you can never be overdressed or uneducated

aki szépen bazsevál
kossuth lajos gratulál

ludovic malavai bagman

Ki maga?

a Bumfolt & Kupor Co. aranyszőrű fele

Kora?

Krisztusi

Származása?

Fél ő, nagyon is, tényleg

Lojalitása?

a Bumfolt & Kupor Co.

Képessége?

Túlélni mások & saját stikjeit

Csoportja?

Tócsarobbantó & Aranyifjú

Rankja?

Labdajáték

Play by?

Dzsúdló

Karakter típusa?

Nagyágyú

Mr. és Mrs. Bagman - közkedvelt történetek főszereplői a saját jogukon is, nagy vesztük mégis az lett, hogy idősebb fiukat annak idején hagyták seprűhöz nyúlni, mindjárt vége lett a békés parolázásnak, pedig Mr. Bagman remekül grillezett, és minden szóban forgó történelmi alakról tudott valami szórakoztató, de kicsit helytelen történetet, Mrs. Bagman pedig mindig jókor szólt közbe, a mimikája pedig külön életet élt, valószínűleg minden továbbra is bohókás maradt volna: csakhogy mindezeket a remek tulajdonságokat idősebb fiuk, név szerint Ludovic úgy orozta el, hogy még akkor se lehessen haragudni rá, mikor megkérdezi, szülei nem féltek-e a dínóktól, ha már öregek.

Mr. és Mrs. Bagman egyébként megegyeztek még zsenge közös éveikben abban, hogy kevés nagyobb illúziója van ennek a nagy jelennek, mint a tudás piedesztálja, ami úgy általában a cselekvésnek útjába fekszik, és ennek örömére vásároltak is egy olyan színes, képeket vetítő készüléket, amelyet minden mágus ismerősük hangos sikoltozással vett tudomásul. Idősebb és fiatalabb fiúgyermekük ennek hatása alatt jut a maguk megegyezésére arról, hogy soha nem lehetünk túlöltözöttek és aluliskolázottak, ez utóbbi elhanyagolt, de előremutató ujj az elkövetkező század felé.

Mr. és Mrs. Bagman rendelkeztek politikai elképzelésekkel, számtalan ajándékba kapott és adható régi, régi borospalackkal, és olyan türelemmel, ami idősebb fiuk mellett elengedhetetlennek bizonyult - fiatalabb fiúgyermekük aztán felélte, vacsoraasztalok mellett versenyt futva az előbbi trónörökössel, hogy végül teljesen elhalványítsák szüleiket, mindegy, csak egy kávét rendelnek, történelmet írnak, vagy a szomszédok gyönyörűségére füvet nyírnak.

Ezek után érthető módon Mr. és Mrs. Bagman köszönték szépen, visszahúzódtak a remélt, de kissé korai nyugdíjasok térfelére, onnan pedig semmi nekik szegezett ígérettel - nősüléssel, iskolák elvégzésével, minisztériumi betöltött székek által - nem lehetett előcsalni őket, még a háború csattogós-lepkéjének hangjára is érzéketlenek maradtak, és ragaszkodnak a mai napig mindahhoz, amit magukénak éreznek, a maradékot, az egész világot, maguk életvidám, népszerű változatát pedig feladták, mint utolsó mentsvárat: két fiuk martalékául.

"és nem, hová gondol, nem akarom, hogy elfelejtse a nevem: azt akarom, hogy emlékezzen rá, ki fogja felgyújtani a királyságát, ki fogja viselni a koronáját - nem a királynéja, de a királynője."

Látható élvezettel elmosolyodik - szerette a kézírását, hogy vele ellentétben nem ejtett foltokat tintával, aztán nem mászkált egész nap tintafoltos ingben, amit végül természetesen belekent valaki gyöngéd, de határozott nyakába, blúzába, például azéba, aki volt olyan kedves, hogy még most is gondoljon rá, megfogalmazzon egy ilyen hosszú elbocsájtó, szép üzenetet. Könnyű volt ezen a kapcsolaton keresztül látni magát, nem az a fajta volt, aki megvonta volna magától a különböző élvezeteket, amelyek közé nem csak a másik szerelme, vidámsága tartozott, de épp annyira a dühe, és a tehetetlensége is. Nem mintha direkt bántani akarta volna, legalábbis nem jobban, mint saját magát - borzalmasan beszélt franciául, az elég nagy büntetés volt bárki számára, aki hallotta - csak kényelmesnek bizonyult, mint egyéb szokásai, fogadásai, mások rajongása az iránt, ami neki természetesen jött, mi az, jól játszani. Milyen lenne jó embernek lenni...?

Vannak emberek, akik mások számára szolgálnak szobainasként - itt egy zakót dobnak rájuk, a szeretett férfi illatával átitatott szövetet, és ő máris funkcionál, hát tulajdonképp miért is ne, sodródik az árral, holnap majd kalapot hajítanak rá, és pót-apa lesz, vagy esetleg pót-anya, valaki ártalmatlan, ostoba pót-fia, mindenki kollektív ábrándja a könnyedségről, és neki ez így rendben is van. Kicsit mindegy is.

Véletlenül majdnem a kávét is ráönti a pergamenre, nem rosszindulatból, csak valami szórakozottságból, bocsánatot a mosolya kér, az a mosoly, amit már ókoriak is használtak illusztrációul a világvégére, nem lánggal ér véget, csak fiúval.
Mosolygó fiúval.

"Ennyire senki, senki sem lehet ostoba önmagától. Még maga Ludo Bagman sem."

Ne várjatok sokat a világvégétől - valami ilyesmi szalagcímeket képzelt maga elé, amíg amaz a hosszú, fekete talárjában, meg alatta az indokolatlan mugli öltönyében körbejárta, az illata megtévesztő már - mindkettőjüké, tulajdonképpen, ő akképp szaglott, mint aki nem is egy, de egyszerre hat francia szerető társaságát élvezte, és parfümjeik együtt pont annyira lehetetlen vállalkozás voltak, mint mindet kielégíteni, de Crouch, miután megszurkálta a megjegyzéseivel, a jelenlétével, ami felért egy, a hasába bökött ujjal, Crouch zavarba ejtően nem a doh és a penész aromáját árasztotta, ahogy várta, hanem valami brit különlegesség feddhetetlenségét, így aztán ott állt ő, az Aranyifjú, és kicsit úgy érezte, hogy itt valaki szerepet téveszthetett.
Arról kellene beszélniük most, milyen ügyes volt legutóbb, a másik milyen nagyszerű ívet járt be a maga pályáján, és a realitás kizökkenni látszott, remény nélkül arra, hogy valaha helyreáll, meg kell vakarnia a nyakát - a sajátját, bármilyen parfümházak múzsája is a bírája, ennyire nem lehet liberális, még neki is egy felesbe kerülne, vagy egy olyan pillanatba, mint ez, végül is, nem nagyobb hülyeség, minthogy Crouch még nem vágta be egy méret után szabott lyukba, és dobta el a kulcsot örökre. Még a műanyag lakat is rám rohadna - és illetlenül pucsít már a szája széle, arról nem tehet, úgyhogy maga elé bámul, az egész életigenlése tizenkilencre lapot húzni, jobb volna levegőt sem venni, míg tart a világvége.

A világvége zajlott, hát a Wizengamot elé kerülni még hétköznapokon sem gyerekjáték, most itt táncol az Azkaban tornácán tök meztelenül, meg az idegeiken, ha rá jellemzően szórakoztatóan is, azért nem ringatja magát abba a hitbe, hogy elengedik, hiába járta meg az apja a szokásos kézszorításokkal teli körutat, szabadkozva, hogy Rookwood nem is volt olyan közeli ismerőse, ez a hajó elment, ő meg itt maradt, ha bizonyíték nincs is ellene, azért Crouch iménti mondata elég jól árulkodott róla, hogy nem tett le még egy kis, saját nyomozásról. Nyilván arra vár itt az égszakadásban, pedig ő tényleg ennyire hülye volt, még a dolog stratégiai értékét is felismerte.
Felkészül, hogy mindent megígér kisdobos becsületére, ha erre kerülne a sor, mikor a férfi felé fordul, még egyszer átvizsgálja a veséje tartalmát a pillantásával - nyilván mindent így csinál, így szokott baszni is, remélem, nem legilimentor, sok van a rovásomon, csak nem az, amit keres - megfogadja, hogy ő mától akármire is hajlandó, rá sem néz a fogadásra oly alkalmas játékasztalokra, beszélni is csak azzal fog, akivel szabad, akivel engedik, csak illő témákról, mint az időjárás, a haggies, és minden más kurvaélet, de mikor Crouch azt kérdezi, nem akarta-e véletlenül az apja, hogy itt helyezkedjen el, a Minisztériumban...
Hát ez még rosszabb, mint az Azkaban.

Gratulálok, elfogadva!

A szív bőségéből szól a száj.

Tudod, mi ebben az elképesztő - már Dzsúdlót leszámítva, aki önmagában sok mindenre elég indok a szememben? Szóval, íme az aranyifjú, Mr Fantasztikus és Csodálatos és Nem Túl Eszes, aki annyira elbűvölő és harsány, mint ez az undorító sárga szín, amit használtál a szöveghez, ne vedd magadra. Szóval, miről is szól ez a fickó? Ő a tökéletes férfi? Az ellentétek játéka? Mindenki játékszere, az önállóság szobra, az ostobaság illusztrációja az értelmezőszótárban? Mindez, és még sokkal több - vagy esetünkben a több valóban kevesebb?

Bárcsak tanúi lehetnénk annak, ahogyan a nyakkendőjét igazgatja, ahogyan kényelmetlenül fészkelődik a főosztályon, ahová bedugták, eldugták, mert talán ott majd nem csinál bajt. Úgy látszik, Mr Crouch már bármilyen városi legendát benyal, de mind tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára. Akarod még a közhelyeket, az ilyenkor szokásos frázisokat? Remek a választott pb, remek a stílus, remek az írás. Mint tudod. És még annál is több, jóval több, hiszen lássuk be, kevés idegesítőbb alak létezik Ludo Bagmannál. Kevés idegesítőbb, és szexisebb, és ostobább. Legyen ez elég mára, rendben? Nem akarom rontani a hitelemet a további nyáladzással. A járást meg már ismered, igaz?

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje