- Hogy lehetsz leégve fizetésnap után? – Kérdezte Tessa, akiről annyit érdemes tudni, hogy nem csak ló neve volt, de lószerű arca is. A mellkasa lapos, a csípője csontos, a haját egy konyhakéssel rövidre vágta. Másfél éve még biztosítótűk százai lyuggatták át a füleit, mára némileg megszelídült és csak egy stilizált koponya lógott a jobb fülcimpájából. (A bal valamitől begyulladt, néha egy koszos zsebkendővel letörölt róla némi gennyet és vért.) Az egyetlen mugli volt, aki olykor még örült, hogy munkán kívül is felkeresem a táraságát, minekutána vagy kétszer sikerült ágyba vinnem (bár, amit ott műveltem vele, azt igazából Tessa nem is igazán nevezi szexnek, de talán mégsem ez a legjobb pillanat, hogy ezen mélyebben elgondolkodjunk). Néha eljártunk teljesen névtelen zenekarok koncertjeire, amikre rendre kontyba kötötte a hajamat (jegyezzük meg: egy egész éve le kéne vágatnom, vagy csak a hajfetékei helyett Tessa legközelebb a konyhakéseivel vehetné kezelésbe), mert beleunt, hogy tartsa, miközben hányok. Ezen kívül a kettes számú londoni Tesco áruházban ketten feleltünk a tisztítószerek, az állateledelek és a zöldségosztály kínálatának napi szintű feltöltéséért, következésképpen az ő nyulának mindig volt friss salátája, én pedig néha beugrottam Mrs. Potter-hez egy-egy csomag macskakajával (Mrs. Potter: Ez nagyon kedves tőled, Peter, de nincs macskánk. James-t amúgy nem lá--- vaaagy valami ilyesmivel jött mindig).
A kérdésére mindenesetre vállat rántottam, majd visszaraktam a fülemre az új Sony Walkman-em fülhallgatóját. Tavaly dobták piacra ezeket a szarokat, és nagyjából belehaltam a vágyakozásba, mikor karácsonykor minden rohadt reklámújságban ezekkel jöttek, de most, MOST aztán bárhol, bármikor enyém a lehetőség, hogy elmerengjek azon, hogy tulajdonképpen nincsenek is túl jó kazettáim. Mikor nekiálltunk minőségi zenegyűjtőkké válni (azazhogy egy emberként hallgattuk Lily Evans Beatles albumjait, amik végül sohasem kerültek vissza hozzá), mindent bakeliten szereztünk meg, mert az igazat megvallva nehezen láttuk át a kazettás magnók működésének elvét (és Lily Evans-nek főleg bakelitjei voltak). Na, most, a helyzet azóta nem sokban változott, csak már kevésbé félünk attól, amit nem értünk – valami ilyesmit jelenthet öregedni. Akárhogy is, nagyjából tegnap óta – tehát mióta boldog Walkman tulajdonos vagyok – arra készülök, hogy leüljek a lemezeimmel, és azzal a kazettás magnómmal, ami képes hangot is felvenni, és ahogy lejátszom a lemezeimet, majd felveszem őket szalagra, és akkor tudom őket hallgatni munka közben is. Ezt egyébként már tegnap is meg akartam tenni, csak elég zajos környéken élek, az embernek legalább négyig fenn kell maradnia, ha megfelelő csöndet akar a zenefelvételhez, hajnali négykor viszont könnyen fel lehet ébreszteni ilyesmivel a szomszédokat, na meg éjfél körül az egész napos munka után amúgy is el szoktam aludni (úgy érzem, teljesen szükségtelen tényeket osztok meg az életemről, a legszomorúbb pedig, hogy ezzel az egésszel még csak ki sem akarok lyukadni semerre sem, mi lenne, ha ezt a mondatot egyszerűen inkább csak abbahagynám?)