Szeles, esős napra ébredtek Roxmorts és a közeli kastély lakói, ahogyan az már korábban is jósolva volt. Beköszöntött a várva várt tavasz, és az általános sztereotípiáknak eleget téve egyre több ember kezdett az utcákon és a fogadókban időjárásról, kifürkészhetetlen jelenségekről beszélni. Ilyen volt a minap hallott bizonytalankodás, aminek fültanúja lehettem, miszerint az időjárás hogyan változik meg egy éjszaka alatt. A fiú és a lány nem jutott közös megegyezésre, míg a mellettük lévő asztalnál jóízűen elköltöttem vacsorámat, majd ezt követően lefeküdtem az emeleti szobámban.
- Jó reggelt, Rosmerta! - köszöntöm a fiatal kocsmárost, amint leérek a szobámból. Pár napja érkeztem a faluba, hogy az elkövetkező roxmortsi hétvége alkalmával lehetőségem legyen beszélni az igazgatóval a tanulók biztonságát, és a tanárok felkészültségét illetően. Fontos, hogy a legkorszerűbb képzésekben legyen részük.
- Reggelizni szeretnék, illetve egy mézbort, ha lenne oly kedves. - mosolygok a nőre, majd a szombat miatti diákseregben üres asztalt keresek, ám csalódnom kell. Tele van a fogadó, ám  egy félig üres asztalt találok, és ezzel együtt egy rég látott, kellemes társaságra is szert tehetek. - Leülhetek, mr. Lannstark?
Már mikor felkeltem, akkor éreztem, hogy kiszárad a szám, fáj a fejem, és a gyomrom is összeszűkül. Nem vagyok éhes, de reggelizni kell, ezért a tányérommal, és az üveg mézborral állok mr. Lannstark előtt, várva a választ, és remélve, hogy kedvez számomra. Régen találkoztunk, talán sokkal több idő telt el azóta, mint azt akartam, de nem vártam, hogy itt találkozunk, és nem tudtam kellőképpen... felkészülni.