Papírköteggel a kezemben lépek ki a liftből, miközben elhajolok néhány üzenetküldő papírrepülő elől, amik igyekezvén befelé épphogy csak nem találnak fejbe. Nem volt könnyű megszokni ezt a nyüzsgést ami itt van, de már harmadik éve töltöm itt mindennapjaim, így mondhatom, egészen jól kitanultam a járást és a feladatokat. A magam maximalista módján ez másként nem is történhetett volna, az elképzeléseim pedig még ezt is felülmúlják, csak hát tennem is kell azért, hogy később lehetőségem legyen jó pozícióban elhelyezkedni idebenn. Eddig még semmi nem állt az utamba, a családom halála ugyan nagy megmérettetés volt és egy nehéz időszak, de a munka ebből is kirángatott valahogyan. A legnagyobb fejtörést a húgaim okozzák talán, és a mai napig nyomaszt a tudat, hogy ők a Roxfortban töltik a mindennapjaikat és nem láthatom őket, nem tudhatom, mit csinálnak, mit tesznek. Aggódom értük és valószínűleg nem is ok nélkül, de megbeszéltük a nyáron, hogy idén nem leszek a ragadós, ciki bátyjuk, aki lélegzetet nem hagy nekik venni, mert a mindennapos levelek is azt sugallják, hogy számon kérem őket. Nehezen állom meg, hogy ne írjak, mondjuk csak havi kétszer, de Flora jelentései eddig megnyugtatóak és akármennyire is aggódom, a legjobb helyen vannak jelenleg.
A főnök asztalára leteszem a jelentéseket, majd az ellenkező irányba igyekszem egy másik kupacért. Útközben biccentek néhány embernek, megigazítom az ingem gallérját és kicsit beletúrok a hajamba is. Igyekszem a tökéletességre és a kis borosta, ami most az arcomat fedi, idősebb hatást vált ki belőlem. Eddig úgy tűnt, így jobban elismernek és nem gondolnak rám taknyos kölyökként, bár a 20 évemmel már nem is mondanám magam annak. Átlavírozok az asztalok között és ahogy beérek az érintett irodába, megállok az ajtóban. Egy lány épp ingerülten (?) a papírokat pakolássza, valószínűleg pont azokat, amikre nekem szükségem lenne. Összefonom magam előtt a karjaim és nekidőlök az ajtófélfának, nem akarom annyira megzavarni, de nekem jelenleg úgy néz ki, mint aki segítségre szorul. Ez mellett pedig nem tudnék elsétálni.
- Segíthetek valamiben? - Lököm el magam mégis csak az ajtótól és indulok meg felé, remélem nem ijesztettem meg túlságosan, sőt, még talán örülhet is neki, hogy kizökkentem ebből a szituból. Abban biztos vagyok, hogy nincs itt még régóta, már biztosan láttam volna.