A szalon csendje messzebb mutat önmagánál - anyánk új szokása, a kelletlenül csettintgetés is elült, látom még, ahogy kigördül a kocsi, apám integet még, és magamra maradok, hallgat a ház, amelyben a húgom nevetésének kellene meleget csiholnia az amúgy is szorult helyzetünkből. Milyen rosszindulatú tőlem, hogy távoztában is ez jár a fejemben, túl sok felelősség ez valakinek, aki nem lát a számlakönyvekbe, akinek ez sosem tartozott érdeklődési körébe, úgy általában taszította az ilyen jellegű reáliát, jobb is, ha én megmakacsolom magam ezúttal is, és visszaülök a telekkönyv fölé, majd később megkérdezem levélben, nélkülöz-e valamit, megígértek a szüleimnek, a tékozlót akkor is hiányoljuk, ha tulajdonképp maga is hozzájárult a fellegekhez, melyek tartalma úgy el tudná mosni a birtokot és a szőlőt, hogy észre sem vesszük..
Edgar még nem tudja, illetve tőlem biztosan nem: tartok tőle, hogy jogos lenne a kritika, amivel illet, ha megneszeli. Az utóbbi időben persze lekötötte az öccse és a maga pénzügyi machinációi, a végtelenségig azonban nem lehetséges takargatni a hiányt, és fel vagyok készülve minden rosszra, ami képében megérkezhet a házunkba - Edgar nem az úristen, a türelme nyilván nem végtelen, erre építeni ostobaság volna. Annyit ígértem holtsápadt anyámnak távoztában, ha ez bekövetkezik, majd halogatom az ügyet, megvédem Inés becsületét - lássuk be, kanállal is kimerhetném előbb a Szajnát a család vénjei előtt! - és nyerek magunknak magyarázattal némi időt, amíg.. fogalmam sincs. Ők sem tudják, egyikünk sem, mi következik majd Anton előtt, a szerződés felett, úgy általában, kevés a fantáziánk és őrületünk hozzá, hogy óvatos becsléseken kívül találgassuk a következményeket.
Nem mondhatnám, hogy ijedten nézek fel a számokból, mikor Edgar érkezését hallom a kandalló felől, sőt, mint a csatára szólított hadúr, állok fel, összehúzom magamon a zakóm - újabb rossz pont vénjeink előtt, újabb felület, melyet inkább szeretném, ha látnának, amíg húgomat takarhatom vele - és abban bízva sétálok elé, hogy míg ezek a várhatóan jogosan kellemetlen percek a járulékos veszteség, mi értelme a háborúnak, a hatalomnak, ha nem védhető vele az, amit szeretünk.
- Korán érkeztél ma.. de nem elég korán, hogy te is részesülj Madame Delacour hírhedt búcsúcsókjaiból. - szeretném átkarolni, de a beszélgetés vitát ígér, érhető kérdéseket és olyan hangulatot, mint a kint üldögélő pára az ablak párkányán. Lőporos a levegő, minden szikra lángot vethet közöttünk. - Minden rendben Párizsban? Egy ideje mintha akadozna a kommunikáció köztünk.

Nem érkezhetek elég korán, nem érkezhetek elég csendesen, mindig készen áll egy fül, hogy megneszeljen, hogy rám borítsa közös, családi kötelességünk minden apróságát, hogy mérjen és lemérjen, mint apám örökösét, elég erős-e már a markom, elég erős-e már a gyomrom mindahhoz, amit tennem kell? Talán csak magamat hitegetem, és mindenki mást is egyúttal, mikor a jól ismert székbe ülök, egy pillanatig sem engedem meg magamnak, hogy elkényelmesedjek, de a karfára már úgy könyöklök néha, az ütőeremet kifelé fordítva, ősbizalom, ősintrika, mintha az egész világ az enyém lenne.
Néhány gyors simítás és az utazóköpenyem vállára ült hopp-por már a múlté, úgy szitál a földre, mint győzelmes ágyúdördülést követően a pernye, mindent elmondtunk, és mindent aláírtunk, az üvegpoharak úgy koccantak egymáshoz, ahogyan a tavaszi napok hajolnak egymásra - mindent ígérve, elmámorosítva, de nem engem, nekem higgadtan kellemesnek kellett maradnom, még akkor is, amikor Serge levelét olvastam, ostoba kölyök, kivételezett és kötekedő, egyetlen porcikám se vágyik arra, hogy viszont lássam.

Már forgatom a választ magamban a vádjaira, de valahogy minden riposzt könnyűnek, súlytalannak tűnik egy pillanatra, mikor Bérénice belép, lengén, valami ősi gondterheltséggel a homlokán, amit csak a nők ismernek, én pedig úgy csókolom meg, ízlelgetve ezt a közös, új szereposztást, ahogyan lelkes és fáradt férfiaktól szoktuk meg. - Párizsban minden rendben, de ha tudom, hogy édesanyádat szalasztom el, valószínűleg hamarabb jövök. Reggeli után rögtön elindultam, nem maradt több dolgom a tegnap este után - magyarázom, elnyomok egy ásítást, mielőtt a társalgó irányába indulnék. Otthonos a csend. Talán egy kissé komorabb a szokásosnál. - Hogyhogy ilyen korán felkeltetek? Elég szokatlan. Édesanyád itt reggelizett?

Kettőnk békéjét felzavarni ezzel a meddő csatározással - négy hosszú lélegzettel adózom az elkövetendő bűnnek, de sosem voltam szerény, ha el kellett követni valamit nagyobb célok érdekében. Már majdnem hideg van, nem lobbantottam be a kandallónk, árválkodik a tetején egy darab száraz narancshéj, benne két törött szegfűszeg. Óvatosan megnyálazom az ajkam, mielőtt válaszolhatnék a hazatérőnek, mielőtt tényleg belekezdenénk.
- Mhhm. - konstatálom az üdvözlését, még idebent is szeretek magas sarkakon állni, a kis cafka, mondta Marie néni, és süket fülekre lelt a panaszkodása, mindketten, azaz mindhárman tudjuk, hogy a lányát siratja, mintha az Örökös feleségének lenni nem társat jelentene bajban és jóban is, mintha ettől kezdve kényelmes kis mamuszban várnám a sültgalambot, és nevetgélve kergetném a nehéz időszakban nem létező milliókat kacagva. Edgar mögé osonok, átfonom hátulról a mellkasát, fejemet a lapockáira hajtom, pedig így csaknem egy magasak lehetünk, lehetnénk, ha nem érzékelném előre, hogy én fogom megbontani az egységet. - Igen, beugrottak papával egy rövid köszönésre, és hogy.. a tanácsom kérjék egy kényes ügyben.
Magam sem tudom, most hogyan lenne érdemes nekilátnom: a halogatás vajon jó taktika, de hosszútávon nyerünk rajta? Arcom a vállaiba fúrom felemelvén, milyen könnyű lenne most megpróbálni elterelni a figyelmét úgy egyáltalán, de milyen tisztességtelen is. Egyikük sem várhatja tőlem, hogy a házasságban más legyek, mint akit megismertek.
- Inès.. ismét felvette velük a kapcsolatot, és megkérdezték, mit gondolok róla, ha viszonozzák az érdeklődését. - Edgar maga csak a hiányát érzékelte, nagyjából bizonyára sejtette, hogy nincs rendben egészen, de a húgom természetéhez tartozott, hogy időnként drámai, meseszerű viselkedésre ragadtassa magát, legalábbis így lehetne a legkönnyebben megfogalmazni a létezését - és érzékelte a sok gondot okozó alkalmazott távoztát is, de a kettőt gyanítom, nem kötötte össze. Jöttek aztán nehéz napok, maga az esküvő, hogy ott mire fogtuk a koszorúslányok gyöngyének távolmaradtát, már nem tudom. Most azonban szorul a hurok mindünk nyaka körül. - Én pedig rábólintottam. Bármit is tett, ez a család már mindent látott, kellő büntetés mellett köztünk a helye. De ez természetesen az én véleményem.. a tiédet nem ismerem még.

Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nem állnának másból a napjaim, csak belőled - a te megnyugtató, felcsigázó, megdöbbentő közelségedből, ami éppen olyan ismerős volt számomra mindig, egész gyermekkoromtól fogva, mint a papír és a tinta ölelkezése, te kedves, te gyönyörű, és főként, mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene a húgoddal foglalkoznunk. Az utóbbi időben a kis Inès árnyéka valahogy minden bútorra, minden kézre és lélekre rávetült ezen a birtokon, MacNamara csalásán még csak-csak túltettem magam, mert messziről jött ember azt mond, amit akar, de az a lány, akit húgomként szerettem, és feltett szándékom volt a helyes úton tartani, ha már idősödő szüleinek ez a szerep túl nagy fáradságba kerül - és csúfos kudarcot vallottam vele. Ki hitte volna, hogy Inès távollétében a jelenlétének emléke ennyire más ízű lesz majd a számban? Akkor legfeljebb bohókásnak, cinkosnak tartottam, egy látóteremen átsuhanó intermezzónak, most pedig olyan vihart kavar, amit már a kitörése előtt látnunk, csillapítanunk kellett volna.
Bár akartam tölteni egy italt, jobban esik most így állni veled, magamhoz ölellek egy pillanatra, beszívom a narancshéj és a szegfűszeg illatát a hajadból, de tudom, ebben a percben minden boldogság hiábavaló önámítás lenne, ami végül úgyis mind kifolyik az ujjaim közül. Lamentálok a szavaidon, bölcsebb nőt nem is kívánhatnék magam mellé, és azt hiszem, ez tükröződik az arcomon is. - Milyen retorziót javasolnál? - Bárhogy is, a család vezetőjeként nekem is el kell számolnom mindazzal, ami Inès ügyében felmerül, és ebben minden szempontból számítok a segítségedre. - Mi lehet megfelelő büntetés egy fiatal, gondatlan fruskának, aki megszökik a felügyeletünk alól? Mostanra biztosan összeállt mindenféle kétes alakkal. - Nem esik jól ilyen szavakat használnom a jelenlétedben, de azt hiszem, nincs helye a köntörfalazásnak, a szépítgetésnek. - Miből gondolod, hogy ismét be tudna épülni a család vérkeringésébe egy ilyen eset után?  

Megütközöm a kifejezésen - holott igaz, tudom és láttam, hogy mennyire reális - és azon, milyen könnyen sütöd rá a húgomra, sógornődre. Talán a képzeletem javított a helyzeten, azért ringattam magam abba a hitbe, hogy te is oly könnyedén hunysz szemet az intermezzo felett, mint ahogy próbálok, és erőnek erejével próbálok annál inkább, mióta szüleink reménykedő hangja rajtam kereste második lányukat - vagy épp rontott, és indulatnak, bár nem kellene feltétlenül, de mégis híján vagy. Nyelnem kell, mielőtt ismét megszólalhatnék, fontolgatom, merre fordítsam a beszélgetésünk, kell-e előre valóban konfliktusra készülnöm, és mert tétovázom, el is engedlek hirtelen.
- Ezt talán kicsit korán döntötted el.. mindazonáltal.. - igazad van, igazad van, valami Inès hangon dúdolgatja bennem, mielőtt elmosolyodna, nem tehetek ellene, érte sem, megszakad a szívem, míg figyellek, fogást keresek, nem is értem igazán, kit védve a másik elől - Meghallgatnám, mit csinált a kieső időben.. bizonyára az összes létező verzió botrányosabb lesz, mint az, ami tényleg történt.
Hittem is, néha nem is, Inès mellett az ügyei, ábrándjai majd elsimulnak, el nem tűnnek persze, de majd formát és helyet kapnak, időt találnak maguknak kiteljesedni, és nem szorulnak a magyarázatomra senki előtt. Edgarnak hazudni azonban - ha biztos nem is lehetek ennek tényében - más történet, egészen más félelmet ébreszt bennem, míg az asztalnak dőlök, mit törődöm azzal, ha összekenem tintával a ruhámat, a szerződések nem időszerűek világvége idején amúgy sem.
- Inès.. nem gyermek már, biztosan tud valami magyarázattal szolgálni, ha nem is lesz mesélhető a tartalma. Ha Anton eláll a frigytől emiatt, majd kitalálunk valamit.. ha pedig nem, ez úgyis olyan krízis, amelyet csak mi hárman beszélünk meg. - szinte égeti a gyomromat a férfi neve, holott legjobb lett volna ennek az indulatnak már korábban felületet találni, esetleg a panaszokat enyhítendő személyesen kirúgni innen, de mindegy már, ha a húgom nem is maradt vele a távozásuk után, eső után a köpönyeg - Rendben, nézd, Edgar, van valami, amit.. talán elhallgattam, de kíméletből, és mert.. úgy hittem, hogy jót teszek vele. Inès nyilván nem egyedül szökött el..