A varázsvilág zöldfülűjeként kezdetben nem értette a mardekár tagjainak arckifejezéseit, a rosszalló pillantásokat, a megjegyzések rosszindulatú hangvételét a teszleg süveg választását illetően. Mostanra tökéletesen tisztában van vele. A nyílt, beilleszkedni vágyó, kíváncsisággal teli kislány mára teljesen bezárkózott, és elutasít majdnem minden második szocializálódásra invitáló próbálkozást, hogy kizárólag a tanulmányaira koncentráljon. Nincsenek igazibarátai, akikben vakon megbízna, és csak párak társaságát keresi a csoportmunkán kívül. A harmadik iskola évének megkezdésével kezdődött az újfajta magatartása, ami sok gúnyolódás, pletyka tárgyává tette, csakhogy a többiek szavai egyik fülén bementek, a másikon távoztak. A tettés ellenére ezek nagyon is rosszul érintették kezdetben, de az elhatározása nagyobbnak bizonyult, mint a rés, amit mások ütöttek a frissen felhúzott védelmén. Jó színészhez méltóan állandóan lezser, magán kívül semmivel sem törődőnek tűnik. Arroganciát használ legfőbb pajzsaként, hogy elriassza azokat, akikhez nem fűzi bizonyos szintű kapcsolat, és hogy felvegye a harcot azokkal, akiknek a megalázása az egyetlen célja. Szándékosan nem bánt másokat, ha ők nem viszonozták ezt már valamilyen formában, de ez nem egyenlő azzal kedves lenne velük. Maroknyi a kivétel, akik ezt a felét megtapasztalhatják. Szeret távolságot tartani, és felvett attitűdjével erről játszi könnyedséggel gondoskodik. Békére vágyik, semmi többre. Se pozitívra, se negatívra. Kevés alkalommal mondható el, hogy ő kezdeményezett egy jól célzott provokációval - egy kezén meg tudná számolni hányszor -, ám ennél több esetre igaz a fordítottja, ami ellenszenveseit az újdonsült ignorálásukkal inspirált a kikezdésére. ('Csak nem többre tartod magad, sárvérű?!') Józan eszénél fogva tudja mikor kell elengednie a vitákat, és mikor kell beleállnia egy szituációba, illetve hogyan küldjön el valakit őszintén, esetenként mézes mázasan a bús halálba. Idejét nem szereti pazarolni, és miért is nyújtana egy interakciót a szükségesnél hosszabra, ha rövidebb lefolyással is megúszhatja? Hallgatása, apró bólogatásai, szavai ennél fogva nem feltétlen azonosak az egyetértéssel. Ha akarna tudna kifejezetten kedves, segítőkész is lenni, mert ezek szerves részei az iskola falain belül java részt elnyomott természetének, és apjával ellentétben a humora nem merül ki a rossz szóviccekben. Ezen tulajdonságát nem jó, hanem rossz okoknál fogva csillogtatja meg, ami nem menti fel az adott személy utálata alól, miközben ő az, akit körberöhögnek a körülötte lévők. A többség által ismert, keserű, pofonosztó jellemét határozottan nem tükrözi a nyugodt momentumaiban édesnek nevezhető külseje, ami viszont meglepő lenne mások számára az az, hogy valójában nem szokott rosszat kívánni nekik. Lehet ahogy mondja, a 'kéz, és lábtörés' szószerintinek hangzik, de mindenkinek megvannak a saját problémái, és nem akar annak a halmaznak a részese lenni. Talán egyszer ők is rájönnek; ők se az övének..
Család
Griffiths-ék hétköznapi emberek, azaz varázstalanok. Hétköznapi élettel, hétköznapi örömökkel, és problémákkal. A varázslóvilág szereplői közül egyedül a mániákus mugliimádók találnák érdekesnek őket de ők mindannyiukat annak vélik. Frederick, és Patricia mindketten a középosztályból származnak, ágaikon korántsem nevezetes felmenőkkel. A társadalom létező, mondhatni lényegtelen tagjainak ivadékai, akik nélkül a mai világ valószínűleg változatlan maradt volna. Frederick az apja nyomdokaiba lépve gondoskodik London utcáinak védelméről a rendőrség kötelékében. Teljesítményét nem nevezné kiemelkedőnek a felettese, de tisztes hozzáállását, és fegyelmét belefűzné tisztjének ismertetésébe közvetlenül a rossz szóviccek után. Lefizetni még senki nem tudta, ha lehagyni már sajnálatosan sikerült néhány üldözöttjének. Lelki egyensúlyáról, a családi tűz melegéről a részmunkaidőben gépíróként dolgozó, fodrásznak jobban beillő felesége, Patricia - vagy ahogy ő, és barátnői hívják, Trish - gondoskodik. Szeretete, odaadása, és csinos külseje miatt könnyen elnézi neki szinte bárki, ha keveset tud hozzátenni az intellektuális témákhoz vagy épp nem érti egy vicc csattanóját. Gyermekeiket, Elrond-ot, és Maeve-t szerényen, valamint szerénynek nevelik, véleményük szerint mindent megadva nekik, amire szükségük lehet az életben. Egyikőjüknek sincs fogalma róla valójában mekkora ambíciókkal rendelkezik a szemük előtt vidám, folyton mosolygós leányuk, aki a mágiát nem csak a könyvek lapjaira vetett történetekből ismeri. Nem, ők csak hálát adnak az égnek a hat évvel ezelőtti lehetőségért, aminek köszönhetően Mae továbbtanulhat, és csiszolhatja a sorok között magasztalt tehetségét, mit ők maguk nem fedeztek fel addig a pillanatig. Mindkét gyermeküket különlegesnek tartják, de ez inkább az egyszerű szülői szeretetükből fakad, és senki nem hibáztatja érte őket. Örülnek mindennek, ami megadatott számukra, és igyekeztek ezt a szemléletet átadni az ifjabb Griffiths-ek számára. Visszatekintve a családfán, senkire nem jellemző a nagyravágyás, így vélhetően az egyik nagyszülő félrelépésének következménye lehet eme rejtett, szívós deformáció a szöszke lányban. Édesapja nem épp egy kiköpött nagyapja, humora is felettébb egyedi a vérvonalban. A rokonoktól látott beletörődéssel, csendes elfogadással éppen ezért komoly nehézségei vannak a felszín alatt, és sajnos vagy nem sajnos, senki nem fogott még szimatot az otthoniak közül.
Lojalitás
Dumbó
Képesség:
-
Csoport:
mardekár
Élettörténet
'Ha ideges, a bal mutató-, és hüvelykujjával simogatja a jobb tenyerét, mert a mugli anyja ezzel nyugtatta kiskorában. Hát nem édes? Kis bébi.'
'Hallottátok? Presley mondta, hogy Black-től hallotta, ahogy Finnegan, és Karvall beszélték ki tetszik neki. Nincsenek egy súlycsoportban, Griffiths olyan szánalmas.'
'Mikor fogja abbahagyni a sírást? Zsinórban ez a harmadik este, hogy álomba pityergi magát. (...) Hé, Mae! Befejeznéd végre?'
'Egyszerűbb lenne neki, ha nem jönne vissza jövőre, és a helyén maradna, elfoglalná magát valami mugliskodással. Nem hiányozna senkinek.'
'Olyan bután néz, és még azt hiszi, ha eleget gyakorolja a pálcamozdulatokat a tükör előtt, akkor egy nap varázsütésre boszorkány lesz belőle. Mintha szükség lenne még egy nyomorékra a társadalomban. Talán az egyik bordélyban adnak neki egy sarkot. Biztos járnak oda fétisesek.'
'Maeee! Flipendo! (...) Nézzétek mekkorát esett, az orra is csupa vér. Fúj!'
'Sajnálom, nem akarom, hogy engem is kibeszéljenek a hátam mögött, mert szóba álltam veled. Bocsi.'
Egy szót sem szóltam. Senkinek, és semmiről. Slughorn-nak is hazudtam, amikor személyes járt utána a professzorok közt terjengő hírnek, hogy nap nap után kisírt szemekkel jelenek meg az órákon. A Báró is súgott egy-két dolgot a fülükbe, a szembesítésükkor még inkább a föld alá akartam süllyedni, mint eladdig a pillanatig. A fogaim majd' beletörtek az erőfeszítésembe, hogy ne fakadjak ki az 'felszabadító' igazságról, de jobban féltem a meghurcoltatások utáni következményektől az év hátralévő részére. A tanéveim hátralévő részére. Az örökös megvetés, megaláztatás egy még komolyabb szintjétől, ahogy azt a nekem címzett, elolvasás után pernyévé váló, fenyegető üzenet tartalmazta. Igen, a gyerekek a világ leggonoszabb teremtményei. Főként az elkényeztettettek, markukban legnagyobb hatalommal; a szülői befolyással. Rettegtem tőlük újoncként egy olyan világban, ahol ők évekkel előttem jártak. Gondolkodás nélkül elhittem nincs súlya annak mit mondanék a tanároknak, származásomnál fogva semmit nem érne a szavam az övükével szemben, és nem pazarolnának igazságszérumot egy ilyen csipcsup esetnél. Félreértésről van szó, szorongok, nem érzem magam elég jónak a tanulmányaim folytatására, kételyek gyötörnek, és honvágy, et cetera. Lehazudtam a csillagokat, végső soron egymás után hozakodtam elő mindazzal, amit egyszer már legalább a képembe vágtak. Naiv, összetört fejjel azonosultam velük, és mind a tizenkilenc éjszaka, ami még hátra volt a másodévből, a párnámba fojtottam a könnyeimet. Halkan, reszketve a lelki fájdalmaktól. Anyáméknak fogalma sem volt róla folytattam a hagyományt még pár hétig a hazatértemet követően.
Milyen érzés az, amikor a legjobb barátnőd hátbaszúr? Elmondja a megosztott titkaid, gondolataid minden részletét a többieknek, és szánakozón néz rád, mikor minderre rádöbbensz? Más hanglejtéssel szól hozzád? Összesúg, kuncog a hátad mögött? Kingáncsol? Gúnyt űz belőled? Megaláz? Lukat tép a talárodba, amin egész nap röhög az iskola? Egerekké változtatja a jegyzeteidet, és éjt nappalá téve hajkurászhatod őket a folyosón? Teljesen másként viselkedik, mint a társaságodban valaha, és rá se ismersz? Hangosan beszél rólad, mintha jelen se lennél? Elképzelhetetlen, és leírhatatlan. Összezavaró. Az első év nem volt könnyű, rengeteg mindenhez kellett hozzászoknom, még többet tanulnom, és harsány gyerekfejjel nehezen jutottam dűlőre a vegyes fogadtatás felett. A második évbe szabályosan könnyebbséget csempészett egy támogató társ. A hátsó szándék fogalmát meg egy vastag porral fedett lexikon rejtegette. Ki ne örült volna feje tetejétől lábujjáig valakinek, aki segítő jobbot nyújtott, és valóban meg akarta ismerni? Az alakítás zseniálisan hiteles volt. Díjat érdemlő, és dicséretet a kitartásért, ami hónapokon át tartott a cél érdekében. Volt honnan tanulnom.
'Mi történt? Azt hiszed le tudod mosni a tavalyi év sarát magadról? Érted.. Sarát, mert ugye sárvérű vagy. Haha. A viccet se érted? Debil.'
'Ne feledd, jobb, ha idén nem próbálsz meg barátokat szerezni. Az ő érdekükben. Miért is húznád le őket a szintedre? Minden szemét halált érdemelne.'
'Sajnálom a történteket..'
'Válaszolj, ha hozzád beszélek! Elvitte a mumus a nyelved? Megkukultál, mugli? Azt hiszed szó nélkül hagyom, hogy nem tértél ki előlem, és nekem jöttél? Nyisd ki a szád, azt tudod még hogy kell, nem igaz? (...) Hagyj békén Klaus, szemmel láthatóan nincsenek Griffiths-nek problémái. Mondaná, ha lennének, és szüksége lenne segítségre. Nézz rá, nem olyan gyámoltalan, mint azelőtt.'
'Tényleg megcsinálod az egész feladatot egyedül? Biztos ne segítsek? Elvégre ez egy közös projekt, szívesen kiveszem a részem. (...) Öh, oké, csináld csak. Szólj, ha kész.'
'A szüleid láthatják kárát.'
Bár előbb tanultam volna meg a 'silencio' bűbájt. Bár, bár, bár, bár, bár. bár..