Walburga Black aranyvérű boszorkány, aki a nemes-, és nagy múltú Black családba született. Édesapja Pollux Black, édesanyja Irma Crabbe. Van két bátyja, Alphard és Cygnus Black. A másod unokatestvére, Orion Black a férje. Két gyermeke van: Sirius és Regulus Black.
Aranyvér mániás, hisz abban, amit beléneveltek az évek folyamán, miszerint a varázslóvilágba nem nyerhetnek bebocsátást mugli boszorkányok és varázslók, továbbá azokat, akik beették magukat a köreikbe, ki kell irtani. Ugyanakkor valahol megveti a családi kötelességeket, és hagyományokat, de ezeket a gondolatokat igyekszik minél távolabb tartani magától, és koponyája hátsó zugába, hét lakat alá zárni.
Hidegvérű gyilkos, titkon a Sötét Nagyúr szolgálatában áll, mint Halálfaló, de erről csak nagyon kevesen tudnak, mivel Wal retteg tőle, ha kiderül, Azkabanba vetik. Azt nem bírná elviselni, hiszen neki nagyon kellemes és kényelmes élete van a Grimmauld Place-en.
Idősebb fiára, Siriusra, csupán egy repedésként tekint a tökéletes kristálypalotán. Sirius ugyanis Griffendéles lett, hovatovább a mocskos félvérek, és sárvérűek megfertőzték elméjét, és, mióta a Roxfortba jár, elfordult a családjától, és megtagadja aranyvérű mivoltát. Amikor Sirius elhagyta a Grimmauld Place-t, Walburga személyesen égette ki a családfáról. Ugyanezt tette Alpharddal is, pusztán azért, mert a férfi pénzt adott Siriusnak.
Sipor szerint a nőnek éles szilánkokra tört a szíve Sirius miatt.
Ellenben Regulus Walburga imádott fia. A Mardekárba osztották, követi a családi hagyományokat, Halálfaló lett, Voldemortot követi hűen. Regulus a család büszkesége, a méltó utódja a Black-ek örökségének, nevének, és vagyonának.
Orionnal a házasságuk cseppet sem kiegyensúlyozott, de úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben volna.
Walburga Black nevében a végzete – Blacknek született, Blackhez ment hozzá, Blackként fog meghalni. Akit egyszer megtagadott, vagy önkényesen kitagadott a családból – kiégette a faliszőnyegről -, az ne számítson megbocsátásra.

Öt dolog, amit Walburga Black ki akart mondani, de soha nem tette meg;

I. "Nem akarok Orionhoz menni. Szabad akarok lenni."
Nem akart hozzámenni Orion Blackhez. Semmi egyéb nem szólt ellene, de mégis... ki akarna hozzámenni a saját másod unokatestvéréhez feleségül? Annak ellenére is, hogy szentül hitt-, és hisz a vértisztaság eszményében, és tökéletesen egyetért Voldemorttal, hovatovább maga is megvetette-, és megveti a sárvérűeket és a félvéreket, avagy a véráruló aranyvérűeket, naivan azt gondolta, hogy a családon belüli házasság már kiment a divatból a századforduló környékén. Tévedett.
Megfogadta, hogy, ha valaha születik egy lánya, a férje nem fog osztozni vele a vezetéknevén.
Arra gondolt, hogy nemet mond.
De, amikor az apja hazatért az unokatestvérétől, és beszámolt a házassági ajánlatról, Walburga tüdejében szorult a levegő, és a szíve kihagyott egy dobbanást. Pillái rebbentek, de nem pillantott. Csak kötelességtudóan bólintott, és közölte az apjával, hogy azonnal megkezdi az esküvő tervezését az anyjával.
Ő Black, és ez minden, ami valaha is lehet.

II. "Meg akarlak ölni. Meg foglak ölni."
Megölhette volna. Az első, együtt töltött éjszakájuk után azonnal. Az átkok méltán híres és hírhedt mestere volt mindig is. Álmában kellett volna megölnie. Nem akarta kínozni, és nem akart neki fájdalmat okozni, elvégre több ízben is egy család voltak akkor. A rokona, a férje, egy Black.
Balesetnek is tűnhetne – futott át az agyán, miközben a közös ágyukban feküdt, és a sötét plafont figyelte. A hajnal első sugarai azonban megelőzték Walburgát a cselekvésben. A napsugarak opálosan törtek meg az ablaküvegeken, és vetültek Orion gyönyörű, markáns arcára. Olyan békés volt így.
Walburga annyira szereti Oriont, hogy képes lenne megölni őt.
Holló hollónak szemét azonban nem vájja ki. És, ha megteszi, nem lett volna egyéb, mint bármelyik másik véráruló. Azt pedig nem tudta volna elviselni.

III. "Szeretlek."
Soha nem mondta ki. Valószínűleg soha nem is fogja. Hiszen, már régen megtanulta: a szeretet gyengeség. Őrültségeket teszünk a szeretteinkért, bolondot csinálunk magunkból miattuk, és egy Black nem válik a nevetség tárgyává.
Walburga nem is igazán mutatta ki ezt az érzelmet, aminek egyébként birtokában van. Soha nem olvasott esti mesét a fiainak, helyette a francia nyelvtant gyakoroltatta velük, míg álomba nem merültek. Unásig hallgatták a családjuk, a Blackek történelmét; valamint a varázslóvilág gyarló vérárulóiról, és az aranyvérű mágusok hőstetteiről, találmányairól és sikereiről.
Orionnak sem mondta ki soha, hogy szereti. Pedig már igazán régóta házasok, de még a hitvesi ágyba sem suttogta Orion ajkaira, vagy bőrére a szót, mint egyfajta titkot, mely úgyis a ház, a szobájuk ódon falai között marad majd, észrevétlenül.
Soha nem mondta ki, nem öntötte ki a szívét, mert egy Black képtelen erre – még akkor is, ha szíve minden sötét dobbanásával így érez.

IV. "Gyere haza."
Sírt, amikor Sirius elhagyta a Grimmauld Place-t. Nem számított, hogy milyen gyakran-, és milyen keserű haraggal a hangjukban veszekedtek az idősebb fiával azelőtt. Sirius még mindig a fia volt, és oly’ annyira szerette őt, amennyire a sötét, gyengécske Black-érzelmei engedték.
Úgy vélte, hogy ők ketten az érem két oldala: a hús és a vér összetartotta őket, egy házba voltak száműzve, de képtelenek voltak meglátni a másik oldalt.
Aztán Sirius bevágta maga mögött a bejárati ajtót, és a ház túl... csendes lett, túl nyugodt. Minden érzelem eltűnt Siriusszal együtt, mintha a fia azokból szőtte volna úti köpenyét.
Walburga gyűlölte magát a harag miatt, minek okán azon nyomban kiégette Siriust a Faliszőnyegről. Gyűlöli, hogy az utolsó érzelem, amelynek emléke a házban kering, akár egy kísértet, olyan nagyon keserű.
De, amit a legjobban gyűlölt, az a Black-büszkeség volt, amiből neki túlságosan is sok jutott. Talán a legtöbb a családban. Ez tartotta vissza tőle, hogy felkeresse Siriust, és megkérje rá, hogy jöjjön haza. Továbbá az idősebbik fia nem volt többé Black; Potter volt, Pettigrew vagy Lupin, esetleg, ahogyan Regulus is mondta, Tekergő.
Csak, és kizárólag a Blackek nevezhetik otthonuknak a Grimmault Place-t, és Sirius nem volt többé Black.

V. "Büszke vagyok rád."
Soha nem mondta egyik fiának sem. Volt már, hogy majdnem kimondta ezt a három, jelentéktelennek tűnő szót. Például, amikor Regulus csatlakozott a Halálfalókhoz.
Eleget tettél a kötelességednek, amit elvár tőled a család – ezt mondta. Regulus mindig is büszkévé akarta tenni az anyját, az iskolában, otthon, a családon belül, a szürke hétköznapokon; mindig. Walburgának ki kellett volna mondania, de valahogy akárhányszor, akármilyen erősen is akarta, ajkai teljesen más szavakat formáltak. Amikor Sirius ragyogó R.B.F. vizsgát tett, akkor is ki kellett volna mondania.
Akkor is ezt kellett volna mondania, amikor Sirius kitört a családi béklyókból, a nyomás alól, amikor leverte magáról a Blackek láncait.
Mindkét fiára büszke, de a Blackek nem mutatják ki az érzelmeiket, és ő mindig is, és örökre Black marad.