnak, a minisztériumnak vagy az időnek? Odalépked. Megremeg a keze, odalép és segít, aztán.. nyakába kapja őt, megtartja, és megpaskolja a hátát, de mi az öröm, fogalma sincs. Túl fáradt. Kezébe kerül végül a próféta, isten tudja mikor olvasta már, és elsőre fel sem fogja. Másodszorra sem, muszáj Moira arcára nézni, megerősítésként.
- Ez most... ez most komoly? - megszédül, forog kicsit a világ. És újra elolvassa, visszafelé is, fejjel lefele is, mindenhogy. Azt a jó élet.
- Ezt nem hiszem el.. - és rajta a sor, hogy mint az öregek, úgy rogyjon le a hintaszékbe. Tényleg vége lenne, ennyire? Tényleg..

Hatalmas sóhaj, úgy tudja, még nincs itt az idő arra, hogy a gyerkőc napvilágot lásson, csúnya világot, amelybe senkinek sem kellene élnie, jó neki a pocakban, kényelmesebb és védelmező. Szegény serpenyő, úgy áll ott, mintha minden az ő hibája lenne, ebből ma sem esznek, de majd alkot másikat, ha... HA.
- De hát az... - kint sem volt, terveztek egy apróbb megfigyelést, tudtak egy fészekről, amelyben a halál hollói fészkeltek, és hát, jó lett volna ha nem és ők majd jól elkergetik őket a kalickába, és akkor most ennyi? Ezen kattogott eddig, és most a valóság felpofozta, erősen, ébredjen már fel, keljen fel, eressze le a vállát, vegye le a szuperhős jelmezét és térjen vissza. Nincs Rend, amibe igazán nem is tudott alkotni, összetörik kicsit benne valami, mert ő akart, mert most megint csak A játékos, aki csak bámulja a lapokat, aztán a székben köt ki, nyikordul alatta is, kicsit ringatózik, és leereszti az újságot. Aztán most ide mindenki képzeljen el tetsző számú, öröm szülte káromkodást. Szappant neki.
- De, dehogynem örülök, a fene vigye el, ha én ennek nem örülök – még mindig sokkos, ó igen, még kicsit nem is ébredt fel, miért nem várt vele a kávéig, az is kész van már, be kéne dönteni, mindent. Aztán kiszakad, tüdeje megtelik levegővel és nevezni kezd, míg Moira eltotyog az italért. Nevet, könnye kicsordul, magához öleli az újságot, most már jöhet a lurkó is, most már jobb lesz?
- Ma nem megyek edzeni – jelenti ki, oldala szúr a nevetéstől, feláll ő is, ledobja az újságot, és hát azt a suta kis örömtáncát lejti meg, amit kupagyőzelmez alkalmával vesz elő. Nem egy mester, nem egy rugóláb, de erre már többször mondták, hogy aranyos. Elveszi a poharat, egy hajtással húzza le, mintha a legnemesebb pezsgő lenne az. Kedve lenne a poharat a falhoz vágni.
- Kimegyek és addig üvöltök ameddig valaki nem válaszol. Vagy nem... atya úr isten, én ezt nem hiszem el. Ez valami fura áprilisi tréfa, vagy …? - néz a nőre, akihez becuccolt, hogy azok elől megvédje, ha már akkor, azon az éjjelen nem tudott semmit sem tenni. Nem is jut eszébe az, akire ő vár, most nem.
- Be kell rúgnom. Szeretnem kell valakit. Szerelmes akarok lenni és... részeg. Van valami alkohol erre? - igazából nem, csak tényleg jobban esne neki egy örömital. Megint nevet. Hát ilyet...!

- Ha eddig évekig az volt, akkor most miért ne lenne az? - veszi elő a nem létező tudományoskodó felét, akinek mindent meg kellene magyarázni számokkal, tényekkel, akármikkel, mert miért ne, miért ne most magyarázzák meg neki azt, hogy egy francos háborút mégpedig akkor is levertek, ha ő közben nem is figyelt rá sehogy sem. És ez talán a rosszabb, hiszen tenni akart ellene és minden formában küzdeni, de hát... És akkor így most? Nélküle ment le, senkinek nem volt szüksége arra, hogy ő bármit is csináljon, lekeverte és összehúzta a függönyt. És akkor ne őrüljön kicsit bele? Minden leesik, vagy épp ráesik, kiereszti magát, és mikor Moira finoman rápirít, ő már-már szégyenlős kölyökvigyorral pillant vissza, mint akit az anyja kap rajta ilyenen, vagy egy fél cigin, de csak megvolna a vállát, hogy ez most így jött ki. És valóban. Nincs rá jobb szó annál, amiket kimond, mert gyorsak, indulatosak és mégsem azért, mert gyűlölködik bennük. Mély levegő, még egy, nem kellene azért mégsem olyanná válnia, mint valami rossz kocsisnak, de a falba sem akar beleütni, a keze még kell, nem lenne épp a legszebb az, ahogyan megjelenne a következő meccsen és nem tudná használni hirtelen. Jó-jó, a mágia mindent megold és mégse.
- Nem. Határozottan nem – bólogat, eldöntötte. - De lehet, még holnap sem! Lehet még akkor is részeg leszek vagy másnapos, vagy nem tudom, de nem. Most nem akarok, most... most megnézni, milyen újra a béke – mert rég kezdődött ez, nagyon rég, igazából az ilyen helyzetekben még a fél év is emberöltőnek érződik, ha rossz van, rossz levegő, akkor bizony nyúlik az idő, ha öröm van, kettőt pislog, és eltelt öt év. Jó, nem ennyire drasztikus, de van alapja, mint a hétvégéknek annak idején, vagy a szüneteknek. Tipikus. Nem kell értelmet keresni, ma úgy sincs semmire. Ha most nem robbannak fel az utcák, akkor sosem.
- Ámen! - koccint, vagy valami olyasmit tesz és iszik, bár ez semmi, vizet is ihatna, de ki mulat vízzel manapság, senki sem ugye. Nem veszik el senki sem a részletekben úgyse, a kortyot lenyelni, a pocakra pillant, amit nemrég Moira megsimogatott és persze hogy eszébe jut, a gyereknek már nem is olyan rossz helyre kell kijönnie. Sőt mi több, le is hajol, nem túl közel, akármennyire is itt van már egy ideje, mindig a kellő távot tartja, semmi olyat nem tesz, amivel zavarba hozhatná őt, most is csak a pocakra néz.
- Hallod, törpe? Idekint már buli van, mire kijössz, csoda lesz megint az ország. Ma kívánhatsz bármit! - mintha amúgy tényleg kívánna, aztán ki tudja. Ezekbe se ment bele, hogy mit hall ilyenkor bárki, nincs gyereke és egyelőre nem is tervez, ahhoz szerencsétlen és persze elég karrierista. De majd jön egyszer. Kihúzza magát, leteszi a poharat, és hát ugye most nem dobálhatja a másikat, viszont nem nehéz elképzelni, hogy most kedve lenne körbe-körbe pörögni vele. Gondolatban megvolt.
- Húha, hát rettegjen ki él – emeli fel a kezeit, szerencsére neki nem volt esze ágában sem viccelni ilyennel, most meg aztán ilyet kapna. Hajaj. De azért a mosoly ott az arcán. - Mindent. Ami eszembe jut, vagy csak így... minden kijönne így egybe, nem lenne értelme amúgy – vont vállat. Mégse mozdul ki, ez elsőre ilyen jó ötlet, aztán nem marad belőle sok, mert jön más impulzus és kilöki onnan, ameddig megint nem lesz jobb. Csapongás.
- Én tök csillapodott vagyok csak... csak most úgy mulatnék, már kora reggel! Este tuti lesz valami buli, el kéne né... - pillant felé és hát fejbecsapja a dolog, képletesen. Mert ő még oké, de Moira ne menjen emberek közé, még az egyik vadállat fellöki és baj lesz. - Hú, nem. Majd veszek némi sört, sok nasit és nézünk valami filmet. Kreténség lenne ha itt hagynálak – azért még kicsit keresgél, végül mégiscsak az üdítőből tölt, majdnem félrenyel kicsit, mikor Joy-t emlegeti, zavarban annyira nincs, de kicsit úgy teszi le a poharat.
- Remélem tudja már, vagy ha nem, én mondhatnám el neki. Biztos örülne!