Finoman jeleztem, hogy át is lopakodhat ma estére, mintha csak a Sróforrú pikkelyszerkezetét disszertálnánk, de ő tudja biztosan, az egyetlen itt, aki elfeledteti velem a gondokat.
Ha Will, vagy Draven halála, esetleg kis titkunk még nem lenne elég, jelentkezett az újabb sorscsapás, nehogy én és Alec végre jól megérdemelt nyugalomban csókoljuk egymást.
Nem szokott mugli újságot olvasni, de nem árt onnan is értesülni az aktualitásokról, bár a cikk már a mágushírekbe is beette magát és mint legidősebb, mint mindig, biztosan nekem kellene csinálnom valamit, ha már olyan jóban vagyunk, hát beszélni a szerkesztőkkel, de ki lehetne apámnál is jobb kapcsolatban a szerkesztőkkel, talán nekem csak kínosan kellene hehegnem testvéreim előtt, biztosan nem igaz, ugyan-ugyan, az ő házasságuk örök és halhatatlan.
Pedig az igazság sosem simogatja, még a legkisebbek lelki világát sem, fejem most Alecébe fúrom, meztelen vele az ágyban, már csak kicsit pirulok, egy kicsit még mindig.
Nem igazán beszéltem még róla, csak nyűgösen berángattam az ajtón, szinte rögtön szeretkezni kezdtünk, mintha csak odáznám a megszólalás és érdemi beszéd egyre közelgő pillanatát.
De lehet, hogy nem lesz kedve hozzám szólni, elég csak, ha itt fekszünk ebben a jóleső nyugalomban, saját kis elvarázsolt gőzfürdőnkben, egymás karjaiban.
A jól sikerült randi után én szerettem volna tisztázni, bármily gyerekesnek hatott, hogy akkor mi most járunk, de időt kértem még megemészteni a magam számára, hiszen szőkén olyan ügyetlen vagyok és a másik, a jobbiknak gondolt nehezen tér vissza a Mungobeli események óta.
Bemutatom Alecot, megtudja mindenki, még mindig távoli remény, egyelőre attól is mérhetetlen zavarba jövök, ha a tanári asztalnál találkozik tekintetünk. Bár most Richard és Rody távozása óta, azt hiszem mi lennék az ügyeletes meleg pár Dumbledore kis forró kompániájában.
Tudom, hogy kényelmetlenül érinti és kedélyeskedve megpróbáltam viccelni is a dologgal, hogy mindig Yvest gondoltuk ferdének, hiszen pap, de valahol ezek félúton mégis elakadnak, mintha óhatatlanul is közeledne a lelepleződés pillanata.
Egy kicsit még hagy kíméljem meg magam ettől, olyan gyorsan és sok rossz történt, hogy féltem magam kitenni egy újnak, önként.
Mert ugye nem akarok Alecnak zokogó Clive-ot játszani? Így sem értette miért szipogok először, mintha hatalmas defekt lenne melegnek lenni, miért vagyok képtelen ezt feldolgozni és nyílt büszkeséggel vállalni, mint mindenki hasonló, még a nálam alapvetően sokkal visszafogottabb Richard is az apjával szemben.
Az enyém nem Avery, hogy kitagadjon, megkövezzen és a gyerekeimet bántsa, noha nincs, noha lesz, ezt is meg kell beszélnem Vele és ez új szereptől, ha ismerős is hat testvér mellett, kifejezetten tartok.
- Jajj Alec, csodálatos, hogy itt vagy, de megint annyi minden történik. Kérlek takarj el egy kicsit a világ elől, ha most nem jönnek elő a fekete tincsek, legyél te az árnyékom.[/b]
Ölelem, Florát már említettem neki, bár nem teljesen értettem egyet a döntésükkel és szegény másik gyermeket is sajnálom, akit pedig ő ismer jobban.
- Hát milyen apa leszek én? Sokat kell segítened, még mindig nem érzem magam teljesen jól…érted? Mármint tőled függetlenül persze, mert azt a részem mindig gyógyítod és egyre jobban elfogadtatod velem.[/b]
Az ajtót behajtottam, de nem volt lelkierőm bűbájjal zárni, hiszen év vége van és már mindenki hazautazott előző nap. Csak mi maradtunk utoljára és valahol Flora bolyong még a kastélyban, nekünk meg kell beszélnünk hogyan töltsük együtt a nyarat egyelőre titokban, így mi még csak maholnap utazunk tovább.

Igen, ez most tökéletes vele, szeletnyi valóra vált álom, maga a szex, ami eddig valami különös mozgásos balesetnek tűnt, aminek közben én mindenre gondoltam, csak a nőre nem. Jó szögben áll-e a hajam, milyen irányban és tempóban mozogjak, utána főzzek teát, milyen ételt kellene készíteni, nem volt-e túl sós a steak, sokszor még a portalanítás is eszembe jutott és nagyon oda kellett figyelnem, hogy végig merev maradjak. Mintha kötelező edzés lett volna, fárasztó és körülményes, kevésszer erőltettem.
 De vele most a falatnyi menyország és gyomromban kaotikusan reppenő lepkék hada, minden álom és megnyugvás a borzongató szenvedély után, egy kis félsz mindig, hogy ő férfi, de aztán úgy elsöpri, mintha nekem mindig is mellette lett volna a helyem és így lenne természetes.
Egyelőre én szerettem volna dominánsnak maradni, mert rettegek a mástól és mert gyors volt így rákapni a szexre, áttranszformálni agyban, érzékben, hogy nem nyűg, noha még mindig szégyellem összezavarodottságom, amikor nélküle egészen biztosan elvesznék.
Nem-e erőszakos, ahogy kapaszkodom Alecba, sok és terhes számára, több az olyan frusztráló kérdés, ami a gondolatokkal együtt közénk telepszik.
De bújok hozzá és ölelem, hol oltalmazón, hol gyámoltalanabbul.
- Már az vagy. Még mindig hősnek gondolsz, pedig az igazság olyan csúnya ahhoz képest, aminek látsz. De ne beszéljünk erről, nem akartam magamról beszélni, mindig.
Az én összezavarodottságom, kétségeim és nyűgeim, amikor Alecnak is akad és bárcsak azonnal egy csettintéssel meg tudnék neki is adni mindent, amire szüksége van.
- Szeretném elmondani Florának és idővel majd…mindenkinek. Egyre fontosabb vagy nekem, nyáron velem kell lenned, velem kell jönnöd hozzám. Kicsit olyan lesz, mint egy család így hárman, ha nem baj, de most hogy bezár az iskola nem hagyhatom magára a kislányt. Valamennyi ösztönös belőle, de a szülők…
Elharapom a mondatot. Talán sosem voltak annyira tökéletesek, avagy minden hibásra hullik saját tökéletlenségemmel.
Gondolatok borítanak el, csókok, amit Alec ajkára lehelek sűrűn és kialakuló, egyre mélyebb, szere…
Persze nem gondolok éppen apámra, így feledkezem meg mindenről, ezért ér hatalmas, mennydörgő csapásként a hang, amit most a legkevésbé képzeltem ide.
Megugrom, ajkam elnyílik szememmel szinkronban, ahogy hallucinációnak hiszem egy legelső, mindennél rémültebb pillanatban.
De a második már igazán fáj, abban ott dörren a hang valósága és a látvány, mert a szobám nem annyira nagy, hogy ne lássa meg rögtön és talán lassú a leggyorsabb reflexem, magunkra teríteni valamit.
Hol a pálcám, hol hagytam a nadrágom? Ez gyors és nem így akartam, most, nem neki, aki kérdőre kellene vonnom.
Matató ujjaim hirtelen alsónadrágomba akadnak, amit a takaró alatt azonmód felrángatok. Alec mögöttem képtelen nőnek látszódni és nekem zavart arcomon a tettenérés mellett valami elégedetlen haragféle is átsuhan, magamra, rá, mert nem csuktam be az ajtót, mert bejött csak úgy és a helyzetre, sorsra, mágusistenre.
- Te most itt? Igen, nyilván kell, de…
Megszédülök, ahogy felállok, alsó van rajtam, fél kézzel az ingem keresem, meggyűrődött, mégis magamra kapom, próbálom.