Hát nagyon nem voltam a toppon ezen a hétvégén, még a kaját is sikerült egy kicsit odaégetnem és kezdhettem elölről az egészet, de nem baj, másodjára jobb is lett, mint elsőre. A gyerekek kint játszottak és láttam, ahogyan szaladgálnak és olyan jó kedvűek. Szeretem, hogy mindig ilyen vidámak és képesek akkor is nevetni, amikor én már fáradt vagyok hozzá. Tegnap este sajnos elmaradt az olvasás, de hát nem haragudtak meg, inkább odabújtak hozzám és arra ébredtem reggel, hogy két gyerek csüng a nyakamon. Nem bánom, hogy aznap lefeküdtem velük, főleg miattuk, de... nem tudom, megkavarodtak az érzéseim. Nem akartam rá gondolni és még csak gondolkodni sem, de mindig valahogy eszembe jutott, valamiről mindig. Shane... pedig nem értem, hogy miért fordult ellenem a gonosz vicc, legalábbis annak indult. Többször eszembe jutott az a karácsony, amikor felköszöntött a szülinapomon. Az volt az egyik legszebb, utána pedig a gyerekekkel töltött ünnepek. Vajon Clyde tudta, hogy nem felejtettem el őt? Hogy bírta ki és miért maradt velem olyan sokáig? Bár már lényegtelen... Aztán pedig bejönnek a gyerekek és mindenki szépen kezet mos, majd leülünk az asztalhoz és éppen hozzálátnánk az ebédhez, amikor valaki kopog az ajtón. Vajon ki lehet az? Mit akarhat? Miért pont hétvégén zavarnak engem? Felállok és elindulok az ajtó felé, tényleg ki lehet az? Megint Helena lehet az? Remélem, most nem akar semmilyen felfordulást csinálni, mert nem kedvesen fogom kitessékelni innen. Kinyitom az ajtót, majd elkerekedik a szemem. - Hát te? - kérdezem meglepetten Shanetől.
Nagyon meglepett, amikor Doris meghívott magukhoz ebédre, de egyértelmű volt, hogy nem fogom visszautasítani, amikor ígyis épp eleget vitáztunk már azon, hogy mikor és hogyan tölthetek időt az ikrekkel. Jó érzés lett volna most magammal hozni Blaiset is, persze ez csak egy kósza gondolat volt részemről és amúgy sem kellettek volna a plusz kérdések Helenától, hogy hová viszem és miért. Mielőtt eljöttem, gondoskodtam róla, hogy megkapja a napi adagját - meg egy kicsit többet -, Blaise pedig a dadával szórakozott mint minden alkalommal. A birtokhatárra hopponálok, majd onnan sétálok be egészen az ajtóig. Meglep, hogy senki nem vár ott, hogy ilyen könnyen bejutottam, de persze nem tudom, Doris milyen védőbűbájt használt. Mindig olyan izgatott vagyok amikor idejövök, most sincs ez másként. Remélem, a gyerekek majd olyan jól fogadnak mint a múltkor. Kicsit habozok, de aztán koppintok néhányat az ajtón, és pillanatokkal később már nyílik is előttem. Meglepettség fogad, én pedig értetlenül toporgok az ajtóban. - Hát, te hívtál meg ebédre, a minap, rémlik? - Haloványan elmosolyodom, azért most kicsit rosszul érintett ez a dolog... vajon másik hétvégére gondolt? Vagy másik napra? Esetleg én emlékszem rosszul? Nem tudom. - De ha nem alkalmas már, akkor persze nem gond, elmegyek... - Mutatok a kapu felé, de azért nem rohanok el, megvárom mit mond, és remélem, hogy nem zavartam meg őket valamiben, és még ha ebédre nem is, de fogadni tudnak.
Annyira elvoltam gondolkodva és elmerülve a gondolataimba, hogy mikor megláttam őt, akkor csak lesokkoltam és nem tudtam hova tenni a jelenlétét. Miért jött ide? Talán akar valamit vagy csak beszélni szeretne a gyerekekkel? Azt hiszem, hogy azt beszéltük meg múltkor, hogy míg nem oldja meg a Helena ügyet, addig ne jöjjön ide, nem szeretném veszélynek kitenni a gyerekeket, de ő mégis itt van és semmibe vette a kérésemet. Mérgesnek kellene lennem, dühösnek, de... az arca... És a kérdés, amit feltesz... minden bevillan, az a beszélgetés és amikor meghívtam őt magunkhoz. Csak a szemeibe pillantok. - Ne haragudj, kiment a fejemből. - sóhajtok egyet, eléggé túl vagyok terhelve és sok mindennel kell foglalkoznom, ehhez pedig az is hozzájött, hogy rá is gondoltam, mert saját magamat zártam végül csapdába, ő kezelte jobban a helyzetet, mint mindig. Ő mindig jobban tudta, hogy mit kell tenni és mit hogyan kell lereagálni, én pedig béna voltam... de hát ilyen az élet. - Jajj, ne butáskodj. - megfogom a karját és elkezdem behúzni, hogy jöjjön csak be, majd mikor pedig megteszi körbenézek és becsukom az ajtót és utána indulok a étkezőbe, ahol a gyerekek is vannak jelennek. - Shane bácsi. - mondják mindketten, majd felpattannak az asztalhoz és megrohamozzák, remélem hogy nem hozott nekik megint csokit. Nem szeretném, ha meghíznának, de hát az apák mindig ilyenek, tömik a gyerekeket, mintha muszáj lenne. - Velünk fog ebédelni. - mondom, majd megyek is a konyhába terítékért. Beszéltem velük, hogy a múltkori gonosz néni nem azért jött, hogy bántsa őket és Shanet... - Ugye az a csúnya banya nem bántott téged? - kérdezi Rose aggódva, Will pedig keresett rajta sebeket... - Az a néni egy csúnya hárpia volt. - mondta Will, én pedig kuncogni kezdtem.
Valahogy őszintén meglep, amikor kiderül, hogy kiment a fejéből az ebédmeghívás. Nem úgy ismerem, mint aki gyakran elfelejt fontos dolgokat, főleg egy ilyet. Persze, biztos vagyok benne, hogy nem könnyű a munkája és rengeteg mindenen kell gondolkodnia... köztük a gyerekeken. Erre pedig még én is szerencsésen ránehezedtem, még egy plusz probléma lehetek a szemében, amin gondolkodnia kell. A múltkori beszélgetésünk után pedig nem is tudom, hová tehetném a kapcsolatunkat, ugyan nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna mindez eszembe... de sajnos még mindig túl zavaros, túl távoli ahhoz, hogy ebből többet érzékeljek. - Megértem, semmi gond. - Rázom meg a fejemet miközben próbálom kicsit elterelni a meglepődött pillantásomat és a zavarodottságot, hogy most mégis mi tévő legyek. Nem sokszor keveredek ilyen helyzetbe. Mikor épp hátrafelé nézek a kapuhoz - mintha menekülni akarnék, pedig őszintén nem ez a szándékom - ő megragadja karomat és hirtelen kezd el befelé húzni, ezzel pedig egyértelművé teszi, hogy annak ellenére, nem készültek rám, szívesen látnak. Nem ellenkezem, hiszen jó lenne a gyerekekkel találkozni, és az sem utolsó, hogy így... mindannyian együtt eszünk majd, mint egy család. Persze ez csak egy kósza, távoli gondolat részemről. Dorisszal együtt érkezem az étkezőbe, az ikrek pedig azonnal megtámadnak. Felnevetek, örülnök neki, hogy ilyen jól fogadnak a múltkori dolgok után, kicsit féltem, hogy majd megijednek tőlem vagy nem akarnak beszélgetni, de úgy tűnik, Doris jól kezelte a helyzetet most is, mint minden alkalommal. Szinte már most sem lehet levakarni a mosolyt az arcomról, mi lesz még később? Tekintetem le sem veszem róluk. - Nem, nem bántott, ne aggódjatok. Jól vagyok. Ahogy látom ti is. - Megsimítom mindkettejük fejét, majd az asztal felé intek a kezemmel. - Üljünk le, jó? Ennetek kell, hogy nagyra nőjetek. - Megvárom még Doris meghozza a terítéket és csak akkor foglalok helyet ott, ahová lepakol nekem. Egy köszönöm tekintettel megajándékozom őt, de szavaim is ismét felé intézem. - Gondolom hosszú heted lehetett, ha elfelejtetted az ebédet. - Nem tudom igazán, milyen témát kezdeményezzek, de csak nem fogunk itt néma csendben üldögélni egymással szemben, mástnem a gyerekek megoldják ezt nekünk, ha mi nem is...
Nem tudom, hogy miért felejtettem el, de nagyon kiment a fejemből, hogy meghívtam őt. Igazából lehet, hogy tényleg meghívtam, hiszen az a beszélgetés egészen elgyengült a haragom és a dühöm, szinte majdnem el is tűnt. Amikor azt mondja, hogy semmi gond, csak bólintok egyet és már is beinvitálom őt. Nem kell sokat várni, mire a gyerekek kedvesen fogadják őt, de hát nem is igazán zavar engem, örülök, hogy jól jönnek ki egymással. Legalább ő is tényleg próbálkozik náluk. Magukra hagytam őket, de igazából hallottam, hogy miről beszélgetnek a gyerekkel, míg elmentem terítékért neki. Nagyon nem tudtam hova pakolni, hiszen ketten egymás mellett ülnek én meg szemben velük, így csak mellettem volt hely. Oda raktam le a terítéket. Hallottam, hogy a múltkori gonosz és csúnya néniről érdeklődnek, ha tudnák, hogy az a nő a felesége... de inkább nem mondtam nagyon semmit sem. Hiszen nem is tudom, hogy hogyan fogadnák ezt az információt. Szépen megterítek neki mellettem és örültem, hogy a gyerekeket asztalhoz terelte. Aranyos és ravasz. Szavai meglepnek. - Kicsit, tényleg ne haragudj. - mondom neki, majd kihozom a levest és merítek nekik, majd Shanere pillantok. - Merjek vagy mersz magadnak? - mondom neki mosolyogva. Nem tudom, hogy náluk hogyan szokás, de nálunk ez a szokás.
Ugyan ez még csak a második alkalom amikor igazán láthatom az ikreket és tudok velük rendes társalgást folytatni, viszont máris úgy érzem, sokkal előrébb vagyok és Dorisnál is szereztem néhány plusz pontot. Persze nem ezért csinálom ezt, annyira megdobogtatják a szívem, olyan különleges érzés, amikor megtudja az ember, hogy iker gyermekei vannak... mintha csak az az érzés kerítene magába, mint amikor kiderül, hogy meg fog születni az első gyermeked. Emlékszem minden pillanatára, és azóta is, Blaise csodás gyermek, de hát sokat is van vele foglalkozva, hogy a jövőben is hasonló modora lehessen. Már nagyon várom, hogy ő és az ikrek találkozzanak, lehet, hogy mégis most lesz itt az alkalom arra, hogy erről beszéljek néhány szót Dorisszal. Hátha... Helyet foglalok mellette, kényelmesen elhelyezkedem az asztalnál. Kicsit kellemetlenül érzem magam még itt, de hisz vendégségben sosem úgy mozog az ember, mint a saját otthonába... Arra gondoltam, hogy ha majd valamiféle egyszerű beszélgetőtémát kezdeményezek, Doris hosszabban és kifejtően válaszol, de inkább csak bocsánatot kér és semmi további. Nem tudom mit mondhatnék, egyszerűen csak megvárom, még az ételt kitálalja, és ahogy kérdez, én csak apró vállvonással felé nyújtom a tányérom, annak jeléül, hogy nyugodtan szedjen. - Köszönöm. - Miután visszakaptam a tányért, apró mosollyal pillantok még fel a nőre. - Jó illata van. - Jegyzem meg még mellékesen. Soha nem ettem még az ő főztjéből - sőt, nem is gondoltam, hogy valaha is fogok -, de abszolút nyitott vagyok és jó érzés, hogy itt lehetek, kicsit mintha egy család lennénk... de tudom, hogy ezek csak az én fejemben élő apró fantáziálások. - Arra gondoltam, hogyha nem jelentene neked gondot, hogy legközelebb elhoznám Blaiset, hogy megismerkedjenek. Persze ha ellenzed, azt is abszolút megértem... - Legalább a fiam is kimozdulna, nem tesz jót neki, hogy olyan sokat bent van a kúriában, és nem is nagyon szoktuk vinni másokhoz, gyerekek társaságában pedig oly ritkán van, hogy nem szeretném, hogy ne tudjon majd barátkozni, játszani másokkal a jövőben.
Kezdőlap
