Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Delta EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Delta EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Delta EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Delta EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Delta EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Delta EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Delta EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Delta EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Delta EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai Marek

Nikolai Marek

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 17 Jún. - 19:22

Nikolai Marek

Frigeo, cor fit petra

Becenév:

Niko

Kor:

27

Származás:

Aranyvér

Lojalitás:

Dumbledore

Képesség:

Parancsolok gyilkos ösztöneimnek Rigel S. Avery közelében

Csoport:

Mágiahasználó

Play by:

Matvey Lykov

Karakter típus:

Keresett



A Marek család Prágából származik, a legősibb máguscsaládok egyike. Nézeteik miatt, miszerint nem az aranyvérűek állnak a társadalmi ranglétra tetején, soha nem örvendtek általános megbecsülésnek, tiszteletet csak ritkán kaptak. A szüleim 1947-ben döntöttek úgy, hogy hátrahagyják az ősi családi birtokot és Wales-be költöznek, leginkább a testvéreim miatt, akik akkor már mind Angliában éltek.
Apám orvos volt, ma is praktizál még, bár már nem olyan lendülettel, mint régen. Mindene a gyógyítás, de a kora elől már ő se nagyon menekülhet. Anyám, minden elfogultság nélkül, az egyik legjobb bájitalkeverő Európában.
Én rendkívül késői, nem tervezett gyerek voltam. Négy idősebb fivérem van, mindannyian már az ötvenes éveiket tapossák. Egyikük apám nyomdokain szintén orvos, a második jogi pályán mozog, a harmadik és a negyedik pedig a politikát választották.
A családom tagjai egyöntetűek gondolják, hogy nem a származás határozza meg valaki értékét. Nekem is ezt tanították, háború idején sem kérdéses, melyik oldalon állunk.    


Szeretném azt mondani, hogy bennem is megvan az a szelídség és jóság, ami a családom többi tagját jellemzi. A szüleimnek ugyan nem sokáig hagytam, hogy terelgessenek az élet ösvényén, de amit tanítottak, azt soha nem utasítottam el. Mindig is fontos volt nekem a tanulás, a jelenleg megmagyarázhatatlan dolgot megfoghatatlansága, a misztérium, ami még ma is annyi mindent átsző a létünkkel kapcsolatban. Már diákként is az a fajta csendes, sarokban olvasós kis mimóza voltam, akit mindenki békén hagyott, leginkább azért, mert rohadtul nem találta meg velem senki a közös hangot. Igaz, én se nagyon kerestem velük. A csendes egyedüllétet már akkor is sokra értékeltem.
Kiváló eredményekkel végeztem Roxfortban, utána pedig nem is kalandoztam más irányba, egyenesen a Minisztérium felé vettem az irányt. Céltudatosságomból fakadóan tulajdonképpen olyan erőszakosan rontottam rá itt bárkire a munkalehetőségért, hogy átkokkal se tudtak volna távol tartani.
Imádom a munkámat, én vagyok az, aki a legkorábban jön és a legkésőbb megy haza. A felmerülő kérdéseket soha sem tekintettem problémának, mindig csak kihívásnak, akkor is, ha évek, sőt évszázadok óta nem talált rájuk választ senki, és lehet, hogy én se fogok soha.
Az emberekre az élet szükséges velejárójaként tekintek, nem utálom őket, de nem is vagyok egy társasági ember. Vannak, akiket kifejezetten kedvelek, de mivel ugyanúgy bánok velük, mint bárki mással, ezt valószínűleg ők nem tudják. Ha valakit ki nem állhatok, azt sem vágom az arcukba, bármennyire is megérdemelnék. Bizonyos esetekben és bizonyos emberekkel kapcsolatban viszont rendkívül nehéz nem kimutatnom a mély undort, amit érzek.  



Elmélyedve vizsgálom az asztalomon előttem heverő időnyerőt: mégis hogyan lehet megbűvölni egy elvileg újrabűvölhetetlen varázstárgyat úgy, hogy működjön, csak éppen rosszul? Nem ezzel kellene foglalkoznom, olyannyira nem, hogy még az időnyerőnek sem kellene itt lennie. Bűnügyi bizonyíték, amit a Varázsbűn-üldözési Főosztályról hoztam... vagyis vettem kölcsön. Nem fog feltűnni senkinek a hiánya, egyelőre olyannyira el vannak foglalva egyéb dolgokkal, hogy egy pár napig még biztosan nem kerül sor erre a bizonyos esetre. Addig pedig majd visszajuttatom.
Közelebb hajolok, miközben rászegezem a pálcámat a kis homokórára. Rajtunk kívül senki sem adhat ki ilyet, ez is egy régen regisztrált darab, persze nem a törvényes tulajdonosánál találták, és tudni akarom, miért működik úgy, ahogy. Néhány nap múlva úgyis hozzánk került volna, amikor azok az idióták a másodikon rájönnek, nem tudnak vele mit kezdeni. Csak nem biztos, hogy az én kezeimbe került volna, így viszont kideríthetek mindent, amit szeretnék...
Mindjárt este 6 óra, ilyenkor már nem nagyon van itt senki, most mégis sietős léptek kopogását hallom az irodám előtti folyosón. Olyan hirtelen húzok egy rakás pergament az időnyerőre, amivel eltakarhatom, hogy majdnem mindent lelökök az asztalomról. Mint egy gyerek, akit csínyen készül rajtakapni a szülő. Tényleg ilyesmiről van szó, seggbe rúgnának, ha megtudnák, nálam van, és hogy egyáltalán hogyan került hozzám. Megbecsült tagja vagyok ennek a csoportnak, de sajnos nem annyira, hogy azt tehessem, amit csak akarok.
Gyors kopogás, s mielőtt bármit válaszolhatnék, már nyílik is az ajtó, felfedve egy fiatal, szőke boszorkány alakját, melynek tökéletességét még a köpenye se nagyon tudja elrejteni.
- Tudtam, hogy még mindig itt vagy. - Mosolyog rám, azzal a mindig pajkos arckifejezéssel, amiről sokan úgy gondolják, cseppet sem illik ide.
- Öhm... ja... igen. - Rendkívül elegánsan tudok neki válaszolni, pont most persze nem sikerül, de nála nem is kell attól tartanom, hogy ferdén nézne rám emiatt. Most is csak szélesedik a mosolya.
- Gyere, megnézzük azt az új pub-ot. - Ahogy beszél, jobban kinyitja az ajtót, mintha azt várná, most azonnal induljak utána, de nem vár meg, libben is tovább, gondolom, hogy összeszedje a holmiját. Mindig ezt csinálja, mindig elhív magukkal, én pedig mindig visszautasítom. Tudom, hogy nem akar tőlem semmit, hiszen van párja, meg hát az ilyen lányok nem akarnak semmit a magamfajtáktól. Még sem emiatt utasítom mindig el. Érzem rajta, hogy szán engem, ezért hív újra és újra, nem törődve vele, hogy soha nem megyek vele és néhány többi munkatárssal egy könnyed esti iszogatásra.
Most azonban, nem tudom miért, talán az időnyerő miatt érzett frusztráltságom miatt, esetleg a nő mosolya miatt, de mégis úgy érzem, képes lennék kilépni saját, biztonságot nyújtó falaim mögül és lazítani velük kicsit. Tudatom magányra vágyó részének győzködését hamar legyőzi az általában mélyen szunnyadó, társaságra vágyó, és úgy döntök, a munka kivételesen várhat holnapig. Fél perc alatt rámolok össze, és indulok kifelé a jól megérdemelt szórakozás felé, mikor meghallom, a külső folyosóról beszűrődő beszédet és nevetgélést. Azonnal megállok, de nem azért, mert taszítana a jókedv, hanem mert meghallom azt a bizonyos hangot is a többi közt.
Avery. Még csak a látóteremben se kell lennie, elég messziről meghallanom a hangját, hogy felmenjen bennem a pumpa. Nincs még egy olyan ember az egész Minisztériumban, akit ennyire rühellenék, mint ezt az arrogáns faszt.
Elhúzom a számat, gyorsan el is döntöm, inkább maradok túlórázni - ismét -, de nem vagyok hajlandó rákényszeríteni magamat, hogy munkaidőn kívül is civilizált módon viselkedjek ezzel az  önelégült pöccsel. Honnan ez a mérhetetlen ellenszenv? Egyszerűen vannak olyanok, akik a tenyérbemászó stílusukkal ezt váltják ki belőlem, még mielőtt egyáltalán bemutatkoznának. Vele is ugyanez volt. Gyűlölöm, ahogy lenéz, engem és a munkámat is, holott csak nem érti és nem látja át a szépségét az egésznek. Már a munkáét, nem az enyémet... A múltkor egy beszólása után majdnem pálcát rántottam rá, sutba vágva a híres önuralmamat és nem törődve azzal, hogy a Minisztériumban vagyunk. Szerencsére volt ott akkor más is, aki elterelte a figyelmemet, mielőtt ostobaságot csináltam volna. Akkor nem lett gond, de ez a pöcs képes rá, hogy kihozza belőlem a legrosszabbat.
Senki nem jön vissza, hogy hol az ördögben maradok már, a hangok is távolodnak, míg teljesen el nem némulnak, úgyhogy ismét letelepszek az asztalom mellé. Úgy érzem, ha nem is jutok vele sokra, még így is eredményesebb lesz az estém itteni része így csendes magányomban.
9 óra után sikerül csak hazavergődnöm Enfield-i otthonomba. Egyedül élek itt, így a lakás méretei is ehhez igazodnak. Mágia segítségével növelhetek rajta úgy is bármikor, ha szükségét érzem. Kilépve a kandallóból nem foglalkozok a ruhám tisztogatásával, úgy ahogy vannak dobok le mindent magamról. A gyors zuhany is várhat reggelig, akkor úgy is nagyobb szükségem lesz rá. Nem eszek, ilyenkor már nem szoktam, minden kitérő nélkül megyek a gardróbhoz, hogy kitúrjam a megfelelő öltözéket: bakancs, fekete kopott farmernadrág, szakadt fekete trikó. A munkán kívüli életem mondhatni a szöges ellentettje minisztériumi, nyakkendős lényemnek. Idehaza lekerül az elegáns ruha, felváltja a punk mással össze nem téveszthető stílusa. A frizura és a smink egyetlen célt szolgálnak, hogy feltűnőségükkel olvasszanak London egyik legnagyobb szubkultúrájának tagjai közé. Muglik közé, akik a színes hajukkal és hangos zenéjükkel lázadnak. Én nem lázadok semmi ellen, soha nem is terveztem, hogy csatlakozzak hozzájuk. Egy könnyű nyári estén, mikor egy áthidalhatatlan problémán agyalva sétálgattam a környéken, belebotlottam az egyik szórakozóhelyükbe. Én, aki mindig is az egyedüllétet részesítettem előnyben, akkor az ösztöneimre hallgatva mégis bementem. A folyton kérdéseket ismételgető agyam végre lenyugodott, s másnap reggelre ott voltam a megoldással.
Egyre többet jártam közéjük, ma pedig már csak ritkán maradok otthon. Szinte minden napom így záródik, hogy aztán éjjel 3 körül hazaérve boruljak az ágyba, keljek fel néhány órával később, s elsőként érjek be a munkahelyemre. Erről természetesen senki nem tud, még ha lenne is olyan hozzám közel álló személy, akkor is meggondolnám, hogy elmondjam-e. Nem mintha szégyelleném, egyszerűen csak rohadtul fárasztónak találom a miért kezdetű kérdéseket. Ha leveszem a nyakkendőt, nem szűnök meg Niko lenni, az a Niko, aki az egyszerű ember számára rémisztő anomáliákon agyal folyton, de a legjobb elméleteim a punkok közt születnek. Még ha nem is csak ezért járok közéjük.
Pálcámat a bakancsom szárába rejtem, hiába vagyok muglik között, bolond az, aki nem tesz meg mindent önmaga védelmében. Egy utolsó igazítás a hajamon, aztán már kint is vagyok a lépcsőházban. Remélem, hogy ez egy kimerítően hosszú éjszaka lesz.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Clive Staples McGonagall

Clive Staples McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Tom Hiddleston

»
» Szer. 19 Jún. - 21:01

   
Gratulálunk, elfogadva!

   
Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


   


Mr. Nikolai Marek, Kedves Delta!

Egy Minisztériumi punk! Bevallom hihetetlen a koncepció és teljesen lenyűgözött az Ön punksága, hiszen a kimért, távolságtartó, kifejezetten introvertált fiatalemberhez, akit munkatársai ismernek egészen abszurd képzetként társul a smink (frizurájára különösen kíváncsi lennék), amaz öltözet, melyet a mugli társadalom lázadói képviselnek.
Hiszen Ön valami egészen elképesztő jelenség ezen kettős életével, a tudománynak élő zseni Hallhatatlanok között, hiszen nem kisebb dologgal kísérletezik, mint az idővel.
Hiszen eltér a többiektől, akiket lehengerelnek az alfák, de vajon Ön lehengerelné, ha az illető tudná, éjjelenként átváltozik?
Micsoda ötletei születhetnek olyankor és hogyhogy inspiráló jelleggel hatnak önre a punkok?
Kedves Niko, sajnálom, ha úgy érzi szánalomból hívják el, ha egyfajta belső lázadássá alakult ez a kirekesztettség, de tudnia kell, Ön sokkal több néhány jelentéktelen munkahelyi csevejnél.
Biztosra veszem, még hallani fogunk Önről, ahogy egy nagy tettet hajt végre, talán egy ijesztőt, de én egyelőre nem félek, Örülök magának.

Üdvözlettel:
C. S. McGonagall



    Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Eddig történt A Főnix Rendje listája

   

   
Vissza az elejére Go down

Delta

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-