Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Amadeus Xenaxis

Amadeus Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Maurice Sinclair

»
» Vas. 16 Jún. - 16:09




Country roads, take me home
To the place I belong


@[tagged]



Kezdek ilyen lovak túlsó oldalára vágódni így gondolkodás terén is és nem csak depresszióban, ha annak lehet ezt az állapotot nevezni. Nem igazán kutattam ilyesmik után, meg nem is igazán szántam rá magam, hogy odamenjek egy szakkönyvhöz, hogy na most felütöm a D-nél és magamra vonatkoztatok minden tünetet.
Mégis azért megfordul az ember fejében ez meg az, ha elgondolkodik… Például arról miér olyan selejtes, nem tud kezdeni a nőkkel szart se, ha így néz ki, vagy állítólag jól néz ki, mer én tényleg nem vágom már ezt a coolságos véla-vér dolgot, hol itt akkor a trükk? Mit csinálok rosszul?
Vagy mondjuk, ha ilyen késő kamaszkori filozófia rohamaim vannak hol kellene megérteni magamat?
Biztos nem a töménnyel igaze, amit néha lenyúlok még apámtól is – nem is tudom rájött-e, vagy csak kiválóan értek a tolvajláshoz, 11 évig ebből élni teljesítmény.
Ittam most is, lehet ezér lebegek rosszkedvben, mer’ túl sokat, dülöngélek egyik faltól a másikig apám irodája felé, azon morfondírozva, ez biztosan a legrosszabb ötlet. Ilyen állapotban rárontani, meg megosztani bármit, nem ezt szokták az én koromban.
Az én koromban dugnak mint a nyulak, én meg már fejem verem a falba hol veszítsem el a szüzességem, miért vagyok rá képtelen és miér hagytam, hogy Mira leszbikussága, meg hogy lepattintott barátként, kibaszott nagy krátert véssen ebbe bele, amit úgy nevezek depresszió, lélek vagy mit én tudjam, hogy sokszor kedvem lenne elbőgni magam, de ez megin nem olyasmi, amit egy kamaszfiú magától csinál, igaze?
Vagy hogy rohadtul el kezdett érdekelni a véla anyám és az apám, aki nem volt az. Rendben van ez egyáltalán, rendben vagyok?
Megállok itt sóhajtani apám szobája előtt, fater meg miegymás, szeretem így hívni, de elég nehéz volt eleinte, 11 évesen inkább csak poénból tettem, mostanra meg asszem átvedlett az egész megszokássá.
Ja, rosszul vagyok, szeretnék úgy beszélgetni, mint férfi a férfival, fiú az apjával. Szét vagyok csúszva, de nem tudom megragadni pontosan mi bajom. Azt hiszem ez túlmutat az én egyszerű magyarázatomon, hogy mindez azér van, mer szűz lennék. Segíts… Hogyan fogom én ezt elmondani?
Mi a fenét gondolok? Mégis, kopogok, mégis bemegyek, ha azt mondja szabad és én elfelejtem mennyire szereti, ha rendes gyerekeknek tettetem magam, csak nézek rá fancsali arccal, zsebre tett kézzel, zavartan és kicsit részegen, meglátszik a random kilengésekben, felsejlik egy pár sóhajban, mindenben is, ami mostanság vagyok, egy nagy rakás szar.




Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arman Xenaxis

Arman Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szer. 19 Jún. - 9:23
Pergamen pergamen hátán, ahogy próbálok némi értelmet találni a Kongresszus egyik tagjával folytatott levelezésemben. Húsz éve még körberöhögtem volna, aki azt állítja, élvezni fogom az igazgatói poszt legundorítóbb részeit is, a kötelező adminisztrációs pöcsöléstől a bürökrácián át a Kongresszus irányításmániájának visszaveréséig mindent. Mégis ez a helyzet, bár ez a bizonyos képviselő kezd vékony jégen járni, ráadásul a levél stílusából mintha még azzal is gondja lenne, hogy a saját anyanyelvén képes legyen értelmesen megfogalmazni a saját gondolatait.
Akárki is kopog az ajtómon, hálát adok a figyelemelterelésért, mielőtt még elkezdeném felbosszantani magamat. Felpillantok a papírokból, aztán dobom is félre gondolataimból az egész hivatalos ügyet egy későbbi időpontra. Összeszűkült szemekkel nézek végig Amadeuson, felmérve a helyzetet, legalább is, ami szemmel látható. Ivott, ez tagadhatatlan, és ő is láthatja rajtam, nem vagyok elragadtatva ettől a döntésétől.
- Ülj le! - Fejemmel egy az irodám belsőbb részén található kanapé felé biccentek, nem az asztalom előtti székekre. Nem az igazgatóra van most szüksége. Az egyik szekrényhez lépek, és előveszek egy kis üvegcsét: nekem évek óta nem volt erre szükségem, de valahogy sejtettem, jól fog ez még jönni.
- Büntetésből hagynom kellene, hogy végigszenvedd a másnaposság minden egyes magasztos pillanatát. - Amadeushoz lépek, aztán odaadom neki az üveget, igya ki a tartalmát. Legalább fizikailag ne érezze magát rosszul a piától.- Azonban ahogy látom, eléggé bünteted most magad valamiért nélkülem is. - Leülök mellé, meghagyva a személyes terét, ne érezze úgy, hogy rátelepszek.
- Ne gondold, hogy nem leszek mérges, de megvárom vele, amíg kijózanodsz. Aztán arról is elbeszélgetünk, honnan szerezted az alkoholt. - Nem mintha ez olyan nehéz dolog lenne, főleg neki. Egy sóhajjal hátradőlök. Láttam rajta már egy ideje, hogy nem épp felhőtlenül boldog, már ha nála létezik egyáltalán ez az állapot. Nem hoztam szóba, én is voltam ennyi idős, a korra jellemző minden fantasztikus hangulatingadozással és gondolattal. Nem gondoltam, hogy nagy baj lenne, ezért nem is szedtem elő a témát Amadeusnak, tudtam, hogy megkeres, ha szüksége lesz rá.
- Mi a baj?




Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Amadeus Xenaxis

Amadeus Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Maurice Sinclair

»
» Szer. 26 Jún. - 7:02




Country roads, take me home
To the place I belong


@[tagged]



Ő már megszokta, nekem csupa rossz ötleteim vannak, pedig még magamat is meglepem néha, mennyire.
Most például az ajtajában billegni, koncentrálva arra, nehogy orral előrebukjak és ha arra kerül majd sor, hogy megszólaljak, mindent szép artikuláltan ejtsek. Erre roppant komolyan oda kell figyelni minden hasonló helyzetben.
Jelenleg a szörnyű késztetést próbálom legyűrni, ami ide hozott, nem akarok apám asszony katonájának tűnni, vagy hogy azt higgye én most picsogni jöttem. Nagy nyeldeklés minden olyan mondat megelőzésére, ami náthás szipogásba fúlna, hiszen ő se látott még kiborulva, pedig 5 éve rohasztom már a légterét. Amikor örökbefogadott, vetettem egy cigánykereket és élénken csillogó bajkeverőszemmel ígérgettem milyen helyre kölyök leszek, nem fogja megbánni. De gondolom már második nap csalódást okoztam, amikor el akartam adni egy gombóc gombolyagot a felsőbb éveseknek azzal, ez Ariadné fonala. Mindezt egészen nyilvánosan egy asztalon állva, csak hogy könnyebben a fülébe jusson, kemény fába vágta a fejszét.
Sóhajt nyomok el és kettőt látva belőle, bemegyek azér’ ha már itt vagyok és hívott, üljek le. Mert a seggemen biztos tuti elhitetem vele, hogy színjózan és totál jókedvű vagyok.
A pamlagra megyünk, nem jelent ez semmi jót, máris remegek, ahogy leülök rá. A legtöbb laza kis csínynél, amikor megpróbált komolyan elkeseríteni a szigorúságával az íróasztalához mentünk és én hetyke mosollyal vettem mindig félvállról, mert evidens, hogy a dirik szigorúak, ez valahogy hozzá tartozott a róla alkotott képhez és volt pofám nem igen törődni vele.
Ez most más, még bájitalt is kapok, pedig normális esetben hagyna szenvedni, egészen biztos vagyok benne.
- Kösz.
Megiszom akkor ezt most, nem mondanám, hogy a macskajaj a legjobb barátom. Büntetem…
- Én igazán nem büntetném direkt.
Forgatom ujjaim között az üvegcsét, akkor ez azt jelenti gondolom, szinte azonnal kijózanodok, csak hogy lecsaphasson az atyai szigorral egy éppen törékeny állapotomban. Habár ez hülyeség, nem is igen volt nekem lelkiállapotom más, mint a hetyke leszaromság és a szabadság iránti igény.
Elhúzom a szám, hát igen, nekem könnyű volt, mert ő annyi üveggel kap.
- Csak aggódom érted és néha segítek rajtad, nehogy alkoholmérgezést kapj.
Vigyorgom félszegen, legalábbis a nagy kérdés feltétele előtt, mert aztán ahogy józanodom, beszélnem is illene, megkapaszkodom a kanapé szélében.
- Asszem’ nem működöm egészen úgy, ahogy szeretnék. Meg gondolkodtam anyámon is. Apámon miattad nem igazán szoktam, de ezen a véla dolgon. Eddig nem nagyon érdekelt, mert minek vájkálni a múltban, de…mostanra szeretném tudni kik voltak. Elkezdeni kutatni. Nem ellened szól, vagy valami, érted? Csak nem is tudok sokat a vélákról meg hogy hogy került össze vele egy normális ember. De fogalmam sincs hol kezdjem a keresést, vagy hogyan. Segít….segítenél?
Bököm ki nehezen, elakadva benne. Ez még a könnyebb része volt, valami, amit szeretnék, de hogy miért vagyok lehetetlen alak, hagyjuk. Továbbra is fenntartom azt a tökéletesen biztonságos álcát, én mindig rendben vagyok. Hiszen ő sem selejtet akart, aztán az üzlet zord világában ki tudja? Még rájöhet, rosszul boltolt velem. Vagy már tudja és leadna, mint a rontott csomagokat szokás.




Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arman Xenaxis

Arman Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 29 Jún. - 15:40
Amadeus mindig is szerette feszegetni a határokat, újra és újra próbálgatni, meddig mehet el, fél lábát átcsúsztatva azon a bizonyos határon, hogy aztán a grabancánál fogva rántsam vissza a helyes ösvényre. Hacsak nem a saját vagy mások életét veszélyeztette, akkor soha nem haragudtam rá ezért. Na de hogy önmagától merjen elém állni ittasan? Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy tudjam, ezzel most éppen nem engem akar bosszantani (még ha mellékesen sikerül is neki).  
- Nem? Jelenlegi állapotod rácáfol a szavaidra. Kivéve, ha valaki leerőszakolta a torkodon az italt. Esetleg valaki az Imperio átokkal vett rá, hogy megidd? – ülök le mellé, kényelmesen a háttámlának dőlve, félig felé fordulva. Nyilván tudta, hogy rosszul lesz, ha iszik és saját tapasztalatból is tudom, nem éri meg a másnaposságot az a rövidke lelki nyugalom, amit a piálás hoz. A bájitaltól nem fog azonnal kijózanodni, az alkoholt nem tűnteti el a szervezetéből, de a negatív hatásait semmissé teszi. Tisztábban látja majd tőle a világot.
Sejtésem beigazolódik, hogy Amadeus az én készletemből szerezte az alkoholt, emiatt pedig egy későbbi alkalommal elő is fogom szedni még. Vigyorára válaszként csak összébb vonom szemöldökeimet: nem, cseppet sem vagyok elragadtatva a "szellemes" választól. Nem mintha engem fenyegetne az alkoholmérgezés, ritkán iszom, így belegondolva pedig én magam sem értem, egyáltalán minek van a közelemben ennyi üveggel. Vagyis úgy tűnik, most már néhánnyal kevesebbel.
- Látom, ismét végig kell rágni magunkat a lopásról szóló, hosszadalmas hegyibeszédemen. A kedvedért majd még jobban elhúzom. Sőt, le is írhatod majd. Néhányszor. – Tudom én, hogyan kell szadizni uraságát. Tudja nagyon jól, hogy amire szüksége van, csak kérnie kell. Nyilván ez a piára nem vonatkozik, egyértelmű, hogy miért tulajdonította el. Ettől persze cseppet sem lesz elfogadhatóbb a dolog, sőt. Úgy gondolom azonban, most nem ez az elsődleges probléma, amit meg kellene beszélnünk. Látom Amadeuson, hogy feszült, talán azért, mert velem kell beszélnie? Az elmúlt években rengeteg időt és munkát fektettem abba, hogy felépítsem köztünk a megfelelő bizalmi szintet, s figyelembe véve, hogy magától jött most ide, úgy érzem, hogy elégedett lehetek magammal.
Vártam már, hogy mikor fogja felhozni a szülei témáját, magától értetődő volt, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja. Tudom én, hogy nem ellenem szól, csak enged a természetes és jogos kíváncsiságának.
- Tudod, hogy segítek. – Válaszolom azonnal, nyugodt hangon, olyan hangsúllyal, amiből tudhatja, komolyan gondolom. Még akkor is, hogy tudom, feltehet olyan kérdéseket, amikre nem biztos, hogy válaszolni szeretnék.
- Előbb azonban szeretném, ha kifejtenéd, szerinted hogyan kellene működnöd. – Egy kevésbé komoly beszélgetés alkalmával megjegyezném neki, hogy remélem, beletartozik, hogy nem lopkodja a piámat, de úgy érzem, ennél ő most komolyabb gondnak látja… nos, bármit is lát. Ismerem jól a tinédzser fiúk zavaros gondolatait. Volt nekem is elég.
- A szüleidről rengeteget tudok mesélni, honnan jöttek, hogyan éltek. Vagy ha konkrét kérdéseid vannak, arra is válaszolhatok. – Napokig beszélhetnék neki a témáról, mert eddig valóban csak a legfontosabb dolgokat ismeri: nevek, dátumok, és hogy a nagyszüleinek nem kellett soha. Ez utóbbi gondolattól még mindig dühös vagyok. Azok az átkozott összeaszott faszfejek, ha akkor tudtam volna, hogy Amadeus egyiküknek sem kell majd, talán jobb döntést hoztam volna én is, és a fiú nem kallódott volna évekig az utcán. Pedig tudhattam volna. Tudnom kellett volna.      
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Amadeus Xenaxis

Amadeus Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Maurice Sinclair

»
» Pént. 26 Júl. - 7:00




Country roads, take me home
To the place I belong


@[tagged]



Mintha nem pont tetszene neki, hogy szorosabb barátságba kerültem az üvegszájú szeretővel, de hát mit csináljon az ember, ha megpróbál hétköznapi lenni, de közbe meg szomorú?
Ettől úgy elmosódnak a valóság határai, mintha álom lenne.
Lehetne ehhez is mélyreszántó gondolatot fűzni, de vállat rántok félszegen, mint álltalába akkor, ha nyakoncsípnek valamiér.
- Nem, ez totál saját döntés volt. Úgy tűnt egy sajátos jó döntés lesz, de gondolom te nem értessz velem egyet, pont úgy nézel.
Megpróbálok vigyorogni, de ahogy múlik az ábrándszerű szédülés, egyre kevesebb kedvem van hozzá.
Sok minden nem tetszik a dirinek, ami azt hiszem egyik kontinens igazgatójának sem tetszene, ha csinálnénk ebből egy felmérést. De én nem igazán vagyok a tudományok embere, hogy ténylegesen érdekeljen az ilyesmi, inkább lógok fejjel lefelé a fákról, mint egy denevér, de ha lehet tippelni és mér ne lehetne, tuti 10-ből 10 iskolaigazgató helytelenítené az ivászatot és a lopást.
Erről már beszélünk és talán le is írtam, csak elképzelhető, hogy bealudtam közbe.
- Tudod, hogy előtted cigányok neveltek és magamra vettem egy csomó rossz szokást. Mer a lopást ők úgy fogták fel, mintha buli volna, egészen más…prespektívában.
Akad össze nyelvem a perspektíva szólnál, amit viszont tőle tanultam. Kifogásnak talán elmegy, hogy nehéz leküzdeni a régi szokásokat, meg lopok én mindenkitől is, csak nem olyan tárgyakat, amikhez túlságosan ragaszkodni kellene, inkább olyasmit, amit jól fel lehet használni egy-egy csínynél, mer minek annyi trágyagránát például egyetlen felhasználónak?
Lehet ez tényleg azt jelenti, megint büntetést kapok, így fáradtan felprüszkölök, mert tudja mennyire utálok írni.
Elég nehéz felhozni ezt, de még bennem buzog az alkohol adta bátorság felhozakodni a témával és nagy, sok levegővétellel előadni.
Persze úgy áll hozzá, józanul, mint egy igazgató, segít és nem veszi személyes sértésnek, mondjuk mi is gondoltam, sosem mutatta magát ilyennek, nem is tudom elképzelni, hogy hisztizzen, vagy puffaszkodjon.
De aztán nagyon kényelmetlen kérdést tesz fel, amitől, mintha hangyák nőnének a seggemben – van ilyen átok, imádom, de most csak arra vonatkozik, hogy nagyon fészkelődöm.
- Hát…hogy inkább csináljak olyasmiket, mint a többi majdnem hetedéves. Az egyik ilyen legfontosabb a csajozás. Totál béna vagyok benne, pedig itt ez a véla vér és elvileg mennie kéne, mint az ágybaszarásnak. Ez ilyen kifejezés. Mer volt az a lány, akibe, hát szerelmes voltam és kiderült, hogy de ő a lányokat szereti, aztán ez végülis hazavágott, mer a legjobb barátom is volt, most már az se akar lenni. Szóval újat kell keresni, meg úgy csinálnom, mintha nem az lenne a legjobb szórakozásom, hogy fákon alszom fűszállal a számban, hegedülök és természetbuzi vagyok, vagy totálisan szétcseszem valaki napját egy-két robbanó hányásgolyóval, mer az gyerekes, hanem hát érted, mint a többi majdnem hetedéves.
Hű, baromi sokat beszéltem ahhoz képest, hogy elvileg erről nekem ciki szólni.
Nagy levegőt veszek, mer valahogy nem arra számítok olyan sokat tud róluk. Asszem nem is egy, de sok nagy levegőt és még a fülem is csengeni kezd.
- Azt tudom, hogy anyám félvéla volt, de akkor azt jelenti nem lehetett neki ellenállni? Apám nem tudott és elvette? De anyámnak hogyhogy apám kellett? Meg miér haltak meg?
Biztos nem ilyen lennék, ha másképp történt volna, vagy valami rokonhoz kerülök eleve. A cigányok nem sok jót mondtak azon kívül: Eeeh, szíp kis szőke pulya ez, de sok lóvét hoz majd nekünk more.





Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arman Xenaxis

Arman Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szer. 31 Júl. - 13:46

Pont úgy nézek? Azt nagyon is remélem! Nem mintha ez meghatná Amadeust, ismerem már, tudom, hogy nagyrészt immunis az ilyen szigorra. A helyzetén pedig természetesen csak ront, mikor nagy büszkén bevallja, honnan szerezte a piát. Ilyenkor hálát adok a természetes módon személyiségemhez tartozó türelmemnek. Ő is hálát adhat érte. Nem fogok vele kiabálni, soha nem is tettem. Valójában nincs is sok jogom panaszkodni, azt kapom vissza, amit annak idején én adtam az apámnak. Ebből a szempontból sajátos humora van az életnek.
- Nem kell mindig emlékeztetned rá. – Vágom rá azonnal, amikor szóba hozza, kik nevelték. Nem rá vagyok persze mérges, saját magamra, amiért első sorban hagytam, hogy hozzájuk kerüljön. A legkevesebb a vezeklésemben, hogy megtanítom ezt a fiút a tisztességes életvitelre.
- Most már nem vagy azokkal az emberekkel, semmi szükséged rá, hogy lopj. Elég ideje vagy már mellettem, hogy tudd, mi a különbség a bulis és az elfogadható perspektíva között. – Pont úgy nézek rá, mint apám szokott rám régen, ha valami ostobaságomért előszedett. Olyankor mindig fülem-farkam behúzva kullogtam volna odébb, igaz, a büszkeségem soha nem hagyta ezt. Amadeuson legalább van lehetőségem gyakorolni a „Xenaxis nézést”, lassan már tökéletesíteni fogom. Erre és a többi sajátos jó döntésére azonban majd később visszatérünk, amikor már teljesen józan lesz, csak hogy minden idegszálával a hegyibeszédemre figyelhessen. Addig is térjünk át azokra a dolgokra, amik most ennyire nyomasztják.
A csúnya beszéden nem akadok fenn, rég nem teszem már, figyelmeztetem miatta mindig, de emiatt most nem fogok a szavába vágni. Valamilyen szinten megkönnyebbülök, hogy ’csak’ ennyi a probléma, a felnőtté válás egy olyan szakasza, melyen előbb-utóbb mindenki átesik valamilyen formában. Ettől azonban még nem fogom lekicsinyelni az ügyet, nincs is miért.
- Sajnálom, hogy nem úgy alakultak a dolgaid azzal a lánnyal, ahogy szeretted volna. A visszautasítás mindig benne van a pakliban, mindegy, milyen okból. – A barátságuk talán menthető lenne, de ezt nem említem neki, el sem hinné, és különben is, abszolút csak kettejükön múlik. Gyengéden megszorítom a vállát, csak úgy bíztatásképpen, néha működik ez az egyszerű gesztus.
- Fiam, az ismerkedésben eleinte mindenki ügyetlen, és hiába a véla örökség, ha a bizonytalanságod miatt a lányok azt látják, hogy nem akarod megszólítani őket. Akkor hiába a helyes ábrázat. Azt hiszed nekik nincsenek sajátos hobbijaik? A hányásgolyókról és a trágyagránátokról tényleg lemondhatnál már, nem mellesleg az egész iskola hálás lenne érte, de mi értelme lenne eltitkolnod, milyen vagy valójában, ha ez előbb-utóbb úgy is ki fog derülni. Amadeus, nem játszhatsz egy színjátékot azért, hogy megkedveljenek. Ez a lány, akit annyira szeretsz, talán nem azért akart veled barátkozni, aki és amilyen vagy? Elhiheted nekem, hogy a többi „majdnem hetedéves” is ugyanezt csinálja, amit te: megpróbálnak ismerkedni, ami vagy összejön, vagy nem, ha nem, akkor bizonytalankodnak egy sort, aztán újra megpróbálják. Tudom, hogy a csalódottság miatt nem vagy túl derűlátó, de amikor túllépsz ezen, észre fogod venni azokat a lányokat is, akik érdeklődnének irántad, csak eddig nem tűnt fel, mert te viszont csak egyre koncentráltál. – Úgy érzem, kellően bő lére eresztettem a mondandómat, és remélem, hogy kitértem minden részletre. Nem tudom, mennyire sikerült lenyugtatnom, de részemről már annak is örülök, hogy engem keresett meg ez ügyben. Némi bizalom csak van benne.
- Semmi gond nincs veled. Velem és a többi tanárral szemben is beveted mindig a híresen szemtelen önbizalmadat, akkor pont a lányoknál ne mernéd? – Ugyan már, dehogynem. Ismerem az iskola minden diákját, és Amadeus szerintem nem is tudja, mennyire normális többekhez képest.
Tudtam, hogy a szüleivel kapcsolatos kérdései is előbb-utóbb előkerülnek majd, én pedig készen állok válaszolni rájuk, miközben halvány, kissé szomorú mosolyt csal az arcomra az emlékük.
- Szeretném, hogy tudd, a szüleid nagyon szerették egymást. Édesanyádnak nehezebb volt ellenállni, mint egy átlagos nőnek, de nem volt lehetetlen, nem emiatt lett apád felesége. Crispin először csak azért érdeklődött iránta, hogy bosszantsa a saját szüleit, akik még azt is kikötötték neki, kit vehet feleségül. Venfia hasonló cipőben járt, neki sem olyan párt szántak, mint Crispin. Csakhogy a szüleid lázadása átcsapott sokkal mélyebb érzelmekbe. – Veszek egy mély levegőt, és az italos szekrény felé pillantok. Most nekem is jól esne valami tömény. Lehetőleg jó sok.
- Venfia a vélákra jellemzően gyönyörű volt, hiszen tudod, van fényképed róla. Viszont olyan temperamentuma volt, mint egy Magyar Mennydörgőnek, nem hagyta, hogy bárki megmondja, mit tehet vagy mit nem. Nem csak külsőleg hasonlítasz rá, meg kell mondjam… Apád nagyon sokáig elhitte a sok aranyvérű maszlagot, és a barátai is mind ilyen korlátolt kretének voltak. Nem nézték jó szemmel, hogy Crispin egy félvér nővel találkozgat, de az elején még hajlandóak voltak eltekinteni tőle, mert csak múló szeszélynek gondolták. Apád ilyen szempontból elég furcsa volt: rettentően bosszantó módon tudta adni az aranyvérűek felsőbbrendű önimádatát és elkötelezett híve volt annak, hogy csakis bizonyos családok tagjai érdemlik meg még a mágus megnevezést is. Mégis beleszeretett édesanyádba. Feleségül vette, aztán nem sokkal később megszülettél te. Az úgynevezett barátai akkor ultimátumot adtak Crispinnek, hogy hagyjon el titeket, szerintük beszennyeződött egy tökéletes vérvonal. Apád erre persze nem volt hajlandó, meg is fenyegette őket, hogy nem merjenek a közeletekbe menni. – Csak most veszem észre, hogy bal kezemet fájdalmas ökölbe szorítom, az ujjaim szinte teljesen elfehéredtek és az előttem fekvő szőnyeg egyik mintáját nézem meredten.
- Anyádat azért ölték meg, akinek született, apádat pedig azért, mert megpróbált megvédeni titeket. Félig legalább sikerült neki. – Nézek itt Amadeusra, hiszen legalább ő túlélte azt a mészárszéket. Hiába a sok évi tervezgetés, hogy mit, mikor és hogyan fogok elmondani neki, ez most sokkal nehezebbnek bizonyult, mint számítottam rá. Ráadásul még nem is hallott mindent.  


A hozzászólást Arman Xenaxis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 30 Aug. - 16:04-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Amadeus Xenaxis

Amadeus Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Maurice Sinclair

»
» Szomb. 24 Aug. - 17:01




Country roads, take me home
To the place I belong


@[tagged]



Az iskola egyik fele, a gyengébbik, biztosan utál, hogy ő kivételezik velem, a másik meg retteg tőle és kettőnk közt is furcsa párhuzamot von.
Van abban valami, hogy az én fejem mindig a nyakamon marad, bármit is vallok be neki, de nem tudom csak azér’-e mert immunis vagyok már a kolera minden típusára.
Lassan nézek el felé, valamiér nem örül, ha a cigányokról beszélek, esetlen vállat vonok és magamban sok kérdést teszek fel.
- De hát nem rosszakaratból mondom, csak hozzám tartozik. De hát te nem tehetsz róla, miért akadsz ki ezen?
Talán csak annyi, erkölcsileg nehezményezi a lopás könnyelműségét. Vállat vonok, kicsit dorgálásnak érzem, de azért egy biccentéssel fejem be. Tényleg csúnya dolog, a muglik levágták az enyves kezeket.
- Jól van, szégyellem magam.
A felnőttek mindig ezt mondogatták gyerekkoromban, akkor ért célt az egész, ha éreztettem, most aztán magamba szállok, mint a húsvéti kísértet.
Aztán szépen kiesik minden a bagólesőmön, még ha ciki is, hogy ilyesmiért kiborultam. Talán mert részeg vagyok, vagy nagyon az apámnak akarom érezni őt, hiába…nevetséges, vagy nem elég vagány. Azt hiszem nem is akarok menő lenni, arc, ki tudja. Csak Amadeus magában, most egy kicsit…mégis vele.
Felsóhajtok, hogy ez olyan egyszerűnek tűnik, miért nem tudom átérezni, ha az. A vállam ért érintés mindenesetre jól esik.
- Veled volt már ilyen? Hát, nem is igen van már kedvem próbálkozni…
Teszem még hozzá, hogy tudom kéne, de az akku lemerült és egy mágusnak hiába is magyaráznám mit jelent ez.
- Ja, tuti ez a probléma, de ezen nem lehet változtatni, ilyen vagyok és kész. Mármint a lányoknak? Szerintem elég pocsék hobbijaik vannak… Ruhák, smink, meg szerelmi bájitalok. Totál más bolygó.
Ajkam széle megrándul, hogy egész iskola hálás lenne, ha lemondanék a csesztetésről és ez annyira jó szöveg, hogy felnevetek.
- Kár, hogy nekik nem jön be a hányás. De igazad van, könnyebben kell venni. Viszont, ha önmagam adom, ahogy mondod, biztos, hogy nem fogok ismerkedni. Jobban érzem magam a természetben, mint egy diszkóban, bár attól függ milyen a pia
Gyorsan elharapom a mondatot, csak egyetlen, de nagyon aggódó pillantással sandítok rá, ha kell megint hozzáteszem: szégyellem magam.
Biccentek, tudtam én, hogy ez a gond, csak rá koncentráltam és a sok csipától nem láttam a pinát. Hoppá, milyen jó, hogy ezt nem mondtam ki hangosan. Ennek ellenére még mindig bizonytalannak érzem magam. Egy dolog, hogy feltártuk a problémát és tudatosítottuk, de a megoldás még elég homályosnak tetszik. Megint sóhajtok egyet, úgy fújom ki a levegőt, mintha dohányfüst lenne.
- Ó, az teljesen más. Veletek nem akarok összejönni.
Vigyorgom rá féloldalasan.
- Lehet le kellene mondanom róluk, nem? Legrosszabb esetben megkíméllek majd az unokáktól.
Ha nem lennék még kicsit illuminált, felröhögnék a két, jó keresztnéven, de fáradt fogaskerekeimmel próbálom utolérni a szavait.
- Azért durva, hogy ennyire ismerted őket…
Vetem közbe a lélegzetvételnyi szünetben, aztán jobbnak látom egyszerűen csak hallgatni, avagy nagyon mélyen csak hallgatni.
A jelenet akaratlan is előttem van, hogy anyám vehemens volt, mennyire szerettem volna, apám meg egy felfújt hólyag, aki valahol mégis…szembeszállt az ostoba előítéletekkel. Vajon milyen lettem volna, ha ők nevelnek fel? Vagy milyen lenne most velük beszélgetni?
Mielőtt közbevágnék észreveszem, hogy ökölbe szorítja kezét, kicsit ráncolom szemöldököm, mintha több lenne ez az igazságérzet fitogtatásánál.
Hirtelen nagyon melegem lesz, összerezzenek, hogy megölték őket. Aztán csend következik, próbálok nem imbolyogni és végülis megemészteni mindent.
- Kösz, hogy elmondtad. Úgy beszélsz, mintha a barátjuk lettél volna.
Az áruló barátjuk. Persze hülyeség…de akkor sem áll össze, noha soha nem volt egyértelmű, miért fogadott be pont az igazgató.
- Azért fogadtál örökbe, mert a barátjuk voltál?
Oké, nem kérdeztem rá konkrétan még ennyire, soha, de azért mégis kihűl a szoba, vagy a levegő, úgy érzékelem, talán meg is pördül lassan, pedig elvileg hatott a bájitala és le tudja-e vajon állítani azt a forgást, ami…miatta van?






Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arman Xenaxis

Arman Xenaxis

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Pént. 30 Aug. - 16:19
Ki más bűne lenne, hogy Amadeus úgy élte le élete első tíz évét, ahogyan? A gyilkosoké, akik kivégezték a szüleit? Vagy a rokonaié, akik tesznek a fiú létezésére? Nem. Az enyém, aki már akkor is jól tudtam, hogy valószínűleg rajtam kívül senkire sem számíthat.
- Nem rád vagyok mérges. – Válaszolok csak ennyit, amiért nem érti, miért akadok ki ezen, miközben úgy nézek rá, amiből tudhatja, engedje most el a témát. Olyan kérdések születnének csak belőle, melyekre nem most van a legmegfelelőbb alkalom válaszolni. Térjünk vissza inkább a kleptomániájára.
- Szeretném, ha komolyabban vennéd ezt, Amadeus. Most is csak azért tudhatod le a dolgot egy „szégyellem magammal”, amiről mellesleg mindketten tudjuk, hogy nem igaz, mert én vagyok itt és nem más. Nem kell bemutatnom neked, hogyan működik a világ, a törvények és a szabályok, azt sem kell részleteznem, hogy lassan befejezed az iskolát. Nem szeretném szalagcímeken látni, hogy az Ilvermorny igazgatójának a fiát lecsukták valami ostobaság miatt. Mielőtt még félreértenéd, nem a saját reputációmat féltem, hanem téged. Úgy akarlak elengedni magam mellől, hogy ne kelljen ilyesmi miatt aggódnom. – Még az is eszembe jut, megfenyegetem, hogy 0-24-ben a nyakára fogok járni ellenőrizni, de ismerem annyira, hogy tudjam, az csak szítaná benne a lázadás lángját. Különben sem lehetek mindig mellette, ezért az én felelősségem, hogy megtanuljon tisztességes emberként élni. Rendkívül rossz hobbiként tekintek erre a dologra, amit jó lenne, ha most már maga mögött hagyna. Az alkoholról nem is beszélve.
- Le foglak szoktatni róla, ha másként nem, hát annyi büntetőfeladattal, hogy semmi másra sem marad időd. – Vegye nyugodtan ígéretnek.
A neheztelésem hamar elszáll, mikor rátérünk jövetele valódi okára. Elégedetté tesz, hogy közel érez magához annyira, hogy mindezt megossza velem, megmutassa a nem csak vagánykodni képes oldalát is.
- Mármint, hogy olyasvalaki utasított vissza, aki iránt komolyabb érzelmeim voltak? Igen, velem is megtörtént. Utána jó ideig nekem sem volt kedvem próbálkozni. – Bólogatok beismerően, bár azt nem teszem hozzá, nálam sokkal rosszabb véget ért az ügy. Semmi szükség itt a plusz drámára, csak azt szeretném, Amadeus ne érezze úgy, hogy valami apokaliptikus pokoltúrán vesz részt, még ha tényleg úgy is tűnik. Azon majd akkor lesz, ha még egyszer iváson kapom.
- Persze, hogy teljesen mások. Ezért lányok. Néha olyan, mintha mindent tudnál róluk, máskor pedig úgy érzed, egy egész élet kevés, hogy megértsd őket. Viszont sok köztük az olyan, aki osztozna a hobbijaidban, csak adj nekik esélyt, hogy megismerhessék őket. Kivéve a gránátokat. Azokat felejtsd el.
A pia emlegetésére ismét kap egy hűvös pillantást tele atyai szigorral, tudhatja, hogy semmi jót nem tartogat neki a jövő, melyben majd előveszem ezt a kérdést újra. Nem ma, szenvedett eleget, de ennyiben akkor sem hagyhatom a dolgot.
- Ezt rendkívül nagy megkönnyebbüléssel hallom. – Jegyzem meg szárazon, más se hiányzik nekem, mint hogy valamelyik diákom a tanárai után ácsingózzon. A vigyorát látva viszont nem bírom megállni, hogy ne feleljek egy sajátos félmosollyal.
- Nem úgy ismerlek, mint aki egyetlen kudarc után végleges visszavonulót fúj. Hagyd egy kicsit leülepedni a dolgot magadban, aztán térj vissza rá, ha ismét visszajön a kedved az ismerkedéshez. Azt viszont ne hagyd, hogy ez a rossz tapasztalat ilyen komolyan befolyásolja a jövőbeli döntéseidet. Különben anyámnak örökre te leszel a család legkisebb tagja, és még ötven éves korodban is téged fog tutujgatni. – Ezt az utolsót már egy szórakozott vigyorral mondom. Amadeust természetesen elfogadták a szüleim, szeretik őt, anyám viszont képes túlzásba vinni ezt a szeretetet.
Nem titkoltam soha Amadeus elől, hogy ismertem a szüleit, de ezek szerint meglepi, hogy ennyire jól. Valóban, csak ritkán mondtam neki bármit róluk, azt is inkább, ha ő kérdezett valamit. Nem tudja, meddig is terjedt ez az ismeretség és ez talán így is van jól egyelőre. Aprót biccentek, aztán folytatom a mondandómat. Megválogatom a szavaimat, néhány helyen óvatosan fogalmazok, így is sikerül kielégítő válaszokat adnom neki. Végighallgat, anélkül, hogy közbeszólna, nyilván most már tényleg érdekli, kik is voltak a valódi szülők. Ki tudja, hányadszor kívánom már, hogy bárcsak ismerhette volna őket. Így viszont én maradtam neki az egyetlen kapocs hozzájuk.
- A barátjuk voltam. – Mondom nyugodt hangon. Máshogy nem is ismerhettem volna őket ennyire.
- Még a születésed előtt nagyon összevesztünk, apáddal nem értettünk egyet valamiben, és anyád természetesen az ő oldalára állt. Én akkor beszéltem velük utoljára. Így visszagondolva már tudom, hogy mekkora ostobaság volt. Még sem akkora, mint téged magadra hagyni. Azért fogadtalak örökbe, mert tudtam, hogy ezt szerették volna, és mert én is ezt akartam. Csak sajnos tíz évembe telt ezt beismerni magamnak. Tíz olyan évbe, amikor neked is rendes életed lehetett volna. Nem tehetem meg nem történtté, de az a minimum, hogy megpróbálok neked olyan életet adni, amilyet mindig is érdemeltél.
Mindig is tudtam, hogy ha egyszer erre Amadeus rákérdez, mit fogok neki mondani, most mégis sokkal nehezebben jönnek a szavak. Megbánás és a harag van bennem, főleg az ő gyerekkora miatt, ami az én sértett büszkeségem miatt alakult úgy. Minden joga megvan, hogy haragudjon rám, főleg, ha tudná, komoly esély van rá, hogy a vér szerinti fiam.  
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Misty taste of moonshine, teardrop in my eye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Gil & Autumn → The taste of your lips...

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-