Úgy ülök itt, mintha az ítéletnap kávéház volna, én meg törzsvendége, rég várt kedves látogató, mosolygok kedélyesen, rendelek még egy feketét, cukor nélkül, élvezem a kitüntetett figyelmet, a porcelán csörömpölését - Doreah néni drága és pótolhatatlan készlete épp úgy tetszik a szőnyegen, már darabokban, ahogy hajdanán a vitrinben, mikor büntetésből törölgetni kellett unos-untalan - és nézem, mint járókelőket, az egyre felvonuló, tobzódó, tajtékzó, mindenféle hullámmozgásokat végző szüleimet, nagynénémet, nagybátyámat. Nekem itt kérem, igazam van, ezt a növekvő hangerő és a záporozó káromkodások latinul, franciául, németül, még írül is, ki hitte volna, hogy itt bárki beszél ilyesmit, még annál is jobban garantálni látszanak, sőt, a helyzet koronájául még további örömöt okoznak. Visítás és szentségelés, megelevenedett csatajelenet, mozgó freskó, de leginkább kofák a piacon, cigánykaraván razzia idején, ez zajlik előttem, és csak hátradőlök, tudom, ezegyszer igazán kihúztam a gyufát, mit kihúztam, ég a ház, a birtok, a határ is már, és senki nem tehet semmit, hogyy eloltsa az általam gerjesztett lángokat, az, ha nem vigyáznak, elvisz mindent, ott pusztul a féltve nevelt két húgom minden tisztessége, a jószágok, széthullik a földre a vagyon, és mivé lesz a nemes és nagymúltú Black-ház? Semmi az, semmi sem hozzám képest, és mosolygok csak, tudom, nekem igazam van, ezen nem segít semmi orvosság.

Anyám a fotelbe rogy, repülősóért kiállt, de senkit nem érdekel - most apám következik, kérlel, szívszaggatóan könyörögni kezd, ez már nem tetszik, de többen is rászólnak, nehogy már kérlelje itt az árulót, a cédát, a családi tűzhely puszta kézzel lebontóját, és a kórus nem szakad meg, ott folytatódik, ahol megszakadt a lélegzet: elhordanak újfent minden jelzős szerkezetnek, ami nagyhirtelen eszükbe ötlik, és e téren nem volt oka panaszkodni egyetlen Blacknek sem, de már nem mulatok, már unom, már elég volt mára, felkelek, hátravetem a hajam, elköszönök kajánul, ez a haditanács nélkülem is épp úgy impotens, mint fenyegetéseikkel teletűzdelve az. Még kísérnek a kívánságok arról, pontosan hogyan vigyen el az ördög, a guta hogyan üssön meg, talán a lovam is szomorodjon meg, de kicsire nem adok, úgy sétálok ki a szalonból, mintha audienciát tartottam volna, és hát ez nem is valótlan állítás. Mióta két egész napja tudomásukra hoztam, bizony férjhez fogok menni, előbb nevettek, aztán bosszankodtak, de harmadik lépésként a cirkusz jött, ehhez csak a szereplők köre bővült, a negyedik fázis meg elkerülhetetlen, robogunk felé és nincs leszállás, első osztályon utazunk mind a pokolba, csak hát én ott otthon leszek, mindenki más pedig átverve.

Medának nem volt érkezésem még beszámolni a helyzetről, főleg, mert a helyzet alig.. összesen három napja tarthat? Még gyűrűm sincs tisztességes, csak ez a címeres zsebóra, amit azóta magamnál tartok, hogy hazaértem a pusztából, ez a menekülésem kulcsa, de már ha el is veszteném, is szabad leszek, csak épp nagyon bánnám, láthatóan komoly szellemi értéke van. Bekopogok a húgomhoz, akit jó előre hadifogságba helyeztek komoly családi ügyek megvitatásával, és hát Meda okosabb annál, hogy olyan frontvonalon legyen túrista, ahol még várhatóak további halálozások, dolga is van jobb a hisztériánál. A helyzet három napjából kettőt alig töltöttem itthon magam is, mert azonnal intézkedni kellett papírok, munkahelyi szünetek és olyan dolgok ügyében, mint Rodolphus becsempészése a hálószobába. Ez utóbbi megoldható lett volna más helyszínen, de így még nagyobbat ütött, mikor elárultam már akkor vörösödő nemtőimnek, bizony a fedelük alatt megestek dolgok szép számmal - azt a rémhírt még tartogatom későbbre, hogy én is ezek között a dolgok között vagyok, de ez a hazugság már a finálé, dehogy megyek elébe.
- Andromeda, van egy kis időd? Beavatlak a lenti rómabukása magyarázatába: még idén férjhez fogok menni, és bizony nem anyáink jelöltjéhez. Már készítik a keresztet, de végül mégsem lehet ráfeszíteni, mert kifogás, az nem eshet a vőlegény iránt, de ki hallott olyat valaha, hogy ne kérjék a szülők áldását, beleegyezését, sőt, én magam intéztem az egész ügyletet. - ritka, sugárzó mosolyt villantok a húgomra, és büszkén kihúzom magam, tessék, lehet nézni a ritkaságot, hatalmas botrányt alkottam, és nincs megoldása. Sosem voltam boldogabb gyermekségünk óta.
- Ne haragudj, hogy nem avattalak be, az egész.. három napja történt, aznap későn értem haza a mezőségekről meg dagonyázásból, másnap korán keltél, én megint későn jöttem-mentem, és ma, mikor megneszelték, mi következik, téged ide száműztek. De íme, itt vagyok, elmondok neked mindent. Ezúttal őszintén és előre. - még mindig bánom a múltkori közös éjszakánkat, csak azt benne nem, hogy Andromeda nem keveredett bele jobban az egészbe. Talán ezért nem keltettem fel, mikor a küldetésről megérkeztem, eleget virrasztott miattam, és anyáinkkal ellentétben őt valóban részletekbe avatom ködös utalások és szórakoztató replikák helyett - Nem bolondultam meg, tényleg férjhez megyek. Kerek egy hete ismerem azt az embert, és az volna bolondság, ha nem ragadnám meg, és tartanánk egymást..

A botrányt mifelénk nem nehéz kiszimatolni - elektromos kisülés fémessége a levegőben, de persze ennél sokkal árulkodóbb a kiabálás, a csörömpölés, meg az a bizonyos frekvencia, amit anyánk hangja csak akkor ér el, ha valami igazán nagyon megbotránkoztatja. Megbotránkoztatni persze könnyebb,  mint azt az ember gondolná, de igazán nagyon megbotránkoztatni már másik kategória. Az a kategória, amikor azt mondják, maradjak a szobámban, mintha legalábbis kis gyerek, vagy minimum kiskamasz lennék, akit el sem követett kihágásért lehet még szobafogságra ítélni. Nyilván nincs kedvemre, kinek lenne, de az efféle utasítások elleni lázadozás nem az én reszortom ebben a családban, és ha felmentést kapok valamiféle undok családi kupaktanács alól, hát én aztán nem fogok tiltakozni, idehaza néha egyedül a szobám biztos erőd, mentes mindenféle elmebetegségtől és hisztériától, márpedig a hangok alapján pont valami ilyesmi robbant odalenn, és én igazán meg sem lepődök, hogy ebből a robbanásnyi füstből a nővérem bukkan fel legelőször a küszöbömön.
Apró betűs sorok ugrálnak még a szemem előtt - török diplomácia, mi más lenne egy lány legjobb barátja péntek estéken -, amikor magától értetődő mozdulattal sürgetem arra, hogy engedje csak be magát, félre is dobom rögvest a szétnyitott könyvet az ágyamról, nem annak reményében ülök vissza oda, hogy zavartalanul folytassam a dolgom.
- Hogy mit csinálsz? - igazság szerint nem vagyok benne biztos, hogy elsőre is megértem, Bellatrix mit mond, annyira váratlanul ér a dolog, nem is a megbotránkozás az első gondolatom, inkább valami meglepett értetlenség ül ki az arcomra is. Pedig ha valaki ilyesmit csinál nálunk, ilyen kijelentéseket tesz csak úgy, különösebb izgalom nélkül, megtervezi a maga házasságát - hát az pont Bella lenne, nem is értem, mit csodálkozom, még azon sem kellene meglepődnöm, ha azt mondaná, tökéletesen illetlen jelölthöz készül hozzákötni az életét. Sőt. Talán akkor lepődnék meg kevésbé, elvégre sosem rejtette véka alá a véleményét a köreinkben forgolódó férfiakról, vagy úgy egyáltalán, a házasság intézményéről sem, ha valami igazán meglep, akkor az azt hiszem nem is a módszer, inkább az, hogy erről jól látható diadalittas elégedettséggel, sőt, talán boldogsággal számol be.
Biztosan jó univerzumban vagyok?
- Várj, várj, hát lassíts már - mondom nagyokat pislogva, megpróbálom lerázni a saját zavaromat egy mozdulattal, amivel áttodobom a vállam felett a már kissé zilált, fonott copfomat, úgy méricskélem Bellát mégiscsak, mintha azt próbálnám felmérni, tényleg nem bolondult-e meg - Férjhez mész még idén, egy megfelelő vőlegény-jelölthöz, akit egy hete ismersz, és ettől boldog vagy? Te? Biztos? Nem átkoztak meg? - kérdezem egészséges mértékűvé szelídítve a szkepticizmusomat, valahogy odavarázsolok az arcomra egy félmosolyt is. Azt hiszem, igazán nem bánt, hogy erről most hallok először, ha valóban ilyen friss a dolog, hát tényleg nem sok lehetőség lett volna rá (csak egy kis részem, egy aprócska darabkám gondolja, hogy ugyan, igazán felkelthetett volna hajnalok hajnalán is, ha nagyon akart volna, Bellát egyébként sem a finom és óvatos megmozdulásaiért szeretjük), de azért mindenképpen nehezen emészthetők a hírek. Hát mégis mi történhetett egy hét alatt, ami meggyőzte arról, hogy ez jó ötlet? A nővérem hirtelen romantikus lett? Vajon reped már a plafon és vajon ránk szakad mindjárt?
Arról majd ráérünk később beszélni, bolondok-e a szüleink, hogy nem örömükben kiabálnak odalenn. Elvégre ezt akarták mindvégig, tisztes házasságba lökni az igazi fekete tüzet, ami a nővérem, most meg háborognak, hogy ez megtörténik, csak mert nem hagyományos módon? Hát tényleg mindenki bolond minálunk? Nem ér annyit a büszkeségük igazán, hogy ne fordíthatnák ezt előnyükre, ha igazán akarnák - Ki az?

A kínálásra rögtön le is huppanok, sosem hittem, hogy majd mi fogunk így beszélgetni, ilyen vidáman erről a témáról, mint a süldő lányok, párnát ölelve és kuncogva, pedig kedvem volna még arra is, diadalmas kis kuncogásokat hallatni, ha nem találnám roppant idegesítőnek, hogy ilyesmivel színesítsem a közléseimet, ha már fontos dolgokról esik szó. Majd kicsattanok az eufóriától, mikor távolról, de hallani még, hogy valami nagyot csörömpöl, aztán elhallgat odalent, senkinek nincs több mezője, nincs több kártyája, lapot húztam a tizenkilencre, és elnyertem mindent előlük.
- Férjhez fogok menni, bizony. - előhúzom az órát, és feltartom, hogy megnézhesse, ha ugyan nem jön ide, mert akkor a kezébe adom, hogy jobb lehetősége legyen megszemlélni a hivalkodó, egyértelműen férfiak öltözékéhez tervezett zsebórát, a régi, talán ismerős címerrel rajta. Sosem hordtam azt sem, amelyet illett, de most minden órában elővettem, tisztogattam, mintha csak így is sürgethetném az elkerülhetetlent.
- Tudomásom szerint nemigen. Volt ez az ostoba küldetés Skóciában, kirendeltek mellém egy aurort is, mert egyedül nyilván nem győzhetem le az ármádiát, amit a leendő szakmám jelent.. Eljött, bemutatkozott, a manóval néztünk nagyokat, mert volt képe elfogadni a süteményt. Direkt megkerülte anyánkat és apánkat, jól is tette, nem túl parádés a viszony a két család között. - kétlem, hogy olyan sorrendben és mélységben válaszolok a kérdéseire, amit szeretett volna, de majd egyszer a végére érek, akárhogy is. Amúgy is jobb sietni mindennel, ha megházasodtam, a közelembe sem engedik majd, pedig őt akarom a tanúmnak és az egyik koszorúslánynak is, ez külön öröme lesz Blackéknek a botrányban - Rodolphus Lestrange. Tudod, akinek az anyjára haragszanak, mert nem voltunk neki elég előkelőek, az apja meg meghalt évekkel ezelőtt valami rejtélyes, Misztériumügyön zajlott balesetben. Na, kiderült, nem elég előkelőek nem voltunk Lestrangeéknek, a leendő anyósom olyan menyet akart, aki majd úgy táncol, ahogy ő fütyül, Rodolphus meg magasról tett rá, ezért nem is gondolt a házasságra mostanáig.

Eltulajdonítom az egyik párnát, és magamhoz ölelem, mintegy pótcselekvésként - a legjobb az volna, ha fel és alá sétálgathatnék nagy gesztikulálás közepette, de akkor tényleg nem közlök itt semmi lényegeset, pedig ilyen lényeges dolgok elég rég történtek ebben a házban.
- Nos, Mr. Lestrange jött, látott, aztán ott, a susnyásban megkérte a kezem, mikor kihívtam, ha szándékai vannak, nyilvánítsa ki őket, és ugyan távolról meg közelről sem egy kellemetlen ember, de az sem volt elhanyagolható érv, hogy ennél boldogabb lépést el sem tudok képzelni magamnak. Rendben, talán nem akartam valami here asszonya lenni, de még akkor sem menekült serényen, mikor benyújtottam neki az elvárásaimat, teljesítette is azokat részben. Hát itt van ebben a vezércsel, társadalmilag kifogás nem eshet ezen az ügyön, de annál jobban őrületbe fog kergetni minden családtagot a Black-háztól a Lestrange-kúriáig. - sóhajtok egyet a sok mondat után, aztán halkabban, már kevesebb vehemenciával teszem hozzá, amit enélkül is tudtál, csak nem emlegettük annyira, mert akkor nem engedtem, nem akartam, elhittem, van más megoldás, holott - Nem akarok egyedül megöregedni és meghalni. De nem akartam az sem, hogy mások döntsenek helyettem. Most pedig ha nem is olyan keretek között, mint hittem eleinte, de szabadabb lehetek, mint valaha. Mintha valaha lettem volna aggszűzként, míg felzabálnak a macskáim..
Nem mintha volnának egyáltalán macskáim, sosem szerettem semmit, amit dédelgetni, ápolgatni kell - igen, mondhatnád, Bella, még a macskák sem maradnának meg melletted. De kiül még a boldogság az arcomra, amelytől elképesztően ostoba alakzatot vehet fel a mimikám, de titkolni sem tudom, milyen elégedett vagyok a dolgok menetével.
- Szeretném, ha a koszorúslányom és a tanúm lennél. Annyi mindent el kell még mesélnem a történtekről..

Valami kis "hah"-szerű hangot hallatok, kerek szemekkel hallgatom ezt a históriát. Már látom magam előtt, jönni fognak az érvek, hogy ezért nem kell a kisasszonyoknak dolgozni, ott mindenféle alakokkal találkoznak, véleményük lesz, aztán még intézik is a maguk frigyét. Hazudnék, ha azt mondanám, Bella nem volt az elmúlt időszakban valamiféle pajzsom, élő védelmezőm, hiszen mindig annyi baj volt vele, hogy mellette ki ért rá velem foglalkozni. Na meg, amíg anyánk őt nem paterolja ki a házból, megint csak ki ér rá nekem vőlegényt keresni, épp csak pár kötelességszagú randevút kell átvészelnem, ha valakinek eszébe jutok, vagy valaki meg akarja magának nézni mind a három Black lányt. Ha a nővérem valóban férjhez megy, valóban elkerül a háztól, bizony védtelenebbül fogok állni az élet viharaiban.
Ami semmiképp sem jelenti azt, hogy önző módon meg akarnám fosztani valamitől, amire láthatóan vágyik. Biztosan nem lennék rá képes.
Rendhagyó nőhöz pedig rendhagyó történet jár, ahogy hallgatom, egyre kevésbé csodálkozom azon, hogy ez épp vele, épp így esett, nem ismerek senki mást, akivel így lehetne. Zsebórával, Skóciával, Lestrange-ékkel, elvárásokkal.
Mégis hitetlenkedve csóválom a fejem, nem rosszallóan, épp csak úgy, mintha azt mondanám, ki hitte volna, hogy így együtt állhatnak a csillagok, még akkor is, ha megvannak az egészséges kétségeim azzal kapcsolatban, mindez valóban ilyen egyszerű és ígéretes-e, mint ahogy Bella leírja. De hát kettőnk közül ő az, aki ugrik, ha érdemesnek látja, én meg addig gondolkodnék rajta, amíg már nincs min gondolkodni, mert a lehetőség elszalad előlem. Azt meg csakis az idő fogja megmondani, melyikünknek lesz végül igaza - Meglepsz, nem fogok hazudni - vallom azért be, noha javarészt már túl is vagyok a meglepetésen, az elbeszélés és érvelés segít, hogy megértsem, mi is folyik itt -  De ha ezt szeretnéd, tényleg ezt szeretnéd, örülök a boldogságodnak és természetesen támogatlak. A szüleink sem háboroghatnak így odalenn örökké, rá fognak jönni, hogy valójában nem kért szívességet teszel nekik épp, és úgysem érheti szó a ház elejét. Ha lenne eszük, hamar úgy tennének, mintha ők találták volna ki az egészet - sóhajtok, megvonom a vállam, erre számítania kell minden résztvevőnek, könnyen lehet, hogy akár a mi felmenőink, akár a vőlegény anyja igyekszik majd magáénak tudni minden elismerést ezért az eljegyzésért.
- Meg is bántódnék, ha nem engem kérnél meg - játékosan odacsapok a Bella ölelgette párnára, végre elmosolyodom, noha már előre azon gondolkodom, miben hogyan segíthetek, mert bár lehet, odalenn most botrány tombol, előbb-utóbb mindenki foggal-körömmel fog kapaszkodni a dolgok hagyományos rendjéhez. A vőlegénynek jelenése lesz a lányos háznál, az eljegyzést megfelelő körülmények között be kell jelenteni, a Prófétának bizonyára le kell hoznia, és nemkülönben: esküvőt kell szervezni, nincs mese - Na, hát akkor mesélj, most már csak semmi titkolózás! És persze... akkor gratulálnom is esedékes - húzom fel mindkét lábamat az ágyra.

Nincs igazán indíttatásom kimondani, ami azért lebeg itt felettünk tulajdonképp régóta, és amit máskor szívesen emlegettem: amíg tőlem nem szabadultak, Meda és Cissa biztonságban van mindenféle kérők komoly szándékaitól, hacsak nem talál piros hó hullani, és döntenek úgy az erről magukat illetékesnek vélők, hogy az a kisebb botrány, ha őket adják férjhez, mintha senkit sem. Ez volt az eredeti terv, de valahol sejthető maradt, ez ideig-óráig tartható front, fel kell majd adni legkésőbb akkor, amikor Cissának minden maradék esze is búcsút int jobb sorsra érdemes értelmének, és elköveti élete egyetlen nyilvánvaló, de visszavonhatatlan ostobaságát. Ezt persze rajtam kívül senki nem osztaná, és bár mindennél látványosabban tartottam ellen minden kísérletnek, amely arra irányult, hogy elkeljünk, ha szabotőr él a falak között, elbukik az ostrom, csak idő kérdése.
Meda esélyei most jó időre amúgy is feleződnek a botrány és a szabálytalan körülmények miatt - megírja majd a Próféta, de azzal még nem rukkoltam elő, ez a nász még az ilyenkor szokásos időszakot sem várja ki. Azaz, nem várta ki.

- Ahhoz túl sokszor szidták Mrs. Lestranget a háta mögött a közös társaságaikban. Formailag bizony itt minden rendben, de hát minden létező ismerősük megjelenik majd itt a napokban, hogy feltegye a gúnyos kérdéseit, nekik pedig le kell nyelniük, sőt. Ha egy csepp eszük volna, tényleg élnének ezzel, de az a válogatott sértések kiötlésére kell, amelyekkel majd illetni fognak a következőkben. - lemondóan legyintek egyet: ha fele annyira foglalkoztatná anyáinkat a hírünk, rengeteg mindent tehettek volna az évek folyamán, igazán egyikük sem szegénykedik jó képességekben. Ezt persze mind a társadalom roppant unalmas kötelességeinek meglésére fordítják, de olykor azért kiles az illik függönyén egy-egy megjegyzés, és nem véletlenül nem apánk viseli a nadrágot a házban. Anyánk büszkén állapította meg egy alkalommal, még mikor negyedéves lehettem, hogy a szoknyát sem. Mindannyiunk makacssága fakad egy tőről, az a tő pedig lehetett volna remek példakép azon kívül is, hogy szófordulatokkal gazdagítja a szókincsünket.

- Igen.. nem akarok olyannak tűnni, mint akinek a fogát húzzák, tényleg boldog vagyok. - mosolygok a kelleténél jóval több büszkeséggel, és fenyegetően megemelem a párnát Andromeda amúgy is zilált fonatának végzetét ígérvén. Ez hiányozni fog, egyrészt mert ha csepp eszük is van, nem engedik egy darabig a közelembe, nehogy a példa ragadósnak bizonyuljon, még ha Meda nem is kifejezetten az a csomó a kákán, most majd ha nem jókor tüsszent, egyből vizsgálják majd annak mértékét és hangsúlyát is - másrészt meg mert van egy élete, abból nem húzhatom ki, akárhogy próbálkozom is. Ha ajánlkoznának, megmentik, elszöktetik, boldog lehet és teljes, abban lelne örömet, hogy teljesíti, amire rendelik, arra hajtaná a fejét, kiitta a keserű poharat, csepp sem ment félre, szeme sem rebbent. Kezdhetném itt parentálni, de ha nem állítok valótlant, az ő makacssága az enyém méltó párja, győzködni lehet, ostromolni is, elfoglalni soha.
- Na csak várj azzal a gratulációval, amíg megtudod, miket műveltem a pusztákon! - nem titkolt szándékom, hogy most jól megforgatom mindazon részletekkel, amelyeket még lent nem tettem az asztal közepére dísznek - Én.. látod, még így is nehéz felhozni, de elébe mentem erősen a nászéjszakának. Tudom, mire vártam eddig, azt is, nem volt hiába, de így visszatekintve.. kezdem érteni a példa és hegyibeszédekből azokat a megesett leányokat, amelyekkel oszlatták a jókedvünket.
Hátradőlök, mintha mesét mondani készülnék egy álmos gyermeknek, holott kisülhetne épp a szemem is, ha tartjuk a szokást, elvégre nem átallom a húgom elméjét megrontani mindenféle mételyekkel, iszonyatokkal és főleg, elvárásokkal, az semmi jóra nem vezethet ugye. Azt persze épp nem tudom, hogy áll a dologban, a dologhoz, végül lehet, én lepődöm meg, nem ez volna az első alkalom, azt utolsó sem ez lesz őt ismervén.
- Nna, hát, feltettem a kérdéseimet Mr. Lestrangenek a férfiak ügyeivel kapcsolatban, aztán utasítottam, mutassa meg azt a francia dolgot. Tudod, mire gondolok? - egyszer sem hozakodtam elő ezzel, sőt, süketnek, vagy ami még jellemzőbb, gyerekesnek mutattam magam, ha valaha bárki emlegetett bármi intimebbet egy kézfogónál, arra is húztam a számat, a férfiak mind herék, és nem osztoztam a beszélgetésekben, nem kérdeztem soha, Andromeda, az az ifjú, aki mosolygott rád, na arról hogy vélekedsz, elfogadnád, legalább olykor megtekinteni? Mennyi mindent biztosra vettem, holott mindent belepett a jóságos devla, amit kitaláltam, és attól nem is hagytam magam sem őszintének lenni, sem élni nagyon.
- Az elég elfogadható volt. Rendben, élvezetes volt, erkölcstelen és kicsit különös. De aztán.. aztán el is háltuk a házasságot rögtön utána. Ezt szüléinkkel még nem közöltem, de hagyni kell valamit holnapra is, és hol van még Karácsony..

Épp csak picit forgatom a szemem, de épp egy kicsit sem érzek csalódottságot. Ahhoz kellene lennie holmi elvárásomnak a szüleinkkel szemben, de egy ideje már nincs olyanom. Én jobb szeretem a praktikumot, a józan eszet, az egyszerűséget, de ezeknek a kvalitásoknak a legtöbb aranyvérű dinasztiában nincs helye. Ha szóba hoznám a dolgot, bizonyára azt kapnám válaszul, hogy "ha gyakorlatiasak lennénk, a családunk már rég kihalt volna", és ebben bizonyára igaza is lenne mindenkinek. Bellának meg abban volt igaza, hogy már rég lehetetlen tisztességesen fenntartani ezt az egészet, mégis van még mindig, aki fenntartaná. Bizonyos szempontból talán ő is, csak a maga módján - mint ahogy most is teszi.
A családunkban úgy érzem, egyedül Sirius tudná osztani abbéli nézeteimet, milyen fájdalmasan és kétségbeejtően felesleges ez az egész. Ez a legjobb szó. A Bella eljegyzése körüli felhajtás, ami még épp csak kezdődik, ha jól sejtem, leginkább felesleges az én szememben, hát hagyhatnák létezni is, de amit hagyunk létezni, az természetesen nem viselkedhet úgy, ahogy elvárják tőle. Merlin ments, hogy a szabad gondolkodások vagy vélemények elhatalmasodjanak rajtunk.
Nem igazán tudom még felmérni, vajon mindez mit jelent rám nézve, a lányos háznak hosszútávon mindenképp előny, rövidtávon talán nem kívánt, kellemetlen fény, még szerencse, hogy nekem emiatt egy percig sem fog főni a fejem. Majd jön, aminek jönnie kell, addig is biztos vagyok benne, anyánk ezernyi dolgot talál majd, amivel megkísérel lefoglalni mindannyiunkat - kétségtelenül szép és neki tetsző előadást igyekszik majd szervezni.
Felnevetek, előre feltartott kezekkel védekezek, nem mintha nagyon kellene, hát a legrosszabb, ami történhet, hogy párnacsata tör ki közöttünk, aztán amikor anyánk besétál, már meg sem lepődik azon, hogy csupa rendbontás ma a ház, de kétlem, hogy most ez lenne a legfontosabb teendőnk. Erről még megéri beszélgetni, akár hajnalba nyúlóan is, ha úgy adódik, mert lehet, sokkal több alkalmunk erre már nem lesz. Bella menthetetlenül kirepül innen, maga mögött hagyja a lányságát, és onnantól kezdve már nem leszünk egészen ugyanazok, ő meg én, ami menthetetlenül eltölt némi szomorúsággal, hiába is nevetek - Örülök neki. Tényleg - nem mintha nagyon győzködnöm kellene erről, ha valakinek, nekem biztosan elhiszi, hogy örülök az örömének, köztünk nincs helye más érzelemnek ilyen esetekre.
- Tudhatnád már, hogy engem nem érdekel, miket művelsz. Mármint... tudod, mire gondolok! - elvégre ha boldog, ha örül, ha tényleg ezt akarja és lelkesíti a házasság gondolata, mit érdekel engem hány írott, vagy íratlan szabályt hágott át közben, milyen anyánk és apánk szerint istentelen, illetlen dolgot művelt, amikor senki sem látta? Örülnének inkább, ha nem látta senki, én meg csak emlékeztetem magam, hogy bármi is következik, ne lepődjek meg olyan rettentően, hiszen épp az imént intettem meg magam: nem érdemes. És amíg Bella jól van, tényleg nem is számít. Talán illene megbotránkoznom, valahogy mégsem kívánja igazán a dolgot egyetlen csontom sem, csak nagy figyelemmel hallgatom a beszámolót, még az illendő megilletődöttséget is mellőzve, mert ez bizony tényleg olyasmi, aminek egy Bellatrix Black vígan és szemöldökráncolás nélkül elébe megy. Miért is várjon arra, hogy valamit el kelljen szenvednie, ha a kézbe veheti a dolgot? Elvégre így történt az egész eljegyzése, ez már tényleg csak egy vékony réteg hab a tortán és inkább olyasmi, amin csak a szüleink fognak indokolatlanul kiborulni.
- Megkérdezném, hogy megbántad-e ezt a sietséget, de úgy látom, egyáltalán nem - vonom le fennhangon is a magam következtetését a teljes história hallatán, hiszen ha bánná, más hangvételben vallott volna most nekem, legalábbis úgy gondolom - De mondd csak... ilyen megbízhatónak gondolod ezt a mi Mr. Lestrange-ünket? Távolálljon tőlem bármiféle vészmadárkodás, de ha végül lógva hagy, hát nem szeretnélek egy új otthon helyett az Azkabanban látogatni, mert ki találtad véreztetni - elvégre ismerem a nővéremet, nincs szüksége senkire, aki az erényeit védelmezi, de nem lennék a férfi helyében, aki netalántán fel találja ültetni, és hát ha valamit gondolok én mindenféle férfi-ügyletekről, az leginkább csak az, hogy alaposan megválogatnám én is, kiben bízok meg és kire bízom rá magam, legyen szó bármiről is.

Ha rajtunk kívül a világ legalább ideális volna, mi döntenénk a férfiak dolgában - mi ítélnénk, mi határoznánk, hiszen egy gyermekről mit lehet igazán tudni születése pillanatában az anyja személyén kívül? Ki küzd meg a teherrel, amit kihordani jelent, kire hárul a leendő nemzedékek kinevelése? De természetesen itt csak a fallikus szimbólumok lebegnek mindenki szeme előtt, egész erdőt alkotnak, amelybe bele lehet épp rohanni egyéb választás híján, de annak sosem jó a vége, főleg: sírás. Nem láttam még működő házasságot egyet sem, és nem akadt senki, akit kicsit is tartottam valamire, miközben eszét hátrahagyva igyekezett volna megnősülni vagy asszonnyá válni. Ezen a ponton majdnem felvetem Medának a Burke-rokon ügyét, akin ugyan eleget élcelődtem, de hát mégis igaza lesz, hogy a saját neméhez vonzódik, a házasság háború, épp csak együtt hálunk benne az ellenséggel. Megválasztani, kivel akarok életem végéig kötelet húzni, nagyobb öröm, mint sosem próbálni azt.

- Úgy nem érdekel, hogy ne avassalak be, vagy úgy nem, ha egész tengerészgyalogsági ezredekkel hálok egyszerre? - felvonom a szemöldököm: nem állna épp távol Medától, hogy most tör ki rajta a legendás szerénység, de hát ő a következő, szeretném megóvni mindattól, amely már-már az én fejemben is szárba szökkent az itthoni prekoncepcióknak köszönhetően.
Halkan, suttogva tudatják az emberrel, mit illik ebben is, ezt még meg lehet kerülni, nem eszik olyan forrón, de ezek a hangok formálták a férfiakat is, egyik-másik pedig már hétköznapi habitusán is megnyilvánul, büszkén hirdeti, több csak a biológia okán is, a felesége pedig nem való egyébre, mint örömszerzésre. Persze idősebb húgom nem volt naiv, ha emögé is rejtőzött olykor, de más az, magasban egyensúlyozni a büszkeség fényében, egy ilyen csalódás nagyobb zuhanás, mint amit bármelyikünk túlélhet. Ha nem önként vállalkozom rá, ha nem prioritás az én gyönyöröm, milyen mélyen fájnék elememig vajon, tudnám-e szeretni az ebből születőket, tudnék-e egyáltalán tükörbe tekinteni még?
- Azért.. nem egészen olyan, mint képzeltem. Az összes előzmény hazudik, vannak kellemes részei, de amikor odáig jutsz.. mint mikor vékony szövet, ha szakad. Nem tudom, hogy viselik ezt azok, akik nem vágynak a férfira, hogy bírják épp ésszel, hogy így behatolnak személyes terükbe. - na most már bolondíthatom magam ezzel is, mert Meda képes, és átadja magát annak, akinek illik, kezdhetem a gitt-rágást e témában is, nehogy valami rohadékok kezére jusson. Mindig a legkiválóbb, legszebb tartású vadra megy a vadász, épp csak mi marad a vadból utána? Nem több, mint amit falra lehet vetni és mutogatni, egy koponya, egypár agancs. Nem tudom, mitől lettem szentimentális, de le is ejtem a párnát, kétségekkel nézek rá és a zilált, kedves fonatra.
- Meda, meg kell ígérned, hogy ebben nem tűrsz majd úgy, mint a Teréz anya! Többet érsz az összesnél, és ha ez jelent még ugyan bármit, Blackék büszkesége a te esetedben nem üres frázis. Cissának már mindegy, de az önkéntes gyilkosság, neked csak a legjobb lehet elég jó! - persze, mit tudom én, Lestrange is lehet valaki számára jól megásott gödör, amibe aztán elkaparják az ember megbecsülését, de emberről beszélek most, meg arról, az ostobaságot enyhíti a vágy ÉS a szerelem is, mindkettő kiváló ópium míg el nem fogy, de Meda józan teremtés, nem él ilyesmikkel.

- Nem, nem bántam meg, tegnap éjjel be is csempésztem a szobámba. Apánk majdnem le is fülelt, mikor a kamrában kutakodtunk pezsgő után. - megvonom a vállam, mintha mindegy volna, pedig azóta apánk, a leghiggadtabb, biztosan kifőzte már az ottlétem valódi okát, ha épp nem köti le, hogy valahogy kizárja a többiek hangját a fejéből.
- Hát milyen jól ismersz..! De már a jegyzőnél is jártunk tegnap, aláírta a papírokat, írt a húgának is a Roxfortba. Képzeld, ő a hivatalos örököse is! Láttam a dokumentumot. Egy józan férfi, aki azért választja a nőrokonát örököséül, mert az öccsét alkalmatlanabbnak ítéli. - talán Medát nem győzi meg ez az érv, de látatlanban, ismeretlenül is lenyűgözött volnék egy ilyen lépés hallatán. Sokáig hízelegtem magamnak azzal, hogy ha egy csepp esze is volna a szüleinknek, Regulus helyett engem bíznának meg e tisztséggel, de azért őszintébb momentumaimban beismertem, több párbajra hívnék bárkit családfőként a hozzám tartozók becsülete okán, mint egészséges volna. Nem, nem való nekem ez a jogar, többet csapkodom így is vele, pedig a kezemben sincs.. Na de ha a leendő sógornőm fele olyan, mint amilyennek leírták, van remény arra, hogy bizony olyan pózíciókba kerülhetnek rátermedt nők, amelyeket nagyon is kiérdemeltek már évszazodkkal előttünk.
- Más biztosíték nem is nagyon kellett arra, hogy lássam, ő a kivétel. Az eszem épp nem ment el, csak tett egy kis kirándulást, tudom, hogy hangzik mindez, de nem találkoztam egyetlen férfival sem, aki tisztelt volna a képességeimért, a munkamorálomért, vagy tisztelt volna más nőt eszéért olyannyira, hogy egyenlőnek tartsa mindenben. Ez volna az elemi humánum, de mégis.. ha választani kell, ezt akarom választani. Erre vágytam ezidáig, és azt hittem, lehetetlen.. Az én lányaim már nem azt hallják majd, ahhoz képest, minek születtél, milyen vagy, csak azt: bármi lehetsz.

Rosszallóan vonom fel Bellára a jobb szemöldököm, nem tudom, hogy szánt-szándékkal ért félre, vagy csak mulyábbnak hisz, mint amilyen vagyok, akárhogy is, nem leszek rest kijavítani - Felőlem két ezreddel is összefekhetsz, ha úgy tartja kedved. Ha ehhez hasonlítod, nem tudom, mi kivetnivalót kellene találni abban, ha a vőlegényeddel vagy - ha bármi is furcsa ebben, csak a szó, ahogy legördül az ajkamról, nem készültem ma arra - sőt, talán sokáig nem készültem erre egyáltalán -, hogy valakire Bella vőlegényeként utaljak és hirtelen bántani kezd a tény, hogy Rodolphus Lestrange-nek még az arca is csak mintha halványan derengene az emlékeim közt, de tudni meg végképp nem tudok róla semmit, azt a keveset leszámítva, amit most Bella elmond, meg ahogy anyánk szokott nyilatkozni a jövőbeni anyósról. Az eshetőség, hogy ez talán így is marad - hiszen nálunk nem szokás szívélyes családi összejöveteleket tartani pusztán azon célból, hogy egymás társaságát élvezzük -, kimondottan lehangoló.
Talán Cissa mégis csak megérzett abból valamit már augusztus végén, hogy a hármunk világa most szakad menthetetlenül háromfelé, hogy már semmi se legyen olyan, mint régen...
Ehhez képest a nővérem aggodalmára igazán csak legyinteni lehet - Ne aggódj már miattam ilyen nagyon, nem fogok. Ígérem - és talán könnyelmű ez az ígéret, amikor még én magam sem tudom, pontosan mire lennék képes és hajlandó, meg mire nem, ha majd eljön annak is az ideje, de egyelőre legalább olyan megfoghatatlan az én eljegyzésemre gondolni, mint amennyire elképzelhetetlen volt eddig Belláéra gondolni, és azt hiszem, előre aggódni igazán felesleges is, hiszen minden azon múlik ki-hol és mikor, de egyelőre azt gondolom, nem fogom magam esztelenül alávetni akárki akaratának. Eddig sem tettem, és eztán sem fogom, és ha kellene, hát még mindig lehet a legegyenesebb kiutat követni, ki az ablakon az unokatestvérünk után. Engem minden Black büszkesége sem mozgat meg annyira, mint a család többi tagját, még csak olyan különlegesnek sem gondolom magam, mint amivel Bella megtisztel - pár százszor nem tagadom, eljátszottam már a gondolattal, hogy kell ez az egész a halálnak. Ha békében kijárhatnám az iskolát, talán még lehetőségem is lenne arra, nem a sikátorba zuhanni rögvest az ablak után.
- Majdnem, hogy túl jól hangzik - húzom fel a térdem, hogy megtámasszam rajta az állam, nem mondanám soha hangosan, hogy a nővéremnek elment az esze, de amiről beszámol, azért mi tagadás, kicsit mese-szerű. Ha nem ő mondaná, meglehet, el sem hinném, hogy nem csak létezik ilyen, de pont szembesétált a nővéremmel, és pont egy éjszaka alatt vevő is volt rá, hogy egy életre szólót megtervezzenek. Talán reménytelinek kellene találnom, hogy a jelek szerint talán mégis létezhet egy ilyen, de egyelőre inkább kötelességemnek érzem, hogy Bella helyett inkább én tartsam nyitva a szemem - csak biztos, ami biztos, ha netán mégis a pillanat hevében döntött volna, a tények nem teljes ismerete mellett, csak ha elvakította volna a "tökéletes lehetőség", amiben mi tagadás, én kevéssé hiszek. A tökéletes mindig gyanakvó, mindig bosszantó, s mint olyan, talán nem is valóságos.
- És mit szeretnének, mesélj még! Hagyjátok az örömanyáknak megtervezni a nagy napot, vagy ezentúl tartsak bepakolt bőröndöt az ágyam alatt, mert egyszer csak, valamelyik éjjel a tengerpartra szökünk? - tegyünk úgy, mintha nem tartanék egyébként is bepakolt bőröndöt az ágyam alatt. Csakis vész esetére, természetesen.

Szinte megvonom a vállam Meda megjegyzésre, ugyan, hagyd el, hogyne volna lényeges átesni a tűzkeresztségen annak, aki Dunán innen van még, dehogy érted, csakhogy biztos kezdek benne lenni, hogy nagyon is jól érti, csak vagy megfeledkezett róla, vagy feltételezte, eddig sem vártam az alkalomra. Utóbbiért akár meg is lehetne sértődni, csak hát minek, Blackékról minden lehet igaz, és épp az ellenkezője is, ha addig zörögtem, mint a haraszt, unos-untalan, hihető volna, hogy bizony nem ezt az akadályt nem ugrottam át páros lábbal.
- Hát, gondolj akármit Andromeda, ezt az ostoba hagyományt mégis megtartottam, nem készültem ágyasnak, voltak is erős kétségeim. - pedig ha hiszünk nekem korábban bármikor, rólam az lepereg, boldogan, vadul vetem magam minden őrületek hullámai közé, vannak az életnek valódi igazságai, az egyik, hogy ez vagy valami, vagy mén valahová, a másik meg az, hogy Bellatrix Black ugyan nem zavartatja magát realitásoktól vagy szülői haragtól.
- Jó, de.. jól van. Az ilyen félelmeket úgysem lehet elűzni sehogy, akkor is aggódni fogok, ha öregasszonyok leszünk valami szalonban. - megvonom a vállam, mint a megmásíthatatlan helyzetek konklúziója, ez is csak olyan, a nyár július másodikán délután fél kettőtől tart fél négyig, én meg eszem a kefét a testvéreimért, mint minden idősebb testvér egy ilyen világban, ahol egyik sarkon a tehetetlen apánk, másikon meg anyánk tüdejének gazdagsága, és köztük csak néha a nehezen kimutatott szeretetük, törődésük. Külön-külön talán vitték volna valamire, csak összeláncolva voltak olyanok, mint egy fejetlen csirke futása az udvaron, ahogy nagyanyánk fogalmazott volna, ha még él.. Ő lett volna az egyetlen, aki most nem őrjöng odalent, csak kér még egy kávét cinkos mosollyal.
Azért nehogy azt gondold, nem bánt az unokatestvérünk sorsa, neki nem volt aggódó nővére, és ha százszor is ostobának hiszem minden kimondott szavát, a tekintetemben látható, abban nem hittem, hogy tényleg megszabadulnak tőle, mint az üst tartalmától.  Mindig túlfeszítettem az összes húrt, de talán senki nem látta, hogy elpattanhatnak valóban, nem csak játszásiból, mikor a szobánkba száműznek felnőtt létünkre, vagy ettől hangos a szuterén, aztán kitavaszodik, minden elévül egyszer.. megfogom a kezed, nyelek egyet.
- Most, ha meglesz ez.. és nem hagynak neked békét a tanulásra, tudod, hogy hozzám jöhetsz, ugye? Tudom, hogy sosem menekülnél teljes arccal előre, de hetekre talán segíthetek, hogy ne ugorj ki az ablakon. - ki segíthetne valóban Medán, ha valaha szüksége volna rá rajtam kívül? Nem leszek többé itt az alig szomszédban, nem vizslathatom egy dühös tömeg minden lincselő bájával a veszélyes alakokat, akik felbukkannak, és még a figyelmet sem terelhetem el róla a magam ostobaságaival.

- A kihűlt, elföldelt hullámon keresztül engedik nekik bármilyen beleszólást az események alakításába! - csapok magabiztos mosollyal a párnára, és tudom, ehhez nem lesz nehéz tartanom magam, a tökéletes bűnténynek része ez a felvonás is.
- Igazából.. egy hónap múlva megesküszünk. Már jártunk a jegyzőnél is. A kúriájukban tartjuk, és csak azokat hívjuk meg, akik valamiért fontosak, ezért hála Merlin, nem fogjuk ott is nézni Regulus leszart kilométerkőre emlékeztető arckifejezését. Sok részlet hiányzik még, de az egészen biztos, hogy a legkevésbé sem bánom, ha aztán egy évig nem hívnak majd sehová bosszúból, mert nem csődítettem oda Tolnát-Baranyát valami hülye kötelességből, és nem apánk kísért az oltárhoz. Apánkról jut eszembe.. - még inkább szórakoztat az anekdota, amelyet készülök megosztani, pedig kiváltképp szomorú valójában. Persze a száját most is csak azért nyitotta-csukta, hogy a meleg levegőnek szabad útja legyen, de bárhogy szeretném hinni, nem gyűlölöm apánkat azért, mert nem tud szeretni bennünket úgy, ahogy nekünk jó volna, ez egy ügyetlen hazugság. Nagyon is gyűlölöm, mint az összes férfiakat, míg nem bizonyítják az ellenkezőjét.
- Majdnem rajta is kapott minket a kamrában éjjel, tegnap éjjel. Szólni persze nem szólt semmit, csak hogy mit settenkedem ott, de egy percig sem érdekelte, csak valami pohár tej. Szinte sajnálja az ember, de.. hát annyi rossz házasságot látni. Félelmetes erre gondolni és állni előtte.