Woodstock után semmi sem volt már a régi. Már hogy is lehetett volna bármi is ugyanolyan? Egyszer vagy tizenkilenc éves. És elhiszed, hogy tiéd a világ. Hogy az univerzum egy kibaszott pontban összpontosul, hogy eggyé válsz a kozmosszal, hogy a vallások, a rasszok, a kibaszott háború és a kizsákmányolás fölött állsz.  
Elhiszed, hogy jó ötlet nem fürödni hetekig, közben pucéran a sárban dagonyázni, hogy az LSD vicces dolog, és hogy sosem voltál még olyan szerelmes, és hogy meg kell házasodnod. Azonnal. Harmadszor is. Hogy aztán másnap ne emlékezz semmire. Hogy aztán nem sokkal a révület után pár héttel a Mott Haven-i lakás hűvösében tepsedsz, mikor próbálsz öntudatra ébredni, megjelenik a küszöbödön két megtermett gorilla, és a szart is kiverik belőled.  Állítólag felcsináltad valamelyikük húgát. És ezért bizony minimum lincselés jár, de előtte még eljátszadoznak a golyóiddal.
És akkor lehazudod a csillagokat is az égről, mi a fasz az a Woodstock? Sosem jártál Bronxtól északabbra. És az öklösök között valahogy sikerül annyi józanságot belédverni, hogy tudd, le kell lécelni. Minél hamarabb.
Mikor Khalid azt mondta, lépjünk le Angliába, változtassunk nevet és éljünk tisztességtelen életet, mert úgy látszik bármikor jót akarunk és azt hisszük, hogy a szeretkezz, ne háborúzz életvitellel valami jót hozunk a világba, az egész csak szarabb lesz.
Volt valami higgadt elszántság a szavai mögött, amitől úgy gondoltam, hogy jó ötlet elhagyni  a második számú asszonyt, Kaneeshát, akivel egyébként nagyon is jól megvoltunk, a gyermekeimet, anyámat, elmenni egy olyan országba, amit a térképen sem tudtam megmutatni.
Khalid valahogy mindig rávett minden szarra azzal az elszánt higgadtságával, amivel a legőrültebb ötleteit előadta és még rohadtul nem is kellett próbálkozzon.
Casimir Piva sem volt nála különb. Úgy öltötte magára az új szerepet, mint a fasza színes öltönyeit. Nekem azonban voltak problémáim, hogy a kis görcsös, piti kis szarkeverő Montyból Riesling Pivává váljak. Rislieng Piva persze sokkal lazább és menőbb volt minden tekintetben, Monty vizet sem hozhatott neki, és hát az évek hosszú gyakorlata meghozta a gyümölcsét. Most már azt sem tudom, ki a faszom az a Monty, kivéve persze karácsonykor és pünkösdkor.
Öt éve volt először merszem visszamenni az államokba. Az első számú feleség, Arieshia, továbbikban csak Ari, totál kiakadt és vagy száz rivallót küldött vissza a minden hónapban pedánsan elutalt gyermektartással együtt.  
Azóta olyan vagyok, mint a legmenőbb nagybácsi, aki csak ünnepekkor jelenik meg egy halom ajándékkal, és zéró felelősségvállalási szándékkal.
Piti bukmékerként kezdtük, aztán elég hamar megszedtük már magunkat ahhoz, hogy mi legyünk a VILÁG LEGBOLDOGABB EMBEREI. Csupa nagybetűvel.
A háború egyébként nem ártott az üzletnek, sőt, az alvilág koronázatlan császára és én vidáman lébecoltunk az emberek bizonytalanságaiban, végignézve, hogy teszik tönkre az életüket egyetlen szar döntéssel, és néha, LSD-től delejes álmaimban láttam égni a világot, de mi, a két csóró kölyök az Ilvermorny legalsóbb kasztjából túléltünk mindent, mint azok a csótányok, akik túlélik az atomrobbanást. Mindössze csak annyiban különböztünk tőlük, hogy minket hibátlan stílusérzékkel áldottak meg anyám imái.  
Aztán szerencsétlenségünkre véget ért a háború, de én még mindig világégésről flashelek. És ezúttal is mi vagyunk a császárok. Persze Kasimir az értelmi szerző, ő a nagyfőnök, az ő nevét ismeri mindenki, de hát ismerjék is bassza meg. Rohadtul megérdemli.