Összehúzom magamon a barna ballonkabátot, amin rengeteg sötét folt jelzi, hogy talán nem a legjobb választás volt erre az esős októberi sétára, és messze nem tökéletesek még a lepergető bűbájaim. Legalább a csizma jó ötlet volt, nem ázott még át, kitart. Pocsék hely ez az ősi angol kastély, amit valamelyik Edward alatt építettek a skót határ védelmére, és ami alatt egyelőre ismeretlen kilétű varázslók telepítettek valamiféle menedéket, talán raktárat, távol a keresztény király szemeitől- de talán nem olyan távol a parancsaitól. És jó munkát végeztek. Egy pálcaintéssel felfedezek még egy elátkozott követ az alagútban, bár fogalmam sincs, hogy pontosan mi történne, ha a gyanútlan betévedő megérintené. Nem is igazán nézegetem, csak megjelölöm egy vörös x-szel, azután folytatom a szokásos szenzor bűbájok varázsigéinek ismételgetését, hogy felfedjem az esetleges ellenséget. Nem hiszem, hogy maradt itt bármi, legfeljebb kőszobrok védhetik még a helyet, mégis éber vagyok. Hideg van, nyirkos minden, és egyre sötétebb lesz az idő, mégis mosolyogva állok meg egy pillanatra, és nézem hátulról, ahogy Bellatrix Black hatástalanítja az általam megjelölt követ. Nem hiszem, hogy szüksége lenne itt rám, de örülök, hogy elkísértem. Igazán ritkán találkozni olyan aranyvérű nővel, aki vonzalmat tud ébreszteni bennem ilyen könnyen, szórakoztató, éles nyelvű, és nem utolsó sorban okos. Kifejezetten imponál az ügyessége, az esze, ahogy szétszedi a kövön ülő átkot, és még ha nem is biztos, hogy osztja velem a nézeteimet, örülök, hogy vele lehetek. Elmosolyodok, azután egy varázslattal lezárom az alagutat, aminek már csak két méterre van a vége. - Fejezzük be mára, Ms. Black! Nem tetszik néhány energiaváltozás, amit a levegőben érzékeltem, ha van itt tényleg valami, az egészen biztos, hogy éjszaka veszélyesebb.- nem éreztem semmit, valószínű egy órán belül keresztül tudnánk vágni az ajtón, bent esetleg lenne még valami védőmágia, amit eltörnénk, és onnantól a Gringotts koboldjait semmi nem akadályozná, hogy rátegyék kapzsi kis mancsaikat a bent lapuló kincsekre. A kooperáció, bármilyen haszontalan is volt, jól mutatna a Mágiaügyi Minisztérium következő tárgyalásaiban, amivel talán sikerül rávenni a Gringottsot, hogy oldalt váltsanak. Nos, a halálfaló családok bent tartott aranya valószínű a fele lehet a vagyonuknak, úgyhogy kétlem, hogy jelentene ez bármit, úgyhogy ráér holnap is. A nőre mosolygok. - De nagyon gyorsan haladtunk. Beismerem, néha tényleg mondanak dolgokat a kollégák az átoktörőkre, de ha látnák Önt dolgozni, megváltozna a véleményük.- valószínű egy párbajban győznék, de az az elméleti tudás, kreativitás, aprólékosság, amivel Bellatrix L... Black szétbontja a rosszindulatú varázslatokat, valóban elképesztő. Mindig úgy láttam, hogy a kibukott aurorok mennek átoktörőnek, de a munkájuk nem könnyebb. A fizetésük viszont, na, az tényleg egy rakás szemét a miénkhez képest, ahogy hallom. Elindulok kifelé, közben véletlenül összeér a vállam a hölgyével, a kezem az ő kezével. Ritka az olyan aranyvérű nő, aki ennyire vonzó, a legtöbbjükből elég keményen kiverik a személyiséget már fiatal korukban, amíg olyanok nem lesznek, mint drága anyám, aki azután hasonló lányokat próbál nevelni, vagy ha az nem sikerül, legalább hasonlókat próbál keresni a kisfiának. Furcsa, hogy Blackék szóba sem kerültek soha, pedig három eladósorban lévő lányuk van. - Felállítom a sátrat, azután melegítek vacsorát. Remélem, hogy ízleni fog, Ms. Black.- mosolygok, miközben kibontom a sátrat a kint lévő hátizsákból, és elkezdem felbűvölni. A tértágító bűbáj hatására most biztosan áll már benne a kicsi asztal, de sajnálatos módon a benne lévő hely nem elég két külön matracnak, csak egy nagynak. Vajon rá fog jönni, hogy én terveztem, én intéztem így? Valószínű igen, ha meglátja, hogy milyen vacsorával készültem.
Akár ítéletnapig emlékeztethettem volna az aurort, hogy milyen az éghajlat északon, mit bánja ő, feszít itt a ballonjában, mintha kötelező volna jól megázni, elkényeztetett ficsúr. Legalább a csizmát megfogadta, bokáig állunk a sárban és az egyhangú skót tájban, és még mindig biztos vagyok, hogy elmérte a presztízsét: egyáltalán nincs neki, ha erre a gardedámkodásra küldték egy tanuló átoktörő mellé. Neki persze más a véleménye erről, mint azt kifejtette a dédapám portéra alatt állva, abszolút nem zavartatva magát az illemtől, amely megköveteli, hogy háztűznézőbe csak akkor megy valaki, ha hívják, Mr. Lestrange jött, látott, és még a felkínált teasüteményt is elfogadta, amin aztán a házimanóval együtt úgy megdöbbentünk, hogy egy rossz szót sem szóltunk érte. Nincs kedvem vitatkozni vele azon, hogy nem a munkám elvégzésére zavarták ide a szántásba, nem kell minden csapdát pirospontokért felfedezni helyettem, de fáj a nyakam, fázom és szeretnék végezni - Mr. Lestrangenek meg olyan illata van, mint egy parfümériának, ez a bűbája a vízlepergetővel szemben persze működik. - Akkor megtalálta végre, amiért itt vagyunk? És, mi az? Tudja már? - türelmetlennek hangzom, a visszhang is, de még a tűrhetőség határán rosszindulatúnak - fogalmam sincs a feketemágia ezen kacskaringóiról, és ha úgy tennék, hát megnézhetném magam, azonnal rámsütné. Nem az a típus, amire nem következtettem az arcformája mentén, arra a házimanó is megmondta, meg a dédapám is, hogy csak rossz vérből fakadhat, az ilyen férfiak sosem egyenesek. Gyanakodva méregetem még összefont karral az útban, de aztán ki tudja, nem haragudhatok minden férfire néhány hitvány hajtás miatt. - Mármint ha látnák, ahogy megoldja azt helyettem, és hagyja, hogy végignézzem. Ön tényleg egy udvariatlan alak, Mr. Lestrange, és ne tegyen úgy, mintha nem volna erre büszke. - elállok az útból, és a hazatérés reményében hátra sem pillantok: nincs okom kételkedni abban, hogy a férfi mennyire élvezi ezt az aknamunkát egy unszimpatikus átoktörővel, ha látná a menekülés gyors lehetőségét, hát már csak a port látnám, amit a csizmája felvert a nagy futás közben - Kíváncsi voltam, megkér-e, hogy bűvöljem meg a kabátját, vagy büszkén ázik még egy kicsit, és nem okozott csalódást. Holnap... Élesen hallgatok, nem zörgök tovább, mint valami szalmabáb. Egészségtelen ez a férfi, lökdösi az embert, a kezét tapogatja, összeszorítom a számat, és nem teremtem le, ilyen arcéleket nem lehet, minek, lehetetlen alak, csak fújok egyet, és követem a szabad ég alá. Ég az arcom, de azt megtartom magamnak a sötét jóvoltából, egy fürdőt akarok, az ágyamat, és hétköznapokat, ahol nem hoznak zavarba ilyen undok aurorok. - Várjon.. itt fogunk mégis éjszakázni? Azt hittem, visszajövünk..- pedig én javasoltam, hogy készüljön sátorral, az enyém is itt lapul a táskámban, de nem tűnt ez olyan komoly vállalkozásnak, hogy rögtön kempingezni kelljen tőle. A felkészültség azonban ínyemre van, olyan ritka, hogy bárki arra használja a fejét, amire készült.
- Jól van, nem bánom. Ettem már rosszabbat is, mint a kétszersült, van nálam némi diákcsemege, merő véletlenül.. - más vacsorára nem számítok, míg sártalanítom magam a sátor előtt, legfeljebb talán pár szendvics, jól felkészült aurorok sem cipelnek háromnapi hidegélelmet ilyen gyerekjáték bevetésekre. Bosszantó, hogy ő előrébb látott, mint én, de annyira megzavart, amikor a sütemény után még egy kávét is kért, hogy szégyenteljes. Vajon kitől szerzett olyan hamar sátrat, berendezést? Látom, nem egyszemélyesen alszik, a dög. - A szeretőit szokta itt elszállásolni, Mr. Lestrange? Roppant felkészült lehet pásztorórák dolgában, de lehet, hogy nem minden közhely ostobaság az aurorokról sem. - hát nem véletlenül annyira kevés a nő köztük.. rögtön kiesnek a nagy romantika és kölykök után. Illendő volna most hallgatnom, ártatlanul megjegyeznem, hogy ez tulajdonképp egy hálószoba, én pedig inkább a vár alatt térek nyugovóra, Merlin mentse a szemérmet.. Mr. Lestrange pont így méreget, pont ezt várja. Rossz lóra tett, leülök az asztalhoz, és hagyom, vizsgázzon képességeiből.
Szórakoztat Ms. Black türelmetlensége, ami normál körülmények között érthető lehetne, és osztanám. A lehetőség, hogy esetleg ezen a helyen kell éjszakáznunk, egyáltalán nem vonzó, engem is a társaság lehetősége nyer meg inkább. Ha nagyon akartam volna, biztos vagyok benne, hogy probléma nélkül végeztem volna itt. - Ó, nem oldom meg Ön helyett. Esélyem sem lenne. Tényleg lenyűgöző, ahogy dolgozik.- tény, az egyszerűbb dolgokat megtalálom, ha van itt valami, ami él vagy mozgásra bírja valami varázslat, akkor azt jobb esélyekkel intézem el, de tőlem talán szokatlan módon, irónia és gúny nélkül nevezem Bellatrix Lestrange képességeit lenyűgözőnek. Tényleg azok. Nem szoktam olyasmivel hízelegni, ami nem igaz legalább részben, ha valakinek a külsejét vagy az erkölcsét dicsérgetem, az szokta azt jelenteni, hogy nem találtam mást. Lenézek a kabátomra, ahogy Ms. Black megjegyzést tesz rá- való igaz, nem volt a legjobb választás, és nem tettem meg a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy megvédjem az esőtől. Lett volna ellenállóbb, már előre megbűvölt kabátom, az viszont egyáltalán nem néz ki ilyen jól, és szerettem volna jó benyomást kelteni. Amikor nyolckor Ms. Blackért mentem, talán sikerült, de úgy tűnik, ez egy rövidtávú győzelem volt. - Igazság szerint megköszönném, ha segítene a kabáttal. És természetesen itt éjszakázunk, akkor holnap előbb kezdhetjük. Ne aggódjon, készültem védővarázslatokkal, semmi baj nem lesz.- tudom, hogy nem emiatt aggódik, Ms. Black, de örülök, hogy végül viszonylag könnyedén beadja a derekát. Győzelemnek érzem, ahogy elkezdem felállítani azt a sátrat, amit azután elkezdek védővarázslatokkal körbevenni, hogy semmilyen kéretlen vendég ne zavarja meg az éjszakánkat. Nem a legjobb randevú helyszín a sátor, a házunk, vagy ami még jobb, egy semleges terület, például egy étterem működőképesebb lett volna. A bevetett ágy bizarr hatást kelt, még úgy is, hogy még soha nem aludtam benne, direkt erre a célra vettem tegnap, és raktam össze egy óra alatt varázslattal. Őszintén szólva nem bánom, ha végül nem történik benne más azon túl, hogy esetleg együtt alszunk benne, az igazi kellemetlenség az lenne, ha végül az egészet át kellene engednem. Az azt jelentené, hogy nagyon rosszul ment ez az egész. - Ó, nem, Ms. Black. Ön az első hölgy ebben a sátorban, az a közhely tényleg ez közhely. Foglaljon helyet, kérem!- kihúzom neki a széket, hagyom, hogy leüljön, azután intek a pálcámmal. Azt a varázslatot alkalmaztam, amit a Roxfort története című könyv szerint az asztalterítéshez is, otthon három asztalt teríttettem meg, és most, hogy az asztalra koppintok háromszor, remélhetőleg megidézem az első tartalmát probléma nélkül. Kipróbáltam ezt otthon, nem volt probléma belőle, és elvileg a távolság sem okozhatna, mégis, ahogy egy pár másodpercig nem történik semmi, a mosolyom mögött meglehetősen ideges vagyok. Ha nem történik semmi, nem fogunk enni. Aztán, ahogy a fehér abrosz, a két porcelántányér, a három sornyi evőeszköz, és a kerekded kerámiaedény mellette a merőkanállal megjelenik, fellélegzek kicsit. Sikerült. - Bevallom, kétszersülttel nem készültem, de remélem, hogy ez is ízleni fog Önnek.- a pálcámmal meggyújtom az asztalon álló gyertyát, azután leveszem a fedelet, és néhány kanállal merek Ms. Black tányérjába a benne lévő, hideg, főleg eperből és málnából készült gyümölcslevesből. A Lestrange konyhán szerintem ezt készítik a legjobban, de tekintve a védővarázslatokon is átharapó hideget, lehet, hogy nem ez volt a legbölcsebb döntés. A főmanó mondta is, hogy ez a fogás nyárra jó inkább, a hidegre jobban esik valamilyen forró vagy meleg leves. - Jó étvágyat, Ms. Black! Elégedetten mosolygok, miközben merek magamnak is, és eszek belőle egy kanállal, ha a hölgy is a kezébe vette a kanalat. Az étel minősége most is olyan jó, mint mindig, ami talán eltereli kicsit a nő figyelmét arról, hogy ez az egész egy pofátlanul kieszelt csapda. A gyertya talán túlzás volt, de csak nem hallgathatok egy házimanóra randevú tanácsok kapcsán. Igaz, valószínű ő segített összehozni a szüleimet, ami nélkül nem tudom, hogy lett-e volna közöttük házasság rendezve, de Bellatrix nem olyan, mint azok az átlagos aranyvérű lányok. - Remélem, hogy a körülményekhez képest azért elégedett, hogy ebben a sátorban töltjük az éjszakát.- az, hogy egy ágy van, pofátlanul elárulja, hogy eleve terveim voltak rá, hogy ugyanabban az ágyban fogjuk azt tölteni, de ha nyíltan rákérdezne, lovagiasan felajánlanám, hogy alszok a földön a hálózsákban. - Még nem is mesélte, hogy mi vitte rá, hogy átoktörő legyen. Úgy értem, nagyon jó benne, de elég kényelmetlen és veszélyes munka. Talán egy jobb vízlepergető bűbáj javítana rajta, de úgy érzem, az összhatás mindenképpen kényelmetlen lenne.
Nem szívesen vallanám be - és amúgy sem kérdezné, az sokkal inkább érdekli, hogy udvariasan kiforgassa a munkámat, ahogy veszem észre - de tartok tőle, mit találhatnánk egy ilyen sírboltnak beillő alkalommal. Élénken él még bennem az inferus képe: ellenőriznem kell az azóta minden éjszaka használt védőbűbájokat. Nem lelkesít, hogy itt fogunk aludni, ahol akár még reális volna ilyen lénybe akadni, de nem retteghetek örökké egy hülyeségtől. - Milyen védőbűbokkal dolgozik? Nem lephet meg bennünket semmi, ha ki is mászik onnan, ahonnan jöttünk? Mert Minisztériumot időnként az is meg szokta, hogy nem mindenki ért egyet a döntéseivel.. - dobolok az ujjaimmal az asztalon, amely feltűnően meg van terítve, mintha elegáns helyen volnánk, ahová semmi okkal nem tudott volna hat thesztrállal sem bevontatni, itt, a semmi közepén mégis úgy fogunk tenni, mintha nem hivatalosan járnánk itt. Nem tűnik tapasztalatlannak, értenie kell ahhoz, amiről állítja, hogy ismeri, bármi szendvicset is húz most elő a ki tudja honnét, nem vonja el a figyelmem úgy, hogy magam ne ellenőrizzem majd lefekvés előtt. Anyám szerint illetlen az asztalnál politikáról beszélni, de rögtön kisülne az enyém helyett az ő szeme, ha tudná, milyen asztal és pontosan hol, milyen társaságban áll.
- Többek között ez a közhely is igaznak szokott bizonyulni. Nagyszerű, előbb esszük meg az általam hozott mókuseledelt, és utána a képzelt vacsorát, vagy fordítva? - gonoszul rámosolygok, bár nem szánom annak, de ezt az arcot nem lehet másra használni, Lestrange is akkor a legundorítóbb, mikor kedves próbál lenni, nekifutna a csalitosnak, ha megnyerő igyekeznék lenni vele, az volna ijesztő csak igazán - Vagy a sársüti.. Megint hirtelen fejezem be, gyanakodva nézek előbb az edények tartalmára, aztán arra, aki idézte őket: sok mindent el tudok képzelni magukat sokra tartó aurorokról, ezt kevéssé. Ha szívesen beszélgetnék a manóval, ezzel cukkolhatnám élete végéig, másnál állandó a főtt étel mindig útrakészen, hát micsoda skandalum. A legnagyobb skandalum az, ahogy Lestrange rám néz ezek után, mintha ez természetes volna. - ...maga tudta, hogy itt fogunk éjszakázni?- megidézem Andromeda temperamentumát, most próbálok higgadtan szemlélve lesújtani és csak innen, az abrosz mögül, haloványan felháborodni, pedig erősen ég a nyelvem hegyén, hogy hangot is adjak neki. Nagyobb összegben mernék fogadni, hogy bárminek is próbálok aktuálisan látszani, az arcom olyan lehet, mint Minchumé lehetett, mikor a Prótéfa lehozta azt a kis színest arról, hogy homoszexuális.
A gyertya az már felségsértés kategóriája, kinyitom a szám, hogy szóvá is tegyem, aztán becsukom, mert van pofája merni helyettem, NEKEM, és olyan vígan parolázik, mindjárt kiböki, hogy kisztihand, és akkor elszabadulnak a jól tartott indulatok. Vörös lehet az egész fejem, dehogy vagyok én Andromeda. - ...mit merészel.. és eperleves, otkóberben! - tör ki belőlem nagy lendülettel a felháborodás, és ennél nevetségesebb végszót sem adott még senki, soha. Elszégyellem magam, de attól még dühösebb leszek, nem fogok itt mindjárt belesülni ebbe az arcátlanságba, egyetlen auror sem rendez gyertyafényes randevút kollégájának, egyetlen auror sem rendel erre külön ételt a puszták közepére, és egyetlen auror sem rendel a jeges északi szelek közepette nyárra való gyümölcslevest. - Töltjük?! Maga.. utolsó... sáskajárás.. - felállok az asztaltól, és készülök kiviharzani, becsületem nekem is van, ha már a bolondját lehetett járatni velem, ezt nem kell nyugodalmasan elviselnem. Nem lehet más ez, mint valamelyik túl sok szabadidővel rendelkező asszonyszemély ármánykodása, most megyek, és kínomban megeszem a hülye kis diákcsemegémet, és holnap első dolgom lesz, hogy az összes nőrokonom arcába mászom, ezt a Lestrange-átverést meg elfelejtem. - Tudja, kit tegyen bolonddá, Mr. Lestrange! Viszontlátásra!
Elmosolyodok, de közben azért megjegyzem magamnak, kissé talán meglepetten, hogy Ms. Black fél kint éjszakázni. Persze, nem árt manapság óvatosnak lenni, mindenféle ocsmány dög járja manapság szeretett országunk éjszakáit, de meglepő, hogy valaki, aki úgy határozott, hogy elátkozott sírok feltörésének szenteli az életét, ennyire fél. - Nem kell aggódnia, semmi nem fog átjönni hívatlanul.- a biztonság kedvéért azért kétszer is átgondolom, hogy mindent feltettem-e. Ez a hely tényleg nem túl biztonságos, nem kelti a legjobb benyomást, és rengeteg történetet hallani róla, hogy miként értek véget egyes elővigyázatlan varázslók és boszorkányok. Nem hagytam ki semmit. Tervem sikerének biztos tudatában mosolygok a mókuseledel említésére, szórakoztat, hogy Ms. Black nem sejt még a világon semmit. Nem tudom pontosan persze, hogy milyen étellel készült, de egészen biztos nem olyasmivel, amivel én. Furcsa, meglepő, szórakoztató fordulat lenne persze, ha kiderülne, hogy neki is hasonló tervei voltak. Olyasmi, amit az ember a gyerekeinek, unokáinak mesélne. - Szerintem hagyjuk a mókuseledelt és a sársütit is. A biztonság kedvéért készültem vacsorával.- kissé talán túl büszke, túl önelégült és szemtelen a mosolyom, amit akkor villantunk a vacsorapartneremre, amikor előkerülnek az ételek. Az biztos, hogy túlzásba vihettem a dolgot, a nő arca egyértelműen azt adja elő. Nem is tudom igazán, hogy mit lehet mondani erre a kérdésre. Beismerni nem lenne a legszerencsésebb, bár nem ostoba egyáltalán, ha az lenne, biztos, hogy nem készülök ennyire rá. Az ostoba nők végtelenül unalmasak, most viszont az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy nem tudom biztosan, hogy hogyan vágjam ki magam. Nem hagyom lekonyulni a mosolyt az arcomról ettől függetlenül sem. - Hát... mondjuk inkább, hogy volt egy megérzésem, és biztosra akartam menni.- érzem a robbanó vihart, felkészülök az elugrásra a gyertya és a leves elől is. Igen, a gyümölcsleves októberben talán tényleg nem volt a legjobb döntés, legjobb menü, ahogyan arra a főmanó is felhívta már a figyelmemet. De ilyet most biztos nem fog akkor enni, még vagy kilenc hónapig. - De nagyon finom. Kóstolja meg! Pár másodpercig nézem csak, ahogy Ms. Black feláll, furcsa módon próbál megsérteni, azután elindul a kijárat felé. Felállok azután én is, elindulok utána. Nem a legjobb helyzetet alakítottam ki, persze, az ilyen olcsó romantikus gesztusok bizonyára nem túl vonzóak egy ilyen intelligens nő számára, különösen nem most, nem ebben a sátorban. Teszek utána néhány gyors lépést, ha más lenne, talán megragadnám a kezét is, de az most határozottan nem lenne jó ötlet. Megállok, ahogy megfordul, elköszönni készül. Már nem mosolygok. - Ms. Black, elnézést kérek öntől! Nem akartam megbántani vagy azt éreztetni, hogy lenézem Önt. Csak szerettem volna kicsit kellemesebbé tenni ezt a hosszú és fárasztó napot. A gyümölcsleves nem a legjobb választás.- meg talán a gyertya is túlzás volt, azzal tényleg nem tudom, mi volt az elképzelésem. Azt hiszem, egyszer akkora sikerem volt eggyel, hogy azóta azt gondolom, minden nő bolondul utánuk, ami persze a legkevésbé sem igaz. Megigazgatom a kabátomat, megigazítom a taláromat azután a nőre nézek. Van valami nagyon vonzó abban, hogy mennyire különbözik azoktól a nőktől, akiket ismertem, akiket anyám a feleségemül akart volna. Tényleg furcsa választás volt rengeteg minden ezzel az estével kapcsolatban, ami, persze, amúgy sem indult volna a legjobb randevúnak. - Tényleg meglehetősen illetlen ilyenkor gyümölcslevest enni, de kérem, jöjjön vissza, és fejezze be velem a vacsorát. A gyertya pedig tényleg túlzás volt.
Hallottam, van a varázstalanoknak abban a mozgó képes dobozában valami program, ahol egymást verik át: a butább, nevetségesebb mugli elhiszi, hogy megajándékozzák, isteni szerencse éri, vagy pénzhez jut, aztán a végén mindenki együtt röhög rajta, és ezt bárki megtekintheti a saját kanapéján ülve, milyen szórakoztató, haha. Nos, kétlem, hogy anyám és nagynéném ennyire inspirált volna, de a szándék, na annak nincsenek épp híján, bevetették már minden trükkjeiket arra, hogy összeboronáljanak ilyen körülmények között valami befolyásolható, vagy vagyonra, névre vágyó ficsúrral, és azt hitték, elhiszem még, hirtelen annyi dolga lett a manónak a makulátlan szalonban, hogy unos-untalan keringenie kell ott kettőnk körül, mint zsidóban a fájásnak, dehogy jelent nekik. Hát mit nem, még egyszer nem szolgáltatok nekik reményeket, az utolsó óta kerülöm még a lehetőségét is ennek, mint a pestist, de ezt úgy tűnik, nem tudtam.
- Mennyit kapott maga ezért?! - jajdulok fel sértetten, mikor utánam iramodik, hát meddig fogjuk még kerülgetni itt a forró kását. Vajon mennyit kapott ezért az ügyes trükkért? Mert el kell ismernem, nagyot megy, szemben azokkal, akik csak a helyet foglalták a rökamién, láthatóan energiákat ölt ebbe a tervbe, szó nem érheti a ház elejét. Benne bizonyára meglelték a legjobb féket, mert majd minden asszony a karjaiba hullik ennyi sárm és kellem után, és meglelték a megoldást, hogy végre kiebrudaljanak otthonról.. Nem akarok szólamokba kezdeni, hogy jaj bizony én mennyivel különb vagyok a többi lánynál, de az is biztos, nem akarok valami faragatlan, ostoba, hímsoviniszta, elkényeztetett rongy asszonya lenni, pulyákat fialni a nagy dicsőségére és anyám sorsára jutni! Bizony, Lestrange igen rossz jószágra vetett szemet, ha anyámmal és a nagynénémmel közösködik - így, hogy kezdtem talán.. megszokni, még rosszabb ez az alkalmatlankodása. Nem kellene felvennem, de tőle nagyobb arculcsapás, mint az eddigiektől összesen.
- Csak mondja meg, mit akar, nem kell tovább udvariaskodni! - persze, hogy is gondoltam, a jóképű - és ezt illetlenül tudatosan művelő - és nőtlen auror majd épp a problémás árura kíván önként alkudni, ha eddig a hibátlanra sem tette.. nem lehet ez érdek nélkül való, mostanra hírem van a fiús házaknál és anyáknál, egy sem kívánna ilyen menyet, ilyen fúriát a kicsi, szeretve ápolt kölyke mellé, majd épp az a dáma, és épp az elsőszülöttje mellett fogja tűrni.. Talán anyámék osztottak-szoroztak, rájöttek, amit elvesztenek réven, megnyerhető a vámon, a nyakukon maradok, még meghiúsítom a húgaim nászát is, három lány nem maradhat öreglány egyszerre, hát inkább adósságba is verik magukat, csak végre kezdődjön valami - Az elejétől sejti az egészet, vagy menetközben kérték fel a megtisztelő porondmesteri minőségre?! Jó volt végig a bolondját járatni velem?! Hát... kívánom, hogy.. nos... Kifogytam a rágalmakból, és amúgy is, nekivághatok épp a tájnak, és mit érek majd el vele? Mióta megégettem magam a múltkor, itt van a félsz, az tényleg gátat szab az indulatoknak, és ezt a posztot nem hagyhatom el, ha mindjárt leteremt is, mit kapnék a koboldoktól. Ördög vigye azokat is, rég rájuk borítom az asztalt, ha nem lennének az egyetlen kiút abból, hogy otthon tespedjek és várjam az ítéletnapokat. Valamit mondani azért mégis kell, kibököm az elsőt, ami eszembe jut, utána meg szeretném levágni a nyelvem. - Szomorodjon meg a lova, Mr. Lestrange!
- Ezt hogy érti? Miért mennyit kaptam?- teljesen értetlenül állok a kérdés előtt. A Minisztérium talán ad valamiféle minimális bónuszt a havi jövedelmemhez, ha beleszámítjuk ezt a terepmunkát a számításokba, de nem hiszem, hogy erre gondolt, inkább hangzik úgy, hogy a vacsoráért mit kaptam. Azért viszont nem értem, hogy miért kérnék pénzt, különösen, hogy semmivel nem jövök szegényebb családból, mint a nő. Az őszinteség, nyíltság talán soha nem tartozott a legfőbb erényeim közé. Szinte mindig mindent megkerülök egy szellemes megjegyzéssel, szarkazmussal, cinizmussal talán, de most úgy érzem, hogy nem ez lenne a megfelelő hozzáállás. Egyértelmű, hogy Ms. Black valamiért megbántva érzi magát, és nem hiszem, hogy csak az zavarja, hogy csapdába csaltam őt ezzel a vacsorameghívással. - Én... nos, szerettem volna Önnel vacsorázni. Tudom, a helyszín és a fogás sem a legmegfelelőbb, és előbb meg kellett volna hívnom.- persze, egyértelmű volt, hogy van esélye, hogy itt töltjük ezt az estét, és soha nem voltam az a típus, aki sokáig vár arra, hogy megragadjon egy lehetőséget. Ezt az estét amúgy is együtt töltöttük volna mindenképpen, legfeljebb kevésbé kellemes étellel és körülmények között. Értetlenül hallgatom Ms. Blacket, nem értem egyáltalán még mindig, hogy pontosan miről beszél. Csendben nézem az arcát, végig a szemébe nézve, nem mosolygok, csak figyelek rá. Az értetlenségem, a komolyságom lassan reménytelenségbe kezd átcsapni, ahogy egyre inkább azt gondolom, hogy nem fogom tudni ezt megbeszélni vele. Az esélytelenek nyugalmával várom az utolsó mondatát, ami aztán teljesen váratlanul ér. Először elmosolyodok, azután kissé el is nevetem magam. Hosszú másodpercekig tart, amíg a hirtelen, teljesen váratlan kifejezésből magamhoz térek. - Hát... a lovam bizonyára nem lenne boldog, ha megszomorodna.- a mosoly az arcomon marad, ahogy nézem a nő arcát. Soha nem gondoltam, hogy létezik valaki, akivel szívesen tölteném az életemet, különösen nem az arisztokrácia sorai közül, de azt hiszem, ebben tévedtem. Van valami különleges ebben a nőben, ami megkülönbözteti a többi aranyvérűtől. Nem hagyom abba a mosolygást, de újra felveszem a szemkontaktust, és halványabban mosolygok valamivel. Nem úgy, ahogy szoktam, nincs ott a szemtelenség, a cinizmus, szarkazmus a szám sarkában, ami általában ott bújik. - Nem kért fel senki semmilyen szerepre. Én döntöttem úgy, hogy szeretnék Önnel vacsorázni, mert jól éreztem magam Önnel. Nem volt semmilyen más szándékom ezzel.- fogalmam sincs, hogy pontosan kinek állna érdekében, hogy Ms. Black-kel vacsorázzak, ki akarna rávenni engem, hogy hazudjak neki. Talán azok közé a nők közé tartozik, akit valaki bántott egyszer fogadásból, én is láttam hasonlót a Roxfortban, és valamiért nem jár azonnali kirúgással. - Megértem, ha úgy érzi, hogy lerohantam. Ha szeretné, visszaküldöm a levest.
Kedvem volna azt válaszolni, hogy ezért legalább három évet kaphatna, ha egy olyan országban élnénk, ami él is az ízlés törvényeivel, de ugye itt büntetlenül lehet mindenféle színű süvegekben vonaglani a Wizengamot soraiban meg előtt, dehogy kell szakértelemmel bírni igazgatóként - a tárgyra térve, Lestrange a nyolcadik csapás és huszadik lap a sorban. Még hülyének is tetteti magát, mint a falu bolondja, el kellene hinnem ilyen előzmények után, hogy olyan ostoba, mint ide Jeruzsálem?! Tehetetlenül toppantok egyet, mint mikor érzem, hogy itt bizony csúfos nagy Mohács lesz, és nem javamra, de hát csak nem fogok belesülni, ha engem ütnek rajta keresztül!
- Mennyit kapott a nénémtől és az anyámtól?! Alig ismer, majd bizony rögtön kisztihand lesz velem itt a szkénén?! Hát mi vagyok én, a kolozsvári könnyező szűz, hogy látni akarjon?! - azért az látható, hogy elragadott a hév minden okok nélkül, mert ha tényleg ártatlan és épp vasvillára kapom, hát kettőnk közül kitalálható, ki a nagyobb ökör. Nem ez volna az első, hogy hirtelen ítélek, de az első olyan alkalom sem, ahol kelepcébe csaltak, és már mikor kezdtem jól érezni magam, kiderült, nem volt az őszinte annyira.. Tudom én nagyon jól, milyen természetem van, nem szokott velem senki vacsorázni önként, nagyon fenyegetésekre sem, olyan vagyok, mint a pestis, csak el nem múltam, minek akarna éppen engem szórakoztatni egy ilyen férfi?! Andromeda most az ágyában igen kényelmetlenül fekhet, ha valóban olyan jók a megérzései, mint hiszem: érzi, hogy megint ásom magam alatt a koporsónak valót kifelé gyökerestül, de már nem merek bízni szinte senkiben.. Az is elárult, akivel világot akartam váltani, akibe beleláttam a reformert, és nem volt még egyetlen férfi sem, aki végül ne a fonákját mutatta volna magának, mikor már megenyhültem. Talán érdemes volna ezt hosszasan megvitatni egy jó pszichológussal, de kinek van erre ideje - csúnyán nézek az aurorra, de azt se érdekli. Fújtathatok itt neki ítéletnapig, ezt nem fárasztom ki láthatólag.
- Úgy?! Ez volt az egyetlen oka? - keríthetnénk valami eszközt arra, hogy meggyőződjem erről, de ebbe már csak nem menne bele, és nem lehetek ilyen betegesen ellenséget sejtő minden sarokba.. Ki szeret folyton találkozni félelmeivel? Nekem mostanában gyakran megjelennek a táncrendemben, nem jókor talált meg Lestrange az újabbakkal, pedig el kell ismernem majd, ráérő időmben, hogy már ott is az ördögöt látom, ahol még szándéka sem volt, és jól teszem erősen, ha minél hamarabb megszököm otthonról eredeti vágyam ellenére, mert olyan mérgező ott a hangulat, hogy holnap az ablaknak megyek tőle - Akkor ez valami.. randevú? Akkorát hallgatok arról a hülye lóról, amekkorát esni lehetne róla - meg amekkora vagyok, ha jót akarok. Összepréselem az ajkaimat, és méregetem még egy sort keselyű-tekintettel az ajánlkozó aurort, végül is.. mit árthat, ha legalább a levest megeszem? Ha ugyan nem a rokonaim zavarták ide, akkor komoly kifogásaik volnának ellene, hiszen mégis felnőtt férfi, mégis alkalmakat keresett arra, hogy a tekintetük nélkül kettesben legyen velem. Éppen... leülhetek. Leülök, és gyanakodva méregetem még egy kicsit a tányér tartalmát, de hallgatok a szóra, Lestrange.. megengedem, nem olyan borzasztó, mint az üldözési mániám mondatja velem. Nem lehet mindig harcolni az egész világgal, mert megbolondulok. - És mit tervezett arra az esetre, ha itt hagyom? Azért lássa be, amit művel, az minimum kockázatos, sőt, őrültség. Minek akar velem parolázni itt? - megpiszkálom a kanalat, na a gyertyatartó az ronda és túlzás, de hát kínos, nem kínos, még egyetlen normális randevút sem adtak nekem ép elméjű emberek, talán mindig ez a módi - Azt ne mondja, hogy azt hitte, olyan lányra akadt, aki majd egyből leheveredik arra az ágyra.. Ami meg az iméntit illeti.. vannak rossz tapasztalataim. Csak azok vannak. Botrányosak.. az embernek az élettől is elmegy a kedve, ha már úgy kell megvesztegetni másokat, hogy.. mindegy. Tudja, hogy megy ez a 'jószággal' és a 'jószág megvételével', biztosan alkudott már maga is.
- Én... semmit. Nem beszéltem egyikükkel sem soha hosszabban.- nem egészen értem még mindig az egész mögött a logikát. Még ha Ms. Black nem is ismeri a pontos anyagi helyzetünket, azzal minden bizonnyal tisztában van, hogy nincs szükségem rá, hogy pénzért randevúzzak valakivel. Nem értem persze a másik szempontot sem: Ms. Black fiatal, vonzó hajadon, nem látom értelmét és logikáját annak, hogy valaki pénzt kérjen azért, hogy időt töltsön vele. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne nehéz dolga szinte bármelyik családból kérőt találni. A nő szemébe nézek, ahogy felteszi az első kérdést. Nem volt tényleg más szándékom az egésszel, nem volt semmiféle rejtett motiváció a dolog mögött. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy egy gyors, könnyed légyottra vágytam ezzel az egésszel, Ms. Black nem tűnik annak a típusnak, akit könnyen ágyba lehet vinni, a másik dolog, mely szerint női rokonai miatt vagyok itt, pedig egészen abszurdnak hat. Kicsit elmosolyodok. - Igen. Ez egy randevú.- tudom, sokan tagadnának, visszakoznának, de nem vagyok az a típus, aki zsákbamacskát árul vagy kerülgeti a forró kását. Amúgy is hülye, aki elhiszi, hogy gyertyafényes vacsorát a puszta közepére, egy sátorba valaki puszta szívjóságból készít elő valakinek, akivel alig beszélt. Nem akarok szabadkozni sem, bizonyára ő is tudja, hogy egy ilyen alkalom önmagában még nem jelent semmit, és még rengeteg lehetősége lesz felállni az asztaltól következmények nélkül. Örömmel konstatálom, hogy Ms. Black helyet foglal az asztalnál, és én is leülök. Szórakoztató nézni, hogy mennyire óvatosan, mennyire gyanakodva kezdi el enni azt a levest, szinte látom a tétovázást benne. Úgy érzem, a büszkesége bizonyára azt mondatja vele, hogy most futnia kéne, ki az esőre, a békákkal, lidércekkel és vámpírokkal éjszakázni, és biztosan nem a kényelem volt az a futószár, ami visszafogta a büszkeségét. - Igazság szerint, bevallom, nem készültem semmivel arra az eshetőségre. Úgy gondoltam, hogy eltöltjük együtt ezt az estét itt, kellemesen, és lehetőségünk lesz megismerni egymást.- lassan, magamhoz mérten kifejezetten kimérten eszek, igyekszem minél többet nézni a nőt, aki valóban hihetetlenül vonzza a tekintetet. Nem állítom, hogy kifejezetten bánnám, ha kiderülne, hogy tévedek, és egy ágyban tölthetnénk ezt az éjszakát. Félreteszem a leveses tálat, megvárom, hogy ő is befejezze, azután hagyom, hogy a mélytányérok eltűnjenek, helyet adjanak a közelgő főfogásnak. Hosszan tanulmányozom Ms. Blacket, miközben mesél, és aki, úgy tűnik, annak a társadalmi elvárásnak, csoportnak az áldozata, amiből mindketten származunk. - Nem gondoltam, hogy Ön olyan lány lenne. Sajnálom, hogy rossz tapasztalatai voltak korábban, de biztosíthatom, hogy a saját szándékomban, a saját nevemben vagyok itt. Ami pedig az alkudozást illeti... nos, egyelőre nem próbálkoztam vele. Az anyám igyekszik folyamatosan eladó sorban lévő lányok szüleivel egyeztetni, és folyamatosan ajánl is mindenkit, akit ő megfelelőnek tart. Nekem viszont valaki olyan kell, akit én tartok megfelelőnek. Hosszan nézek Ms. Black szemébe az utolsó mondatnál, mintha nonverbális üzenetként célba juttathatnám, ő talán azon lányok, azon nők közé tartozik, akik megfelelőek. Nem sok ilyen lány létezhet, azok között a lányok és nők között pedig, akiket anyám megfelelőnek tartott, egy sincs. Neki valami csendes, személyiségmentes, erkölcsös lány kellene, lehetőleg egy olyan családból, akiket ő megfelelőnek tart. Gondolom, hogy valami problémája van Blackékkel, mert nem merült fel egyikük neve sem- igaz, a két fiatalabb amúgy sem kerül eladó sorba, amíg a legidősebbet el nem veszik, és kétlem, hogy anyámnak megfelelne valaki, aki kiragadja azt a kevés kontrollt a kezéből, amit még magáénak tud a Lestrange ház fölött. Megérintem a pálcámmal az asztal sarkát, mire megjelenik a még gőzölgő lazac, burgonyasalátával, egy-egy kristálypohárral, és egy üveg drága vörösborral. Szinte látom a főmanó rosszallását, minden bizonnyal rövidesen látni fogom Ms. Blackét is, és valószínű megkapnám anyámtól és a húgomtól is, hogy mennyire borzalmasan nem értek hozzá, hogy miként is illik összehozni egy illendő, úri vacsora körülményeit. De ezt a vacsorát annyira kötelékek, megkötések nélkül akartam költeni, amennyire csak lehet. Kicsit úgy érzem, azt üzenem vele, hogy nincs kifogásom a januári fagylalt ellen sem. - Az Ön kérői... Önnek a személyükkel volt baja? Vagy valami mást nem kedvelt bennük?- egyelőre nem nyúlok az evőeszközhöz, töltök a borból mindkettőnknek, miközben a válaszára várok. Tudom, az átlagos aranyvérű ifjak ritkán értenek bármihez, többnyire anyu és apu betolja őket valami megfelelő pozícióba, ahol azután elvannak, megússzák az életet, a fizetésük pedig hozzájárul valamennyire ahhoz, hogy elhiggyék, a saját életüket maguk teremtették meg, nem az őseik évszázados vagyona.
Ki eszik hideg levest ilyen időben? Ezért aztán mindenki elmarasztalná az összes létező szalonban és társaságban - ezért, ha lehet, még jobban ízlik ez az ízléstelenség. Anyámék legalább egy délutánig tudnák sorolni, mi kifogást emelnek a kecsegtető előzmények után mégis ellene, csak arra jutna néhány óra, hogy az milyen arcátlanság, hogy nem tőlük kért engedélyt, és nem gavallér az, aki munka közben, tisztességtelenül kettesben ad randevút egy tisztességes ifjú hölgynek. Imádom.
- Most már értem, miért lett auror. A bába biztosan a fejére ejthette, és most üldözi a halálközeli élményeket. - különösebben nem rossz ez a leves, azon kívül, hogy sem szezonja, sem értelme nincs a kinti hőmérséklet mellett, de nagyobb bajunk ne legyen ennél. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem igen kívánkozom a saját, sötét és egyelőre befűtetlen sátramba virrasztani, mert ilyen előzmények után aligha fogok könnyen elaludni, bámulhatom a pálcámat, meg a szövet belsejét, és várhatom, valamelyik zaj talán több önmagánál. Akár.. maradhatnék is, Lestrange nyilván boldogan megalszik a padlón, csak gondolt ezzel is, ha annyira úriember, mint állítja, de a hálózsákom szívesen átengedem az ágytársaságom helyett, arra nem lehet panasza. - És annyi év alatt egyetlen megfelelő leányra sem akadt? Látja, ez a baj bizonyos férfiakkal! Tudja, mit vár el, de hagyja, hogy mások fáradjanak az érdekében, játszik csak mások reményeivel! Ha én volnék ilyen kiemelt helyzetben, nem válogatnék, rögtön megkérném azt, aki szimpatikus, és letudnám ezt egyszer és mindenkorra. - mert azt kétlem, hogy soha, senki nem felelt meg neki, nem épp most lépett ki az iskolából, és ez a vigyor csak arról árulkodik, kiismeri magát a nők körében, épp csak szórakozni jobban szeret, és ha nem vagyok észnél, engem is szívesen megforgat egy kellemes tréfa kedvéért, ha épp nincs is köze a rokonaimhoz - És ha az édesanyja ajánlgat, mit befolyásol? Ön nem köteles hallgatni rá, még a hírét sem kell féltenie más férfiaktól, akik szívesebben cicáznak, mint döntenek. Ennyi könyörület igazán lehetne abban, aki jogait csak a születésével szerezte.
Elfogadom a második fogást is, ha épp fel is vonom a szemöldököm: Lestrange ízlése alapján ítéletnapig nem talál senkit maga mellé, ha mindig ilyen kacskaringókat tesz. Párolt lazac, krumplisaláta ilyenkor, és skandalum, vörösborral. Most először mosolygok valóban őszintén, képzelem, mindjárt megijed tőlem. - És ezzel most azt akarja bemutatni, mennyire nem ismeri az illemet? Vagy a Lestrange-házban ez a módi? - összes létező nőrokonom most egyik felháborodásból esne a másikba, természetesen már csak a helyzet miatt is, hiszen rég el kellett volna vonulnom fagyoskodni, de ez a teríték, és vacsora annyi ponton hibás, hogy hetekig tárgyalnák azt Mrs. Lestrange társaságában, aki talán nem is sejti, mit művel itt a fia a családi étkészlettel. - Bosszantóan középszerű az összes! Vagy olyanok, mint a haraszt, és csak zörögnek folyton, aztán mire fel, szakmája, tapasztalata egyiknek sincs, mégsem az apjukhoz megyek hozzá, hogy az legyen az egyetlen érv.. vagy mulyák. Mit kezdjek egész hátralévő életemre egy herével? - jól esik a kifejezés, ha nem is azt jelenti, amire egyből gondolnak, de hát nem mondanám így, ha nem volna félreérthető. Felszelem a lazacot, miközben Lestrange értekezik a maga tapasztalatairól, de azt kétlem, hogy annyi rossz lenne köztük, mint nekem. - Az mind semmi! Mostanra azért összerakhatta már, utóbb annyira igyekeznek túladni rajtam, hogy már az örökséggel kecsegtetik a kérőket, mióta elzavartam néhányat. Pedig igazán nincsenek olyan hatalmas és borzasztó elvárásaim, csak hát úgy volna illendő, ha egyáltalán nem volnának, befognám a szám, és tenném, amit mindenki. Hát azt leshetik! - szinte észre sem veszem, milyen gyorsan telik az idő, máris a desszert jön, ami ezek után nyilván valami legkevésbé sem érthető fogás lesz, mondjuk fagylalt, vagy talán épp melaszos sütemény, ki érti Lestrange észjárását? - Azt hittem, mostanra mindenkit elijesztettem sikerrel. El kell ismernie, sziszifuszi munka, maga az első, akinek valami önálló gondolata van, és akivel nem kín ez az alkalom. Azért ne bízza el magát, így is a padlón alszik, de hálózsákban az is kényelmes - mert gondolom gavallér és átengedi azt a szép nagy ágyat.
Csak nevetek Ms. Black megjegyzésén. Nem tudom, miért tartom ennyire vonzónak, hogy ilyen éles a nyelve, és ennyire nyíltan sérteget. Felnőtt nőknél ritkán lehet ezt hallani, sőt, amennyire tudom, a legtöbb fiatal lány is kerüli az ilyen nyílt sértéseket már egészen fiatal kortól a mi társadalmi osztályunkban, és intelligens fordulatok mögé igyekeznek elrejteni az ellenségességet. Anyám kifejezetten szórakoztató olyankor, lángoló Napként világít a butasága. - Nem mondanám, hogy hitegetem. Többször egyértelművé tettem már számára, hogy ha talál valakit, aki szerinte megfelelő nekem, akkor szinte biztos lehet benne, hogy nem az. Ami pedig a megfelelő lányokat illeti... valahogy nem akadtam valóban egyre sem.- a legtöbb élelmes lány a társadalmi osztályunkból valószínűleg elintézi magának a megfelelő házasságot már fiatalon, a legtöbbjüket pedig alig lehet többnek látni hozománynál. Persze, vannak lányok, akik intelligensek, humorosak és csinosak, de mindig taszított az az udvarias szerénység, ahogyan a szalonban hozzám álltak. Viszonylag gyorsan végzek a lazacommal, a hidegben töltött órák és a varázslás eléggé kifárasztott, és felszabadult Ms. Black-kel vacsorázni. A gyakorlatomnak köszönhetően amúgy sem hiszem, hogy rosszul fognám a villát és a kést, de nem figyelek azokra a szabályokra, melyek szinte vonalról vonalra megszabják, hogy miként illendő felvágni a halat, elfogyasztani a hozzá készült köretet. A bor segít felszabadultnak lenni, amivel eddig sem volt igazán problémám, úgyhogy figyelek rá, hogy mit mondok, mit csinálok. Nem akarom ezt az egészet elrontani. - Inkább azt akarom bemutatni, hogy nem érzem, hogy annyira meg kellene kötnie minket. Kettesben vagyunk, nem egy szalonban, és ezek szerintem a legjobban elkészíthető ételek a házunkban.- biztos vagyok benne, hogy a csokoládéfagylalt gombóc, rajta vaníliaöntettel ezután az ebéd után az őrületbe kergetné anyámat, a főmanó egészen biztosan kitépte volna a haját, de még tizenöt éves húgomból is előbújt volna a felháborodott dáma, aki kikéri magának ezt a menüt, amivel a Lestrange ház nevében randevúra hívtam egy fiatal hölgyet. A fiatal hölgy véleményére is kíváncsi leszek persze, a lazacra egészen biztos, hogy koronát fog tenni. Furcsának tartom, hogy még nem tudtak túladni Ms. Blacken, aki talán túl tüzes személyiség. Sok aranyvérű elutasítja az olyan nőket, akik rendelkeznek bármiféle személyiséggel, akarattal, nem csak kedves díszlet a házban, ami azután kihordja a gyerekeiket, és alkalmanként kielégíti a vágyaikat. És megértem persze az ő álláspontját is. - Akkor hasonló helyzetben vagyunk. Bizonyára rendkívül bosszantó lehet a rokonaink számára, hogy ennyi elvárásunk van. Teljesen megértem önt, sok iskolatársam még a cipőjét sem kötötte be a szülei engedélye nélkül, és meg sem kérdőjelezte magában, hogy hol fog dolgozni, a szülei kijelölték azt helyette.- eszek egy kanállal a fagylaltból, ami még hidegebbé teszi ezt az amúgy sem meleg éjszakát, amit csak a kifűtött sátor tesz könnyebbé. A nő szemébe, majd az ajkaira nézek- van valami hihetetlenül vonzó ebben a nőben. Nem állítom persze, hogy esélyét láttam annak, hogy ilyen könnyedén az ágyamba csábítom, akkor nem ő lenne az, de örömmel fogadom, hogy maradni akar éjszakára. Nem bánom a hálózsákot sem, mert úgy érzem, hogy így is jól alakul az este. - Nem szeretek feleslegesen várni a szerencsére. Akartam egy vacsorát Önnel, és nem értem, hogy sokak számára miért olyan bonyolult vacsorára hívni valakit, ha vacsorázni akarnak. És természetesen az öné az ágy, Ms. Black.- miután befejezem a fagylaltot, félreteszem a tányért, ami rögtön el is tűnik, én pedig egy pálcaintéssel kicsit megnövelem a benti hőmérsékletet, majd kicsavarom a hálózsákot, közben rámosolyogva Ms. Blackre, kitöltöm magunknak a bor maradékát is. Természetesnek érzem a jelenlétünket együtt, egyáltalán nem érzem magamat feszélyezve. Belekortyolok a borba, és hátradőlök a székben, a most már üres asztal fölött nézek Ms. Blackre. Különösen az ajkaira, amik vonzzák a tekintetemet, amik alapján szinte el tudom képzelni őt meztelenül. - Engem az zavar a legtöbb fiatal hölgyben, hogy nincs semmiféle saját akaratuk, és a szüleik döntése alapján azt csinálják, és azzal, akit a szüleik kijelölnek. Nem szívesen vennék el valaki ilyet, nem akarok a feleségem apja lenni. Élvezem a magával töltött időt, hogy olyan bátor, és nem fél kimondani, amit gondol.
Természetesen fagylaltot eszünk, magától értetődik: odakint a farkas megfordul, olyan hideg van - farkasfordító, ahogy apám mondaná, és azt gondolná, vicces, de valószínűleg Lestrangenek tetszene - mikor és hol máshol ehetnénk fagylaltot, ha nem itt és most. Nos, a borral kapcsolatban legalább nem érheti szó a ház elejét, de hát mégis franciák, ha az összes háborút elvesztik, bőven jut idejük művelni a szőlőt. - Nem az anyját hitegeti! Az a fiús anyák átka, nem, a nőkre gondoltam, akiket hiteget. - igen, ezt nagyon is látom magam előtt, és sokat nem tiltakozhatom, elvégre itt ülök vele szemben továbbra is, holott sejtem, miféle ember lehet. Nyilván élvezi a vagyonát, a kiváltságait, eszében sincs elköteleződni és véget vetni az aranyéletnek, és pokolian irigylem érte. Hiszen mind ezt szeretnénk tenni, megszabadulni az ostoba kötelékektől, teadélutánoktól, ácsingózástól a szebb jövő felé, de ezt igazán csak egy férfi érheti el, mindegy, hogy ringatja magát a két húgom ábrándokba róla.
- Kevesen mernék azt mondani, a legjobb ételek egyike, amely készül a konyhájukon, a krumplisaláta. - hátradőlök a széken, és elnyalogatom a maradék fagylaltot és bort. Rettenetes lesz majd a reggel, és nem csak a sarkon várakozó gyomorrontás miatt, nem, szégyellni fogom, milyen könnyen adtam magam ennek a beszélgetésnek, ha jól is esik. Ki kellett volna tartanom a hisztéria mellett, már csak azért, hogy nehogy bezsebelje az elismerésem, de fáradt vagyok, és szeretnék egy kicsit jól szórakozni - Jaj ugyan, őket nem kísérte sanda tekintetek hordája, amiért munkára gondolnak! Ha lehetne, a szüleim máig azt mesélnék mindenkinek, idős hölgyeknek olvasok fel szabadidőmben, Andromeda meg dehogy tanul, naphosszat vásárol és férjet fog magának.. mi nem egy csónakban evezünk, Mr. Lestrange, ön várhat megvénüléséig is azzal, hogy megházasodjon, legfeljebb különcnek nevezik, de értékes lesz akkor is. Én meg a testvéreim útjában állok, nyilván elég eltökélten próbálnak végre kiárusítani, lassan már erőszakkal és bárkinek. Ezt már lehet, hogy csak a bor mondja, azért remélhetőleg nem kell tartanom tőle, hogy holnap, a hazaérkezésem után bőröndök várnak, és végső elkeseredésükben hozzáadnak valami félig vak kujonnak, de valaki végre komolyan veszi a kínjaim sokaságát, és nem mondogatja, Bellatrix, elégedj meg azzal, amit a tányérra tesznek, helyette párolt lazacot tesz a tányérra októberben, a talajmenti fagyok idején.
- A vacsora hagyományosan a friss házasok kiváltsága, megint eltévesztette, hányas a kabát, Mr. Lestrange. Előtte ott van a háztűznéző, apáktól kézmegkérések, és így tovább, így tovább, és ha az embernek szerencséje van, senki nem akar gyertyatartóval állni a feje felett a nászéjszakáján. Mert hát ugye biztos segítség kell ahhoz, azt is az apák és anyák tudják jobban. - az üres tányérokra nézek, és kicsit dacosan a férfira: igen, mindent megettem, a bort is megittam, nem finomkodtam, ahogy ő sem tette, mikor elfogadta nem csak a süteményt, de a kávét is. - Pedig ahogy hallom, ez egy roppant kelendő családmodell. De ha nem erre vágyik, kereshet még egy darabig, ismerni sem ismerek senkit, aki ne igyekezne akár hippogriffnek is látszani, ha ezzel kedvezhet a szüleinek és leendő gazdájának és parancsolójának. Ha megbocsájt. - felhajtom a bor maradékát - ez az egyetlen dolog, amit érdemes volt ellesni az apámtól, és ez sem tette boldoggá anyámat, mikor először látta, annál nagyobb sikere szokott lenni a munkahelyi rendezvényeken - és elindulok a pizsamámért. Illetve, azért, amit kineveztem annak, mert kényelmesnek nem kényelmes, elegánsnak nem elegáns, de három egész fokkal alkalmasabb, mint egy hosszú szoknya.
A kabátomba burkolózva érkezem vissza, állok egy sort még azért a bejáratban, mert Merlin rúgja meg, biztosan láttam néhány farkast visszafordulni, olyan cidri lett odakint, de aztán ledobom az eddig használt székre, és felmászom az ágyra, amely talán két személynek készült, de azért egyedül is remekül meg lehet aludni rajta. - Nem is köszöntem meg a vacsorát és szállást.. nos, köszönöm, Mr. Lestrange. Szokatlan volt, de nem kimondottan borzalmas. Ezt igazán el lehet viselni pár évtizeden keresztül. - fészkelődöm egy sort, felpuffogom a párnákat, elrendezem a takarókat, és bár nem vagyok meggyőződve semminek a tökéletes tisztaságáról, azért ebben az ágyban az utódom jóval boldogabb évek elé nézhet, mint bármelyikünk. Mi az a bolond vacsora egy emberöltőre szóló reménytelenség és bezártság mellett? Rábámulok a férfira. Vajon mi történne, ha én volnék a saját utódom? Őrület, tiszta őrület, au naturel, de még csak rá sem férne a három legnagyobb őrültség listájára, amit idén elkövettem magam ellen. - ...és, most megpróbál elcsábítani, miután megtömött?
- Nem mondanám, hogy hitegetek bárkit. Senkinek nem ígértem házasságot.- úgy érzem, azok a fiatal nők, lányok tudják már a találkozás pillanatában is, hogy ebből az egészből nem lesz házasság, ha mégis hisznek valamit, arról csak anyám, és persze, az ő anyjuk tehet. Soha nem tettem senki felé olyan gesztust, amivel házasságot, jegyességet, vagy akár csak a lehetőségét ígértem. Hát, talán mostanáig. Csak mosolygok, miközben a villámra tolok egy keveset a valószínűleg tényleg túldicsért krumplisalátából. Örülök, hogy végül sikerül elköltenünk ezt a vacsorát, és megismerhetem Ms. Blacket, aki, úgy érzem, hirtelen nagyon megbízik bennem. Abban igaza van, hogy legidősebb lánynak lenni valóban nem lehet könnyű, az emberek egyértelműen pletykálkodnak, híreket kezdenek terjeszteni, ha valamiért a második és a harmadik lány nővérük előtt házasodik meg. - Azt kell mondanom, hogy tényleg nem túl irigylésre méltó a helyzete. Engem is rendkívül irritál az, ahogyan anyám próbál mindenáron nőt találni mellém, a saját ízlése szerint, de az én esetemben ez lehet az egyetlen dolog, amihez hatalma van: irritál. Az Ön esetében egészen más a helyzet. Engem senki nem házasíthat meg erőszakkal, annyira tényleg nem sürget az idő.- tudom persze, hogy nemsokára tényleg meg kell házasodnom, ha nem akarok botrányt. Rabastan és Rosamundi bármikor bejelenthetik, hogy találtak valakit, és ha előttem házasodnak meg, az rendkívül botrányos lehetne, és nem csak anyám szemében. A Lestrangek hírneve mindig finoman szólva megkérdőjelezhető volt, és nem hiányzik egyáltalán, hogy esetleges potenciális üzleti partnerek ismét arról kezdjenek suttogni, hogy honnan lehet a vagyonunk. Ha nagyon elszigetelem magam, az könnyen jelenthetné a karrierem végét. Amúgy is meg akarok házasodni. Miért ne tegyem akkor a saját kedvem szerint? Ms. Blackre nézek, aki tényleg úgy tűnik, hogy nem csak udvariasságból ette meg a vacsorát. - Tudom, hogy ez lenne a szokás, de úgy érzem, egy vacsora mindenképpen jobban segít a megismerkedésben. Valóban sokan mennek engedélyt kérni az apáktól, velük egyeztetni, de ők leginkább politikai szövetséget és vagyont remélnek. Azt hiszem, sokan szívesebben vennék el magát az apát a vagyonával és a köztisztelettel, ami övezi. Aki végig a szülőkkel tárgyal, az szinte kihívja magának, hogy ott akarjanak lenni a nászéjszakán.- fesztelenül dőlök hátra és mosolygok a nőre, egyre jobban érzem, hogy túllépett azon a kellemetlen közjátékon, amivel a vacsoránk kezdődött. Bólintok, ahogy kimegy átöltözni, közben azon gondolkozok, imponál nekem, hogy nem akar másnak látszani, másnak tűnni, mint ami. Talán itt rontották el azok a lányok, akiket anyám bemutatott, és a rengeteg kedvesség, szerénység, erény és udvariasság alatt lapulhatott némi személyiség is. - Tetszik a pizsamája.- még mindig az asztalnál ülve, talán kicsit pofátlanul sokáig bámulva a nőt, nézem, hogy elhelyezkedik az ágyon. Egy pillanatra a hálószobámba képzelem magam, és úgy érzem, nagyon is el tudnám képzelni, hogy esténként így térek vissza, és vele töltött beszélgetésekkel telnek el minden nap napjaim utolsó órái. Ismét az ajkára nézek- van valami hihetetlenül vonzó benne. - Nagyon szívesen! Örülök, hogy ízlett, és örülök, hogy kényelmesen fekszik.- nem állok még fel a székről, kissé féloldalasan felé fordulva nézem őt, ahogy fekszik az ágyban. Érzem a feszültséget, a helyzet súlyát, ahogy nézem őt. Rengeteg okom van rá, hogy ne rontsam el. Nagyon szórakoztatnak a szófordulatai. Nagyon vonzónak látom az ajkát, ami szinte ígéri, hogy hogyan nézhet ki a nő ruhátlanul. Egyáltalán nem utolsó érv, hogy anyám teljesen kiakadna, és végre megmondanám neki, hogy örökre elfelejtheti az ostoba terveit ostoba lányokkal. A legjobban mégis a nő személyisége vonzó számomra. Mindig egy társat akartam magam mellé, és úgy érzem, hogy a legkevésbé sem lenne ellenemre, ha ő lehetne az. - Még nem csábítottam el?- szemtelenül mosolygok az ágyba bújt Ms. Blackre, de nem indulok a hálózsákért. Feleslegesnek érzem, és egyfajta üzenet lenne, hogy befejeztem az éjszakát. Már ez a beszélgetés is jó kapaszkodó, egyfajta mérföldkő, de sosem voltam az a fajta, aki lépésről lépésre halad. Sokan mondanák, hogy a bor beszél belőlem, hogy kapkodok ezzel az egésszel, de nem érzem azt sem, hogy elhamarkodott lenne az elhatározásom. Akarom ezt a nőt, és nem szokásom tétovázni, halogatni vagy gyáván várni rá, hogy a lehetőségek megteremtsék magukat. - Pár évtizeden keresztül én is el tudnám viselni ezt. Ezt a vacsorát szívesen enném Önnel hetente többször is, ugyanezzel a borral. És nagyon tetszik ebben a pizsamában, ez a szín igazán jól áll Önnek. Kiemeli a szemét.- felállok a székről, és lassan, de határozottan az ágyhoz sétálok, helyet foglalok a végében, és a nőre nézek. Ez már egészen biztosan olyan illetlenség, aminek hallatán anyám azonnal szörnyet halna, de a legkevésbé sem érdekel. - Az édesanyja és az édesapja nagyon kiakadna, ha a hátuk mögött intézné a saját házasságát, igaz? Az enyém felrobbanna.
Aludtam ennél rosszabb helyeken - ha őszinték vagyunk az este szép hagyománya mentén, még a saját sátram is közéjük tartozik, de arra sajnáltam a fizetésem, és a szüleim természetesen csak és kizárólag ostobaságokra szeretnek áldozni, a hasznos dolgok mind olyasmi után következnek, mint a tizenharmadik bálra való alsószoknya, negyedik, árverésről önelégülten elhozott porcelán étkészlet és Narcissa. A harmadik a legkevésbé megtérülő befektetés, lévén rég felkeltette egy két lábon járó, szellemileg csökevényes, de jól kitömött erszény figyelmét, ettől kezdve már csak vesztenek rajta. Au naturel, mintha a fogukat húznák, ha Andromeda könyveiről vagy az én eszközeimről van szó, és csak akkor enyhülnek, ha megpendítem, mit gondolnak vajon Blackékről a Gringottsban, még egy új ásót sem engedhetnek meg maguknak... Lestrange más - tulajdonképp pont olyan pofátlan, mint a többi 'gavallér', de ezen tulajdonsága több, mint bosszantaná az összes rokonom, ami mindennél kecsegtetőbb. - Anyám nem tudja elviselni, hogy ne tudjon valamit legjobban, apám visszaeső szóvicc-bűnöző. Ki ne vágyna ilyen társaságra a nászéjszakáján? - belesüppedek a párnákba a lehető legudvariatlanabb módon, és röviden bámulom a sátor plafonját. Tragikomédia vagyunk, ez itt ahhoz képest semmi krumplisalátástól, fagylaltostul. Azért ez az ágy még mindig elég nagy, és történhetnek rosszabb dolgok is, mint hogy ketten aludjunk meg benne.. a jobbak között pedig számon tarthatnánk anyám arckifejezését, mikor erről tájékoztatom. Mennyi lehetőség rejlik a félelmében attól, hogy hírbe keveredem férfiakkal..
- Szeretne egy sajátot, ugye? - mosolygok felkönyökölve a nyilvánvaló hazugságon: ebben a pizsamában nincs semmi, amit bárki emlegetne, főleg ilyen körülmények között. Nem, látom, mire megy ki a játék, de talán túl kényelmes és lusta vagyok épp, hogy elébe menjek, és hízeleg a figyelem, amely jár vele. - Igaz, milyen igazságtalan, hogy nem omlottam a gyümölcsleves után a karjaiba, legkésőbb a salátánál. Rendben, aludjon az ágyban, csak tartsa magát a múzeumszabályhoz. - helyet szorítok neki, bár bízom benne, hogy azért az aurorok sem menetfelszerelésben térnek nyugovóra, bármilyen új, nagyon veszélyes elemekkel szembeni szabályzatuk is lett. Furcsa lesz először együtt aludni bárkivel, aki nem a húgaim közé tartozik, de nem lehet mindig szemérmeskedni, főleg olyan baklövések sorozata után, amit leműveltem. Ha nem tévedek - és a rossz dolgokban sosem tévedek! - még jó hosszú ideig ez lesz az egyetlen férfi, akivel megfordulok egy ágyban, legalább ez önkéntes legyen. - Jaj, ennél nagyobb közhelyet keresni sem lehet, Mr. Lestrange. Mindjárt azzal hozakodik elő, hogy fájt-e, mikor a mennyből hullottam alá? Hagyjuk ezeket, beszéljünk tisztán, mert maga nem olyan, mint amikor a macska kerülgeti a forró kását, hanem mielőtt belezuhan a fürdővízbe. - azért én sem most jöttem le a falvédőről, még ha ebből tekinetes példányokkal is rendelkezünk épp odahaza, messziről jött ember azt mond, amit akar, Lestrange meg ügyes, elaltatja itt az éberségem, megengedem, helytelen volt az első értékítéletem, na de azért ennyire mégis ismerem a járást. Nyújtom az ujjam, és nemhogy a karom, rögtön a büszkeségem kell. - Az örökletes Black-idegbaj vinné el őket ennek hallatán. Kútbaesne minden nagyszerű hagyomány meg a sok tervezgetés.. talán azt sem siratnák jobban, ha most megesnék. - annyit hallgattam az szegény leányok sirámai című hegyibeszédeket, hogy könyvtárakat tölthetnék meg vele - azok hátsó helyiségeit, az elsőket mind elfoglalja a rengeteg ostobaság, amelyeket anyám és a néném kitaláltak arra, hogy mindhármunkat annyira elijesszenek mindennemű férfiaktól. A tervük aztán jó nagy kudarcot is vallott, mert nekem nemigen jött meg a kedvem attól, hogy most már csak nyújtogatnom kellene a kegyeimet egy házasságért, és Andromeda sem kifejezetten vonultatott előttük fel számtalan kérőt.. Valóban, kisülne az összes szemük, ha most egy vezércsellel csak azt csinálnám, amit akarok. Nem olyan nehéz elképzelni különben, hogy ezt akarom: egy társat, akit nem csak elviselni lehet nagy nehezen, de tervezni vele, építeni rá.. bámulni rá. Vonzó, de ez nem befolyásolja a mondottakat: csak egy egészen nyúlfarknyit, azt meg csak én tudom.
- Jól van, Mr. Lestrange, jól van. Ha annyira tetszett a vacsorája és a pizsamám, akkor kérjen meg itt menten, ne udvariaskodjon. - még ha most hanyatthomlok ki is költözik a sátramba, már akkor is megérte mindez csak a kérdésért. Soha nem hallottam nőről, aki maga intézte a saját jegyességét, nemhogy a lánykérését oktrojálta volna.. Én vagyok az első, és a legkevésbé sem tűnök bűnbánónak, sőt. Merek sokat kérni, aztán merek mindent el is venni, ha már kínálgatják, ha már én is az összes tétet megtettem. - Tessék, erre is van egy remek terve a szakképzett aurornak?
Megmosolyogtat a tudat, hogy nem csak nekem vannak problémáim anyámmal. Ami apámat illeti, nem tudom, hogy mi lenne a helyzet, ha még élne. Talán már régen házas lennék, azt hiszem, segített volna keresni valakit, aki illik mellém, és befogta volna anyám száját, amikor hisztériázik. Talán az öcsém és a húgom jegyessége is meglenne már, mindketten közelednek ahhoz a korhoz. Nekem fogalmam sincs, hogy mit csináljak velük, Rabastan úgyis ellent fog nekem mondani, Rosamundi pedig nem igazán érdeklődik még a fiúk iránt. - Bizonyos értelemben, mondhatjuk így.- a mosolyom talán elárulja, hogy pontosan hogyan értettem ezt a kijelentést. Ms. Black személyisége mellett, ahogy az a pizsamán keresztül is látszik, a teste is kivételesen vonzó, és szeretném, ha nekem adná azt a pizsamát. Én úgysem szeretek abban aludni, a mostani darabot ma készülök először felvenni: egyszerű, kék felső és nadrág csupán. - Természetesen. És köszönöm.- tisztességtelen talán, hogy nem tudom, mit jelent pontosan a múzeumszabály. Gyorsan a sarokba megyek, ahol takarásban tudom átvenni a pizsamámat. Furcsa érzés, talán tizenhárom voltam, amikor utoljára viseltem bármit egy alsónadrágon kívül alváshoz, de most természetesnek tűnik, mert nem emlékszem rá, hogy ennyire hideg helyen aludtam-e valaha. Lezártam a sátor bejáratát, tökéletes a szigetelés, és gondoskodtam a hő megtartásáról különböző varázslatokkal, de ettől még hidegnek érzem az éjszakát. Legalábbis egyelőre. Elfoglalom a helyem Ms. Black mellett, nem helyezek mást az éjjeliszekrényre, csak a varázspálcám, és az aranyból készült zsebórát, amit apám adott nekem. Innen már igazán nem lenne nehéz a helyzet, csak meg kell találnom a kerülőutat, amivel rávehetem őt arra, hogy megszabaduljon a pizsamától. Egyértelműen akarja ő is az egészet, egy úri hölgy akkor sem kompromittálná magát ennyire, ha a másik opció az lenne, hogy hagyja a hoppon maradt udvarlót kint fagyoskodni. - Sajnos nem készültem gyűrűvel.- megtartom a mosolyt, de belül komoly és elgondolkodó vagyok. Ostobaságnak, elhamarkodottnak tűnik így, egy együtt töltött nap és egy randevú után eldönteni, hogy kit akarok magam mellett, másfelől viszont soha nem éreztem magam ennyire jól egy nő társaságában sem. Akkor sem, amikor éppen bennük voltam. Tényleg el tudnám viselni egy pár évtizedig ezt az egészet. A mosolyom pár másodperc múlva eltűnik, és szinte ösztönösen, egy belső késztetésre nyúlok a zsebóra után. Először az ölembe veszem, túl nagy lépés lenne rögtön tovább adni. Soha nem ragaszkodtam annyira tárgyakhoz, mint Rabastan, de ha valami fontos számomra, akkor az a Lestrange címerrel díszített zsebóra, ami nagyapámé volt. Rengeteg órája volt, többnyire szívességekért és adósságokért gyűjtötte be őket, és amennyire tudom, ez volt az egyetlen, amit saját magának csináltatott, hogy a vérvonala magánál tartsa. Én pedig most átadom ezt egy Blacknek. - De hogy lássa, hogy nem csak a számat jártatom, szeretném ezt az órát Önnek adni zálogként. Apámé volt, előtte pedig a nagyapámé.- kicsit meztelennek érzem magam, meztelenebbnek, mint amikor tényleg az vagyok. Kiléptem a cinizmus, a humor és a nemtörődömség pajzsa mögül, ez egy olyan dolog, amit nem szívhatok vissza. Tényleg vissza akarom kapni azt az órát, abból is tudom, hogy mennyire komolyan gondolom, hogy átnyújtom. Eddig még csak nem is beszéltem soha senkinek róla a családomon kívül, hogy mennyit jelent.
Nincs túl sok fogalmam férfiak viselt dolgairól, ez rögtön ki is derülhetne, mert világtalanul figyelem Lestrange paraván-mögötti mutatványát, még csak nem is leskelődés, csak értetlenkedés céljával. Eddig itt játszotta a lehengerlő liliomtiprót - mely utóbbi jelzőről nem tud, de nem is kell neki, elég, ha a harapós oldalamat látja meg a jellememet, van itt ez az ostobaság arról, hogy nem kell erényesnek lenni, csak annak látszani, de egy sem volt fele annyira méltó, hogy akár zsebkendőt lehessen bízni rá, nemhogy ilyen intim ügyeket. Lestrange egyre le és kivetkőzik magából, de legalább tényleg nem munkaruhában akar ide befeküdni, ez is valami. - Előbb itt parolázott velem a szeretőiről, most meg már szemérmes? Ejnye, Mr. Lestrange, mit szólnának a Macsó Férfiak Önkéntes Klubjában ilyesmihez? - de van ebben valami szórakoztató is, hogy próbálja tartani itt a karakterét, holott egyértelmű, mi van mögötte. Érdekes dolgok lehetnek mögötte, de inkább csak sejtem, mint tudom: mint ahogy a paraván mögött.
- Maga biztosan bolond, Mr. Lestrange, itt nincs más magyarázat. - feltérdelek, arrébb taszigálom a takarókat, és gyanakodva figyelem, mire készül, mit fog mondani. Nem ismerem azt az órát, de nagy becsben tarthatja, ha a pálcája mellé rakja és még pizsamában is hurcolja magával. Kinyújtom a tenyerem érte, jólesően hűvös és súlyos annak hajlatában, és tetszik a Lestrange-címer a lapján. Olyan ritkán dönthetünk valóban önmagunk sorsáról, de nekem íme, sikerülhet. Hogy is utasítanám vissza, dehogy, ráfonom az ujjaimat, és diadalmasan elmosolyodom. - Tényleg megtette.. nem hiszem el.. várjon.. hogy működik ez? Majd vissza kell adnom, ha gyűrűt ad, ugye? Ez az a.. hogy is mondják.. ígéret-gyűrű? - áthelyezkedem törökülésbe, és alaposabban megszemlélem a frissen ajándékozott órát - férfiaknak való, ez is kívánatos benne. Ilyesmit nem adnak nőknek, mert azok nyilván apró kezeikkel kilopják belőle a nagyszerű férfiasságot, magukat meg kompromittálják a nagy igyekezetben. Alig jut eszembe ez a furcsa hagyomány, utoljára talán szépapám tette azt, amit maga kívánt, dehogy jutott ígéret a Blackeknek, legfeljebb rokonoktól, az is arra, hogy majd ha nem siet az oltárhoz, ott lesznek, hogy segítsenek haladni gyorsabban.. - Ha arra kérem, leteszi a megszeghetetlen esküt is? Nincs itt harmadik, de azért.. jól van. Elfogadom a nem is teljesen ajánlatát, Mr. Lestrange, csak árulja el, mit nyer rajtam? A puszta pizsamám meggyőzte, hogy ha eddig nem nősült, hát majd most, ezt nem hagyhatja ki? - most már úgysem várhatok itt letérdelést és szerelmes vallomásokat, de nem is vágyom rá, sőt. Futva menekülnék, ha nyálas alak volna, aki nyilvánvalóan a szemembe hazudik.. nem, a szerelem, meg ezek az ismeretséggel jöhetnek őszintén, a kezdőlépésnél abban kell biztosnak lenni, nem elviselhetetlen a helyzet. A szerelmi házasságok puszta ostobaságból léteznek, és csak sírás lehet a befejezésük, mert könnyen jön a vágy, és aztán úgy is távozik a hitvesi ágyból, nyomtalanul, hogy bottal üthetik a nyomát. - És.. hogy lesz? Mindketten táncot járunk édes szüléink idegrendszerén, aztán megesküszünk? Vegye tudomásul, én semelyik anyának nem engedek semmiben, ott volt kinek-kinek az alkalma, ez meg az enyém. És gyerekeket is akar? A munkámról nem mondok le, de maga se tegye, élvezzük ki előbb a botrányt. - kedvem volna rögtön felvenni, de hát ez egy zsebóra, a pizsamámon pedig az épp nincs, így csak forgatom még egy ideig, mielőtt óvatosan beteszem a párnám alá: ezt már el nem veszik tőlem soha. Ha éjszaka mégis ránk találna rontani valami, úgy fognak megtalálni, hogy marokra fogja a holttestem - ez a jegyem a szabadságba, dehogy kockáztatom. Most azonban jönnek a komoly dolgok, azokban is ki kell egyezni valahogy, még ha azt is érzem, nem lesz olyan nehéz, mint valaha képzeltem - de akkor úgy tűnt, ez ordítva fog megtörténni valami ósdi szalon könyveit minden szótag után hajítva, ahhoz képest ez roppant civilizált és barátságos, még ha a leányok fantáziájában ilyenkor rózsa is hullik az égből.. Fúj, az a giccs, rózsákon hálni.. annál csak a másnap a romantikusabb, mikor lehet szedegetni a tövist ítéletnapig.
- ..és.. vannak kívánalmai? Mondja azokat most, ne legyen meglepetés. Azt hiszem, már udvariaskodni sem kell, az üzlet meg van kötve, a kocka el van vetve, most már csak.. utánunk az özönvíz.
Csak mosolygok a szemérmesség vágyán, ami persze, az öcsémhez képest nem hazugság, de magamhoz képest a legkevésbé sem vagyok azzal vádolható, hogy szemérmes lennék. Inkább van szó egyszerűen csak az udvariasság korlátainak megtartásáról, nem akarom, hogy Ms. Black valami magamutogató embernek gondoljon. A meztelen férfiak amúgy is hihetetlenül röhejesek tudnak lenni, ha teljes látóterébe kerülnek hölgyeknek. Komoly terveim vannak ezzel a nővel, nem akarom semmiképpen nevetségessé tenni magamat. Nos, nevetségesebbé, mint amennyire muszáj.
Elégedetten, szinte meghatottan nézem, ahogy Ms. Black az órát nézi, amit úgy fog, mintha a jövője egy darabját, megtestesülését nyújtottam volna át neki, adtam volna a kezébe. Mosolygok, talán tényleg bolond vagyok, hogy ennyire jól eső érzés látni azt az órát a nő kezében, pedig a legkevésbé sem állítom, hogy régi és szövevényes történet áll mögöttünk, hogy ez a pillanat egy hosszú történet utolsó fejezete. - Lényegében igen. Mondhatjuk, hogy ígéret-gyűrű, vagy zálog. Amíg nem kapja meg a gyűrűt, az öné.- mosolygok, de nem olyan szélesen, mint a maszkom szokott. Kedves, ünnepélyes a mosolyom, eszembe jut az a furcsa gondolat, hogy erre örökre emlékezni fogunk mindketten. Talán egyszer elmeséljük a gyerekeinknek együtt, mosolyogva, hogy hogyan adta az apjuk az anyjuknak azt az órát egy sátorban, a hideg, esős felföldön, egy ágyban, pizsamában, mindkettejük családjának megkérdezése nélkül. Furcsán szentimentális gondolat, de az a fajta, ami mosolyt csal az arcomra. Nem jellemző rám az érzelmesség. Egy pillanatra visszatér a játékos mosolyom, ahogy a nő elfogadja az órát, az ajánlatot, a jövőt, amit kijelöltünk ezzel együtt magunknak. Mosolygok, újra, mint afelett az ostoba gyümölcsleves felett. - Letenném, de kell hozzá harmadik ember, úgyhogy csak az órát tudom most átadni. És azt hiszem, nem értékeli ezt a pizsamát eléggé.- csak pár másodperc szünetet tartok, amíg megfogalmazom magamban az indokot, a komoly indokot. Rengeteg különböző dolog volt, ami idáig vezetett. - Azt hiszem, hogy mindig társat kerestem magam mellé, és az összes lány, összes fiatal hölgy, akit anyám bemutatott, alkalmatlan lett volna társnak. Mindannyian csak kedves, udvarias vázak voltak, akik jól mutatnak egy esküvőn, és jól mutatnak a függöny mellé is a szalonban. Én nem ezt akarom. Én egy olyan nőt akarok, aki a társam lehet örökre, aki szembe megy velem, ellenáll nekem, amikor arra van szükség. Ön a saját akaratából döntött így, ezt sajnos senki nem kínálta fel nekem. Ön önmagát ajánlotta, önmaga ajánlotta, Önnel nem a családját kapom, hanem Önt. És elbűvöl engem, Ms. Black. Elbűvöl a személyisége, az intelligenciája, a természete, a külseje, különösen ebben a pizsamában. Ön mellett el tudnám képzelni ezt az életet, bárhogyan is alakulna minden más.- az utolsó mondatnál muszáj elmosolyodnom, ahogy visszateszem a maszkot. Nehezen lélegzem ennyi, védő maszk nélkül eltöltött idő elteltével, hozzászoktam a cinizmus és szarkazmus által nyújtott védelemhez, és utólag belegondolva, meglepően rémisztő, hogy ez mind kijött, és most itt van közöttünk a levegőben. A mosolyom talán kicsit el is van vörösödve, úgy ülök most a törökülésben ülő Ms. Black mellett, mintha kamaszfiú lennék, aki először hívott valakit randevúra. Persze, nem csak az érzelmeimről beszélek, úgy érzem, hogy ha azok ki is hűlnének, tisztelni tudnám ezt a nőt, és a társam lehetne a Lestrange ház élén. Persze, semmi nem garantálja, hogy az érzelmek valaha eltűnnek. Anyám szerintem még mindig szereti apámat. - Az Ön szülei bizonyára botrányt fognak csinálni abból, hogy megkerülte őket. Nekem nincs apám, csak anyám, de ő is elképesztően dühös lesz, hogy nem ő választhatott, nem ő határozhatta meg az életemet. Fortyogni fog. De ez a mi életünk, nem az övék. Azt nem akarom, hogy bármelyikünk ott hagyja a munkáját. Gyereket viszont szeretnék.- az utóbbi kérdésben egészen biztos vagyok, mindenképpen úgy érzem, hogy az élet része lesz az, hogy egyszer apává válok, és ebben is azt hiszem, hogy Bellatrix mellettem állhatna. Sok, a felszínen birka természetű lány hangolja az apja ellen a háttérben a gyerekeit, ha nem tetszik neki az irány, amit a családfő kijelölt, azt viszont nem tudom elképzelni leendő menyasszonyomról, hogy nem borítana rám egy lazacos tálat krumplistul, ha olyan irányba próbálnám nevelni a gyerekeinket, ami neki nem kedvére való. Mosolygok, miközben kicsit kényelmesebben helyezkedik el az ágyon ülve, és végiggondolom a kívánalmaimat. Furcsa érzés, hogy nem is kell kompromisszumokon gondolkoznom, csak kifejthetem, amit akarok, anélkül, hogy bármelyikünk szülője megbotránkozna, mint akkor, amikor az öcsémhez jött egy ajánlat, de rövid ajánlat volt, mert a lány, a lány anyja, a saját anyám és az én jelenlétemben jelezte, hogy bizonyos szexuális dolgokat elvár a házastársától. Bár kétlem, hogy örült volna, ha a lány családja így is igent mondott volna, csak remélte, hogy bejön neki a blöff, és elijeszti a kérőt. - Rendben, akkor a kívánalmak. Mindenek előtt, szeretném, ha minden héten legalább egy randevúnk lenne. Étterem, színház, kávézó, igazából mindegy, együtt határozzuk meg. Illetve egy-két hetente meghívunk valakit, természetesen meghatározzuk, hogy kit. Bár, akiket Ön nem szeretne a szalonban látni, könnyen lehet, hogy én sem. A ház berendezésében közösen döntünk, én és Ön, másnak beleszólása nem lehet. Illetve szeretnék gyereket. Legalább kettőt. Elsősorban ezek lennének az én fontos feltételeim.- pár másodpercig gondolkozom, hogy illendő-e már megnevezni az utolsó feltételt, de végül úgy döntök, hogy nem számít. Amit teszünk most, az már amúgy sem illendő a nemes dámák és urak szerint. - Emellett fontos, hogy legalább naponta egyszer szeretnék szeretkezni. Nem feltétlenül kell este, a hálószobában történnie. És nem feltétlenül szeretnék várni az esküvőig sem.- még mindig mosolygok, de már csak kicsit. Igazság szerint az ellen sem lenne semmi kifogásom, ha ez a mai naptól lépne hatályba, de ezzel kapcsolatban hajlamos vagyok alkukra természetesen. - Önnek mik a feltételei?
Biztosan ostobaságot művelek - persze, mi mást, akkor kellett volna visszafordulnom, amikor mosolyogni kezdett a szalonban, és úgy fogadta el a kávét ÉS a süteményt is, mintha ez elfogadható volna. Nincsenek kétségeim, akkor kellett volna udvarias hátraarcot csinálni és futni, de hát az ördög már a falra lett festve, most pedig itt ül ebben a hozzá egyáltalán nem illő, középszerű pizsamában, és eladtam neki a lelkem. A legnagyobb ostbaság azonban az egész közepette, hogy még így is biztos vagyok benne, a lehető legjobb vásárt csináltam életemben. - Nos, igen. Ilyen ajánlatot senki nem tehet, csak ha mindenre el van készülve, és elfogadni is csak akkor lehet. - minden lelki dolgokban hitvány vagyok, sőt, örökölhettem anyám azon képességét, hogy a nagy érzelmek nagy.. ellenszenvnek látszó zavart hurcolnak az arcomra, hogy nehogy aztán a legkisebb esélye is legyen, megmenekülök belőlük üggyel-bajjal majd.. Nincs itt szó szerelemről meg kislányos ábrándokról, de amit Lestrange mondott, nehéz volna vele vitába szálni: olyasmit művelünk, amire nincs példa, nem volt úttörő, és pont úgy tehetjük pokolian kellemessé, mint áhítatosan unalmassá, de már akkor sem lehet olyan, mint szüleink vagy rokonaink nászai. Az ügyeskedés nem áll távol tőlük és nem is esett messze az alma a fájától, de azért ekkora lázadást belőlem sem néztek ki, én sem saját magamból - azaz, nem hittem realitásában, mert egy dolog mindig ellentartani, de annak egyszer vége szakad, legkésőbb a nászéjszakán, és más dolog ledobni a társadalom láncait végleg, vállalván következményeit. Ez utóbbitól pedig ugye Merlin mentsen, mert még egyetlen Black sem maradt tartósan életben, ha kicsatlakozott a kánonból, a sok kényelem és intrika méreg, amit nem lehet muglik közti élettel orvosolni, csak belehalni lehet rövid távon, hosszún pedig másokat is megölni vele.. De íme, mégis férjhez fogok menni, senki nem kényszerít és nem ostoba szerelemből. Könyveket fognak írni rólam, csak az lehet kétséges, elrettentő például vagy követendő példaként.
- Igen ki lehet éhezve a nők személyiségére, ha mindössze két együtt töltött nap után így megrészegült az enyémtől. - ez az ő terepe, bizonyára minden nap gyakorol a tükör előtt, hogyan tehetne még jobb benyomást a mosolygással és megfelelő kifejezésekkel, és jó lesz figyelnem erre, de nem kétlem, hogy boldog, pont azért boldog, amiért én is. - Hát azt megígérhetem, hogy ellent fogok mondani, ha ostobaságra készül. Most is szóltam, mégis megtettük. - szemtelenül elmosolyodom, és a párnára pillantok, meg is lapogatom kicsit. Egyelőre nem állok készen nagy érzelmek kinyilvánítására, a csendes hála meg úgyis elbújik a büszkeség és diadal mögött, ami ülhet az arcomon épp, bár sejtem, mindjárt letörli onnan valami csúfolódó megjegyzés a kívánalmakról. Van némi fogalmam róla, mit kívánnak ilyenkor a piruló szüzektől, és igyekszem megacélozni a gyomrom, bármi is következik.
- Nem mernek majd botrányt kelteni, mindenük a látszat.. ráadásul Merlin ments, hogy tönkretegyék a rossz publicitással a húgaim csodálatos és reményteljes házasságait. Nem, fortyogni fognak, és kénytelenek lenyelni amit főztem. - megnézve a férfit közelebbről, talán már ezért külön szidalmakat érdemeltem ki tőlük, lévén nyilván valami öreg, szigorú matuzsálemet érdemeltem, aki majd jól letöri a jellemem és megnevel, ha nekik nem sikerült, és Mr. Lestrange a legdrágább elérhető darabok egyike, a vitrin éke, amelyet minden lányos anya igyekezett lehalászni saját magának. Még tisztességesen ordítani sem tudnak majd velem, mert kifogás nem eshet ellene, és nem érhet úgy véget a játszmánk, hogy elsétálok boldogan, nekik meg se hatalmuk, se igazuk nem marad. - Jól van, de semmi rózsák és bonbonok és negédes verselések a korzón. A többi rendben van, ésszerű. Kettőt. De ha lányok, akkor is megelégszik kettővel, ugye? Nem vagyunk Weasleyék. Más kifogásom nincs. - könnyű ebbe beleegyezni, eleinte úgysem mernek majd megközelíteni bennünket, nehogy túl érdeklődőnek tűnjenek a botrányszagú ügyekkel kapcsolatban, és közben eszi majd őket a kíváncsiságuk.. úgy tűnik, ennek a történetnek nincsenek kellemetlen oldalai, egészen az utolsó elvárásig. - Naponta egyszer? Nem fog az magának megártani? Hisz olyan szemérmes. Ami az esküvőt illeti, az... - azt nehéz lesz emlegetni, el is akadok röviden, nem jönnek a szavak, amelyekkel ezt kevésbé kínossá tehetném, főleg, mert sok ellenérvem nincs, az ósdi hagyománynak többé nincs jelentősége, és ha ezzel is rátehetek egy lapáttal, annál jobb, csak hát.. nem megy ez ilyen könnyen faluhelyen - Nos, eddig vártam. Milyen érvei vannak ennek.. megszakítására? A kívánalmaimat majd utána sorolom, így igazságtalan volna, talán kimaradok valamiből, ami érdekes volna, csak az ostoba hagyományosság.. nos, világosítson fel a dolgok mikéntjéről. Hogy akar naponta egyszer szeretkezni?
Örömteli mosoly ül az arcomon, ahogy egyértelművé válik számomra, hogy az ajánlatom most már egészen biztosan elfogadásra került. Sokáig tartott, mire meghoztam bizonyos döntéseket az életben, ezek közé tartozott az is, hogy kivel akarom összekötni, össze akarom-e egyáltalán valaha kötni valakivel. Persze, ha nem, akkor is megnősültem volna, akármennyire nem foglal el központi helyet a gondolataimban a vérelmélet, én is megörököltem azt a súlyt az őseimtől, nekem is cipelnem kell aranyvérű nemzetségünk ősi történelmét. Biztos nem hagynám, hogy velem haljon ki, vagy ne adja isten, Rabastanra bízzuk az egészet. A gyerekkészítéssel persze nem lenne problémája, inkább minden más sikerülne félre. - Nem is tudja, mennyire.- mosolygok, de tényleg úgy érzem, hogy ez hiányzott a legjobban. Ms. Black mellett azt érzem, hogy élő emberek vagyunk, a tartózkodás, félelem hiánya, az őszintesége rendkívüli módon vonz, olyasmi, aminek csak reménykedni mertem a létezésében, azt is egyre kevésbé. Szenvedélyessé, őszintesége és bátorsága még jobban kiemeli azokat a magukban sem elhanyagolható vonásokat. Az, hogy ellenáll nekem, tudom, hogy őszinte minden, sokkal teljesebbé teszi ezt az egészet. Csak bólintok a publicitási kérdésre- a családjainknak mindent jelenthet a hírnevük, talán többet még a vagyonnál is, és nyilvánvalóan senkinek nem hiányzik egy nyilvános botrány. Bellatrix szülei és az én anyám nyilvánosan kénytelenek lesznek eljátszani, hogy mindannyian be voltak avatva ebbe a zseniális eljegyzésbe, támogatták az elejétől fogva, hagyományos lépésekkel tettünk meg mindent. Nem nehéz mellette érvelni, még azt sem tartom kizártnak, hogy Blackék részéről amúgy is felmerültem lehetőségként, bár anyám velük biztos nem tárgyalt volna. Ő mindenáron szelíd lányt akart, olyat, akit elnyomhat. Olyat, amilyennek Rosamundit remélte vágyni, és ami hatalmas csalódással ért véget, amikor a húgom vélhetően összes tisztelete elszállt anyám iránt, akiről kiderült, hogy mennyire ostoba. - Semmi bonbon, semmi virág. Ezek közhelyesek, én nem szeretem ezeket annyira. Legalábbis, ajándékba, előfordult, hogy munkába vittem bonbont ebédre. És igen, ha lányok, akkor is megelégszek kettővel. Ha köztünk marad, bevallom Önnek, hogy gyermektelen halálom esetén amúgy is a húgomat jelöltem családfőnek.- tudom, hatalmas botrány lett volna, ha ez megtörténik, és nem Rabastan részéről, aki valószínűleg amúgy sem akarja azt a koronát, és vele a felelősséget. Anyám részéről, az aranyvérű társadalom részéről lett volna probléma, de több okból is emellett döntöttem. Egyrészt, azt gondolom, hogy ezzel biztosíthattam volna a családom fennmaradását, másrészt mindkét kisebb testvérem megkapta volna a lehetőséget, hogy a saját útjukon keressék a boldogságot. Rabastan vezetésével vagy anyám irányította volna a házat, vagy Rabastan ösztönösen szembement volna vele, és a jó ötleteit sem valósította volna meg. Ezek után természetesen semmilyen kifogásom nincs az ellen, hogy a saját lányaim örököljenek, ha nem születik fiam. Sőt, akkor sem egyértelmű, ha mindkettő születik, bár remélhetőleg ez nem lesz évtizedekig, talán egy évszázadig sem aktuális. A beszélgetésnek köszönhetően szinte azonnal érzem az erős vágyat a menyasszonyom felé. Rendkívül szórakoztató a játék, amibe becsalt, amivel kéreti magát, és ahogy nézem az ajkát, könnyen el tudom képzelni a vágyat, ami a kéretés alatt bújik. Mélyen, belül ő ugyanúgy akarja ezt, mint én. Veszek is egy mély levegőt, mielőtt megszólalok. - Az biztos, hogy bírni fogom. Ami a módjait illeti viszont, nem akarom azt a kötelességszerű, lefekvés előtti élményt, és ebben a témában nem érdekelnek a korlátok. Rengeteg különböző szalon, szoba van a házamban, rengeteg napszakkal, és szeretném, ha egy sem jelentene kivételt. És rengeteg módon lehet szeretkezni, abban is a lehető legváltozatosabbat szeretném.- természetesen fogalmam sincs, hogy mit élvez, sőt, valószínű neki magának sem lehet még sok fogalma róla, nem tudom, hogy mennyit beszélgetett barátnőivel, társnőivel erről a témáról, de szándékomban áll felfedezni minden olyan opciót, ami élvezetes a számára. Kinyújtom a kezem, egy pillanatra megállok a lábától fél ujjnyira, és ha nem ütközöm ellenállásba, végigsimítok a kézfejem hátuljával a combján a nadrágon keresztül. Végig a szemébe nézek, kíváncsian várva a reakcióját. Felizgat az egész szituáció, és azt hiszem, nem is igazán felel meg az együtt, örökké csak így, önmagában. Már ma éjjel akarom ezt a nőt. - Ez így megfelel Önnek?- megfordítom a kezem, miközben a válaszát várom, és az ujjaimmal simítok végig a combja hátulján, mielőtt határozottan, de még nem kifejezetten durván megfogom a combját a térdhajlata fölött. A mozdulatban ott bújik a vadság és a szenvedély ígérete, de végig az arcát nézem, hogy valamilyen engedélyt adjon.
Fehérmájúsággal aztán nem lehet vádolni - ez volt az egyik jó tulajdonságom a velem való példálózás idején, ami az utóbbi években igen ritkán fordult elő, de akkor ezt lehetett lobogtatni, hogy Bella legalább nem rosszéletű, látod, Andromeda, Meda sem rosszéletű, látod, Narcissa. Narcissa meg mentes minden rossz behatástól, szüleink szerint világtalan kis virágszál, őt csak védelmezni kell, tájékoztatni, ne adj Merlin, figyelmeztetni a valóságra, ugyan kérem. Nem vagyok épp járatlan a dolog biológiai hátterérből, de azért más az, könyvekből meg szóbeszédből élni, és amúgy sem ismertem olyan férfit, akire akár a zsebkendőmet érdemes lett volna bízni, nemhogy ilyen intim ügyeket. Gondolom, anyám úgy képzelte, majd az eljegyzésem után ráér, hiszen nekem nyilván nincsenek vágyaim, ártatlan, szelíd leány vagyok, remegvén a férfiúra várván, és majd Angliát bontogatom képzeteim között, míg fekszem egy drágán megvetett ágyon, aztán.. aztán más szempontok nem léteznek, csak az utódok, azok meg potyognak, nem kell azt élvezni. - Nagyon helyes! A nők mindig méltatlanul alá vannak becsülve, ha fontos döntések meghozataláról van szó, de ha körbetekint ezeken a generációkon, hát hamarosan kihalunk az ostoba férfiak miatt. Megengedem, nem mind az, de még eggyel sem találkoztam, amelyik ne arraa alapozta volna érveit, nekem péniszem van! - most fújnom kellene a húgára, de a legkevésbé sem akarok, sőt. Csak üdvözölni tudom a döntést, hogy nem tervezi csak úgy odavetni valakinek, mint egy darab hús.. még az unokaöcsémtől is jobb őrizkedni, pedig neki legalább az elméje nem távozott az utóbbi években a hátsó kijáraton, legfeljebb éretlen még. De a többség olyan hitvány, hogy sok reményünk nincs. - Egy koronahercegnő gondolata nagyon is tetszik. Kíváncsi vagyok családtagjaira, de hát hamarosan úgy is megismerkedem velük. Lehetne a húga a koszorúslányok egyike? A másik az idősebb húgom lesz, őt akarom tanúmként is. - nem tisztázom, koronahercegnő alatt esetleg közös gyermekeinket értem, vagy a húgát, de hát mindkettő rendben van, nem sietünk sehová, nem fogunk összeveszni olyan ostobaságokon, hogy ki a kijelölt utód épp. Az kicsit bánt, hogy nem ronthatok most azonnal rá Medára, hogy közöljem vele a több, mint izgalmas híreket és a botrány közeledtét, de egyrészt még mindig dolgozunk, ha nem is úgy tűnik épp, másrészt nem fogadna kitörő lelkesedéssel az éjszaka közepén, mikor szépítő alvására koncentrál. Arra ugyan hiába, így is elég szép, és az esküvőn hátha lesz lehetősége megismerni valami kevésbé herét - Cissa is jöhet, de hát nem szokás már elígért leányokat koszorúslánynak megkérni, ez a különben ostoba aktus arra lett kitalálva, hogy a menyasszony megmutassa még hajadon barátnőit, rokonait, és így talán ez lesz Andromeda egyik utolsó esélye, hogy felügyelet nélkül körbetekintsen kedvére.
- Csak szobák, szalonok? Milyen viktoriánus maga, korlátok lebontásáról beszél, aztán csak ágyakat, rökamiékat emleget, ez azért elég hagyományos. - beszélek itt mindenféle tartalom nélkül, honnan tudnám, mit szoktak pontosan művelni, ha a hivatalos irányvonalat követjük, még arról se lehetne fogalmam, hogyan zajlik maga a művelés, csak pirulnék itt zavartan, de azért így sem lenne nehéz utolérni ebben. Igyekszem nagyon magabiztosnak tűnni, hát nem akarok szégyenben maradni, mint valami kékharisnya, de percek kérdése, Lestrange az a típus, aki átlát a kummantáson, és mosolyogva szóvá is teszi. Hát, szép, amíg tart, de hagyom majd futni, meg magam is: nem vagyok saját ellenségem. - Éppen meg, de nem volt elég konkrét. Most majd homályos képzeteim lesznek, nem hagyhatja, hogy így maradjon. - most már bánom ezt a pizsamát, ebből aztán Houdini se jut ki időben, és nem akarok nevetséges lenni rögtön itt, első alkalommal. A simogatás, az tetszik, de még nem ismerem be, szóban legalábbis nem. - Nem hiszek én azokban a kívánalmakban, Mr. Lestrange, maga itt szerénykedik, kerülgeti a forró kását, kárba fog veszni így a nászsátra, amit a hátam mögött ügyeskedett össze. - akarom is, meg annyira nem is, de hát belevágtunk, nem lehet most már hátraarcot csinálni, és hát, jegyesek vagyunk, mire is kellene várni tovább. De annyi húzódozás után nehezen szánom el magam, és jó volna tudni, nem mindenféle ostobaság következik most spanyolul-szerelmet vallással, vagy viaszcsöpögtetéssel, mert bizony elég sok történetet hallottam ahhoz, hogy gyanakodjam. - Udvariatlan, az nem lehet, bármi más igen. Kíváncsi vagyok, de.. nos, kezdő. Tessék, elismertem, lehet nevetni, de gyorsan tanulok. És nagyon, nagyon érdeklődöm. Van az a dolog.. az a francia módszer, az érdekel először.
Nem számítok rá, hogy az őszinteségemmel, amellyel elárulom, hogy mennyire sokra tartom a húgomat, ennyire pozitív véleményt vált ki Bellatrixból. Persze, az mindenképpen fontos befolyásoló tényező, hogy kifejeztem vele, hogy a nőket egyáltalán nem tartom kevésbé alkalmasnak a vezetésre, mint a férfiakat, de valamiért azt vártam, hogy féltékeny lesz rá. Valahogy az tűnik természetesnek, hogy a feleségek és a sógornők nem jönnek ki egymással. Így akkor könnyen lehet, hogy egyetlen rokonom fog maradni, akivel nem fog kijönni. - Biztosan nagyon örülne a lehetőségnek. Szerintem kedvelni fogja őt.- arról nem szólok, hogy a többi családtagommal mi lesz. Nehéz elképzelni, hogy Rabastan bármi problémát okozna, legalábbis ebben a kérdésben, anyám viszont egészen biztos, hogy hisztirohamot fog kapni, ahogy mindig teszi. Sajnálatos, de egészen elviselhetetlenül szokott viselkedni. Mosolyogva hallgatom a viktoriánusokról szóló megjegyzést is, igaz ami igaz, a házunk valóban rengeteg olyan elemet hordoz, ami száz évvel ezelőtt, a néhai királynő alatt nyerte el végleges formáját. Valóban több termünk van, mint szükséges lenne, de nem akarok belemenni ezeknek az építészeti besorolásába, azt akartam megbeszélni, hogy miként használhatjuk őket. - Semmiképpen nem akarom, hogy kárba vesszen ez a sátor. Azt pedig különösen nem, hogy azt gondolja, homályban tartom.- izgalmasnak találom a beszélgetést, a tűz kerülgetését, ami végül persze eléri a célját. Most már valószínű a legostobábbaknak is egyértelmű lenne, hogy Bellatrix annyira nem akar várni, hogy nem tervezi megvárni ennek az éjszakának a végét sem, és az, hogy a következő mondataival ennyire egyértelművé teszi, arra enged következtetni, hogy nagyon biztosra akar menni. Hallgatom, ahogy elismeri tapasztalatlanságát, valamit, ami ebben a pillanatban sok nőnek, aki erősnek és magabiztosnak akar tűnni, olyasmi, amit nem hajlandóak megtenni. Engem persze semmilyen formában nem zavar, hogy szűz még, elmosolyodok, amikor megjegyzi, kiejti a száján, hogy mit szeretne először kipróbálni. Még mindig a combját markolva csúszok kicsit közelebb. - Ha nagyon érdeklődik, akkor semmiképpen nem szeretném kielégítetlenül hagyni a kíváncsiságát.- közelebb hajolok, közben megérintve Bellatrix tarkóját, és miközben hosszan, először gyengéden megcsókolom az ajkát, hanyatt fektetem az ágyon. Nem hagyom abba a csókjait, miközben combját markoló kezemmel elindulok felfelé, ujjaimmal végigszántva a pizsama nadrágot. A csókok közben besiklik az ujjam a felső rész alá, kitapintom a köldökét, az izmait, mielőtt megkeresem, a tenyerembe fogom az egyik mellét. Percekig csókolózok vele így, közben gyengéden játszva a mellbimbójával, mielőtt elszakadok tőle. Mindkét kezem ujjait a pizsamanadrágja derekába csúsztatom, és lehúzom róla azt az alatta lévő szövettel együtt. - Határozottan hiba lett volna, ha várunk.- mosolygok, miközben a pálcám megérintésével eloltom a fényeket a sátorban. Megismétlem még egyszer az előbbi mozdulatot a nő bugyijával, amit félreteszek az ágy sarkába, azután feljebb kúszok, és újra megcsókolom az ajkát, ezúttal szenvedélyesebben, mint előbb. Talán egy percig is eltart, amíg a combját simítom végig, szorítom meg, hogy a lábán felfelé haladva elérjem a szeméremdombját. Először kívül tapintom ki a puha bőrt, körbejárva, kissé széthúzva a szeméremajkait, azután, amikor már érzem, hogy készen áll, végigsimítok a forró, nedves belső részen is. Megérintem a csiklóját, két ujjamat ráhelyezem, és gyengéd fel-le mozdulatokkal simogatni kezdem. Csak egy percig csinálom így azonban, mielőtt lejjebb csúszok, és a lábai közé helyezkedve, óvatosan megcsókolom a lábai között. - Olyan, amilyennek képzelte?- nem várok sokáig válaszra, mielőtt megérintem az ajkammal, azután a nyelvemmel körbejárva mindent. Kipróbálok több dolgot is, óvatosan keresve, hogy mit szeret, milyen sebességgel és milyen irányba élvezi az érintéseimet.
+18 Biztosan kedvelni fogom, bármi hihetetlen, nőkkel valahogy könnyebb megtalálni a közös hangot, míg nem rontották el őket azokkal az ostoba, vállalhatatlan elvárásokkal, és ha Mr. Lestrange valóban akkora úr odahaza, kétlem, hogy engedné, háta mögött eljárjanak, és azzal ijesztgessék a húgát, hogy valami kéretlen vendégnek adományozzák politikai okokból.. De hogy az apjukkal mi történt, arról nincs sok fogalmam, hiába végzett jó munkát a fiával. A férfi, aki nem markolássza állandó jelleggel a péniszét egy beszélgetésben, ritka, mint a fehér holló. Hogy kedvelni fog-e...? Remélem, tőlem legalábbis nem kell tartania, láttam karón varjút, de nem tartozom azok közé a nők közé, akik amint betelepedtek és megmelegedtek, rögtön széthajítják a családot a szélrózsa minden irányába, nehogy a végén vitatkozni kelljen, aztán rajtaveszteni a porcelán márkájának, vagy az új virágágyások tartalmán. Na de az anyósom, az más rögtön.. ott nem kötök kompromisszumokat, ha valóban olyan perszóna, mint anyám, és Mr. Lestrange sem kell, hogy meghunyászkodjon a hisztéria előtt! De kétlem, hogy ez fenyegetne bennünket, és az öccsét, húgát sem fenyegeti, hogy majd levetem a józan ész láncait, majd siralmassá teszem az életüket valami friggyel, főleg, ha már magam tapasztalom, milyen önként dönteni.
- Ne is.. ez a kötelessége. A leendő házastársi kötelessége. - aminek gondolata szinte el is sápaszt, pedig nem vagyok a remegő hajadon, aki most elsüllyedni kíván, vagy szégyelli vágyainak meglétét, de hát én sem mondtam ki ezeket soha, naplót meg vezessen az öreganyám térde kalácsa. Kell egy kis lendület, mielőtt úrrá leszek a meglepettségen. Azzal nem volt soha gond, hogy közöljem a véleményem, csak épp érdekelni sem érdekelt senkit, most meg itt rögtön lesik a szavam, nem sorolja senki, mit miért nem szabad, nem illik, nem szerencsés. - Hát maga sem fejezi be, amit elkezdett.. - gonoszul mosolygok, azaz, képzelem, úgy tűnhet, de ha már nem fáradt vele, megszabadulok én a pizsamám felsőjétől, milyen kispolgári lenne akkor már takarózni épp most. Nem szégyellem magam, meg sem tudom játszani - mikor még unatkozó ötödéves voltam a Mardekár egyik hálótermében, a gyerekes csókolózásból kivettem a részem, ha épp szörnyen rombolta is az illúzióimat arról, milyen dolgok várhatóak. Lestrange nem úgy csókol, nincs az a bosszantó hangos orrlégzés, nyálazás, cuppogás: megengedem, kellemes, sőt.
- Ne bízza el magát, még nem győzött meg, Mr. Lestrange. - lerúgom a zoknimat, és reményeim szerint vonzó szöget veszek fel a nem épp erre tervezett párnák közt, mintha azt kérdezném, nos, tetszik, amit lát? De milyen hülyének érzem magam közben.. erről bezzeg senki nem beszél, képzelem, mi várhat azokra, akiknek még kétségeik is vannak a szexualitással kapcsolatban. Megharapom a csókjai közben, de a vetkőztetésével nem sietek, egyszerre egy dolog, egyszerre egy lépés. Érzem a combomnak nyomódván milyen merev, mosolygok és visszatér az érzés, amit először az órával váltott ki: el tudnám ezt a rajongást, vágyat viselni az év összes napján, és végre saját akaratomból eshetem bűnbe. És mind tudjuk a lelkünk mélyén, hogy minden, ami kicsit is élvezetes, bűn. - Ne karmoljon meg.. - figyelmeztetem, mikor ugyan óvatosan, de belém csúsztatja az ujjait - azért ennél kellemesebbet is el tudok képzelni, de hát nagypéntek nélkül nincs feltámadás, és mindjárt jobbnak kell lennie. Széthúzom a térdeimet, valahogy olyan természetellenes, hogy oda kerül a feje, de ezt az asszociációt biztosan felváltja majd az élvezet, amit a nyelvével okoz. Remélem. Bízzunk Merlinben. - Hmm.. nem. De bízom magában, meg abban, hogy alakulnak majd a dolgok, mint a púposgyerek a prés alatt. - beharapom az ajkam, és felkönyökölvén figyelni kezdem, pontosan mit csinál: elhallgatok egy apró sikkantást, mikor a nyelve a csiklómhoz ér és forró, meg borzasztó, csiklandós és minden is egyszerre, de a kuncogást már nem állom meg, ami roppant tájidegen, de jóval természetesebb, mintha most hátradőlnék, és várnám a megváltást, vagy a gondolatokat Angliáról. Megérintem a mellem, a másik kezemmel a hajába túrok, és még mindig mosolyogva, mindkettőt finoman megragadva szólalok csak meg újra. - Ezt hogy csinálja.. nagyon furcsa.. ne hagyja abba! Csinálja megint azt a dolgot, a nyelvével.. a körözést, vagy mit.. Jó, jó, meggyőzött, Mr. Lestrange! Mutasson meg mindent!
Mosollyal az arcomon látok neki annak a leendő házastársi kötelességnek. Kiélvezek minden pillanatot, de most nem engedem el magam annyira, amennyire szoktam, amikor lefekszem valakivel. Le akarom nyűgözni Bellatrixot, azt akarom, hogy soha ne feledje el ezt az éjszakát, és még jobban akarja ezt az egészet. Amit most csinálok, tekinthető akár ígéretnek is, ami életünk hátralevő életére szól, ő pedig szűz még, úgyhogy mindenképpen kiemelkedően jónak kell lennem, ha azt akarom elérni, hogy ez az élmény ne kellemetlenként vagy feledhetőként maradjon meg. Megcsodálom a nő fedetlen melleit, mielőtt elborítom a csókjaimmal, igyekszem valahogy egyensúlyt találni a szenvedélyes és vad, illetve finom mozdulatok között, kitapasztalni, hogy mit élvez. Az, hogy szűz, már önmagában is arra int, hogy óvatos legyek, de önmagában az, hogy lobbanékony és szenvedélyes személyiség, nem jelenti azt, hogy az ágyban is ilyen. A fordítottjára már láttam példát, és semmiképpen nem akarom azt az érzést kelteni benne, hogy vad és durva vagyok, aki nem figyel majd rá. Csak némán adom jelét annak, hogy elfogadtam, amit mondott, és nem fogom megkarmolni. Finoman, gyengéden veszem birtokba a bőrét, átadom magam annak a lenyűgözöttségnek, amit a vágyaim és a külseje, illata, érintése amúgy is kivált belőlem. Bellatrix gyönyörű, és gondolhatnák arra, hogy rendkívül szerencsés vagyok, hogy vele lehetek, hogy ezzel a nővel tölthetem az éjszakáimat életem hátralévő részében, de nem érzem magam szerencsésnek. A szerencsének semmi köze nem volt hozzá, az, hogy itt vagyunk, hogy a kezünkbe vettük a jövőnket, kizárólag kettőnk érdeme, semmi véletlen nem volt benne. Ahogy megcsókolom lent, csak az jut eszembe, hogy mindketten megkerültünk egy autoritást, hogy ide jussunk. Talán ment volna az ő áldásukkal, tárgyalással is, de egészen biztosan nem lett volna ugyanaz. - Akkor remélem, hogy jobb.- elmosolyodok a hasonlaton és a nevetésére, és engedelmesen követem a nő utasításait, miközben kibújok a felsőmből. Nem nehéz megérezni, hogy mennyire élvezi ezt, valószínűleg legalább részben azért, mert ezt az egészet mi ketten rendeztük el, és szabadok lettünk a szüleink által ránk erőltetni kívánt sorstól. Körbejáratom az ujjaimat, először csak egyet be finoman, felfedezve, hogy ezen a téren mit szeret, közben nem hagyom abba a teste körbecsókolását sem. Nem telik bele egy-két percnél több, mielőtt bedugom még egy ujjamat, és miközben folytatom óvatosan a csiklója körbenyalását, az ujjaim mozgatásával igyekszem felkészíteni őt a várható élményre. - Rendben... megmutatom.- leveszem a nadrágomat, amikor már úgy érzem, hogy elég nedves, és miután fölé kerültem, kitapintom újra a hüvelynyílást, és odaillesztem magam, készen a behatolásra. A vágy, a pulzáló izgatottság azt a vágyat kelti bennem, hogy azonnal, durván nyomjam be magam, vegyem el, ami az enyém, a szenvedélyes érzés is azt diktálja, hogy csak csináljam, de ki akarom élvezni a pillanatot, ami szinte fájdalmas számomra is. Mélyen a szemébe nézek, kivörösödve, halkan sóhajtva a sötétben- azt akarom, hogy lássa a rajongást a szememben, hogy érezze, mennyire vágyok rá. Néhány másodpercig várok rá, amíg lassan betolom magam egy hosszú nyögéssel, sóhajjal. Teljesen szabadon, forrón olvadunk egybe, hasonlóan korábbi embermilliárdokhoz. Ez nem ugyanolyan, mint amikor más lányokkal és nőkkel feküdtem le. Talán az benne más, hogy megpecsételünk egy szerződést, hogy nem gondoskodtunk semmilyen védelemről, mert komolyan gondoljuk, hogy ha most fogan a gyermekünk, számunkra az is elfogadható végkifejlet. Lassan mozgok, csak akkor gyorsítok a lökéseken, amikor valami jelét adja, hogy élvezi. Tudom, hogy az első alkalom nem túl kellemes a legtöbb nőnek, még hosszú előjáték mellett sem, és nem is feltétlenül csak a fizikai fájdalom miatt. Könnyen lehet, hogy még ő maga sem tudja, hogy mi lenne az, amit élvez, nem tapasztalta ki a saját testét, úgyhogy a fizikai fájdalommal együtt szinte biztos, hogy ezen a módon nem tudom eljuttatni az orgazmusig. Éppen ezért nem is figyelek rá annyira, hogy sokáig tartson, csak hagyom, hogy a forró, nedves mozdulatok közelebb vigyenek a csúcshoz.
+18 Anyám és a nagynéném egyöntetűen állítják, a kanok - egy titokban felhörpintett felest követően, kis teasüteménnyel - csak arra vannak, hogy gyereket adjanak, és iszonyatok tárgyává tegyék az asszonyokat, de hát nem olyan borzasztó az, mint hangzik, csak nem szabad soha megfeledkezni róla, mennyivel többet ér a nő, mint bármely férfi. Ültem ott savanyú arckifejezéssel, mert bár szórakoztató volt ez a kis dekadencia, amivé a vasárnap délutáni közhelyszótár gyorsabban változott, minthogy észrevegyem igazán, hanem mert tudtam, hogy most mindennél őszintébbek. Anyám, ha szerette is apámat, az mára parádés vitákká, unott vacsorákká és egymás mindenfélével vádlásává satnyult, és a legkevésbé arra vágytam, hogy erre a sorsra jussak, és minden örömöm az legyen, hogy összejárhatok majd Medával, és elkeseríthetem valamelyikünk lányát a csalódásaimmal.. ez még macaronnal és whiskyvel sem tűnt elfogadhatónak. Sőt. Szóval itt fekszem, és hagyom, hogy iszonyatok tárgyává tegyenek, és roppant elégedetten viselem ezt a vágyat, amivel Mr. Lestrange viseltet irántam. Igaz, hogy zavarba hoz ezzel a.. nyelvmozgással, kétségkívül hülye hangja van, de hát érzésre elképesztő, így hamar meg is feledkezem erről a körülményről. Önkéntelenül is közelebb nyomom az ölem a szájához, de bízom benne, legalább a mozdulataival jelzi, ha kényelmetlen volna. Többet akarok, és ezt a rám nem jellemző, de meg nem szűnő kuncogás mindennél jobban jelzi.
- Nem panaszkodom! De ez mindig ilyen érzés? Nem ez lesz a kedvencem.. Várjon, mit mutat meg? Máris? - hát reméltem még további orális szexbéli bemutatót, és nem kifejezetten aggaszt, hogy telhetetlennek tűnök, de rendben, nem vagyok semmi jónak elrontója sem. Begyűröm fél kézzel a párnákat a hátam, fejem alá, a másikkal meg simogatom magam, míg hozzám illeszti magát. Nem tudom, pontosan milyen lesz, de hát nem misére megyünk, felesleges lenne szerénykedni: lenyalom az egyik ujjam, a számba veszem, különös, különös, sosem kóstoltam még ilyesmit.. De nem kellemetlen, csak különös. Üdvözült mosollyal várom hát Mr. Lestrange behatolását, és a biztonság kedvéért dörzsölgetem szabad kezemmel a mellbimbóm, ahogy mutatta. - Bent van már? - kérdezem kajánul - tudom, hogy ilyenkor jobbat nem is lehet kérdezni, és igazán ki nem hagyhatom. Aztán rögtön elmúlik a kedvem, mikor valóban elkezdi betolni magát, és az arcom dühös, fájdalmas fintorba torzul.. Na most jönnek akkor az iszonyatok, gondolom. Próbálok arra figyelni csak, ami különben történik, a tekintetére, a csókjaira, de hát ha mindjárt a szentlélek is száll közénk, akkor is olyan most elsőre, mintha épp karóba húznának.. Ez csak nem lehet mindig ilyen! Mindig azt hittem, majd én elsőre mentesülök ezektől az ügyetlenkedésektől, közhelyektől, de hát nem, legkevésbé sem.
- Mr.. Lestrange.. most fog... - aztán az még annál is jobban fáj, mikor elélvez, sőt, akkor már nem fogom vissza magam, elkínzottan sóhajtok egyet - azért jobb befejezést is el tudok képzelni, mint ezt a meleg, visszafoghatatlan érzést a lábaim közt. Ennek kell, hogy legyen valami jobb, kellemesebb, érdekesebb módja is, amire majd visszatérünk, ha újra tudok fájdalom nélkül ülni. - Hát ez.. mindig ennyire fáj? Vagy mivel áll összefüggésben? - siettetem kicsit, hogy másszon le rólam, és a nyomában kicsorduló.. nevezzük nevén a gyermeket, ondó aztán nem bíztat további élmények megismerésére, sőt. Kényelmetlenül magamra húzom az egyik takarót, és remélem, hamarosan eláll, mert roppant hangulatromboló volna, ha most exkluzálnám magam és azonnal zuhanyt követelnék. - Az eleje, az tetszett. De ezzel kezdenünk kell valamit, hát még szeretnék életemben járni.. Normális, hogy ennyire fáj? Nem szakadt el semmi?
Valószínű tényleg nagyképű és egoista vagyok, legalábbis ezt szűröm le abból a tényből, hogy felizgat, milyen jó vagyok. Ahogy Bellatrix közelebb nyomja magát hozzám, hogy jobban hozzá tudjak férni, még egy kicsit szélesebbre feszítem a lábait, és átadom magam a nő élvezetének, ami egyértelműen arról tanúskodik, hogy vonzónak talál. - Az első kicsit furcsa... később jobb lesz.- egy töredékmásodperc kétségem marad azt illetően, hogy már most behatolással csináljuk-e, de végül arra jutok, hogy nem akarok várni ezzel. Most rögtön a magaménak akarom tudni Bellatrixot, felizgat, hogy láthatom és érezhetem őt ebben az állapotában, nem akarom elhalasztani. Az érintései alapján, ahogy magához nyúl, amúgy is úgy tűnik, hogy akarja ezt, és ő sem akar várni. Elnevetem magam a viccén, azután behatolok, és miközben felnyögök a forró érzéstől, végig hosszan nézem az arcát, hogy a félhomályban kivegyem a reakcióját. Csókolom, figyelem az arcát, hallgatom a nyögéseit a sötétben, és igyekszek figyelni arra, hogy olyan finom és gyengéd legyek, amennyire csak lehet, de tudom, ez az élmény aligha kellemes bárkinek elsőre. Maga a behatolás vággyal töltött el, jól esik hallgatni a nyögéseket és a cuppanásokat, de nem akarom elnyújtani leendő feleségem tortúráját, úgyhogy egy hangos nyögéssel elélvezek. Benne maradok néhány másodpercig, azután kihúzom magam, óvatosan, hogy a lehető legkevésbé legyen fájdalmas az élmény. Lemászok róla, mielőtt válaszolok. - Nem. A szüzesség elvesztése szokott ennyire fájni, legalább egy alkalomra szükség van, mielőtt a nő is elkezdi élvezni. A többi már jó lesz.- én is betakarózok, értem a jelzést, bár nem zárkózok el tőle, hogy némi beszélgetést követően kielégítsem. Azt hiszem, hogy kézzel vagy szájjal meg tudnám oldani, bár a legkevésbé sem lehet számára most vonzó további szex gondolata ennyi kellemetlenség és fájdalom után. - A következő alkalommal már jobb lesz. Erőfeszítéssel tartom csak vissza a mosolyomat, ami azért ül az arcomon, mert magamévá tettem a nőt a sátorban. Bármennyire többet akarok ebből az egészből, sokkal többet, mint egy hódítást, azért magamban nagyon büszke és elégedett vagyok, hiszen nem akármilyen ellenállást kellett legyűrnöm, nem akármilyen körülmények mellett. Nem bántam meg az egészet, mindig nagyon érdekes látni, hogy hogyan változik egy lány, nő személyisége szex közben. Hanyatt dőlök, és oldalra fordítva a fejem nézem a nőt. Furcsa gondolat, hogy a következő évszázadban, ha minden jól megy, ezt az arcot fogom nézni minden éjjel elalvás előtt, ahogy mellettem fekszik. - Vissza kell vonnom viszont, amit a pizsamáról mondtam. Bár tényleg szép darab, igazán vétek eltakarni a testét. Van kifogása a jövőben az ellen, hogy meztelenül aludjunk?- néhányan gyorsan elalszanak szexet követően, náluk természetesnek hat, hogy nem öltöznek fel, nem vesznek fel semmit az aktus után, de engem egyáltalán nem zavarna az sem, ha ezt mi nem tennénk meg hétköznapokon sem. Tényleg lenyűgözően gyönyörűnek látom a nőt, nem tudom hirtelen senkihez hasonlítani. Kicsit szórakoztat a gondolat, hogy talán szerelmes vagyok. - Szeretne inni valamit még egy pohárral? Szeretnék mutatni még valamit, amit biztos vagyok benne, hogy élvezne.- megsimogatom a nő combját a takarón keresztül. Nem akarom erőltetni, ha nincs kedve a folytatáshoz, de nekem még kedvem van a folytatáshoz.
Kezdőlap
