Zenére mosolygunk mi is

Boney& Holly

Van valami kimondatlan ellenérzés a levegőben Will és a fehér bálnája miatt – hiába bököm folyton gyomorszájon, szekálja a lányt, mert kövér.
De valahol minden pasi vonzódik a dagadt csajokhoz, így annyira nem sajnálom Pottsot és Willt, utóbbi mint a kutya, hiába van nője, más szoknyák után szaglászik. Tipikus. Nekünk meg ezért kell rühellni állítólag Potts bandáját, mert riválisok, legyen meg az egészséges versenyszellem. Általában szemem forgatom az ilyen kitalációkra, vagy hidegen hagy, főleg ha belémdirigálják mit kellene gondolnom, képes vagyok akár az ellenkezőjére, puszta csakazértmertnemlehet-ből
Persze mi keményebbek vagyunk, szóval egészséges versenyszellem, na ja.
Előbb lépünk színpadra, józanon, erre nagyon ügyeltem, akinél poharat láttam egy jól irányzott rúgással vertem ki a kezéből és őrjöngve kiabáltam, hiába nem tesz jót a hangnak koncert előtt.
Mágikusan felerősített úgyis és az előadást is végigkiabálom, úgyis.
Mintha valami turbógyógyszert szednék, énekelek, ugrálok, pörgök mint állat, ez nálam általában elragadott hév, tombolás és feloldódás a szabad energiaáramlásban.
A közönség hipnotizál, ahogy őket én kölcsönösen, mintha lenne egy láthatatlan zsinórom, kampóval a végén, amit ideiglenesen hozzám kötöttek.
Szerencsére egész karcos hangom van, az a büdös Bowman meg jól nyomja a háttérzenét, ügyesek a srácok, senki sem ússza meg a klassz hangulatot és az erőorgiát, amit a kölcsönös rezonanciából kapunk.
Ezért van energiám végighasítani, mint valami eszeveszett tűzgolyó, sokszor már üvöltök és élvezem, ahogy a tömeg csatlakozik, beletapsolok a felém nyúló, csápoló tenyerekbe, vagy meglengetem a mágikus mikrofont feléjük, hagy szörnyedjenek el a saját hangjuktól.
Túl hamar vége van, többen is fellépünk ma, fiatal Amerikai Mágusbandák találkozója… Úgy kell engem letaszigálni a színpadról, hogy Pottsék jönnek.
Én is rohanok a srácokkal valami ihatóért, adott egy elragadtatott állapot, szóval már nem is tudom mit döntök magamba épp.
A fények kicsit összemosódnak, de a lányok szépen szólnak és a fújoló fiúkkal ellentétben, meg azokkal, akik máris a rajongókat kúrják hátul, én előre verekedem tombolni rájuk is.
Kicsi, pattogó, vörös gumilabda rázza ott a fejét elöl, senki nem mer megközelíteni, különben odahajazok.
Számtalan embert vágok pofán egyébként, hol kinyújtott karral és lábbal, hol vörös hajzuhataggal.
Van ez a kimondatlan rivalizálás, persze, a fiúk talán elemezgetik akutális lábszéttevőjüknek, mert ők jobban szóltak, vagy hasonló baromság, részemről tetszik, szóval akár majd egy mosolyt is fognak kapni és hát lányok… mehet mellé egy rövid gratuláció, ha nem kapja el őket a gépszíj és végzik hátul mégis a bandánkkal.