a sáfránytaposó

illuminaughty

let's get

becenév

a lengyel

kor

tizenhét

származás

félvér

lojalitás

ha-ha

képesség

belehalni a mágiába

csoport

sturm und drang

rank

be my guest

play by

mathias lauridsen

karakter típus

ha-ha

Polanskiék már szinte északiak, beszélnek minden emberi nyelven, a neveik is elfogadhatóak, és ami talán a legfontosabb, értik, hogy egyikünket sem érdekelnek a kelet-európai fájdalomtesten esett sóhintések, háború volt mindenhol, koncentráljunk az előttünk álló dolgokra.
Polanskiék további üdítő jellemvonásai közé tartozik, hogy soha, senkit nem fárasztanak a vallásukkal, joviálisan együtt mosolygunk a pénzhez kötődő viszonyukon, elvégre nyilván a vérükben lehet, és annál jobb, karácsonyi ajándékra sem kell költeni, már-már irigylendő a munkabírásuk, mindig udvariasak és sosem felejtik el, mikor érdemes ajánlani azt a kis bankot ott, azon a névtelennek tűnő szigeten innen távol - Polanskiék földrajzból is kiválóak, ugye, ilyen szorosan számon nem tart senki más fejlődő pénzintézeteket a harmadik világban - és mikor érdemes inkább elrévedő tekintettel az öblöt emlegetni, és hogy ez a sok esőzés elmos mindent: főleg az olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnénk látni. Polanskiék csodálatos szomszédok, pedig ritkán érkezik bármi pozitív a lengyel folyosón...
Mi azonban nem ismerjük úgy Polanskiékat, mint szeretnénk: mit csinálnak a távoli unokatestvérek éppen Amerikában, honnan tudták pontosan, mikor válik a történelem körülöttük olyan szűkké, majd robbanásszerűvé, ahonnan érdemes hamar távozni? Természetesen tudunk dolgokat, a családfő nevét annyiszor ejtjük pénzügyeink felett félmosollyal, hogy azt semmi istenek le nem mosnák, felesége valahogy mindig a legjobb hivatalnokokat mutatja be nekünk, a kezünkben vannak, a jövőjük a miénk, a gyerekeik a mieinkkel tanulnak együtt, ismernek bennünket és mi őket - Polanskiék okosabbak annál, hogy ha már túléltek egy népirtást, az országuk eltörlését, majd épp most lázadjanak fel a.. mi ellen? Hiszen épp ők mondták, hogy egy nagy család vagyunk, valahogy mindig tökéletesen tudják, mit kell mondaniuk, minden szavuk megnyugtató ideges órák idején, remek vicceket mesélnek, akcentusuk sincs, igen, ha nem is a testvéreink, de a választott családunk. Nem lesz itt semmi baj.
Polanskiék a mi kutyánk kölykei.

"Intelligens és szabályos arc, nem is annyira mély, de mégis tiszteletet parancsoló hang, és az évfolyam legjobb osztályzatai, amilyeneket a 3/b osztályban legfeljebb csak a fiú osztálytitkár, Motobucsi Kjóicsi (fiúk, 20.) tudott nagy nehezen, alvásidejét lefaragva produkálni. A sportban is szinte mindenkinél tehetségesebb és ügyesebb volt. Ha komolyan összecsaptak volna, az egész iskolában csupáncsak a volt ütőzseni, Súja, vagy az iskolai kosárcsapat jelenlegi védőzsenije, Mimura Sindzsi vehette volna fel vele a versenyt. Akárhonnan nézzük is, Kirijama Kazuo maga volt a tökéletesség.
De vajon ez a tökéletes ember hogyan kerülhetett a rossz fiúk élére? Erről fogalma sem volt Sújának, de egyvalamit tudott: Kirijamával valami nem stimmelt. De azt már nem tudta volna megmondani, hogy mi az, ami nem stimmelt. Kirijama egyáltalán nem csinált semmi rosszat az iskolában, még véletlenül sem szívatott senkit, mint időnként Szaszagava Rjúheiék Akamacu Josiót, de olyan megfoghatatlan volt, ha szabad így fogalmazni, vagy valami hasonló.
Gyakran előfordult, hogy nem is jött be az iskolába. A legjobb vicc a világon, ahogy Kirijama „tanul”. Minden órán csak ült csendben a helyén, és úgy látszott, hogy egész más-hol jár az esze. Feltehetőleg, ha a nagy hatalmú kormány nem forszírozta volna a tankötelességet, egyáltalán be sem tette volna a lábát az iskolába. Vagy mégis, ki tudja, talán kedve szottyant volna sűrűbben jönni.[...]

– Én arra gondoltam, hogy bármelyik jó.
Legalábbis így hallatszott, de Micuru csak pislogni tudott rá. Nem értette, hogy miről beszél. Próbálta volna Kirijama szeméből kiolvasni, de az az arcára vetülő árnyékban tovvábbra is csak higgadtan fénylett.
– Hogyhogy bá-bármelyik jó?
Kirijama kicsit kinyújtotta a nyakát, és megemelte a sötét ég felé fordítva. A hold világított, és különös pírnyakat vetett a szabályos arcra.
Ebben a testtartásban folytatta:
– Néha nem tudom, mi a helyes, és mi nem.
…Kirijama tényleg okos, meg úgy tűnt, mintha mindenfélén gondolkodna, illetve igazából talán azt is tette, de a lelke mélyén valójában egy számomra felfoghatatlan, mély sötétség uralkodik. Vagy nem, a sötétség nem jó szó erre, a teljes semmi, üres tér…
– Ha írás, akkor belemegyek a játékba.[...]

És ugyan már nem sok köze van hozzá, de egészen biztosan fogalma sem volt róla, hogy a fiú, aki őt megölte, Kirijama Kazuo, nem sokkal ezelőtt a siroivai házukban, amely még Tosinoriékénál is nagyobb, a teraszon mutatta be a Tosinoriénál messze kifinomultabb hegedűtudományát.
(Utána pedig behajította a hegedűjét a szemetesbe.)"

A 4-es blokk reaktorának éves karbantartása 1986. április 25-ére volt ütemezve. A tervek szerint:

"25-én, pénteken hajnalban 1:00 órakor megkezdték a 3,2 gigawatt hőteljesítmény csökkentését.

13:00 órára a teljesítmény 1,6 GW-ra csökkent, ekkor a reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.

14:00 órakor a villamos elosztóközpont értesítette a csernobili Lenin Atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították.

23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról. Így a késedelemtől kissé elfáradt személyzet hozzákezdhetett a biztonságfokozónak szánt kísérlet megvalósításához."

Czerny felemelte a kezét futólag kollégáinak - nagyjából egy éve érkezett a mérnökök közé, hogy pontosan honnan, senki sem tudta, és nem is kérdezte - itt az ilyesmi nem szerencsés, és amúgy is minek - ő pedig bevált annyira, hogy a legkételkedőbbek is hamarosan vele fogyasztották az erőműben nekik kiutalt fejadagot. Úgy általában elmondható volt a férfiről, hogy szűkszavú bizonyos témákban, az oroszt valami enyhe akcentussal beszélte, nőtlen volt - nem is reagált az ezzel kapcsolatos ugratásra, sem pro, sem kontra - és valami nem volt egészen kerek, ahogy az egyik portás fogalmazott, a mosolyával. Nem volt rideg, kapzsi, pazarló vagy éppen kulák, szívesen vállalkozott hosszú túlórákra, az inge is mindig tökéletes volt: betűrve, tisztán, ahogy az elvtársaktól ez elvárható volt, pláne komoly mérnökemberektől. Magas volt, meghatározhatatlan barnás-szőkés hajszínnel, jellegzetes sebhellyel az arcán, ami biztos remek történetek forrása lehetett volna, és cseppet sem rontott az első, és kifogástalan benyomáson, amit mindenkire tett. Dohányzott, kávét mértéktelenül fogyasztott, ahogy itt bárki, balkezes volt, jellegzetesen jól megértette magát az üzem dolgozóival, képes volt bármely vitát, ellenségeskedést elsimítani - vagy néhány, háttérben zajló beszélgetés szerint szítani.
Valamiért azonban Czerny megmaradt a teszteket végzők szintjén, és a várható előmenetele napról napra eltűnni látszott ebben a különben is bonyolult, megsejthetetlen jövőben - a jövőben, ami épp hosszú, fehér ujjai alatt készült rá, hogy beteljesedjen, amint tenyere a panelre érkezik.

"00:28 perckor a reaktor teljesítményszabályzó rendszerét lokálisról globálisra kapcsolták át. Az átkapcsolás során a reaktor teljesítménye váratlanul 30 MW-ra esett. Ez a csökkenés nem szerepelt a tervekben, és az oka sem volt világos. Ennek ellenére az üzemeltetők a kísérlet folytatása mellett döntöttek, és szabályozórudak kihúzásával megpróbálták növelni a teljesítményt.

01:03 - a reaktor teljesítményét sikerült megemelni és 200 MW-on stabilizálni.

01:03:07 - A személyzet folytatta a kísérlet előkészítését és üzembe helyezte a két tartalék keringtetőszivattyút. A megnövekedett hűtés miatt további szabályozórudakat emeltek ki.

01:23:04-kor a kísérlet kezdetét vette. Az ellenőrzőpanelen semmi nem jelezte a reaktor instabil állapotát, és valószínű, hogy az üzemeltetők közül senki nem volt tudatában a veszélynek. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amelyben nőni kezdett a gőz részaránya.

Ahogy a hűtőfolyadék kezdett felforrósodni, gőzbuborékok keletkeztek a hűtőcsövekben. A csernobili RBMK reaktornak magas a pozitív üregtényezője, ami azt jelenti, hogy a víz neutronelnyelő hatása hiányában a reaktor teljesítménye gyorsan nő, működtetése egyre veszélyesebbé válik."

Czerny először egy lusta vasárnapon gondolta át, pontosan mi is lehetne az életcélja: eddigre kiismerte annyira társait, úgy általában is az embereket, hogy biztonsággal megállapíthatta, semmi olyasmire nem vágyik, amire ők is - megtehetné persze, hogy ellenük fordul, ahogy regényekben szoktak a hozzá hasonló jellemek, állát a jegyzetein nyugtatta, amelyek egy apró, fekete noteszben rejtőztek, évek munkáját magukba rejtvén. Húsz éves volt, a maga fogalmai szerint elégedett, ami egyenlő volt a boldogsággal, és elkerülték az olyan mentális démonok, amelyek látszólag egész generációját terhelték, a társadalmi kötelezettségei pedig nem okoztak egy apró kellemetlenséget sem mindennapjaiban: a diagnózis az asztal másik felén kapott helyet, vörös betűi, amelyek megmagyarázták, miért fárasztja el sokkal inkább a varázslás, mint olyan, mitől vannak érthetetlen tünetei, mind arra utaltak, hogy olyan genetikai rendellenesség tulajdonosa, amely szép lassan, de biztosan felzabálja a mágiahasználót. Most Czerny az ablakra pillant, ahonnét a húga hangja szűrődik be, keveredve a szüleikével.
Nem tudja pontosan, érez-e valamit, talán ez is épp amiatt a szindróma miatt van, talán mindent felélt gyorsan, hogy fiatalon meghalhasson ilyen-olyan szövődményekben, mint mások szoktak, akiknek annyira nincs dolguk, mint neki most. Mikor feláll a székről, halványan elmosolyodik, mielőtt realizálná: jövő mindenki számára létezik - néhányunké ragyogóbb, mint másoké.

01:23:40-kor az üzemeltetők megnyomták az AZ-5 („Vészhelyzet elleni védelem 5”) gombot, ami elindította az összes szabályzórúd azonnali visszaillesztését („SCRAM”).

01:23:43-kor riasztás generálódott, amely hirtelen teljesítménynövekedést jelzett; a reaktor teljesítménye ekkor 540 MW volt.

01:23:47: a műszerek hirtelen 40%-os áramlás-esést jeleznek a kísérletben részt nem vevő keringtetőszivattyúknál, a kísérletben résztvevő 4 szivattyúról értelmezhetetlen adatok érkeznek. A gőzleválasztó hengerekben a vízszint megugrik. Egy másodperccel később az áramlási értékek visszaállnak.

01:23:49: "Túlnyomás a reaktortérben" és "24V= betáphiba" riasztás generálódik, amely a szabályozórudak mozgatómechanizmusának meghibásodására utal.

01:24 (az Üzemeltető Főmérnök naplójának bejegyzéséből): "Több rázkódás; a szabályozórudak megálltak a végső pozíciójuk elérése előtt"

Czerny, az Üzemeltető Főmérnök visszaemlékszik, két tenyerével a panelen támaszkodva, míg tollat keres, hogy átírja a maga nevét valakiére, aki minden bizonnyal tudna épp ekkora hibát véteni, csak nem szándékosan, bár ezeknél az ukrán-orosz-szovjeteknél ki tudja - visszaemlékezik a barátaira, akik most is északon vannak, és mint az évszakok, úgy változnak olykor, de a hideget nem törli ki semmi melegség, szenvedély belőlük. Rájuk gondol, míg befejezi a bejegyzést, körülötte már lábdobogás, kiabálás, mennydörgés és fények: ez utóbbit csak képzeli, mindig remek fantáziája volt, mindig jól értett a dolgok valódi lényegéhez, azon túl jelentőségükhöz. Diplomata volt és manipulátor, már-már lángelme - ez szórakoztatja, a szóvicc, bár nem addig, amíg az ajtót kinyitja maga előtt, köpenyét a lépcsőre dobja hanyagul, és ugyan nem tervezte - mert az improvizálás időtöltései közé tartozott, természetesnek hatott, gonosz szándékok nélkül játszott másokon, mint hangszeren - de meghallgatja az eseményt az emléktörlések előtt. Hallgatja a művét, és egy egészen kicsit elmosolyodik.
Roman Polanski nem volt többre hivatott, mint mások, mint barátai, szülei, bármelyik népe - vallása, háza, országai - épp csak valami eltéveszthetetlen érzékkel felismerte, hogy mindaz az idő, amely alatt életünk sikerei gyümölcsöt hoznak, az ő számára, mint egy rosszul tervezett atomreaktor, hibásnak bizonyul majd. Roman Polanski épp úgy tudta gyermeki fejjel, míg barátai után fut a folyosón, mint Roman Polanski, a lényegében tömeggyilkos, hogy minden az övé lehet, ha eléggé akarja.
És ő a legjobban akarni tudott az életben, ha az rövid is lesz.

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.

Mr… meg merjem szólítani?

Mint utótörténetek feltalálóját, mert ez valami, amit még nem olvashattunk. Kicsit olyan, mint a festőt bírálni Hitlerben, vagy nagyon előrenézni és belebukni az Ön robbanásába, atomjaimra bomlani, visszafelé élni, hogy Benjamin Buttonná avanzsálta minden olvasóját, mint megbontani a formát, teret és időt.
Kétségtelenül sokunkat megrázott a tragédia, amiről újfent sokat hallhattunk, ez így valóban nehéz helyzetbe hoz, szép szavakat írni, biztatni Önt, milyen kellemes család, hogy Ön előtt majd nagy jövő áll, a drága húga és igen, nos a barátok is, akik annyira keresték, tudván, amit tesz majd, hogy egy nagy lélegzetvétellel csak elálljon a szavam.
Házat adok magának most és koporsót sok embernek, mint aki még nem tudja, mint aki a zseniális fiatalembert látja ott Durmstrangban, mert Chernobil olyan messze van és én olyan tudatlan vagyok.
Nos mit mondhatnék, nem tudok mondani semmit, reagálni, hogy közönséges legyek most az egyszer, mert kiforgatott angol úriember önmagamból, ne tudjak köpni, nyelni, csak hagyjam, hogy menjen és tönkretegye a világot.

Hogyan küldhetném üdvözletem és írhatnám alá magam?

Nem voltam én senki…

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Eddig történt • A Főnix Rendje listája