El kellett szabadulnom kis időre a Roxfortból, mert noha sokkal inkább vagyok ott mint "otthon", de egyrészt legalább adok egy kis teret Sylvesternek, másrészt bele fogok őrülni ha csak ott vagyok. Megkértem McGonagall professzort, hogy hagy intézzem én a bevásárlást, megkaptam mennyire figyelmes vagyok. Ez egészen addig tetszett, mígnem közölte, hogy a bátyám is ilyen volt, ott lehervadt a mosolyom és megköszöntem a lehetőséget és seprűre ültem. Hosszú az út, de engem teljesen kikapcsolt, végre elmerülhettem a gondolataimban, mindezt úgy, hogy kifújta belőlem az összeset a menetszél. Rám fért. Ahogy megérkezem és már csak sétálok kerülve a feltűnést az esetleges mugli részeken, megigazítom a hajam és belevetem magam az Abszol útba. Előkotrom a zsebemből a listát, amit Minerva tanárnő nyomott a kezembe végül és azt bogarászva haladok. Szeretek logikai sorrendet felállítani, hogyan praktikus boltról boltra mennem. Azzal persze nem számolok más is elmerülve sétálgat, így hónom alatt a seprűvel mikor egymásba megyünk vagyok olyan peches, hogy pont a sörte kerüljön a lábam alá amin megcsúszva dobjak egy nem épp elegáns seggest a macskakőre. A lapot legalább nem engedtem el, bár nem tetszésem kiül az arcomra és amolyan kicsinyes bosszúból nem fogadom el a kezét amivel segítene, feltápászkodom egymagam és porolgatni is kezdem a ruhám.
-Jó, nem történt katasztrófa... életben maradok. - Forgatok szemet, hogy itt szabadkozik, mondanám hogy nézzen az orra elé, de hát én sem épp az utat figyeltem. Már szedelőzködnék és mennék is tovább, de olyan őszinte döbbenettel bámulok az arcába, hogy el is felejtem épp mérges vagyok.
-Angus, azt jobb szeretem. Ahm... ismerjük egymást, Miss... - Fogalmam sincs ki ez a nő, bár most elönt a kínos érzet kellene, nagyon is, én meg rövidzárlatot kaptam mint holmi mugli villanykörték. Így hogy megnézem eléggé elegáns, biztos nem Damo barátja. Már nem azért mert a bátyámnak slampos barátai lennének, csak épp jobb szereti a lezserebb embereket megítélésem szerint. Kizárásos alapon marad az apám, de ettől csak összeszalad gyanakodva a szemöldököm, semmi kedvem valami kalamajkába keveredni apám és a felfogása miatt.

Söprű által nem rajta ülve repülni nem valami felemelő és hamar találkozom is a talajjal. Persze segítséget nem fogadok el az egész dolog okozójától, inkább dacosan porolom magam miután egyedül feltápászkodtam és megbizonyosodtam arról, hogy semmi baja nem lett a szállítóeszközömnek. Nem mintha nem jutnék haza... akarom mondani a Roxfortba máshogy, de ha már így jöttem... Mennék is a dolgomra, de eléggé meglep azzal a nő, hogy tudja ki vagyok. Nem szokták tudni és valljuk be, ez lenne a normális. Az is kiderül ténylegesen még nem találkoztunk, ettől csak furcsább képet vágok, de a kezét elfogadom, szóval Nancy. Fogalmam sincs ki ez. Persze mikor benyögi hogy Damoclest ismeri a suliból... elhúzom a szám és a kezem is.
-Aha. Csodálatos. - Nem vagyok valami jó abban, hogy elfojtsam a véleményem, hiába a bátyámról beszélünk a múltkori Sylvesteres húzása óta még inkább távolabb érzem magamtól és kelletlen veszek róla tudomást bárki által. Pedig még a terhes barátnőjével is összefutottam a múltkor. Még jó hogy vele nem kellett. Igazából hagynám ezt az egész szituációt de nem hagy nyugodni, hogy tudja ki vagyok és hirtelen nem is tűnik olyan véletlennek ez a meghívás sem. Gyanakodva mérem végig, óvatosan biccentek és haladok vele a cukrászda felé - úgy sejtem oda megyünk mert nem a Foltozott üst fele fordul - ám nem akarok felesleges köröket futni.
-Maga a bátyám barátja igazából és Ő küldte? - Nézek rá némileg kiábrándultan, bár ez Damoclesnek szól, hogy képtelen Ő maga felkeresni és kommunikálni. Még a végén megfogadom Sylvester idióta tanácsát és fogyatékosként fogom kezelni, a sérült emberekre mégsem haragudhat az ember és kénytelen magas fokú türelmet gyakorolni. Ahh...

Én nem hiszek az olyan véletlenekben, hogy valaki olyan lökjön fel random az utcán, aki felismer, méghozzá a bátyám révén. Aztán meghív kávéra is, mert így "illik". A saját logikám szerint teljesen helytálló elmélet ez, elvégre két nővel is együtt él a bátyám, vagy többel? Lehet ez a nő is velük van. Lehet egy vérfarkas is, elég nyúzott hozzá, nem rég volt telihold... Az mondjuk nem zavarna ha az lenne, félreértés ne essék, hanem az hogy a bátyám bénázik és a többiek hoznák helyre. Emiatt is vádolom meg úgymond ezt a nőt, ha ez az igazi apropó akkor nem fog sikerrel járni.
-Damoclesnak? Határozottan. - Fintorodom el, mert amilyen választ kapok az most vagy valami kitérő manőver vagy nem, de akkor meg mégis honnan a fenéből ismert fel? Senki sem jegyzett meg magának, lévén semmi érdekes nincs bennem, hacsak a kvidiccs miatt nem maradtam meg még abból az időből amikor még Theia-val játszottam. De ennyi...
-Ha nem a bátyám lévén akkor mégis honnan a fenéből ismert fel? A bátyám árnyékában, de akár még a húgoméban sem szokták tudni ki vagyok... - Méregetem magamnak, de kinyitom neki az ajtót, majd reflexből nyúlok a knútokért és sarlókért, hogy fizessek. Ha mást nem ezt belém nevelték hogy mindig a férfi fizet, szóval hacsak nem szól rám akkor nekem teljesen természetes a dolog, el is felejtettem Ő hívott el, annyira kusza nekem ez az egész történet. Vagy csak ijesztő, apám és Sylvester óta kissé... paranoiás is vagyok azt hiszem.

-Nekem? Miért menne nehezen... -  Nézek rá értetlen és bosszúsan, hogy hogyan is jön ide egy ilyen kérdés tudok-e barátkozni? Tudok, csak nem akarok. Azaz nem gondolnám mostanában (jó ideje) bárki is barátkozni akarna velem. Szét vagyok csúszva Theia nélkül, pontosan tudom, dühös vagyok a világra, de főleg apámra és a bátyámra, jelenleg erre a nőre. Azaz erre a Nancyre nem dühös vagyok, nem ez a jó szó, inkább csak nyugtalanít tudja ki vagyok míg nekem róla fogalmam sincs kicsoda. Amikor pedig megkapom a választ honnan is ismert fel elnyílik az ajkam és úgy nézek rá, át kell gondolnom a dolgot. De valóban, tavaly talán tényleg lekaptak minket mikor Damocles odatolta a képét az iskolába a kvidiccsre és lekapott minket valami firkászpalánta a suliból. A képet persze megvették, a cikket el sem olvastam, azt hiszem azonnal felgyújtottam azt a rakás cellulózt.
-Fotografikus memória vagy csak szerelmes a bátyámba. Remélem előbbi, az Ön érdekében. -  Horkanok fel, mert noha nyoma sincs bennem kételynek hazudna, egyszerűen csak utóbbi felvetésemnek adok hangot mennyire sajnálatra méltó dolog lenne.
-Megnyugtató hogy előbbi. -  Mondom arra mikor tulajdonképpen megválaszolja a kérdést a memóriájával kapcsolatban. Később mikor fizetnék és megállít egy darabig nézem Őt de aztán vállat vonok, reményeim szerint nem a kikért tejeskávém fogja anyagi csődbe juttatni.
-Nem, még nem csinált ilyet, de legutóbb olyan mérges lettem rá, hogy azt hittem gyáva felkeresni. De kezdek arra jutni van jobb dolga is, mint a családi dolgaival elütni az értékes kutatási idejét. - Próbálok idegeneknek nem beszélni a családi dolgokról, de érezhetően megnő bennem a harag az emlékre és ha sárkánykóros lennék már rég leégett volna az épület. Az a tény, hogy Sylvester miatt képes volt eljönni a suliba, ám engem magasról le se tojt, már-már megbocsáthatatlan. Ráadásul azért zúdult rám minden teher mert Ő elköltözött és elvonult, minden rám maradt. Amikor pedig széthullott minden, akkor sem keresett volna fel, hanem inkább magándiákokat keresett. Remek. Eléggé mérgesen dobom le magam az asztalhoz amit kinéz, gyorsan kéne levezetni a stresszt, megnyugodni, egyáltalán nem vet se rám se a családomra ez jó fényt, így mikor elkavartam a kávét a kiskanalat átvarázsolom stresszlabdává. Amíg ezt nyomogatom kevésbé leszek ingerült, bevált eddig. Úgy ahogy. A seprűt betámasztom magam mellé jó lesz az ott.
-Nem. Azaz már nem, két éve még játszottam a hollóhát csapatában. A húgom kvidiccsezik, felvették a Tornádókhoz. Igazi tehetség. - Theiaról könnyebben beszélek, legalább is nyugodtabban, bár attól meg elönt a hiány feneketlen fekete űrje. A családomról beszélve kész csődtömeg leszek, jobb lenne témát váltani.
-Na és maga Nancy? Ilyen remek memóriával milyen munkát vállalt? Gondolom sokan kapkodtak maga után. - Hülyét kapnék ha ilyen jó memóriám lenne, biztosan nehezen felejt ez a nő. És fogalmam sincs emiatt miért kezdtem el hirtelen sajnálni, semmi sem utal arra kéne érte. Ha nő lennék azt hinném terhes vagyok azért vagyok ilyen ingadozó de így férfiként... fogalmam sincs mi a bajom.

-Ha küldené kétlem ezért küldené, fogalma sincs arról mi van velem mostanság, nem hogy arra rászorulok-e ilyesmire vagy sem. Tudja, fejleszti a kutatását. - Mondom eleinte foghegyről, de a végére tompítom a féligazsággal. Mert gondolom Damo kutatja hogyan fordítsa vissza a kórt, avagy gyógyítsa, de ez nem kifogás arra elfelejti hogy van egy családja. Akkor nevetek először és őszintén mikor meglátom a grimaszát hogy nem az esete a bátyám. Ez tetszik, ez jó.
-Örömmel hallom, akkor kegyed még menthető! - Nevetek tovább, jó, ezzel kicsit belopta magát a szívembe, hova tovább biztos van már udvarlója vagy jegyese, nem ritka hogy ilyenkor már akad. Szerencsére nekem még van pár évem hogy muszáj legyen nézelődnöm. Persze a nevetés addig tart míg jogos kérdést nem kapok.
-Mert elhívtuk, azaz a húgom, de nem mondtam nemet a találkozásnak. Persze semmi érdemleges nem történt, nem mondott semmit, került minden témát akkor is mikor a húgom rászólt. Ott készült a fotó is. Aztán mikor végre eljött az iskolába akkor is meglepődött ott talált még, nos... ezek után úgy vagyok vele nem erőltetek valamit ami látványosan nem fér bele a bátyám idejébe, mert kutatnia kell most. - Próbálom lenyelni a sértettségem és elegáns műmosollyal előadni, hogy két ízben lettem lesz.rva, így nem rohanok utána. Ha velem van sem gondolja bármi baj van vagy volt, pedig régen sosem voltam ilyen ellenséges vele. Kiérdemelte. Meg hát Nancy is jól érzi, eltiporták a maradék büszkeségem is, nem adom meg azt az örömöt, hogy én fussak utána, akkor sem ha nekem fontos egyedül a családi összetartás ebben a rohadt családban! Rájöttem van amit jobb elengedni, ez ilyen. Inkább kreálok magamnak egy stresszlabdát és próbálok mindent elfelejteni. Theia miatt meg a letargia hulláma csap rajtam végig, de hát nem lepődöm meg, hogy hallott arról már profi sportolónak számít.
-Ó. Nem könnyű szakma... folyton elvenni valamit az emberektől nem lehet kellemes, akkor sem ha muglik. - Látom büszke a munkájára, nem vitatom tőle, felelősségteljes munka és nem is éppen veszélytelen varázslat a feledőátok. -Ráér még, nem mindenkinek való rögtön a főállású anyaság. - Ezt ténynek szánom és nem személyeskedem, hogy nem menne esetleg, csak van amit jobb nem elkapkodni, főleg ha az illető ambiciózus. Ez a nő annak tűnik példának okáért.

-Háááát... - Nevetek tovább ami a bátyám borzalmasságát illeti, én amondó vagyok nem a csajok álma. Mármint rendes és kedves is tud lenni, de baromi figyelmetlen, szétszórt, szórakozott és hajlamos bármit elfelejteni mert kutat. Szerintem ha meg is beszél egy randit elfelejt elmenni mondván baromi érdekes receptet olvasott az egyik könyvben. Persze a kis kárörvendő nevetésem addig tart míg bele nem megyek a kérdése miatt miért nem én keresem fel a bátyám, ha már ennyire érdekel mi van vele.
-Belbyk vagyunk, nem ismerjük az egyszerűség fogalmát. De hogy őszinte legyek a bátyám csak kutatni szeret és csak azzal hajlandó foglalkozni, minden más mindenki másra marad. Nem fogok futni utána, ha azt sem tudja melyik bolygón van. - Mondom már némileg kulturáltabban, de ebben segít a kis labdám is. Jól esik kinyomni belőle az összes levegőt és jól megszorongatni. Néha Damot is hasonlóan megszorongatnám, remélve észhez tér.
-Az egyszer biztos... néha elmerengek azon vajon mindenre emlékszem-e például vagy rajtam is alkalmaztak-e esetleg feledő bűbájt, mert hát arra nem emlékszik az ember. Máskor meg inkább felejtenék, de az meg gyávaság. Soha semmi nem jó. - Abból gondolom mindenre emlékszem, mert elég rosszul érzem magam a bőrömben. Ha ki mertem volna törölni dolgokat szerintem boldogabb lennék...
-Ó, belejön. A bátyám is belejött, pedig elég szerencsétlen tud lenni. De nem ejtett minket el, a húgom és én is a hollóhátba kerültünk nem máshova, szóval túléltük a pesztrálását. Először minden gyerek ijesztő, főleg ha nem saját, a másodiknál már rutinosabb az ember. A sajátjánál meg működnek az ösztönök. Anno bébiszitterkedtem az egyik rokonnál, csak pár órák voltak de napról napra könnyebb volt. Kár ezen izgulni. - Legyintek, mert a látszat ellenére szeretem a gyerekeket és a nagy családot, nem hiába akartam összetartani a sajátom. Meg nem voltam én mindig ilyen pokróc, csak hát így egymagam olyan semmilyennek érzem a lényem. Azt sem tudom így egy szál magam ki vagyok... nevetséges nem? Inkább iszok még pár korty kávét.

-Mellette kevesen tűntek annak... - Vigyorgok, hiszen a furák is kevésbé furának hatottak néha mellette, de hát a bátyám nem direkt akart kitűnni, mint mondjuk mi Theiaval. Más világ volt, rég volt... elmúlt.
-Meg megváltozik a személyiség, sok esetben a varázslatok is. - Vajon ha elfelejteném az elmúlt bő egy évet újra ló lenne a patrónusom és nem zebra? Mindegy is, nem felejthetek mert a világ sem felejt.
A gyerekre bólogatok, bár ez azt sugallja még sincs senkije, nos, ráér Ő is. Gondolom előbb lesz hapsija mint Damonak csaja, ez a tény még engem is vigasztal, mert szerintem én is hamarabb becsajozok.
-Csiku mit? - Hirtelen nem értem hogy jön ez a gyerektémához és miért, olyan szorgosan szorongatom a kis labdám, hogy már szinte el is felejtettem ott van. Persze mikor fixírozza az öklömet, akkor rájövök mi van, noha nem hallottam még arról, amit említ. Lenne nála? Mi másért kotorászna a táskában nem?
-Ahm... -Elveszem a golyókat, előbb csak megszemlélem, majd lassan utánzom a mozdulatot. Szeretek dolgokat forgatni az ujjaim között, ez sem sokkal másabb, így nem kell sok idő hogy ráérezzek. Elismerő ajakbiggyesztéssel jelzem, nem is rossz.
-Hmm, úgy sejtem nem csak én vagyok stresszes mostanság, nem de? - Nyújtom vissza mosolyogva, de hogy jelezzem már jobban vagyok a saját kis labdám újra felveszi egy pálcaintésre a kiskanál alakot. Gondolom a tulaj sem örült volna, ha ilyen módon csorbítom meg a készletét.
-Csak a minisztérium miatt jött Londonba vagy amúgy is itt élt? Nekem meg kellett szokni az itteni és a Roxforti nyüzsgést a csendes vidéki környezet után. - Fektetem el magam előtt a karjaimat az asztallapra, hogy jobban tudjak a beszélgetőpartneremre fókuszálni. Jobb később mint soha, nem?

Egy sóhaj kíséretében bólogatok, sosem foglalkoztam a feledőbűbájokkal behatóbban, lévén máshoz akad érzékem. Bár néha ezeket is kétségbe vonom, de ez lehet csak amiatt van hogy zsenik vesznek körül és én nem vagyok az logikusan. Persze nem ezért vagyok ideges és szorongatom a rögtönzött labdát, hanem Damo miatt, ellenben ez a haragom kezd párologni - könnyen jött könnyen ment, szokták mondani. A csikung golyók viszont új téma, nem tudom mire gondol ezalatt egészen addig míg elő nem veszi és meg nem mutatja.
-Ez? Érdekes... - Kétségbe nem vonom, csak ahogy forgatom a két golyót a kezemben valahogy nem arra asszociálnék jobban fogok emlékezni dolgokra. Nem is tudom akarnám-e hogy így legyen. Tanulás szempontjából hasznos, de úgy nincsenek szerencsére problémáim. Ellenben ezek szerint neki nem stresszre kell.
-Egy amneziátornak memóriajavító... rá sem kérdezek. - Adom inkább vissza, jobban járunk ha másról kérdezősködöm beszélgetés címén.
-Akkor legalább szokni nem kell a környezetet. - Tehát emiatt biztos nem feszült és nem kell külön emlékeztetnie magát a város térképére. -Chelmsfordot tudom ajánlani. Nincs messze, de csendesebb. -  Ha nem akar sokkal messzebb menni, bár a hopp-hálózat és a hoppanálás is ott van. Igaz seprűvel jobb közelebbit keresni.
-Nem messze van ott a Central Park, voltunk ott párszor a családdal, kellemes zöld övezet. - Adok egy tippet, bár ahogy elnézem nem most keres házat.

-Ez magyarázná miért imádom forgatni az ujjaim között a sakkfigurákat míg játszom... - Többek között, bár nem gondolnám ezért nyerek, ha nyerek, az inkább a sok gyakorlás eredménye.
-Hmm, amíg nem egymáson tesztelik az új feledő bűbájokat nincs gond. - Nevetek, az kéne még! Szépen nézne ki a minisztérium. De az érdekelne hogyan is tesztelik és gyakorolják ki ezeket a varázslatokat, hm. Majd utána nézek, nem fárasztom ilyenekkel.
-Igen, szerintem egész jól. Nem annyira mint aki ott él, de elég jól. - Ingatom a fejem míg kortyolok még párat a feketéből.
-Tanársegéd vagyok Minerva McGonagall mellett. Nem tudom maradok-e végül tanítani is, de ezt a két évet mindenképp itt töltöm és utána eldöntöm mi legyen. A professzornál úgy sincs senki jobb a transzformáció területén. - Érezni komolyan tisztelem a professzor asszonyt, de ez nem feltétlenül fog ott tartani. azt sem tudom minek adtam be a papírokat a vérfarkassegítő irodába... azt a képzést is csinálom, csak a tanárnő és az igazgató tudja, engedték mindkettőt folytassam párhuzamosan, elvégre a gyakorlatot tudom a tanítás mellett is és tudok a Roxfortban is tanulni, elég vizsgázni elmennem. Kérdés azzal is fogok-e kezdeni bármit is... Kissé irigylem Nancyt mert ahogy körülöttem kábé mindenki, Ő is pontosan tudja, hogy mi akart lenni és meg is valósította. Én nekem fogalmam sincs... Nem mondom hogy utálnának a diákok, de hát annyira nem is szeretnek. Meg a tantárgyat sem persze, elég nehéz, tudom én.
-Vissza szokott még járni? Nosztalgiából? - Vannak akik néha, főleg nyáron visszamennek, hogy szétnézzenek, bár belátom nincs sok értelme ennek a szentimentalizmusnak.

-Hmm, jó. - Pénzérmékkel? Ritkán van a közelemben, azaz a kezem ügyében érme, valahogy nem vonzz a tudat számolgassam és számon tartsam. Inkább valami mugli érme kéne ami szép, vagy hasonló, akkor engem sem érintene furán miért van sarló a zsebemben, teszem azt.
De annyi haladást elérünk, hogy már egyikünk sem furcsálkodik vagy épp bosszankodik, hanem nevetünk, még ha olyan abszurd elképzelésen is, minthogy egymást amneziálják az ezt tanulók munkába állás előtt. A professzornőre bólintok, én is nagyon kedvelem a tanárnőt, mert noha roppant szigorú, de előzékeny és figyelmes. No meg remek oktató, az sem utolsó szempont.
-Csak úgy kérdeztem. Vannak akik szoktak, most az iskola falai között töltöm a nyarat és látok a birtokon kószáló nem diákokat. - Felek végül ennyit, mert nem volt konkrét oka a kérdésemnek csak kíváncsi voltam eljár-e még oda.
-Mint az előbb mondtam nem tudom, nem döntöttem még el. Nem tudom mennyire lennék jó tanár. - Avagy mennyire akarom én ezt csinálni, főleg McGonagall professzor "vetélytársaként". Kétlem kevésbé lennék szigorú mint Ő, ahhoz hogy "lagymatagságot" és csini mosolyt tanuljak a másik McGonagall proftól kéne tanulnom... De logikusan nem vágyom rá, még egy címlapsztár, más se hiányozna a bátyám és a húgom után!
-Amúgy... milyen teendőjét szakítottam meg azzal, hogy szó szerint magába botlottam? - Nézek rá, mert most ért el a tudatomig, hogy lehet lenne sokkal jobb dolga is mint velem kávézgatni, engem a vásárlás megvár, annyira nem sietek. Legalább is a tanerő nem mondta S.O.S. kellene visszaérnem.