Landon Beckett

Landon Beckett

Rövid idézet ide

Becenév:

Don, Beck

Kor:

16

Származás:

Félvér

Lojalitás:

Dumbledore

Képesség:

Vérfarkas

Csoport:

Griffendél

Rank:

Griffendél

Play by:

Alexander Calvert

Karakter típus:

Saját

Vérszerinti szülei még kisgyermekkorában örökbe adták a család egyik közeli barátjának. Neki és feleségének soha nem lehetett saját gyermekük így sajátjukként, boldogan nevelték fel Landont. Soha nem hozták szóba, hogy nem az Ő gyermekük hiszen nem tudták, hogy ez milyen hatással lehetne a kisfiúra. Még akkor sem mondták el amikor felvételt nyert a Roxfortba hiszen tudták jól, hogy varázsló szülő leszármazottja és Ők maguk is azok voltak.
Szülei próbálják úgy nevelni, hogy elfogadja a vérfarkas kórt amiben "szenved", még ez sem adott rá okot nekik, hogy elárulják az igazságot. Még annak ellenére sem, hogy egyikük sem rendelkezik a vérfarkas génekkel, most, hogy felnőtt kezdett el gyanakodni, hogy valami nincs rendben éstitkolnak előle valamit.

Alapjaiban véve egy kedves és barátkozó típus. Szeret viccelődni és szívesen segít bárkinek bármiben. Azonban megnehezíti életét a vérfarkas gén melyet vérszerinti apjától örökölt. Emiatt indulatait nehezen tudja kezelni, átváltozás előtt pedig egyáltalán nem képes magán uralkodni. A tiltott rengetegbe menekül a teliholdas éjszakákon és az ott tartózkodó lényeket pusztítja. Embernek soha nem lenne képes ártani legalábbis emberi ésszel a farkas énje bárkit bárhol.
A teliholdas éjszakákat megelőzve már elhatárolódik mindenkitől, beteget jelent vagy csak szimplán kerül mindenféle kapcsolatot legyen szó tanárról vagy diákról. Természetesen az igazgató és bizonyos tanárok tisztában vannak “betegségével” amit szégyell és után egyaránt.

A kezében tartotta a már megviselt papírdarabot. Számos gyűrődés tarkította, egy-két apró szakadással szélein. Naponta többször is elolvasta már mióta megkapta. Minden alkalommal izgatottan mintha az lett volna az első alkalom. Az első két napban még szüleinek sem merte megmutatni vagy éppen elmondani, de amint közeledett a tanévkezdés muszáj volt. Izgult, szaporábban vette a levegőt mint szokta, kezei remegtek mikor a szülei elé állt. Azok éppen az aznapi újságot olvasták a nappaliban. Nagy levegőt vett majd hangosan elkezdte felolvasni a levél tartalmát.

”Tisztelt Landon Beckett !
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:
Minerva McGalagony
igazgatóhelyettes”

A szülők egyből felkapták fejüket és széles mosollyal az arcukon fogadták a hírt mintha tudták volna, hogy ez be fog következni.
- Fiam, ez egy csodás hír, mikor kaptad? - nyújtotta ki az apja a kezét, hogy átvegye a megviselt papírdarabot. A fiú még most is enyhén remegő kézzel nyújtotta át, kicsit elvörösödve, hogy ezt eddig titokban tartotta.
- Pár napja. Pont valamit csináltatok amikor megpillantottam az ajtóban a levelet. - pillant a plafonra és kezével játszik ezzel jelezve mennyire szégyelli magát, hogy csak most volt hajlandó csak a tudtukra adni a hírt.
- Miért nem egyből? - kérdezte az anya meglepődve miközben Ő is átvette a levelet és elolvasta Ő maga is.
- Azt hittem, hogy ez valami meghívó egy születésnapra. - forgatta a szemeit a plafont bámulva, talán még egy kicsit el is vörösödött.
- Te kis butus. - mondták egyszerre a szülei kuncogva. Aranyosnak tartották fiuk viselkedését és tévképzeteit a levéllel kapcsolatban.
- Már vártuk ezt a levelet. - adta vissza az anyja neki Ő pedig úgy nyúlt érte mintha cukorkát kapott volna.
- Tényleg? - pillantott végül rájuk csillogó szemekkel.
- Igen hiszen varázsló vagy, mi is azok vagyunk és ebben az iskolában tanultunk meg mindent. - mondta enyhe biccentés kíséretében az apja miközben előhúzta varázspálcáját. A fiú izgatottan ugrott oda apjához és megpróbálta kikapni a kezéből a varázs eszközt, de amaz nem engedtek.
- Na, ez nem játék. Majd lesz Neked is és a Roxfortban megtanítják majd a helyes használatát. - mondta oktató jelleggel fiának majd elrakta a pálcát. A fiú elszomorodott, a lelkes csillogás eltűnt a szeméből mintha a kedvenc játékát vették volna el Tőle.
- Na, de ha nem tévedek kifutunk az időből és be kéne vásárolni, nem igaz? - pillantott feleségére a férfi majd fiára.

Ez volt az a pillanat amikor gyökerestül megváltozott az életem.